Kultúra, oktatás

PETŐFI200 MOZGÓ MÚZEUMBUSZ

Nagy örömünkre a PETŐFI BUSZ vándorkiállítás Budakeszire érkezik. November 17-18-án lesz megtalálható a KesziKultnál. Pénteken 9-19 óráig, szombaton 10-18 óráig látogathatják az érdeklődők. A program kultúrstratégiai partnerei: Petőfi Irodalmi Múzeum, Nemzeti Művelődési Intézet.
A vándorkiállítás után pár nappal, november 22-én, szerdán megtekinthető Borbély Sándor – Petőfi Sándor: Az apostol 1848-2022 című előadása a KesziKult Kulisszák szervezésében, melyre jegyek a jegy.hu oldalán és a KesziKult irodájában kaphatók.

Megosztom a cikket

Budakeszin élő dívák zenés színházi estje Budakeszin

Telt ház, kirobbanó siker, vidám pillanatok, soksok szarkazmussal a KesziKultban. Kell ennél több művésznek és közönségnek egy olyan világban, mikor minden alkalmat meg kell ragadnunk ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Interjúnkban Sztárek Andreával beszélgettünk egyebek mellett az előadás megszületésének körülményeiről és lakóhelyükről, Budakesziről is szót ejtünk. A következő számunkban az előadás másik szereplőjét, Détár Enikőt kérdezzük.

Önt elsősorban tv sorozatokból ismerjük. Leginkább a „Kisváros” és a „Barátok közt” szerepei tették ismertté nevét országosan. Mindemellett közel 40 éves pályája során számos színházi alakítása is emlékezetes volt. És most egy új oldaláról is megismerhettük, hisz ennek a színházi estnek nemcsak egyik szereplője, hanem az írója is volt egyben.

Sztárek Andrea: Ez az est úgy született, hogy nekünk van közösen Encivel (Détár Enikő) egy menedzserünk, Nagy Barbara, aki azt javasolta, hogy csináljak egy önálló estet. Meg volt róla győződve, hogy nekem stand upolni kéne, mert társaságban képes vagyok a saját történeteimet nagyon viccesen elmesélni. De én ahhoz nem értek, ráadásul stand upot politikamentesen csinálni nem érdemes, én viszont nem politizálok. Aztán elkezdtem gondolkodni, hogy mi lenne hiteles az én számból – így 60 év felett – egy órán keresztül. Ez pedig nem lehetett más, mint a nőiség és az anyaság problematikája – hiszen nő és anya vagyok, ez biztos.

Mikor fejezte be „A NŐ, akinek csak megszületni volt könnyű” írását? Miképpen állt össze az előadás?

Sz. A.: 2021 nyarán készült el a szöveg, és ezt követte még a dalok kiválasztása. Olyan dalokat kerestem, melyek illeszkednek a textushoz, annak mondanivalójához, vagy éppen ellene mennek, fokozva a szarkazmust és az iróniát. És tudtam, hogy én egyedül nem állok ki a színpadra, mert úgy nem érzem igazán jól magam. Adta magát az ötlet, hogy kétszereplős legyen A NŐ. Miután én prózai színész vagyok, Enci pedig zenés, így egyértelmű volt, hogy egyikünk a prózát mondja, a másikunk énekel. Encivel harminc éves barátság a miénk, kisebb-nagyobb megszakításokkal. Egyszerre jártunk a főiskolára, évekig voltunk egy színháznál. 9 éve pedig ő is ide költözött Budakeszire, így még könnyebb találkoznunk. Aztán elkezdődtek a próbák. Néhány utcányira lakunk egymástól, ezért hol nála, hol nálam próbáltunk, és egyszer csak – ha nem is könnyen -, megszületett a végleges verzió, „A NŐ, akinek csak megszületni volt könnyű”.

Két éve mutatták be a darabot, hogyan fogadta a közönség?

Sz. A.: Járjuk vele az országot, nagy sikerrel. Van olyan hely, ahová már visszahívtak minket. Ez a mostani, Budakeszin, a huszonvalahányadik előadás volt és nagy örömünkre, itt, „hazai pályán” is sok-sok tapsot, szeretetet kaptunk a közönségtől.

