„Áldjad én lelkem az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét.”
2006 tavaszán új lelkipásztor érkezett a budakeszi református gyülekezet élére. Az azóta eltelt húsz év alatt generációk nőttek fel a gyülekezetben, új kezdeményezések indultak, a közösség pedig folyamatosan gyarapodott. Jubileuma alkalmából Boros Péter lelkipásztorral beszélgettünk a kezdetekről, a legfontosabb mérföldkövekről és arról, hogyan látja ma a gyülekezetet.
Egy váratlan telefonhívás
Boros Péter 2004-ben tért haza Németországból, ahol feleségével, Edinával ösztöndíjasként szolgáltak. A budahegyvidéki gyülekezetben lett beosztott lelkész Szabó István püspök mellett, miközben felesége a Kálvin János Református Idősek Otthonában végzett lelkipásztori szolgálatot.
A budakeszi kapcsolat még 2005 őszén kezdődött, amikor néhány gyülekezeti tag ellátogatott egy budahegyvidéki istentiszteletre. Rövid beszélgetés után mindenki ment a maga útjára, ám néhány hónappal később megszólalt a telefon.
– A budakeszi lelkész, Merétey Sándor bácsi hívott fel 2006 januárjában, és nagy örömmel mondta, hogy a presbitérium egyhangúlag meghívott Budakeszire lelkipásztornak – emlékezik vissza Boros Péter. A hivatalos folyamatok lezárása után virágvasárnapon már Budakeszin szolgált, bár a parókia felújítása miatt a család csak nyáron tudott beköltözni.
Egy örökség folytatása
A fiatal lelkipásztor számára különleges helyzetet jelentett, hogy a több mint négy évtizeden át szolgáló, nagy tekintélyű Merétey Sándor után kellett átvennie a gyülekezet vezetését.
– Egy gyülekezet stabilitása szempontjából nagyon fontos, hogy az új lelkipásztor ne rombolja le azt, amit elődje felépített, hanem tovább vigye annak értékeit – mondja. Bár negyven év korkülönbség volt köztük, a liturgia, a közösségi élet és a gyülekezeti lelkiség alapvető kérdéseiben tudatosan törekedett a folytonosságra. Ugyanakkor saját lendülete és kezdeményezőkészsége is megjelent a szolgálatban.
Egy különleges gyülekezet
Budakeszi első pillanattól másnak tűnt számára, mint azok a gyülekezetek, amelyeket korábban megismert.
– Vidéken gyakran azt láttuk, hogy főként idősebbek járnak templomba. Budakeszin viszont egy erős középgeneráció fogadott bennünket.
Kiemeli a gyülekezet nyitottságát, befogadókészségét és kulturális sokszínűségét. A protestáns kör, a magas színvonalon működő kórus, valamint a tudományos és kulturális érdeklődésű közösségi programok országosan is ritkaságnak számítanak.
– A gyülekezet nyitottságát idegenek is azonnal észreveszik. Ez mindig az egyik legnagyobb értéke volt a közösségnek.
Új kezdeményezések és hagyományok
Az elmúlt húsz év során számos olyan kezdeményezés indult, amely mára a gyülekezeti élet természetes részévé vált.
A németországi tapasztalatok alapján tették szervezettebbé, a minden istentisztelet utáni szeretetvendégséget, agapét, amely szervezésében a családok felváltva vesznek részt. Szintén újítás volt a csendes bűnvallási rész beépítése az istentiszteleti rendbe, valamint a havi rendszeres úrvacsorai alkalom, amely ma is nagy jelentőségű a gyülekezet számára.
Különösen kedves számára a húsvét hajnali zarándoklat hagyománya, amelyet több mint egy évtizede kezdeményezett.
– Sötétben indulunk el, csendben, elmélkedve, várva a feltámadás csodáját, és a felkelő nap fényében érkezünk meg a János hegyre. A feltámadás üzenetét szeretnénk így is átélhetővé tenni.
Hasonlóan fontosnak tartja a december 24-én, szenteste 10 órakor tartott istentiszteletet, amely a karácsonyi készülődés csendesebb, elmélyült formáját kínálja. A rendszeres férfiköri, nőiköri, házasköri alkalmak jó lehetőséget adnak a Szentíráson keresztül egymás és Isten jobb megismerésének. Kezdettől hangsúlyos volt a szolgálatban a családlátogatás. A lelkipásztor házaspár hitvallása, hogy a személyes kapcsolatokon keresztül lehet leginkább továbbadni az evangélium üzenetét.
A szórványok és az ifjúság szolgálata
Budakeszi mellett a környező települések református közösségeinek gondozása is fontos feladattá vált. Újraindultak a budajenői istentiszteletek, és Telkiben is rendszeres alkalmak szerveződtek.
