Emléknap lett január 19.

Tavaly decemberben az Országgyűlés 333 igen szavazattal, 7 tartózkodás mellett január 19-ét a magyarországi németek elhurcolásának emléknapjává nyilvánította. 1946. január 19-én indult el az első vagon Budaörsről, ezzel vette kezdetét a magyarországi svábok kitelepítése. A parlament a határozat szerint ?tisztelettel adózik mindazok előtt, akik a megaláztatások, elhurcolások áldozatai voltak?.

Budakeszi Város Polgármesteri Hivatala civil szervezetekkel, egyházakkal, vállalkozókkal, önkéntes segítőkkel együttműködve jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy 2012 karácsonyán a rászorulóknak segítséget nyújtson, örömet szerezzen.




A Budakeszi 24 órás Városi ügyelet mobil telefonszáma megváltozik. Az eddigi 06 (30) 621-2092 telefonszám 2013. január 31-éig még hívható lesz, de párhuzamosan a helyébe lép az új telefon, a 06 (20) 626-2092 szám, melyen változatlanul fogadjuk Budakeszi lakóinak panaszbejelentéseit. A 06 (23) 777-107 internetes segélyhívó továbbra is működik, elsősorban éjszaka és munkaszüneti napokon.