Hírek

Április 9-től ismét rock-koncert sorozat az EFMK-ban.

A soul, funk és blues dalokat játszó Soulbreakers zenekar feszes trió hangszerelésre építi produkcióját. A hangszeres zenei részek keltette élmény gyakran idézi meg a Cream vagy éppen a Jimi Hendrix Experience szabad és improvizatív hangulatait. A hatvanas évek zenei világát ugyanakkor egyedi hangzásvilágukkal teszik korszerűvé és izgalmassá. Ők úgy mondják havey soul-t játszanak. Stílusuk ékes bizonyítéka, a 2015 őszén megjelent „Beat Up” című,első nagylemezük.

Az együttest Ratkóczi Huba alapította, aki eredetileg gitáros (Napokon, Seen, Doors Memorial, Esclin Syndo…), ebben a formációban azonban négy húron pendül.

A Napokon zenekarból csatlakozott hozzá Mózes Zoltán. Az alapítók között volt még Péter Gábor és Radovics László „Kyru” is. Őket a kilencvenes évek legendás rhythm & blues zenekarából, a Kyru Gotta Humble-ból ismerhetjük. Immáron 3. éve a csapat énekesnője Pleszkán Écska. A fiatal tehetség sikerrel szerepelt pár éve a Magyar Voice műsorában Somló Tamás csapatának versenyzőjeként. Édesapja, a világhírű jazz-zongorista Pleszkán Frigyes, nem csak különleges keresztnevet, hanem tehetségét és a zene szeretetét is átadta lányának, hiszen Écska fiatalos lendületével és különleges hangjával tökéletes kiegészítője a csapatnak. A Soulbreakers évek óta visszajáró vendége a paksi Gastroblues-fesztiválnak, rendszeresen játszanak a Szigeten, a Művészetek völgyében… Jó barátságot ápolnak Tátrai Tibor gitárművésszel, aki rendszeresen csatlakozik a formációhoz egy-egy nagyobb szabású koncerten.

A Luckies friss formáció, közös zenélgetés után 2015 júliusában állt össze öt fiatalból. Zenéjükben leginkább a bluesrock vonal kapja a főszerepet, a ’60 ’70-es évekre emlékeztető autentikus, nyers hangzással. Egyediségüket a rock’n’roll és indie stílusjegyek keveredésének köszönhetik, ami könnyedén befogadhatóvá és szerethetővé teszi a zenekart a jelen generációja számára is. Villámgyorsan robbantak be a hazai zenei életbe. Első EPjüket, a „No Longer Blue”t indulás után 2 hónappal már 150 fő előtt mutatták be a Schönherz Klubban. Az elmúlt hónapokban megtöltötték a Mika Tivadart, a Roham Bárt és a Kuplungot, valamint nagy sikert arattak az A38 Hajón az Ivan & the Parazol lemezbemutató koncertjének vendégeként. 2016 januárjában felvették a legfrissebb kislemezüket „Run with the Devil”-t.”

 

A jubileumi koncertsorozat, – mely az NKA Zenei Kollégiumának támogatásával valósul meg – következő koncertje májusban lesz, majd szeptemberben a hagyományos Rock-keszihez csatlakozva folytatódik és az októberi koncerttel zárul.

 

Várunk mindenkit április 9-én, szombaton 19 órától az Erkel Ferenc Művelődési Központban.

 

Megosztom a cikket

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emlékére

„Egyik legfontosabb nemzeti ünnepünkön emlékezzünk mindarra, amit március 15. sorsfordító nagy napja, és aztán a rettenetes csatákat hozó másfél esztendő visszafordíthatatlanul és megmásíthatatlanul hozzátett évezredes történelmünkhöz. Egy új nemzet született a régiből” – mondta dr. Győri Ottilia ünnepi beszédében, az Erkel Ferenc Művelődési Központban megrendezett emlékműsoron.

(tovább…)

Megosztom a cikket

2016 – Fejlődésre hangolva

Egyhangúan fogadta el a város 2016-os költségvetését a képviselő-testület. A költségvetés megalkotásakor a lakosság igényeinek megfelelően a kiszámíthatóságra és a folyamatos fejlesztésekre helyeztük a hangsúlyt.

 

(tovább…)

Megosztom a cikket

Pátyon innen, Keszin túl

 

A Budakeszi Idegenforgalmi Információs Pont ismét tematikus túrát szervez, az idei első alkalommal Pátyra az erdőn át.

 

A tavasznyitó túrát 2016.március 19-én szombati napra tervezzük, 09:30 órakor a Dózsa György téri 22-es buszmegállótól kelünk útra, az Erdért fatelep irányába haladva a Szent Jakab zarándokúton. Érintve a Hosszú-hajtás-hegyet a zöld háromszög turistaúton érjük el a végcélt, a szomszédos Páty községet.Visszaúton a Volánbusz menetrend szerinti járatával érkezünk a kiindulási pontra.

 

A túrán minimális szintemelkedéssel számolhatunk, hossza kb.7 km, több vadkerítést szegélyező létrán szükséges majd áthaladnunk. Útközben mohás ligetes fiatal telepítésű erdőn, bozótossal tarkított területen, szépen karbantartott erdőrészleteken haladunk. Érintünk vadetetőket,vadleseket, mesterséges tavat,kőfejtőt, különleges építményeket.

