Hírek

Úrnapja Budakeszin

Az úrnapi ünnepélyes szentmise, körmenettel június 10-én, vasárnap volt városunkban. A húsvéti nagyszombat éjszaka bonyolult, ugyanakkor felemelően szép, szertartásánál talán csak Úrnapja látványosabb a virágszőnyeggel, amit az Oltáriszentségben jelenlevő Úr Krisztus tiszteletére készítettek a hívők.

(tovább…)

Megosztom a cikket

Ökumenikus családi nap lesz Makkosmárián

Ökumenikus családi napot szervezünk immár 6. alkalommal, közösen katolikusok és reformátusok, a Makkosi templom kertjében június  30-án szombaton. Az alkalom lelki elmélkedéssel, beszélgetéssel kezdődik, majd közösen fogyasztjuk el „ökumenikus” pörköltünket. A program 10h-16h között lesz. Kérjük részvételi szándékukat, mely egyben ebédrendelés is, jelezzék előre június 25-ig (hétfő estig).

 

(tovább…)

Megosztom a cikket

Lelkészek Makkosmárián

265 évre visszamenőleg felkutatta és rendszerezte a makkosmáriai lelkészeket a diakónussá szentelés előtt álló Szeleczky Csaba. A budaörsi Szeleczky Csabát Spányi Antal, a Székesfehérvári Egyházmegye püspöke 2011 szeptemberében helyezte Budakeszire papnövendékként, azóta szolgál városunkban. Tavaly decemberben a püspök atya akolitussá szentelte Budakeszin.

(tovább…)

Megosztom a cikket

Plébánosok Budakeszin

Több mint 300 évre visszamenőleg felkutatta és rendszerezte a budakeszi plébánosokat a diakónussá szentelés előtt álló Szeleczky Csaba. A budaörsi Szeleczky Csabát Spányi Antal, a Székesfehérvári Egyházmegye püspöke 2011 szeptemberében helyezte Budakeszire papnövendékként, azóta szolgál városunkban. Tavaly decemberben a püspök atya akolitussá szentelte Budakeszin.

(tovább…)

Megosztom a cikket

Istenben bízva újra kihajtott a mag

A magyarországi baptista misszió egyik jeles képviselője Meyer Henrik volt, aki német ajkú területeken végezte munkáját. Így került Budakeszire, és itt helyezték örök nyugalomra is. Budakeszin Kresz Jakab még Meyer érkezése előtt szolgált mint bibliaárus, aki házaknál rendszeresen bizonyságot tett. Így a ?talaj? már elő volt készítve az igemag fogadására.

 

(tovább…)

Megosztom a cikket

Régi/új igazgató

Budakeszi Város Képviselő-testülete az Erkel Ferenc Művelődési Központ intézményvezetői álláshelyének betöltésére pályázatot írt ki.

A megadott határidőig három pályázat érkezett. A pályázók: Nádor Katalin, Csiki Mária és Tóthné Fajtha Anita. Két jelentkező ? Nádor Katalin és Tóthné Fajtha Anita ? pályázata felelt meg minden képesítési előírásnak, így őket hallgatta meg a képviselő-testület az előkészítő bizottság és a szakbizottság javaslata alapján.

 

(tovább…)

Megosztom a cikket

Családdal az istentiszteleten

Budakeszin már harmadik éve tart istentiszteletet kisgyermekes családok számára Lacknerné Puskás Sára evangélikus lelkész. Ezekről az összejövetelekről, tapasztalatairól és terveiről kérdeztem őt a májusi alkalom kapcsán.

 

(tovább…)

Megosztom a cikket

A lelki kincsek felfedezésére buzdított a csíksomlyói búcsú főszónoka

Az emberi lélekben rejlő kincsek felfedezésére buzdította Tempfli Imre stuttgarti plébános a csíksomlyói búcsú résztvevőit a pünkösdszombati szentmisén. A pünkösdi búcsú központi szertartásán – amely a Csíksomlyó melletti Kis-Somlyó és a Nagy-Somlyó hegy közötti nyeregben zajlik – a szónok kifejtette: az ember nem attól lesz boldog, ha a pénz, a karrier és a siker után fut, hanem ha felfedezi azokat a kincseket, amelyek a lelkében rejlenek.

(tovább…)

Megosztom a cikket

?és újra szól az orgona?

A tavalyi nagysikerű koncert után dr. Bednarik Anasztázia orgonaművész ismét fellép városunkban, a Budakeszi Havas Boldogasszony-plébániatemplomban 2012. június 2-án, szombaton este 8 órakor. A művésznő orgonajátékát kivetítik. A belépés díjtalan.

 

(tovább…)

Megosztom a cikket