Mikor a megbeszélt időpontban elindultam, hogy a friss levegőn sétálva elkészítsem ezt az interjút a tavaly tavasszal Budakeszire költözött Szalóki Ági Liszt- és Magyar Érdemrend Lovagkeresztje díjas, háromszoros Fonogram-díjas előadóművésszel, dalszerzővel még sötét, borongós volt az idő, aztán mire odaértem a Honfoglalás sétányra, szinte abban a pillanatban kisütött a nap. Mondtam is neki: „Ági, ez a maga angyali varázslata”! Aztán elkészült ez a sajátos körülményű interjú. Ági 10 hónapos kisfiát sétáltatta babakocsijában, én pedig mellettük ballagva kérdeztem őt sok mindenről. Művészetéről, kisbabájáról, változó világunkról és természetesen négyrészes babakoncert sorozatáról, melynek az Erkel Ferenc Művelődési Központ ad helyet hónapról hónapra.
Miképpen fordult az élete az éneklés felé?
Szalóki Ági: Elég korán kiderült, hogy muzikális vagyok. Ez a képesség már a beszéd indulásakor kiderül, hisz ilyenkor a gyerekek már énekelnek, dudorásznak. 4-5 éves koromban már erőteljesen megmutatkozott annak jele, hogy az éneklés számomra kicsit fontosabb, mint más gyerekeknek. Bizonyára minden zenész így van ezzel gyermekkorában, hogy a hangszerek, a zenehallgatás, az éneklés az különösen nagy örömöt jelentett számukra, mint ahogyan nekem is. Erre felfigyeltek a szüleim is,
akik sok szeretettel elkezdték tudatosan, de ösztönösen is a zenei nevelésemet. Emlékszem, édesapám az ölébe vett és a muskátli-, rezeda- és minden egyéb népdalos füzetekből dalokat tanított nekem. Óvodás koromban már önállóan kezeltem a lemezjátszót. Kodály Háryját rengetegszer meghallgattam. Azokat a dalokat, verseket pedig, amelyeket ebben az időszakban megtanultam; a Sebő együttes, Vitai Ildikó, a Kaláka dalait, Weöres Sándor, Csoóri Sándor, Zelk Zoltán, Móra Ferenc verseit ma is tudom.
Nagy ajándék egy kisgyermek számára, ha a szülők korán felfedezik a tehetséget, és azt tudatosan is figyelembe veszik a nevelésben.
Sz. Á.: A felmenőim többsége apai ágon alföldi, földműves paraszt ember volt. Ha 120 évvel korábban, a századfordulón születtem volna, akkor is zene vett volna körül, mert a családom életének természetes része volt az éneklés, a tánc, a hangszeres játék, a mesemondás, az imádság. Sajnos ezeket a korábban apáról fiúra szálló, az élethez harmóniát és energiát adó tevékenységeket újra kell tanulnunk könyvekből, iskolában, tanfolyamokon.
Korosztályából egy fiatal népdalénekes „nagy generáció” jelent meg a 1990-es évek közepe tájékán! Gondolok itt Bognár Szilviára, Palya Beára, Herczku Ágnesre, akikkel együtt mára jelentős művészi életpályát jártak be.
Sz. Á.: Az 1969-ben elindult „Röpülj páva” versenyek, majd a táncház mozgalom hatalmas robbanást indított el a ’70-es években. Ekkor indult el pályáján Budai Ilona, Bodza Klára, Szvorák Katalin, Faragó Laura, a Sebő-Halmos duó, Kobzos Kiss Tamás majd a Muzsikás és a Téka együttes, aztán Sebestyén Márta, s egy sor kitűnő népzenész. Ezek a népzenészek zeneiskolát alapítottak Óbudán és Budafokon. Énekműhelyekben, zeneiskolákban fiatal népdalénekesek, táncegyüttesekben táncosok bontogatták a szárnyaikat a rendszerváltás után alig néhány évvel.