Más darab írása is köthető a nevéhez?

Sz. A.: Nem. Ez az első, amit nem álnéven írtam, tehát a Sztárek névhez ez az első, ami köthető. A Turay Ida Színház több színdarabomat bemutatta (író: Báldi Mária). A „Térden állva jövök hozzád” című zenés vígjáték a mai napig műsoron van, melynek egyúttal rendezője is voltam, és az egyik főszerepet itt is Détár Enikő játssza. A címe a mindenki által jól ismert Gianni Morandi-szám, mely az előadásban többször is elhangzik, több más világslágerrel együtt.

És igen, más – még be nem mutatott – színdarabok is vannak a fiókomban. Legutóbb például a budakeszi előadásunk kapcsán többen is megkérdezték tőlem, hogy nem akarom-e ennek A NŐ… színházi estnek a férfi verzióját is megírni. Mikor ezt bárhol megkérdezik tőlem, elmondom, hogy már egy éve érlelődik bennem a folytatás. „A FÉRFI, akinek érdemes megszületni”-t is színpadra fogom álmodni, melyből megtudhatjuk majd, hogy férfinak lenni miért olyan nagyszerű, természetesen a magam női szemével, ugyanolyan iróniával és szarkazmussal, mint ahogyan A NŐ-t megírtam. Ezt is közösen fogjuk előadni Encivel.

Az előadás végén szó esett arról, hogy mesekönyvet is írt.

Sz. A.: Az egy véletlen hozta alkotásom. A pandémia alatt írtam, mikor bezárt minden, és mi, színészek teljesen ellehetetlenültünk. Se munkánk, se jövedelmünk, se semmi nem volt. És akkor én úgy éreztem, hogy nem engedhetem meg magamnak, túl a 60. évemen, hogy csak úgy kidobjak ennyi időt az ablakon. Aztán úgy hozta a sors, hogy Détár Enci élete párja, Kiss Péter egy beszélgetésünk alkalmával szóba hozta, hogy neki van egy dédelgetett mese ötlete, de ő nem bízik magában, mint íróban, s nem írnám-e meg. Megpróbálhatom, mondtam. Azóta elkészült a mese, melynek főhősei egy fiú-lány ikerpár, Luna és Mars meg a Grizzly nevű kutya. A történet barátságról, szeretet-ről, elfogadásról szól. Mindezeket az emberi nyelvet értő kutya mondja el az olvasóknak. A mese címe „Az úgy lesz!”, melynek elolvasását inkább 10 éven felüli gyereknek és szüleiknek ajánlom.

Érdekes volt látni, hogy a budakeszi előadás nézőterét 80-90 százalékban nők foglalták el.

Sz. A.: A színházakban is a nézők 80-90 százaléka nő. A nő az, aki elmegy, mert tudja, hogy a férjének ez púp a hátán, nyűg, teher, ezért aztán inkább a barátnőjét viszi magával. Ez a tapasztalatom. Gondolom, majd a „FÉRFI”-re is többnyire a nők fognak jönni. Általában a média is egyre inkább a női közönségre fókuszál. A bulvárlapok, a filmek, a sorozatok, a reklámok, minden, majdnem minden a nőkhöz szól.

És most beszéljünk egy kicsit Budakesziről, ahol 25 éve él!

Sz. A.: Én alapvetően urbánus ember vagyok. Az, hogy van egy pici kertem két fával, tökéletesen elég nekem, de miután van kutyám, és Budakeszi csodálatos természeti adottságú település, hatalmas erdőkkel körbeölelve, nagyon sokat megyek, illetve mentem vele, mert most már nagyon öregecske, és bizony nehezen tud járni.

