A budakeszi buszsávról is várja a BFK a budakesziek véleményét
Vitézy Dávidék sok tízezer ember közlekedési szokásaira kíváncsiak, a szakaszos buszsávok miatt kérdeznek.
Vitézy Dávidék sok tízezer ember közlekedési szokásaira kíváncsiak, a szakaszos buszsávok miatt kérdeznek.
Vitézy Dávid:
Budakeszi és a Zsámbéki-medence Budapestre tartó buszjáratai számára új buszsáv létesül – Budakeszin megkötöttük a tervezési szerződést. A beruházástól azt reméljük, hogy gyorsabban haladhatnak az autóbuszok, ezáltal a jelenleginél többen választják a közösségi közlekedést Budakeszi felől.
Budakeszin két készenléti rendőrtől kért segítséget 2021. június 11-én az arra közlekedő menetrendszerinti buszjárat vezetője. A sofőr elmondta, hogy a Budakeszi, Fő utca és Temető utca kereszteződésénél egy férfi fekszik az úttesten. A rendőrök megkülönböztető jelzés használatával a helyszínre siettek, ahol az úttesten egy eszméletlen férfin az egyik járókelő éppen szívmasszázst hajtott végre. Az egyenruhások azonnal átvették a földön fekvő férfi ellátását, ellenőrizték légzését és keringését, közben értesítették a mentőket. Alapvető életjelek hiányában és a mentők kiérkezéséig az elsősegélynyújtásban jártas rendőrök mellkaskompresszió alkalmazásával igyekeztek fenntartani a férfi vérkeringésének támogatását. A mentők helyszínre érkezésük után folytatták a még eszméletlen férfi újraélesztését, amiben a készenléti rendőrök is folyamatosan segédkeztek. A beteg állapotát sikerült stabilizálni, majd a mentőszolgálat munkatársai további kezelés érdekében kórházba szállították.










„A BFK megbízásából az UVATERV Zrt. végzi a „Zsámbéki-medence autóbuszos közlekedésének fejlesztése projekt előkészítés kapcsán engedélyezési tervek elkészítése, a létesítéshez szükséges engedélyek megszerzése, valamint a kiviteli tervek és tenderdokumentáció elkészítése” című projekt tervezési feladatait.A tervezés indításaként videókamerás forgalomszámlálást végzünk Budakeszi területén a mellékelt helyszíneken június 1-10. között 2-2 nap időtartamban.
A felmérés célja a járműforgalom nagyságának, valamint irányultságának megismerése, a kapott adatokat a csomópontok és buszsávok kialakításához használjuk fel.
UVATERV ZRT.AUTÓPÁLYA- ÉS KÖZÚTHÁLÓZATFEJLESZTÉSI TERVEZŐ IRODA”
Tisztelt Ingatlantulajdonosok és gépjármű tulajdonosok!
Ezúton értesítjük, hogy a Budakeszi-Makkosmária városrész csapadékcsatorna építés III. ütem munkavégzése miatt 2021. május 31.-től 2021. június 7-ig a Makkosi Út (Székely köz és Megyei út közötti részen) félpályás útlezárásra kerül.Ezt követően 2021. június 7.-től 2021. június 28.-ig munkaidőben reggel 8:00 és 16:00 között a szakaszon teljes útlezárásra lesz szükség. A megjelölt munkaidőszakon kívül biztosítjuk a félpályás forgalmat az útszakaszon.A munka beruházója: Budakeszi Város ÖnkormányzataGenerál Kivitelező: FER 3331 KFTCím: 3527 Miskolc, Üteg u.2Helyi munkairányító: Vojtovics Tibor2021. június 7. – 2021 június 28. közti időszakra vonatkozóan:Igyekszünk a munkánkat a lakosság legkisebb zavarása mellett végezni. A folyó munkálatok miatt (vízgerinc kiváltás) a megjelölt időpontban (8:00-16:00) teljes útlezárásra lesz szükség, ezért a munka befejezéséig a balesetvédelmi szempontokat is figyelembe véve a gépjármű forgalom nem közlekedhet a lezárt szakaszon ingatlannal rendelkező tulajdonosok kivételével, akiknek az ingatlanjaikhoz történő ki- és beállás idejére is átjárást biztosítunk a lezárt szakaszon.A megjelölt munkaidőn kívül a forgalom félpályán zajlik tovább.A lezárt útszakaszt a Gábor Áron u. – Bem u. – Árnyas u.- Kert u. – Megyei úton lehet megkerülni.Kérjük szíves megértésüket a munkavégzés idejére.
Miskolc, 2021. május 27.
A MÁV, a MÁV-HÉV és a Volánbusz állomásain és megállóhelyein a járványügyi korlátozások enyhítésével összhangban már nem kötelező arcmaszk viselése
– közölte a MÁV Zrt. kedden az MTI-vel.
Hozzátették:
a vonatokon, a héveken és a buszokon, valamint a zárt utasforgalmi helyiségekben továbbra is viselni kell a szájat és orrot eltakaró maszkot.
A maszkviseléssel kapcsolatosan eddig bevezetett szabályok – a nyitott peronon várakozás kivételével – továbbra is érvényesek.
A hatodik életévüket be nem töltött kiskorúak kivételével mindenkinek maszkot kell viselni.
A közlekedési társaságok járatain folyamatosan ellenőrzik az utasok maszkviselési kötelezettségének betartását. A szabályszegő utast először figyelmeztetik. Ha a felszólítás ellenére sem hajlandó együttműködni, 8000 forintos pótdíjat szabhatnak ki, illetve ki is zárhatják az utazásból. További ellenszegülés esetén pedig a vonatok személyzete rendőri segítséget is kérhet, hogy a renitens utassal szemben intézkedjen és feljelenést tegyen
– olvasható a közleményben.
A MÁV-Volán-csoport vállalatai továbbra is arra kérik utasaikat, hogy tartsák be a közegészségügyi előírásokat, a sorban állás és a személyes érintkezések csökkentése érdekében pedig részesítsék előnyben az elektronikus jegy- és bérletvásárlási lehetőségeket.