A ’90-es években sokan, köztük én is, már 17-18 évesen Erdélybe mentünk falusi emberekkel találkozni, a táncaikat, énekeiket megtanulni. Kallós Zoltán erdélyi magyar néprajzkutató és népzenegyűjtő 1996-os válaszúti tábora számomra valóban válaszút volt. Ekkor találkoztam személyesen az általam felvételről már ismert énekhangok hús-vér tulajdonosaival, s azt hiszem, ekkor kezdtem el megérteni, hogy a szép dalokhoz, amiket gyerekkorom óta szerettem, sajátos életfelfogás, rend, emberek, emberi sorsok, szokások is tartoznak. Egy életre elköteleződtem ott, alig 18 évesen.
Kallós Zoli bácsi sokakat tanított, sokunk útját terelgette. Szilvivel, Ágival, Beával hasonló utat jártunk be, hasonló az érdeklődésünk, az értékrendünk, és a sok közös emlék, élmény, az éneklés összekovácsolt minket, nemcsak kollégák vagyunk, hanem barátok is.
Végigtekintve 25 éve induló pályafutásán, 9 szólólemezének az ismeretében, egy nagyon színes palettát látni, de mindig a népdal dominál.
Sz. Á.: Valóban, a pályán eltöltött több mint 25 évemet a magyar népzene és más népek zenéjének szeretete határozta meg. Tizenhat évesen a cigány folklór együttes, az Ando Drom jubileumi koncertjén léptem először színpadra, nem sokkal később pedig az autentikus magyar népzenét játszó Ökrös és a világzenét játszó Besh o droM együttes énekese lettem. Magyar, cigány, bolgár, görög, török, macedón dalokkal jártam be a világot a Montreáli Jazz Fesztiváltól a Glastonbury fesztiválon át a párizsi Théatre de la Ville-ig, New Yorktól Pekingig. Készítettem lemezt felnőtteknek és gyerekeknek is, népzenei, világzenei és jazz albumot is.
A főcsapás a gyerekeknek játszott zeném. Ebben egyesül minden, amit tudok, minden, ami vagyok, s ez a legfelszabadultabb produkcióm.
Mire ez az interjú megjelenik, már túl lesz az első budakeszi babakoncerten, melyet áprilisban újabb koncert követ. Milyen formája, milyen zenei megjelenése van egy ilyen sajátos, 0-3 éveseknek ajánlott előadásnak?
Sz. Á.: Néhány évvel ezelőtt – látván, hogy koncertjeimre egyre gyakrabban hoznak karonülő babákat is – a 0-3 éves korosztálynak is műsort készítettem. A babáknak tudatosan kisebb térben, vállaltan kisebb közönség előtt csendesebb zenét játszom, mint az ovisoknak. A műsor kialakításánál figyelembe vettem a 0-3 éves korosztály fejlettségét, igényeit, életkori sajátosságait. A program része az élőzene-hallgatás, a közös éneklés, mondóká-zás, ölbeli játékok a szülők és babák bevonásával. A babakoncertem nem zenés foglalkozás, hanem 35-40 perces koncert, komplex zenei élmény a szülőknek is, babáknak szerkesztett zenei anyaggal. Csókás Zsolt gitáron, Szalai Péter ütőhangszereken kísér.
Tudom, hogy néha aggódva figyeli a világ változását! Veszélyben volnának a gyerekek?
Sz. Á.: Változás minden korban volt. A mai gyerekek azonban olyan korban élnek, amelyben alapértékek tü-nedeznek el, határok mosódnak össze, és ez valószínűleg a biztonságérzetünkre is hat. A mai gyerekek helyzete sokszor a legjobb anyagi körülmények között sem könnyű. A világ most félelmetesen gyorsan változik, de az emberi természet és test nem tud és nem is akar ilyen mértékben változni. A legtöbb embernek – és a gyerekeknek kiváltképp – érzelmi biztonságra, bizalomra, az önbizalom kiépülésének lehetőségére, figyelemre, elfogadásra, gondoskodásra, testi és szellemi táplálékra van szüksége, vagyis szeretetre. Ott, ahol mindezt megadják a felnőttek, ott a kicsik szárnyalnak. Csodás kisgyerekekkel találkozom a koncerteken, olyanokkal, akik nyitottak, kiegyensúlyozottak, sokirányú az érdeklődésük. De néha aggódva figyelem ezt a nagy változást. Különösen a városokban élőket érik erős hatások: egyre több az információ, az erőteljes impulzusok dominálnak. A gyerekzene világában is sok a gépzene, a nagy hangerő, a lebutított dallam, szöveg és ritmus. Jó ideje ez a trend. Mikor gyerekeknek írok zenét és mikor nekik játszom, vállaltan szembe megyek ezzel a trenddel. Ahelyett, hogy erős és mesterséges ingerekkel hatnék, a gyerekek fantáziáját, kreativitását szeretném kibontakoztatni, igyekszem nekik lehetőséget teremteni a játékra, az önfeledtségre és az elmélyülésre.