Kedvenc helyem a mamutfenyők és környéke, mert ahhoz nagyon közel lakom, és oda a gyermekeim is kijártak szinte minden nap. Azért is szerettem Budakeszit, mikor ide költöztünk, mert félelem nélkül azt mondhattam nekik már 6 éves korukban, hogy nyugodtan kimehetnek nélkülem egyedül is a mamutfenyőkhöz. Biciklizni is gond nélkül elengedtem őket, és tizenévesen nem egyszer sátorozni is odamentek egy-egy éjszakára. Reggel pedig tele szúnyogcsípéssel megfogadták, hogy soha többé nem mennek, hogy aztán egy évvel később megint ott kössenek ki.

Megmondom őszintén, jobban szerettem a 25 évvel ezelőtti, még „falu” Budakeszit. Akkor én nagyon élveztem, hogy a város és falu összes előnye egyesült. Nekem ez a mostani Budakeszi már túlzottan elvárosiasodott. Jó volt akkor kvázi falun élni, de majdnem a fővárosban. Ma már biztosan nem merném egyedül kiengedni a kicsi gyerekeimet játszani.

Borbála és Boldizsár itt jártak iskolába. Alsó tagozatosként a SZIA-ba, majd 8 évig a Prohászkába. A lányom elvégezte a jogot, és most úgy döntött, hogy pszichológiát is fog tanulni. A fiam pedig meteorológusként végzett az ELTE-n. Egyedül neveltem fel őket, bár sok segítővel. Szerencsére remek emberek lettek, nagyon büszke vagyok rájuk.

Miképpen látja művészként Budakeszi kulturális életét?

Sz. A.: Bízom benne, hogy ‘Sigmond Bertalannak sikerülni fog fellendíteni, de még inkább megteremteni Budakeszi kulturális életét. Olvastam a napokban a vele készült interjút a Hírmondóban. Láttam, hogy nagyon ambiciózus, komoly tervekkel kezdett el dolgozni a KesziKult vezetőjeként. Vannak jó példák, melyekre érdemes odafigyelni, pl. ott van Budaörs, ahol értékes, nagyszerű előadásokat csinálnak jó rendezőkkel, kiváló színészekkel. Ezt itt is meg lehetne valósítani, valószínűleg nem ebben az épületben, mert ez erre alkalmatlan. Azt, hogy belül mit tud ez a hely, csak most tapasztaltam meg, mert mióta itt lakom, még nem tettem be a lábamat ebbe az amúgy külsőleg se túl impozáns épületbe.

De jó lenne, ha épülne a jelenlegi helyén egy új kulturális központ. Olyan nyüzsgő életet képzelnék abba az új épületbe, amely napközben sem kongana az ürességtől, sok helyiség lenne benne, kicsik, a kevesebb embert bevonzó programoknak, és egy nagyobb, technikailag jól felszerelt színházterem. Ez a hely a baba-mama programoktól a szépkorúak találkahelyén át koncertek, színházi előadások, irodalmi estek, kiállítások befogadására is alkalmas lenne. Változatos programok, hol ilyen, hol olyan! És akkor talán rentábilis lehetne, és száz év alatt esetleg meg is térülne a befektetett pénz. Mert a kultúra már csak ilyen! Drága, de elengedhetetlenül szükséges.

Horváth Jenő

Budakeszi Hírmondó 2023. október

Megosztom a cikket

30 éves a Budakeszi Hagyományőrző Kör Egyesület Hagyományőrző Asszonykórusa

A 19. Budakeszi Német Nemzetiségi Kórustalákozó a Budakeszi Hagyományőrző Kör Egyesület asszonykórusának 30. születésnapi ünnepsége is a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnáziumban.
Kőrösiné dr. Merkl Hilda ünnepi köszöntőjében elmondta, a kórus több mint 900 próbát tartott az elmúlt 30 év alatt. Krizsán Edit a kórusvezető, Nagyné Stark Erzsébettől, a kórus alapítójától vette át a stafétát, amikor elődje 10 évvel ezelőtt elhunyt. Ma rá is emlékeztek. Hozzátette, a kör az 1988-as megalakulása óta mindig számíthat az önkormányzat támogatására, köszönet ezért a korábbi városvezetőknek, és a jelenlegi polgármesternek, dr. Győri Ottiliának.
A német nemzetiségi énekkultúra ápolásában kiemelkedő érdemei vannak a Budakeszi Hagyományőrző Kör Egyesület asszonykórusának, ezt díszoklevéllel ismerte el a 30. jubileum alkalmával a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége, a KÓTA. A polgármester az ünnepségen névre szóló díszoklevelekkel köszönte meg a kórus tagjainak, hogy hagyományőrző tevékenységükkel gazdagítják Budakeszi kulturális életét.

