Biztonságban vagyunk?

Az egyszerű internetező nem is gondolná, hogy milyen veszélyeknek van kitéve manapság a hekkerek támadásainak. A Kürt Zrt. olyan eszközt fejlesztett ki, amellyel hathatósan lehet küzdeni a számítógépes kalózok ellen.

A Budaörsön működő Kürt Zrt. vezérigazgató-helyettese, Márton Miklós elmondása szerint tavaly 113 Mrd Ft kárt okoztak az internetes bűnözők. Szükséges a magyar államnak védekeznie a bűnözők ellen, hiszen olyan helyzet állt elő, hogy a nagyvállalatok mellett a kormányzati szervek szoftverjeit is támadják a hekkerek, hatalmas rendszerek biztonsága kérdőjeleződött meg. Ezért volt szükségszerű a törvényi szabályozás (2013. évi L. törvény), amely kifejti: milyen védelmi intézkedéseket köteles betartani egy vállalat. Kifejlesztettek egy olyan szoftveres támogatott megoldást, amely az elmúlt 15 év tapasztalataiból táplálkozik.

A hétköznapi állampolgár biztonságban érezheti magát. Mivel azonban minden nagy rendszer elemei sérülékenyek, mindegyikben benne rejlik a hiba lehetősége, a nagy számok törvénye szerint előbb-utóbb mindent föl lehet törni. A hekkerek végtelen kapacitásokat mozgósítanak, és sokszor – a célzott támadások mellett – csak az emberi rosszindulat a motivációjuk. Természetesen, az első típus a veszélyesebb.

Amikor egy nagyvállalat adatait lopják el (Adobe, Facebook, Apple stb.), az rögtön sajtónyilvánosságot kap. Ezek az üzleti károk mellett presztízs veszteségeket is okoznak.

Sok probléma van a közösségi oldalakkal is. Például: ha valaki nem akarja megosztani adatait ezeken az oldalakon, rá lehet kérdezni. És hát az emberi butaság végtelen…

A zrt. munkatársai folyamatosan tájékozódnak a hekkerek módszereiről. Az etikus hekkereket maguk is oktatják.

A hétköznapi emberek is sokat tehetnek saját biztonságukért. Használják ki maximálisan biztonsági lehetőségeiket. Időnként cseréljék, frissítsék jelszavaikat, amelyek legyenek minél bonyolultabbak. Végül valós példával érzékeltette az előzőeket Márton Miklós: egy lakossági előadáson egy véletlenszerűen kiválasztott mobiltelefon adataihoz fél órán belül hozzá tudtak férni…

 

Szabó Tibor Mihály

A Buda Környéki Televízió által készített felvétel megtekintéséhez kattintson az alábbi képre:

Megosztom a cikket