Egy példaértékű történet a budakeszi „Pál utcai fiúkról”
A focipálya végében, a Telkire vezető útnál – különös kialakítású buckáival – egy „holdbéli képződmény” hívja fel magára a figyelmet, a Keszi Bike Park pálya. Ennek kapcsán kerestük meg a pályát megálmodó, megalkotó, „üzemeltető” és használó srácokat, a budakeszi Pál utcai fiúkat, akik az elveszett grundot is képesek voltak egy új helyen felépíteni. Egy csaknem negyedszázada indult történettel ismertetik meg az olvasót a fiúcsapat szószólói, Molnár Péter és Nagy Benjámin.
Ez a történet sem ma kezdődött!
Nagy Benjámin: 1997-1998 tájékán jelentek meg Budakeszin az első „keszi riderek”, a mi elődeink – néhány tíz-tizenkét év körül srác – akik megvetették az alapjait ennek a kerékpáros szakágnak városunkban. A Vadaspark melletti erdő, a kis focipálya a Virágvölgyben, a mamutfenyők környéke, a Spar parkoló, a Fő utcai park, a János-hegy különböző részei voltak az első helyszínek, ahol elindult ez a történet. Az akkoriak, Nádházi Lajos, Ambrózy Kristóf és sokan mások néha még lejönnek közénk egy kicsit nosztalgiázni, Láng Rudolf pedig Kanadában él.
Már hosszabb ideje a ti generációtok alkotja a kemény magját a KesziRidersnek, ti vagytok a motorja a pálya körüli történéseknek. Mikor csatlakoztatok második hullámként az alapítókhoz?
Molnár Péter: Valamikor a 2003-as év környékén apránként jött össze a mi tíz év körüli generációnk egy illegális, „partizán” pályán, a Márity utcában (nem volt hozzá semmilyen engedélykérés). Az a terület akkor még egy bekerítetlen, használaton
kívüli magántulajdon volt. Bizonyára sokan emlékeznek erre a pályára a helyiek, hisz később a szomszédságában alakította ki a BKV a 222-es busz végállomását.
Kik ők, ez a ma már többségében 27 év körüli, most is aktívan „extrém biciklista” kemény mag?
N. B.: Amikor elindultunk, tizenketten lehettünk. Napjainkra már kissé megcsappantunk. Peller Marci, Pálfy Áron, Albrecht Domonkos, Tóth Dani, Molnár Péter, Molnár Gábor (Kapros) és jómagam maradtunk.
2009-ben a Hírmondó júniusi számában írtam egy cikket rólatok, „Fiúk a térről, kell egy hely” címmel, ahol az alábbi néhány mondat ekképpen jellemzett titeket: „Iskolaidőben délután 5-től este 9-ig, szünidőben pedig reggel 10-től este 10-ig nyomják a pedált. Szombaton és vasárnap sincs megállás. Kivétel ez alól akkor van, ha éppen egy kerékpárjavító műhelybe mennek dolgozni: kell a pénz a sok kütyüre, s ezek a f iúk nem félnek a munkától sem. Ide természetesen ugyancsak kerékpárral mennek még akkor is, ha történetesen Budapest másik végébe kell elpedálozniuk…”Ezek után talán nem meglepő, mikor 2011-ben megtudtátok, hogy egy társasház fog épülni a 222-es busz végállomása mögötti „partizán” pályátokon, nem adtátok fel, és 2012 szeptemberére sikerült összehoznotok a KesziRiders pályátokat, az indító toronnyal, egy új helyen.
M. P.: Ekkor már 17-18 évesek voltunk, sok energiával, tenni akarással, kreativitással és kevés tapasztalattal a hivatalos ügyek világában. Szerencsénkre hozta nekünk a sors az akkor már családos, extrém biciklis múltú Winkler Gábort, aki ott lakott a „partizán pálya” melletti utcában. Ő lett a szócsövünk, istápolónk ezekben az időkben, és sikerült megszereznie az önkormányzat támogatását is.
Az önkormányzat tehát már 2011-ben is mögétek állt?
M. P.: Igen, ők adták a területet és mindenféle engedélyeket is sikerült így megszereznünk.
Honnan sikerült a pálya kialakításához a nagy mennyiségű földet és az indító elkészítéséhez szükséges sok köbméter fát beszerezni?
N. B.: Bármennyire is meglepő, a mintegy 200 köbméternyi földet a Westend bevásárló központ tetejéről hozták el nekünk. Egy időben a Westend tetején rendeztek extrém biciklis versenyeket, mely aztán megszűnt és a fölöslegessé vált dombjaik földjére pályázni lehetett. 17 évesen én írtam egy pályázatot erre a földmennyiségre, melyet sikerült akkor megnyernünk. Nagy médiafelhajtással, az RTL Klub híradósainak jelenlétében, mintegy 15 kamion hozta ide ezt a hatalmas mennyiségű földet. A nagy indító fatoronyhoz innen-onnan kunyeráltuk össze a bontott fát és a raklapokat.