Megosztom a cikket

II. Budakeszi Nyári Művésztelep kiállítása

Budakeszi Város Önkormányzata és a Keszi-Art Egyesület tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, a II. Budakeszi Nyári Művésztelep 2023. évi beszámoló kiállításának megnyitó ünnepségére. A megnyitó kapcsolódik a Magyar Festészet Napja országos programjaihoz.

Helyszín: Budakeszi Városháza 2092 Budakeszi Fő u. 179.
Időpont: 2023. október 20. péntek 17 óra
Köszöntőt mond: dr. Győri Ottilia Budakeszi polgármestere.
A kiállítást megnyitja: Dévényi János festőművész a Keszi-Art Egyesület elnöke.
Hegedűn közreműködik: Plihál Imola.
Kiállító művészek: Bárány Terézia, Dévényi János, Fehér Irén, Józsa Poppea, Kerezsi Éva Mária, Koppány Attila, Kósa János, Nagy Imre Gyula, Pribojszki Zsófia, Rumi Rózsa, Tálos Ágota,Vágvölgyi Attila.
Támogatóink:
Budakeszi Város Önkormányzata, Buda Környéki Televízió, Sommer Cukrászda, Erkel Ferenc Művelődési Központ, BVV Kft.

Megosztom a cikket

Volkstanzkreis Westenholz e.V. tánccsoport vendégségben Budakeszin

Volkstanzkreis Westenholz e.V. vendégségben Budakeszin Budakeszi Város Német Önkormányzata és a Bojtár Néptánccsoport, Budakeszi meghívására. A német és a magyar tánccsoport kapcsolata 16 éves, ez alatt az idő alatt számtalan látogatás, előadás és barátság született. Fontos, hogy a testvérvárosi kapcsolatok az egyesületek között is működjenek, a hivatalos látogatások mellett.
Köszönöm Werner Peitz polgármesternek, hogy támogatja a tánccsoport munkáját.
Stadt Delbrück

www.facebook.com/gyoriottilia

Megosztom a cikket

Új igazgató a KesziKult élén

Megváltozott Budakeszi művelődési központjának működési formája, és ’Sigmond Bertalan személyében új vezetőt is kapott az intézmény.
Ilyen változások nyilván kihatással lesznek városunk kulturális életére. Ennek kapcsán kereste meg szerkesztőségünk az intézmény új igazgatóját.

Nem érte felkészületlenül ez a kinevezés!

’Sigmond Bertalan: 2004-től a budapesti Polgárok Háza munkatársa voltam 15 éven át, kulturális rendezvényszervezőként, egészen 2019-es alpolgármesterré választásomig. Ehhez a feladathoz a végzettségeim is megvannak. Politológusi-, andrológusi diplomám van, és emellett egy felsőfokú közművelődési szakképesítés-sel is rendelkezem.
A közelmúltban a művelődési központ szervezeti-működési formája átalakult. A jövőben az Erkel Művelődési Nonprofit Kft. keretein belül folytatja tevékenységét az intézmény. Ennek kapcsán elgondolkodtam azon, hogy szívesen térnék vissza a kulturális életbe, ahol egyesíthetném a kultúraszervezésben és Budakeszi önkormányzatában, közéletében összegyűjtött tapasztalataimat. Végül is így hoztam meg azt a döntést, hogy megpályázom a művelődési központ intézményvezetői, illetve az Erkel Művelődési Nonprofit Kft. ügyvezetői pályázatát.

Miben változik az intézmény eddigi működése ezzel a formával?

