A Mikulás is eljött az új piacunk avatójára

„Ha valakivel kedves vagy, figyelmes, ha valakinek ajándékot adsz: segítesz a Mikulásnak! Számomra erről szól ez a nap. Szeretnénk, ha ez a mai ünnepség, ez a piac mindannyiunk számára egy ilyen ajándék lenne”, mondta a Mikulás napi piacavató ünnepségen dr. Győri Ottilia.
A polgármester szólt arról is, hogy az új piacunkat Bártfai-Szabó Gábor építész tervezte, a kivitelező a Hansa Fővállalkozó és Mérnökiroda Kft. volt, amely mindezt 9 hónap alatt építette meg. A Magyar Kormány 115 millió Ft-al támogatta az építkezést, amelyhez az önkormányzat 90 millió Ft önerővel járult hozzá. Köszönjük Menczer Tamás államtitkár úrnak és Csenger-Zalán Zsolt országgyűlési képviselő úrnak is a segítséget!
Különleges környezetben vagyunk, a fényekkel, az illatokkal, a forró tea narancsos, fahéjas illatával. Öröm számomra, hogy az itt lévő 27 árus közül legalább 20 budakeszi. Köszönöm a BVV Kft munkatársainak, Tamásnak, Emmának, Szilvinek, a Művelődési Központból Anitának, Móninak, Zsuzsának, Attilának és a többieknek, hogy segítettek a helyszínt igazi ünnepi hangulatúvá varázsolni. Szombat reggel már jönnek majd a zöldségesek és a többi árus is, ide az új helyszínre, és új életre kelhet ez a tér.
A piac nemcsak vásárlást, de találkozásokat, beszélgetéseket, közösségi életet is jelent. Ezentúl folyamatosan nyitva lesz! Jöjjünk minél gyakrabban, hiszen ez nem csak vásári helyszín, hanem közösségi tér, találkozási pont is, felnőtteknek, gyerekeknek.

Ma is sokan egy találkozás miatt jöttek el. A gyermekek várják a legnagyobb izgalommal a Mikulást, aki hamarosan jön, és senki nem marad ajándék nélkül! Ha netán kételkednétek a Mikulás létezésében… jusson eszetekbe: akit szeretnek, az VAN! Zeke László gondolataival zárva, köszönöm, hogy ennyien eljöttek, eljöttetek! – zárta köszöntőjét a polgármester.
Bárfai-Szabó Gábor építész, az új piacunk tervezője beszédében felidézte, hogy a piac terveiről 2008. júniusában döntött a képviselő-testület. A tervezői koncepció lényege, hogy az új piacunk Budakeszi déli „városkapujaként” az autóval érkezőket üdvözli, magas építészeti minőséggel mutatva példát. Nem csak piac, közösségi tér is egyben, mondta Bártfai-Szabó Gábor, aki szerint az új piacunk építészeti arculata könnyed, barátságos, visszafogott. A különböző magasságú ernyők virágkelyhekre emlékeztetnek, pavilon érzetet sugallnak.
Mindez számokban: 175 m2 vasbeton lemez úgy, hogy közben alatta üzemelt a buszváró, 370 m2 térlefedés (Budakeszi legnagyobb közcélú fedett tere lett), 1100 m2 térburkolat felszedve és lerakva a meglévő anyagból főleg, 560 m2 zöldfelület-kialakítása, telepítése tavaszra maradt (14 új fa, rengeteg cserje és virág lesz).
A Mikuláscsomagok támogatóinak listája: OTEE Kft., Stadt étterem, Lidl Magyarország Bt., CBA áruház, Gasztvitál Kft, Stelázsi Vegyesbolt Kft., Márkus Tibor és Horváth Zita Judit, Mayer szörp, Milimári Sütiműhely, Gräfl cukrászda, Szöszi cukrászda. KÖSZÖNJÜK!!!

Fotók: Torti Szofi, Sükösd Levente.

Megosztom a cikket