Akkor ezt a bringa pályát teljes egészében ti terveztétek, és a kivitelezést is ti csináltátok?
M. P.: Igen, mi terveztük! A gépi földmunkához a Herein családtól kaptunk rengeteg segítséget, de a géppel nem helyettesíthető kézi munkához, ahová talicska, ásó, lapát kell, azt mind mi csináltuk meg. És az ún. nagy indító tornyot is mi ácsoltuk.
Hányan vettettek ebben részt? Mennyi munkaóra kellett ehhez?
M. P.: Egy ilyen pálya kialakítása hosszú folyamat. Megépítünk valamit, aztán folyamatosan alakítgatjuk, fejlesztjük. Ezt nem lehet pontosan megmondani. Egyszerre átlagban 4-5 ember dolgozott itt. Néha volt olyan, hogy csak egymagában lapátolt valaki. Összeségében húsz fölött volt azok száma, akik itt dolgoztak, néha olyan barátaink is segítettek, akik nem is használták a bringa parkot. A legelkötelezettebb bringások évente legalább 300 órát dolgoztak és dolgoznak itt a mai napig, hisz itt mindig van munka.
Mit tudtok mondani az ez év júniusában felújított pályátokról, mely az egyik legjobb az országban, ebben a kategóriában?
N. B.: Ez a felújítás 2020-ban kezdődött, és a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (Maketusz) bevonásával, szakmai irányításával jött létre, az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda 3,5 milliós és a Budakeszi Önkormányzat 5,1 milliós támogatásával.
M. P.: Ez a felújított pályánk is hasonlóan lett kialakítva, mint a korábbi. A koncepció most is hasonló: van egy ún. pumpapályánk, mely a korábbiakkal ellentétben nem poros, nem kell locsolni, mert aszfaltozott. Itt is van két ugrató sorunk, egy kisebb a fiatalabbaknak, a kezdőknek és egy nagyobb, amelyre az indító fatoronyból veszünk startot. A korábbi fatorony 4 méter magas volt, 60 fokos lejtéssel, a mostani magassága 6,5 m 55 fokos lejtéssel.
Ez az indító egy nagyon figyelemfelkeltő látványosság, már-már művészi alkotás!
N. B.: Ez a korábbi, kissé ijesztő kinézetű, nem éppen barátságos toronynyal ellentétben egy megtervezett, engedélyezett, kitűnő minőségű faanyagból készült remekmű, melyet egy ácsmester készített. Bárki nem használhatja ezt az embert próbáló alkalmatosságot! Hogy megvan-e a kellő rutinja az ide felkérezkedők-nek, azt látni a földi attrakciójukból. A torony csak a mi jelenlétünkben használható, megfelelő tudással és védőfelszereléssel. Más alkalmakkor lezárjuk a feljutás lehetőségét.
Amúgy a pályát bárki használhatja?
M. P.: Mindenki. Gyakran jönnek ide családok óvodás korú gyerekekkel is. Időjárástól függően jönnek-mennek itt az emberek. És nem csak buda-kesziek, de környékbeliek, fővárosiak is, és az ország legkülönbözőbb pontjairól is eljönnek hozzánk ennek a sportágnak a szerelmesei. Évente rendezünk itt egy országos találkozót is, mindenféle versenyekkel.
A közelmúltban úgy döntöttetek, hogy szervezeti formában működtök tovább.
M. P.: Készségfejlesztő, megtanít koncentrálni, összpontosítani, jellempróba, kihívások elé állítjuk magunkat, kint vagyunk a szabad levegőn, ahol jó érezzük magunkat.
N. B.: Szabadságot ad, erősíti az önismeretünket, mert amikor ott fenn állunk az indító torony tetején, akkor ott csak saját magunk vagyunk, és ott egyedül kell leküzdenünk mentális gátjainkat. Gyakran szokták kérdezni, hogy mi félünk-e. Persze, hogy félünk! Mint az állat, úgy be vagyunk tojva ott fenn! De pont ez a lényege, hogy van annyi önbizalmunk, vagyunk annyira magabiztosak, hogy le tudjuk győzni a félelmeinket, és meg tudjuk csinálni az ugrást, a trükköt.
Meddig fogjátok csinálni?
N. B.: Életünk végéig, és ha majd családunk lesz, akkor a srácainkat is lehozzuk ide.
Horváth Jenő
Budakeszi Hírmondó 2021 július