’S. B.: A nonprofit kft. is 100 %-ban önkormányzati tulajdonú, azonban a költségvetési intézményhez képest rugalmasabb működést tesz lehetővé, hisz sokkal nagyobb a vezető önállósága. Ez lényegesen gyorsabb döntéshozatalt eredményez, és leegyszerűsíti az adminiszt-rációt.

Felidéződik bennem az a több évtizedes, még napjainkat is jellemző tapasztalatom, hogy a művelődési központok vezetői nemegyszer olyan műsorokat is programba vesznek, olyan attrakciókat, olyan árusokat is meghívnak egy-egy szabadtéri rendezvényre, amely egyébként nem ízlésükre való, de kénytelenek meg-alkudni, hogy ne billenjen meg intézményük pénzügyi helyzete.

‘S. B.: A kultúraszervezést elsősorban minőségi szempontok szerint kívánom végezni, amellett, hogy egy értékrendet is képviselek. Azonban az intézmény fontos jövedelme a bérleti díjbevétel. Így például a különböző vásárok teremtik meg az anyagi alapját annak, hogy fejlesszük az intézményt, vagy meghívhassunk egy neves előadót. Szeretném elérni, hogy a programokat a jegybevételből tudjuk finanszírozni, de gondolunk azokra is, akik a drágább belépőjegyeket nem engedhetik meg maguknak. Számukra kínálunk ingyenes és kedvezményes árú rendezvényeket, illetve kedvezményes bérleteket is.

Milyen újszerű kezdeményezések várhatóak az elkövetkező időszakban, amelyek feltűnnek majd az itt élőknek? Kérdezem ezt annak tudatában, hogy még ma is vannak olyan lakosok, akik negatív előjellel, alvó városnak tartják Budakeszit.

‘S. B.: Kétségtelen, hogy ez az elkövetkező időszak nekem is jó tapasztalat lesz, hogy az itt élőket mennyire sikerül bevonzani rendezvényeinkre. Biztos vagyok benne, hogy van városunkban egy olyan, nem is kis réteg, akinek van igénye arra, hogy a helyi rendezvényeket preferálja. Egyrészt a gyermekes családok nem szívesen bumliznak be a fővárosba, másrészt, ha valaki megihat egy pohár bort, akkor örül neki, ha hazasétálhat, és nem kell autóba ülnie. Ez például mindenképpen két olyan réteg, akiket érdemes megszólítani.

Erős arculatváltás érzékelhető programjaik reklámanyagaiban is!

‘S. B.: Erre nagyon nagy figyelmet fordítok! Előzményeit már elődömtől örököltem, hiszen a KesziKult márkanevet, logót és arculati elemeket korábban már pályázati forrásból megalkották. Én azonban ezt intenzíven és elsődlegesen kezdtem el használni. Profi külső reklámszakembert és grafikust is alkalmazok, de szerencsére
a munkatársak között is többen tehetségesek ezen a területen.

A művelődési központ mellett más helyszínei is lesznek az elkövetkező időszak programjainak?

‘S. B.: Igazgatói pályázatomban azt ígértem, hogy új ízeket és új helyszíneket szeretnék meghonosítani Budakeszi kulturális életében. Alapvetően nem csak az intézményünk épületében gondolkodom, hanem egész Budakesziben. Számos alternatív rendezvényhelyszíne van városunknak, sőt számos alternatív rendezvényszervező is él településünkön, több elismert kulturális műhely is működik. Ezeken a helyszíneken, ezekkel a szervezőkkel együttműködve szeretnék dolgozni. Amit persze jó behozni az épületünkbe, azt itt fogjuk megtartani. Ilyen lesz például a „Cérnahangversenyek” sorozata, amely egy igazi családos program! Korábban évekig ment ez a csodálatos sorozat Budakeszin, óriási sikerrel, Szalóczy Dóra karizmatikus zenetanár vezetésével. Számára nagy teher volt, hogy a szakmai munka mellett a teljes szervezés is az ő vállát nyomta. Most a hátteret mi teremtjük meg számára, így neki csak a szakmai minőséget kell majd biztosítania – a sorozat őszi programtervéből látom, hogy ebben nem is fogunk csalódni! Október 21-én a Melodika projekt koncertjén tudhatjuk meg, mi köze az operának a reggae-hez, vagy Bartóknak a flamencóhoz. November 11-én pedig Jazz mesék címmel Urbán Orsi és zenekara vezeti be a gyermekeket és felnőtteket a jazz mesés világába.

