140 milliárd kifizetése elindult

2013. január 9- én elindult a 2012-es területalapú támogatás végkifizetése. Megkezdődött az elmúlt évben esedékes területalapú agrártámogatások második ütemének kifizetése, a gazdák 140 milliárd forintot vehetnek át a következő hónapokban – jelentette be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szerdán sajtótájékoztatón Tökön.

Tavaly októbertől az év végéig az első ütemben 141 milliárd forinthoz jutottak hozzá az érintettek. A két ütemben kifizetett több mint 294 milliárdos összeg a gyakorlatban hektáronként csaknem 60 ezer forint támogatás. Ez 30 százalékkal több, mint két évvel korábban volt, s várhatóan tovább növekszik, ami az EU-n belül a magyar agrárdiplomácia sikerét is jelzi. Most hozzávetőleg 175 ezer gazda részesül támogatásban, akiknek ily módon kevesebb hitelt, kölcsönt kell felvenniük a tavaszi munkálatok beindításához.

 

A Buda Környéki Televízió rövid összeállításának megtekintéséhez kétszer kattintson az alábbi képre:

 

 

?Mi abból indulunk ki, hogy a legfontosabb Magyarország és a magyar gazdák érdeke??

A Vidékfejlesztési Minisztérium és a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal közös, pincelátogatással és borkóstolóval egybekötött sajtótájékoztatót tartott Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és Palkovics Péter, az MVH elnöke részvételével Tökön, a Nyakas pincészetben 2013. január 9-én. Elkezdődött a 2012-es területalapú támogatás 140 milliárd forintos végkifizetése.


Az új év első sajtótájékoztatóján a miniszter úr eredményes, sikerekben gazdag új esztendőt kívánt a magyar mezőgazdaság minden résztvevőjének. Ehhez az állam leggyorsabban és leghatékonyabban  mindent megtesz. Ezek nélkül a támogatások nélkül az élelmiszerárak sokkal magasabbak lennének, így az intézkedéssorozat haszonélvezői elsősorban az élelmiszert vásárló polgárok.

A SAPS kifizetéseket Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter indította el. A kivetítőn nagy sebességgel futottak le a nevek, ők már meg is kapták a kért támogatásokat.

Palkovics Péter, az MVH elnöke elmondta, hogy közel 175 ezer igénylőnek 140 Mrd összeg kifizetése indult meg. Az egy hektárra jutó támogatás összege közel 60 000 Ft, ez 30 %-kal nagyobb összeg, mint két évvel ezelőtt.

Az ügyfelek 98 %-a megkapja januárban az összeget, csupán 3000-en nem kapnak előleget, főleg ott, ahol birtokviták vannak. Ezek tisztázása után ők is hozzájuthatnak a támogatásokhoz.

Palkovics Péter kifejtette, hogy rendkívül precíznek bizonyult az ügyfélkérelmek benyújtása. Ehhez kitartó előkészítő munka, jó technikai előkészítés, segítségnyújtás kellett. Meg is lett az eredménye: míg 2008-ban 4,7 % volt hibaarány, addig 2012-ben ez mindössze 0,7 %! Így aztán az EU-nak legkevesebb kifogása lehet a kifizetésekkel kapcsolatban.

Ezen kívül ? különböző jogcímeken ? júniusig még 10,7 Mrd Ft értékű kifizetésekre lehet számítani.

Ebben az évben 5,8 M Euro értékű igény érkezett borászati gépek, berendezések támogatására, ez igen nagyarányú növekedés. Megoldható, hogy a túligénylés ne vesszen el.

A kárenyhítési alap összege 8,2 Mrd Ft, az igényelt juttatás 9,6 Mrd Ft. Nagyobb összegű kifizetésekre áprilisban lehet számítani.

 

A tájékoztatók elhangzása után a megjelentek kérdezhettek. Az első kérdés a húsiparra vonatkozott. Az állam, illetve az önkormányzatok három jelentős húsipari vállalkozást ? egyedi megoldásokkal ? segített meg. Fontos szempont, hogy a termelői háttér minél kisebb veszteséggel kerüljön ki ebből a nehéz helyzetből.

A Buda Környéki Televízió riportere azt firtatta, hogy tarthatunk-e jelentős termelői élelmiszerár-növekedéstől. A miniszter úr válaszában elmondta, hogy ez világjelenség, összefüggésben az energiaárak emelkedésével, a népesség növekedésével stb. Hazánkban tavaly az évszázad aszályán vagyunk túl, ilyenkor természetes a termelői árak emelkedése. A közeljövőben további mérsékelt emelkedéssel számolhatunk. Elemi érdekünk, hogy minél több élelmiszert termeljünk, meg kell ragadnunk azokat az önellátási megoldásokat, amelyek lassanként kimennek a szokásból.

Az agrárkamarával kapcsolatos kérdésre azt válaszolta a miniszter úr, hogy az egész ország érdeke az erős agrárkamara működése. Az új kamarai törvénynek megfelelően 250 ezren regisztráltak, nemsokára választás lesz. Ezzel az átmeneti időszak be is fejeződik, a kamara betöltheti a gazdák teljes képviseletét.

Az elkövetkező 7 éves EU költségvetési időszakban ? az előirányzatok szerint ? jelentősen csökken az agrártámogatások szintje. Kormányunk álláspontja szerint az agrártámogatások szintje nem csökkenhet. ?Én optimista vagyok: meg tudjuk védeni a gazdák pénzét? ? fejezte be mondandóját Fazekas Sándor.

 

SZTM/Budakeszi Hírmondó/Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóiroda

Megosztom a cikket