Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

Author: admin2

Fenntarthatósági témahetünk mai eseménye: vízlevezető árok tisztítás

Fenntarthatósági témahetünk mai eseménye a Telki út – Áfonya utca kereszteződése melletti eltömődött vízáteresz és a hozzá kapcsolódó vízlevezető árok kitisztítása, rendezése.
✅️ Találkozás: 8:30-tól az Áfonya utca D-i végénél.
🔹️ Szükséges eszközök: ásót, kapát, gereblyét, fűrészt, ágvágót aki tud, hozzon magával.
🔹️ Szeretettel várunk mindenkit, aki tenni akar azért, hogy az út mentén rekedő csapadékvíz (ld. Képek) lejuthasson a Nádas-tómedencébe és egyszer majd ismét feltölthesse azt!
Megosztom a cikket

19 milliárd forint fejlesztési forrás Budakeszinek

19 milliárd forint külső forrást nyert el a sikeres pályázataival az önkormányzatunk Budakeszi fejlesztésére az utóbbi 15 évben.
🔹️Az eddigi támogatást köszönte meg dr. Dukai Miklósnak, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium államtitkárának dr. Győri Ottilia polgármester. Beszélgetésen, melyen részt vett dr. Czuczor Gergely is, a térséget érintő fejlesztési lehetőségekről is egyeztettek.
 
Megosztom a cikket

Fenntarthatósági Témahét alkotópályázat – kiállítás és eredményhirdetés

A Fenntarthatósági Témahét eseményeihez kapcsolódó alkotópályázatra beérkezett összes alkotás megtekinthető az Erkel Ferenc Művelődési Ház, a KesziKult felső szintjén a folyosón mától egészen április 14-e délelőttig. Figyelem: a paravánok mindkét oldalán vannak kifüggesztett rajzok!)
🔹️Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt e kis kiállításra és az április 11-i eredményhirdetésre 14 órakor a KesziKultban!

Megosztom a cikket

Új parkolási rend a mamutfenyőknél

Figyelem!
A Munkácsy és Meggyes utca találkozásánál (mamutfenyők) megszűnt a pakoló, hogy a hamarosan felfestésre kerülő zebra az autósok számára jól látható legyen.
A kirándulók számára a Munkácsy utcában hamarosan kialakít a BVV Kft. új parkolóhelyeket!
Az eddigi parkoló helye parkosítva lesz!
Megosztom a cikket

Magabiztos győzelem Dunaharasztiban!

U16-os csapatunk vasárnap Dunaharasztira látogatott azzal a céllal, hogy kijavítsa az első forduló hibáit – és ezt sikerült is megvalósítani!
Az első félidőben remek mentalitással játszottunk, sorra alakítottuk ki a helyzeteket, és a múlt heti mérkőzéssel ellentétben ezúttal azokat eredményesen gólra is váltottuk. Magabiztos, öt gólos előnnyel vonultunk szünetre (5-0), ami kiváló első játékrészről árulkodik.
A második félidőben ellenfelünk felélénkült, mi pedig kissé visszavettünk a tempóból, amit kihasznált a Dunaharaszti, és több alkalommal is betalált. Ezen kell még dolgoznunk, hogy előny birtokában is kontrollálni tudjuk a mérkőzést, és végig a saját játékunkat játsszuk.
Összességében azonban nagyon értékes győzelmet arattunk (6-3), és a csapat teljesítménye bizakodásra ad okot! Jövő héten Gyálra utazunk, ahol ismét a három pont megszerzése a cél!
Hajrá BLA!

www.facebook.com/BudakesziLA

Megosztom a cikket

Minden nap újabb programok a budakeszi Fenntarthatósági Témahéten

240 tő évelő virágot osztottunk szét a Városházán a budakeszieknek a Fenntarthatósági Témahét első napján, árlevelű lángvirágokat, örökzöld tatárvirágokat, balkáni pázsitviolákat és bőrlevelű kankalinokat.
✅️ Mindenkit várunk a témahét további budakeszi programjaira, akik tenni szeretnének a szebb, tisztább rendezettebb környezetünkért.

Megosztom a cikket

Hogyan lesz a ”hulladékból” Édenkert?

Észre se vesszük, de az egyik legfontosabb dolog életünkben a TALAJ. Mindenkinek az de aki kertészkedik annak érdemes a legtöbb figyelmét a talajra fordítania. Gyertek el és elmondom miért!
  • Mi a talaj, miért fontos?
  • Hogyan bánjunk vele, hogyan tudjuk javítani?
  • Hogyan és mit komposztáljunk?
  • Hogyan és mivel mulcsoljunk?

www.facebook.com/events/575457428158867/

Megosztom a cikket

KÁLVÁRIA TAKARÍTÁS 2025. ÁPRILIS 12.

Kedves Budakeszi Hagyományőrzők!
Ebben az évben is, közeleg a Húsvét.
Szeretnénk, az idén is kitakarítani és rendbe hozni a Kálváriát, a kápolnát, a stációkat és annak közvetlen környezetét!
Várunk Mindenkit szeretettel,
2025. április 12.-én, SZOMBAT reggel, 8.00-tól,
aki segíteni tud a tavaszi nagytakarításban!
Helyszín: a Kálvária-domb, a Jókai utca.
Lehetőség szerint, kerti szerszámokat, hozzon Mindenki magával!
A STÁCIÓ „tulajdonosokat”, fenntartókat, szeretném külön megkérni, hogy gondoskodjanak időben a stációk feldíszítéséről!!! Aki akadályoztatva van, kérem, jelezze felém, szívesen segítünk!
Ugyanezen a napon, ugyanitt, délután, 15.00-kor, Német keresztúti ájtatosságot tartunk!
Köszönettel és
Üdvözlettel,
Ligetfalvi Károly
BHKE
Megosztom a cikket