Lakossági kezdeményezésre szülőakadémiát indítunk: október 3-án Pál Feri atya, november 8-án Pécsi Rita neveléskutató, december 13-án pedig Süveges Gergő televíziós műsorvezető lesz vendégünk.

KesziKultKulisszák címmel indítunk kamaraszínházi sorozatot, Budakeszin élő neves színművészek előadásában. Október 11-én Détár Enikő és Sztárek Andrea: A Nő, akinek csak megszületni volt könnyű c. előadását láthatják. November 22-én Borbély Sándor: Az apostol című előadásával emlékezünk a 200 éve született Petőfire. A második félévben Betz István, Szőlőskei Timea és Szabó Sipos Barnabás színművészek előadásaival várjuk Önöket. Ezekre a rendezvénysorozatokra kedvezményes árú bérletet is értékesítünk.

Október 26-án Benkő Péter kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész Jávor Pali utolsó mulatása című zenés kamaraelőadását láthatja közönségünk a KesziKult épületében.

Alternatív rendezvényhelyszín lesz a Rathauskeller, ahol a DiVino borkereskedéssel együttműködve indítunk egy kulturális borkóstoló sorozatot, „KesziBorKult” címmel. A legjobb magyar borok mellé a magyar kulturális élet legjavát szeretnénk állítani. Lesz itt jazz muzsika, zenés kamaraszínházi előadás és sok finom, minőségi magyar bor!

És itt megemlíteném még az intézményünk melletti közösségi téren minden csütörtökön, 18 órától az ingyenes térzenét, amelyet a Catering Sharks büfével együttműködve szervezünk. Az asztaloknál egy limonádé, egy kávé, egy pohár sör mellett beszélgetve hallgathatnak kellemes háttérmuzsikát a vendégek – ha a jó idő engedi. A Czövek Erna zeneiskola és a Kiss zenede tanárai és tanítványai játszanak a komolyzenétől a jazzig, poptól a filmzenéig különféle műfajokban. Az első tapasztalatok biztatóak: több generációt is megszólított ez a kora esti, kellemes muzsika, volt itt babakocsi, szerelmespár, nagyszülők, sőt még kutyus is!

A korábbi programok közül mit tervez folytatni?

‘S. B.: Lesz Dumaszínház: október 9-én Felméri Péter: A jövő sem a régi c. humorestjével szórakoztatjuk a közönséget. Folytatjuk rendszeres táncházainkat a Bojtár Népzenei Egyesülettel, az ünnepkörökhöz kötődve pedig nagyobb hagyományőrző rendezvényeket is szervezünk adventben, farsangban, húsvétkor.

Gondolom, hogy már a jövő nyári programok megálmodása és szervezése is elindult…

‘S. B.: Nekem az egyik kedvenc helyszínem az Árpád fejedelem téri iskola udvara, amelynek olyan a tájolása, hogy este hét órai kezdésnél már teljes árnyékot ad a nézőtérre, s még a legforróbb nyári napokon is nagyon kellemes ott a hőmérséklet. Ide is tervezük zenei és színházi programokat!

És van még egy másik remek helyszín is, a Budakeszi Városháza gyönyörűen parkosított udvara, ahol két héttel ezelőtt a Budapesti Filharmóniai Társaság tagjaiból alakult Wind+ kamaraegyüttes és Szabó Sipos Barnabás színművész a zene és irodalom jegyében adott egy könnyed, de nagyon színvonalas műsort. Engem is meglepett, hogy milyen sokan eljöttek már első alkalommal erre sajátos szerkesztésű, egyedi hangulatú koncertre.

Az ön ötlete volt, hogy ebben a műsorban az irodalom is helyet kapjon?