Ezzel párhuzamosan nagy hangsúlyt kapott a fiatalok megszólítása. Az első ifjúsági csoportok lassan indultak, sokszor csak néhány résztvevővel, de a kitartó munka meghozta eredményét. A 2010-es évekre több, egymással szoros kapcsolatban maradó ifjúsági közösség alakult ki.
– Az volt a cél, hogy a konfirmáció után se veszítsük el a fiatalokat, hanem közösségben maradjanak.
Cserkészet és gyarapodó közösség
A cserkészet különösen közel áll a lelkipásztor szívéhez. Saját fiatalkori cserkész élményei miatt a gyakorlati kereszténység egyik legfontosabb formájának tartja. Az Isten, haza és embertárs szolgálata a cserkészetben nagyon kézzelfogható valóság – vallja a lelkipásztor.
A gyülekezet növekedését jól mutatja, hogy egyes években 40–45 keresztelőt is tartottak. Az agglomeráció növekedésével együtt új családok érkeztek, akik közül sokan bekapcsolódtak a közösség életébe.
Hitoktatás: kihívás és lehetőség
Az iskolai hit- és erkölcstan bevezetése jelentős változást hozott a gyülekezet életében.
Ma több mint 400 hittanos gyermekkel állnak kapcsolatban Budakeszin és a szórványtelepüléseken. Ez hatalmas lehetőséget jelent az evangélium továbbadására, ugyanakkor komoly szervezési és emberi erőforrást igényel.
– Nem elég megszólítani valakit. Kísérni, pásztorolni, foglalkozni is kell vele. Ehhez elhivatott munkatársakra van szükség. Ezért is vezettem be például a családlátogatásokat.
Ökumené a mindennapokban
A lelkipásztor szolgálatának egyik meghatározó területe az ökumenikus kapcsolatok építése. Budakeszin az ő kezdeményezésére alakult ki az a gyakorlat, hogy az ökumenikus imahét nem csupán két vasárnapi találkozóból áll, hanem egész héten át tartó közös alkalmakból. Szoros kapcsolat alakult ki a környező települések katolikus közösségeivel is, és Harkai Gábor plébánossal, aki már akkor Telkiben és Budajenőn is szolgált.
– Volt olyan alkalom, amikor a budajenői katolikus templomban tartottunk református istentiszteletet. Ez teljesen természetes volt mindkét közösség számára. Emellett nagyon fontos volt számomra, hogy a települések életébe is bekapcsolódjak, különösen Budakeszin. Úgy gondolom, az is hozzátartozik a szolgálatunkhoz, hogy mi képviseljük a világban a keresztény értékeket.
Közös szolgálat feleségével, Edinával
Boros Péter többször hangsúlyozza, hogy a húsz év története nemcsak róla szól.
– Amikor engem megválasztottak, valójában kettőnket választották meg. Edina a kezdetektől aktív részese a gyülekezeti szolgálatnak: hitoktatóként, lelkipásztorként és közösségszervezőként egyaránt.
Hála húsz év után
Arra a kérdésre, mi változott benne az elmúlt két évtized során, Boros Péter a hála fontosságát emeli ki.
– Olyan világban élünk, amely nagyon teljesítményközpontú és sokszor elégedetlen. Könnyű elfelejteni hálásnak lenni. Jó érzéssel tölt el, hogy itt egy működő közösség él. Ez a gyülekezet és a lelkipásztorok közös munkája. Hiszem, hogy itt együtt tudjuk megmutatni Isten szeretetét a körülöttünk lévő világnak.
Talán ez a húsz év legfontosabb üzenete is: a közösség ereje nem az egyes emberek teljesítményében, hanem az együtt végzett szolgálatban és a közösen megélt hitben rejlik.
‘Sigmond Bertalan
Budakeszi Hírmondó 2026. június
Az emlékművet az elmúlt évtizedekben a Bástya Egyesület gondozta, amely rendszeresen szervezett ott megemlékezéseket is. Nagy Kálmán 2006-ban az emlékmű eredeti tervét Pósa Homoly Erzsónak adta át megőrzésre, aki húsz éven át őrizte azt. A Pap Dezső által készített korabeli terveket Szabó Krisztián építész digitalizálta, és az eredeti arányok figyelembevételével készítette elő a mai megvalósításhoz. A munkálatokat Orosz Örs, a Sine Metu Egyesület elnöke fogta össze.
A megemlékezés alatt az ózdi és gömöri lovas hagyományőrzők, valamint a rimaszombati 4-es számú Hatvani István Cserkészcsapat tagjai álltak díszőrséget. A koszorúzás során több mint húsz intézmény, civil szervezet és magánszemély rótta le tiszteletét az újjászületett emlékmű előtt, amely ma már nemcsak a hősi halottak emlékét őrzi, hanem a közös történelmi emlékezet és felelősség szimbólumává is vált.
