Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

Hírek

A kommunizmus áldozataira emlékezünk Budakeszin is

Az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozata minden év február 25-ét a kommunizmus áldozatainak emléknapjává nyilvánította. Közép- és Kelet-Európában elsőként Magyarország döntött úgy, hogy legyen emléknapjuk a kommunizmus áldozatainak, akikről először 2001. február 25-én emlékeztek meg az Országgyűlésben és az ország középiskoláiban. Azóta minden évben tartanak emlékünnepségeket.

Az emléknap időpontja arra emlékeztet, hogy a szovjet megszálló hatóságok 1947. február 25-én tartóztatták le Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt (FKGP) főtitkárát, akit országgyűlési képviselőként mentelmi jog védett. Ez volt az első lépés Magyarországon a totális egypárti diktatúra kiépítése felé. Ez egyébként a kommunistáktól még távolságot tartó erők megfélemlítésével, az FKGP feldarabolásával járt. Megnyitotta egyben az utat Nagy Ferenc miniszterelnök májusi eltávolítása előtt.

A szovjetellenes kémkedéssel és ellenkormány alakításával megvádolt Kovács Bélát 1951-ig magyarországi és ausztriai börtönökben őrizték. Ezután 1952-ben a Szovjetunióba vitték, ahol bírósági tárgyalás nélkül 25 év kényszermunkára ítélték. 1955 novemberében átadták a magyar hatóságoknak, de szabadságát csak 1956 áprilisában nyerte vissza. Az 1956-os forradalom idején földművelésügyi miniszterként, majd államminiszterként tagja volt a második Nagy Imre-kormánynak. A forradalom leverése után kereste a kiegyezés lehetőségét. Amikor azonban világossá vált számára, hogy ez nem lehetséges, visszatért baranyai szülőfalujába. Erőteljes nyomásra 1958 novemberében hozzájárult ahhoz, hogy a Népfront képviselőjeként az Országgyűlés tagja legyen. Betegsége miatt viszont ténylegesen nem politizált. 1959. június 21-én halt meg, a szovjet hatóságok csak 1989-ben rehabilitálták.

Kovács Béla önkényes fogva tartása a demokratikus jogok lábbal tiprásának jelképévé vált Sorsa példája azoknak, akiket ma a kommunizmus áldozataiként tartunk számon. Az Országház közelében álló bronzszobrát, Kligl Sándor alkotását 2002. február 25-én, letartóztatásának és elhurcolásának 55. évfordulóján avatták fel.

„A jövendő nemzedékek előtt kötelességünk feljegyezni a 20. század bűneit, és biztosítani, hogy azok soha ne ismétlődhessenek meg” – írta Milan Kundera cseh író.

A kommunista diktatúrák értékelése, az áldozatok felkutatása és számbavétele a történettudomány feladata. Az áldozatok számát azonban megbízható adatok híján csak becsülni lehet. Az 1997-ben Párizsban megjelent, hat szerző által jegyzett A kommunizmus fekete könyve levéltári kutatások és becslések alapján világviszonylatban mintegy 100 millióra teszi ezt a számot. A világ több pontján — Prágától Budapesten át Washingtonig — állítottak már emlékművet a kommunizmus, illetve a totalitárius rendszerek áldozatainak.
Kelet-Közép-Európában a rendszer áldozatainak száma elérheti az egymilliót. Ennyi ember vesztette életét kivégzés, éhínség miatt vagy kényszermunkatáborban. Jóval magasabbra tehető azoknak a száma, akiket a diktatúra hétköznapi valósága testileg és lelkileg nyomorított meg. A rendszer áldozata volt az is, akit vallattak és kínoztak, megbélyegeztek, kirekesztettek vagy börtönbe zártak, akit csoport- vagy vallási hovatartozása miatt üldöztek. Mindenki, akit megfosztottak a szabad cselekvés és választás lehetőségétől.
A magyar kormány 2013-ban rendeletet hozott a kommunizmus áldozatainak emelt juttatásáról. 2014-ben jelentették be, hogy Áder János magyar és Joachim Gauck német köztársasági elnök kezdeményezésére és támogatásával európai nyilvántartás készül a kommunizmus áldozatairól. A kezdeményezés első lépéseként a budapesti Terror Háza Múzeum és az egykori berlini Stasi- (az NDK állambiztonsági minisztériuma) börtön helyén működő emlékhely és múzeum adatbankot létesít. Ebben a kommunizmus minden magyarországi és németországi üldözöttjének és áldozatának nevét regisztrálják.