Családjával 10 hónapja él Budakeszin. Gyakorlatig kisfia születésével egy időben költöztek ide. Miért választották ezt a várost új otthonuknak?
Sz. Á.: Főleg azért, hogy kisfiam több szarvast lásson, mint plázát… Szeretem ennek a hegyekkel körbeölelt kisvárosnak a fekvését. Bármelyik lakott pontjáról is indulunk Budakeszinek, rövid idő alatt erdőbe érünk. A nagyvárosban eddig a távolbalátás képességét nem nagyon tudtam használni. Minőségi változás, hogy itt isteni a levegő, szinte harapni lehet. 42 évig éltem Budapesten, zenészként rengeteget jártam-keltem a világban. Elég volt a nagyvárosi életből. Élveztem az előnyeit, de egyre több hátrányát láttam. Megnyugtató számomra az itteni lépték. Közben látom a város látványos fejlődését, az épülő tanuszodát, a gyönyörű, új iskolát, a sok sportolási lehetőséget, az egészségházat, csupa olyat, ami a helyieket szolgálja, gyarapítja.
Nemrég azt is hallottam, hogy ősztől katolikus általános iskolai első osztály indul Budakeszin. Katolikusként ennek kiváltképp örülök.
18 éve foglalkozik gyerekekkel, eredetileg óvónőnek készült. Hogy gondolkodik a gyereknevelésről?
Sz. Á.: Ami a nevelési elveimet illeti, nem vagyok híve a mindent szabadjára engedő liberális szemléletnek, de persze a katonás szigor sem áll hozzám közel. Jómagam a keretek és a mértékletesség híve vagyok a gyereknevelésben is. Ahogy József Attila is mondja: „Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet, jó szóval oktasd, játszani is engedd szép, komoly fiadat!” Számomra fontos a gyerekekkel való foglalkozásban, hogy amíg velem vannak a gyerekek, felszabadultak lehessenek, de tudják, hogy vannak szabályok, van határ. A gyerekek nagyon hamar oldódnak mozgásban, hangadásban. Ha ovis vagy kisos-kolás csoportoknak játszom, egy atomerőmű energiája összpontosul a nézőtéren, főleg, ha többszáz gyereknek játszom. Ezt imádom! Hatalmasakat lehet ennyi gyerekkel bulizni! 18 év gyerekekkel sok mindenre megtanított. Arra is, hogy képes legyek adott pillanatban pár másodperc alatt elcsendesíteni őket. Az imént felszabadultan táncoló, örömükben visongó gyerekek tátott szájjal, csendben hallgatják a hangszeres szólókat. Sok örömöm lelem abban, hogy 18 éve gyerekeknek énekelek. Mérhetetlen hálás vagyok a Jóistennek, hogy azzal foglalkozhatok, amit szeretek, s amivel másoknak adhatok.
Horváth Jenő
Az interjú fotóinak forrása: Bergics Balázs, Szalóki Ági
Budakeszi Hírmondó 2022 február
W. L.: Én ekkor a méretes szabóságom mellett beszálltam a jeans készítés világába (mosott farmer, kord nadrágok stb.) is. Ez már tulajdonképpen tömeggyártás volt, mert óriási volt az igény ezekre a termékekre, hiszen akkor még nem lehetett itthon kapni márkás farmereket, az emberek pedig csak ritkán jutottak ki nyugatra, hogy ilyeneket vásároljanak.