Karácsonyfa-állítás és ajándékozás szokása

Karácsonyfát csak az 1600-as évek elején kezdtek állítani az emberek, főleg Németalföldön. A legtöbbször örökzöld ágat vagy fácskát süteményekkel (mézeskalácsfélék), gyümölcsökkel (dió, alma) és gyertyákkal díszítették fel. Szenteste az egész napos böjt után erről csemegézhetett a család. A karácsonyfa állítás hazánkban csak a 19. század elején terjedt el. Pesten az első karácsonyfát valószínűleg Brunszvik Teréz grófnő állította 1824-ben. Ezekben az időkben még egyszerűen díszítették fel a fákat, a klasszikus üvegdíszek az 1850-es években jelentek meg először Németországban.

Az angyalfia, a karácsonyi ajándék gyökerei szintén az ókori Rómáig nyúlnak vissza. Itt az volt szokásban, hogy újévkor strenát, újévi ajándékot küldtek egymásnak az emberek: süteményt, gyümölcsöt, szerencsét hozó gallyat, később még pénzt is. Ezzel kívántak egymásnak sikeres évkezdést. A középkorban is ilyen időtájt, karácsony és újév idején ajándékozták meg az urak az alattvalóikat: a pápa a bíborosait, a földesurak a parasztokat, király az udvarnépét.

A német protestánsok kezdték ezt a szokást a családra szűkíteni a 17. századtól, ők a gyermekeiket ajándékozták meg. A 16. századi német területen tűnt fel Szent Miklós alakja, mint ajándékozó, ő az elődje a Mikulás, az amerikai Karácsony apó, az orosz Fagy apó hagyományának is.

Budakeszi szokások 

Szemelvények Bednárik János Adventtől nagyböjtig c. helytörténeti kiadványából.

Budakeszin is „a szenteste legfontosabb tárgyi kelléke az aranyozott és ezüstözött diókkal, almákkal, mézeskaláccsal, aszalt gyümölcsökkel, pattogatott kukoricával, angyalhajjal, (saját készítésű, főzött vagy vásárolt) szaloncukorral és gyertyákkal díszített karácsonyfa volt. A karácsonyfa elterjedésének pontos idejét nem ismerjük, de valószínű a századforduló táján kezdte kiszorítani a borókát (Kraunawett), amely addig a szenteste növényi kelléke volt.

Egyes családoknál – szegénység vagy spórolás miatt – még az 1930-as években is borókaágat díszítettek. Ekkor azonban a hagyományos díszek mellett már modern anyagok, díszek és a csillagszóró is megjelentek. A visszaemlékezések szerint a karácsonyfa alatt betlehemet helyeztek el, és gyümölcsökkel díszítették a fa környékét.”

 „A karácsony gyermekünnepjellegének megerősödése önmagában is érdekes jelenség: külön kitérhetünk a gyermekek Jézuska-várásának formáira is.

A karácsony előtti időkben a pirosló ég alját azzal magyarázták, hogy az angyalok (vagy a Kisjézus) készítik már az ajándékokat és sütik a süteményt (Ti Engel ta(n)sch’ Pocharei pocha!).

A szentestére készülve élt a gyerekek körében az a képzet is, hogy a városba induló felnőttek Budapesten találkoznak a Jézuskával, és átadhatják neki a leveleket, üzeneteket. Ezek a képzetek egyes családokban akár napjainkban is ismertek.

Feledésbe merült viszont már az a szokás, hogy a gyerekek az ajtó elé kihelyezett szénával készültek a szentestére. A széna a Szent Család szamarának marasztalására szolgált, hiszen minél tovább tartott a kupac, annál tovább kellett a Jézuskának a házban időznie.

A mai idős adatközlők gyermekkorukban (az 1930-as években) inkább már csak a szólások, karácsonyi történetek, mesélés formájában találkoztak ezzel, a széna valós kihelyezésére nem került már sor.”

„A gyerekek megajándékozása – mint a karácsonyeste szerves része – a paraszti közösségekben országszerte csak a 20. század közepe táján kezdett komolyabb méreteket ölteni. Az ajándékokkal kapcsolatban általában a budakeszi visszaemlékezők is a szerénységet, és azok használati értékét emelik ki: kötött ruhadarabok, irka, palatábla.”

(Szemelvények Bednárik János Adventtől nagyböjtig című helytörténeti kiadványából)