Istenben bízva újra kihajtott a mag

A magyarországi baptista misszió egyik jeles képviselője Meyer Henrik volt, aki német ajkú területeken végezte munkáját. Így került Budakeszire, és itt helyezték örök nyugalomra is. Budakeszin Kresz Jakab még Meyer érkezése előtt szolgált mint bibliaárus, aki házaknál rendszeresen bizonyságot tett. Így a ?talaj? már elő volt készítve az igemag fogadására.

 

 

 

Az első megtérések 1902-ben voltak, amelyeket a Wesselényi utcai kápolnában bemerítések követtek. (A bemerítés: felnőtt hitvallók víz alá merítésével, a megtérő saját kérésére történik.)

 

Az első megtérők között volt az idős Léber házaspár, Léber József és felesége, valamint a Merkl házaspár. Az újabb megtérők és bemerítkezők számban és lélekben gyarapodva helyi közösséget alakítottak. Nehéz körülmények között először házaknál tartották istentiszteleteiket. A negyvenes években a német nyelvű igehirdetéseket magyar nyelvű váltotta fel. A II. világégés szétszórta a kis közösséget, de ? Istenben bízva ? újra kihajtott a mag, és új életre kelt a gyülekezet. Összejöveteleiket a Széchenyi utca sarkán Bechtold Márton házában tartották. Az első önálló ?imaház? Merkl József és felesége jóvoltából a Fő utca 51. szám alatt volt. Ebben az időben Kondor Gyula vállalta a gyülekezet gondozását.

1951-ben nagy változás állt be a gyülekezet életében. Mintegy tíz család költözött a Nyírségből Budakeszire, akik Istentől indíttatva látogatták a kis gyülekezetet. Így lélekben és számban növekedve 12 főről 30 főre emelkedett a tagok létszáma, a gyermekekkel 50-52 főre. A gyülekezet önálló lelkipásztort szeretett volna, és meghívta Tóth Gábort, aki az első hivatásos lelkipásztora lett a gyülekezetnek. Tóth Gábor 1963-ig töltötte be ezt a tisztséget. Így ideiglenesen, 1967-ig a József utcai közösséghez csatlakoztak.  Ekkor fogadta Ács András személyében új pásztorát, aki 1970-ben vált meg a gyülekezettől. Majd ismét a József utcai testvériség lett a gyülekezet mentora, akiknek segítségével még ez év augusztusában meghívták lelkipásztornak Pető Anna végzett teológust, aki huszonhat évig pásztorolta a közösséget. Ezután átmenetileg a Kispesti Gyülekezet gondozásában működtek tovább, majd a Budapest Wesselényi utcai és a régi pásztori kapcsolat felújításával ismételten Ács Andrást választotta a gyülekezet pásztorának, amely tisztet 2010. január 1-jéig töltötte be. Őt rövid időre Kelemen Szabolcs Alpár teológiai hallgató szolgálata követte, akinek távozása után a gyülekezet ismét Kis Árpádné Pető Annát hívta vissza,, így 2012. április 1-jétől ő látja el ezt a feladatot.

Bár kicsiny a gyülekezet, de nyitott minden érdeklődő felé, és kész segíteni a rászorultakon erejéhez és lehetőségeihez mérten.

 

Elérhetőségünk: Baptista Gyülekezet

2092 Budakeszi

Széchenyi u. 50/a.

 

Lelkipásztor:  Kis Árpádné  (Pető Anna)

email:    petanna@hotmail.hu

telefon:  06 20 773 9861

Megosztom a cikket