 

Utunkon kísér bennünket Fehér András az IBUSZ Természetjáró Egyesület tagja, szakmai segítséget nyújt Pénzes Kálmán mezőőr, a terület nagy ismerője, aki mesél nem is olyan régi idők vadászatairól, erdőgazdálkodásról, környezetismeretről. A túra ingyenes, adományokat elfogadunk, melyeket Budakeszi idegenforgalmi kiadványainak megjelentetésére fordítunk.

 

Szeretettel várunk minden kedves régi és új túratársat. Iskolás korú gyerekekkel érkező családoknak is ideális.

 

Előzetes jelentkezés: Oszlánszki Sylvia idegenforgalmi munkatárs

 

Tel: +36 30 3498 443, iip@efmk-budakeszi.hu

 

 

Megosztom a cikket

Svábbál 2016

 

2016. február 6-án ismét hajnalig szólt a sramli a Budakeszi Svábbálon, melynek díszvendége a Solymári Német Önkormányzat volt. A szervezők, Budakeszi Város Német Önkormányzata és a Budakeszi Helytörténeti Egyesület idén is gondoskodtak róla, hogy egy felejthetetlen estét szerezzenek a jelenlévőknek.

 

A farsangi időszak utolsó szombatján ismét báli ruhába öltözött a SZIA tornaterme, a vendégek a Budakeszi Hagyományőrző Kör Fúvószenekarának zenei kíséretével foglalhatták el helyüket a szépen terített asztaloknál.

 

A műsort a Budakeszi Hagyományőrző Kör Vegyeskórusának harmonikával kísért dalcsokra vezette be, ezután következtek köszöntők. A bál fővédnökét, dr. Heinz-Peter Behrt, a Német Szövetségi Köztársaság magyarországi nagykövetét hivatalos ügyei sajnálatos módon Berlinbe szólították, így csak levélben tudta köszönteni az egybegyűlteket. Schrotti János, Budakeszi Város Német Önkormányzatának elnöke nyitóbeszédében kitért arra, hogy mivel városunkban március 19-én lesz a kitelepítés 70. évfordulója, a Német Önkormányzat egész éven átívelő programsorozattal kíván méltón megemlékezni erre a tragikus eseményre.

 

A beszédek után a Solymári Hagyományőrző Asszonykórus és a Herbstrosen Tánccsoport szépen összeállított műsora következett, amely megalapozta az ünnepi hangulatot. Végül a Kunterbunt Óvoda szülői tánccsoportjának vidám polkáit követően megkezdődött a hajnalig tartó tánc. A talpalávalóról és a jó hangulatról immár hagyományszerűen a Szomor Sramli gondoskodott.

 

A bálon tiszteletét tette dr. Győri Ottilia, városunk polgármestere, Bakács Bernadett és Ohr Alajos alpolgármesterek, Csenger-Zalán Zsolt országgyűlési képviselő, Bechtold János, a Zsámbéki Német Önkormányzat elnöke, Czifra Zsuzsanna, a Széchenyi István Általános Iskola igazgatója, Svigruháné Jászkovics Anna, a Kunterbunt Óvoda vezetője, Bohárné Varga Katalin, a Pitypang Sport Óvoda vezetője, valamint Kőrösiné dr. Merkl Hilda és Hidas Mátyás, Budakeszi díszpolgárai.

 

11 óra körül kiürült a táncparkett és következett a várva várt tombola, amelyen a helyi vállalkozók és intézmények jóvoltából rengeteg nyereményt sorsoltak ki. A tombolajegyek bevételét a bál szervezői egy súlyos betegségben szenvedő gyermek felépülésére ajánlották fel.

 

Az este ismét a generációk olvasztótégelye volt, a karon ülő csecsemőktől a szépkorúakig minden korosztály képviseltette magát, mint egy hatalmas családi összejövetelen. Amint ezt dr. Heinz-Peter Behr nagykövet úr is hangsúlyozta köszöntő levelében: ez a bál képes egy település polgárait közelebb hozni egymáshoz, és ezáltal magát a közösséget erősíteni.

 

A szervezők jövőre is szeretettel várják a polkázni vágyókat!

Megosztom a cikket

Nőnapi köszöntő

Nőnap alkalmából kívánok minden kedves budakeszi hölgynek jó egészséget! Minden kislánynak és nagylánynak, anyukának, nagymamának és dédmamának sok virágot, és minden jót kívánok!
Sok szeretettel:
dr. Győri Ottilia, Budakeszi polgármestere

(tovább…)

Megosztom a cikket

A betelepítési kvóta elutasítva

Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elutasította a kötelező betelepítési kvótát. A kötelező betelepítési kvóta jogtalan, értelmetlen, növeli a bűnözés és a terrorveszély kockázatát. A kvóta veszélyezteti kultúránkat, mindennapjaink biztonságát és vállalhatatlan terheket jelentene szociális, egészségügyi és oktatási rendszerünkre.

(tovább…)

Megosztom a cikket