‘S. B.: Nem, a Filharmóniai Társaságnak bejáratott műsorszerkezete ez az Óbudai Társaskörtől Martonvá-sárig. Azt azonban már én javasoltam, hogy irodalmi közreműködőnek Budakeszin élő színművészt kérjünk fel, a verseket pedig ő maga válogatta.

Októberben két olyan kiállítást is láthatnak a buda-kesziek, amely történelmünk meghatározó mozzanatait idézi meg.

‘S. B.: Két köztéri kiállítással készülünk: október 6-tól látható lesz a Szent Koronát ábrázoló ötméteres installáció a KesziKult melletti Közösségi téren. A szerkezet tulajdonképpen kiállítóteremként szolgál, amelyben a látogatók megismerhetik a korona történelmünkben elfoglalt helyét, szakrális funkcióját, megkoronázott királyainkat. A vándorkiállítás Pest Vármegye Értéktárának gondozásában kerül Budakeszire. Október 23-tól pedig a Nemzeti Emlékezet Bizottság és a Lengyel Intézet jóvoltából láthatnak majd egy 56-os köztéri kiállítást is, szintén a Közösségi téren. Érdemes lesz az iskolai osztályoknak is ellátogatni mindkét kiállításra!

Itt is szeretném megköszönni kollégáim munkáját, akik nem kis fáradsággal segítettek összeállítani az őszi évadot. Intézményvezető elődeim, Tóthné Fajtha Anita és Kun Csilla mindenben segítik a munkámat. Nagy Mónika, Csáky Zsófia, Subicz Attila és Janó Ildikó kollégáim is nagy energiával dolgoznak a gazdag program megszervezésében és a rendezvények lebonyolításában.

Öt év elteltével mit szeretne látni Budakeszi kulturális életében a KesziKult igazgatójaként?

‘S. B.: Mindenekelőtt itt, a Fő téren egy új, korszerű művelődési központot szeretnék egy olyan, nagy létszámú közönség befogadására is alkalmas teremmel, amely színházi előadások megtartására is megfelelő lenne. Ám hogy az miképpen legyen több típusú rendezvény befogadására is alkalmassá téve – a báloktól, konferenciáktól, a színházi előadásokig -, az a szakemberekkel való egyeztetések végeredménye lesz.

A művelődési központ mellé pedig egy gyönyörű városi teret álmodom, és ezekre ráépülő gasztronómiát is. Hisz itt működik a szép új szakrendelő, amely hétköznap és napközben vonzza ide az embereket, a művelődési központ pedig hétköznap, főként az esti órákban és hétvégén egyaránt. Ez az adottság olyan állandó forgalmat generálhat a téren, amely eltartja majd a vendéglátást is. Egy ilyen szinergiát szeretnék látni itt öt év múlva, és sok jókedvű, egészséges embert.

Horváth Jenő

Budakeszi Hírmondó 2023. szeptember

Megosztom a cikket

Hidas Bence: És mindent betemet a hó – könyvbemutató és dedikálás

Hozzánk ma beköszöntött a hó. Hidas Bence ajándékozott nekünk egy példányt frissen megjelent könyvéből és minden kedves budakeszi lakosnak jó olvasást kíván. Hidas Bence első regénye egy feszült hangulatú, 1924 fagyos telén, Budakeszin játszódó krimi, amelyben a fővárosból küldött két nyomozó, Pinelli Károly és Márzay Ottó egy fiatal lány halálával kapcsolatban próbálja kideríteni az igazságot. 

https://www.facebook.com/events/679105704130990/

Megosztom a cikket

Erasmus + projektindító rendezvény

Az Erasmus+ Revival – Népi kultúránk megőrzése Európában című nyertes programunk indulásához kapcsolódó továbbképzésen vettünk részt a Tempus Közalapítvány szervezésében. Nagyon várjuk a közös munkát mind az iskolán belül, mind a temerini Kókai Imre Általános Iskolával.
Nagy Edit tanárnő és Rácz Mátyás tanár úr

www.facebook.com/prohaszkabudakeszi

Megosztom a cikket