A magyar kormány 2014-ben azt is javasolta, hogy a közép-európai országok közös történelmi hagyatékaként Washingtonban jöjjön létre a kommunizmus áldozatainak emlékmúzeuma. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter 2020 novemberében jelentette be: a kormány tízmillió dollárral járul hozzá az amerikai Kommunizmus Áldozatai Emlékalapítvány azon céljához, hogy múzeumot és kutatóközpontot építsen fel Washingtonban.

Magyarországon 2015-öt a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévének nyilvánították. Ezt 2017. február 25-éig meghosszabbították. A második világháború végén vagy azt követően deportáltak számát 700 ezer és 1,1 millió közé teszik, közülük 300 ezren sohasem tértek haza. A tavalyi emléknapon, 2021. február 25-én a Magyar Nemzeti Levéltár online felületen közzétette a Szovjetunióba elhurcoltak adatbázisát. Ez mintegy 682 ezer digitalizált kartont, az 1941-1956 között a Szovjetunióba hurcolt magyar emberek adatait tartalmazza. Ekkor kezdte meg működését a Gulag- és Gupvikutató Intézet is, amelynek feladata egyebek mellett az elhurcoltak adatainak tisztázása, pontosítása. A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából minden évben országszerte megemlékezéseket tartanak.

(MTI)

Megosztom a cikket

A Budakeszi Ifjúsági Díjat két budakeszi fiatalnak ítélte oda a képviselő-testület

A Budakeszi Ifjúsági Díjat két budakeszi fiatalnak ítélte oda a képviselő-testület, Balogh Bellának és Antal Sándornak. Mindketten a városunkban születtek 2004-ben, és azóta is itt élnek.Bella vív, párbajtőrözik, a Vasas sportolója. A SZIA tanulója volt, jelenleg a Városmajori Gimnázium végzős diákja. 2020-ban megkapta Budapest XII. kerület „Sportjáért Díját”, 2021 decemberében a felnőtt országos bajnokság 3. helyezettje volt.Sándor 2019-ben a 16. IKF Kempo Világbajnokság és Világkupán a spanyolországi Guadalajarában aranyérmet szerzett. A Prohászka Ottokár Katolikus Gimnáziumban érettségizett, jelenleg jogi egyetemre jár. A Budakeszi Kempo Iskolában Szilágyi András tanítványa.
GRATULÁLOK NEKIK!
– írta Facebook oldalán a polgármester.
Megosztom a cikket

Segítünk a beregdédai barátainknak, gyűjtést szervezünk

Háború van Ukrajnában. Felfoghatatlan állapotok Beregdédán, a testvérvárosunkban.
Felhívtam Egressy István polgármester társamat, aki elmondta, hogy 350 menekültet kell elhelyezniük, akik belső Ukrajnából érkeznek.
Központi utasítás nincs, mindent helyben kell megoldaniuk. Hamarosan se telefon, se áramszolgáltatás nem lesz. Üzemanyagot már nem lehet kapni a benzinkutakon.
24 órás ügyeletet tartanak a hivatalban. A férfiakat az utcáról gyűjtik be az ukrán hadseregbe.
Segítünk a beregdédai barátainknak, gyűjtést szervezünk. Pénzadományokat az önkormányzat külön alszámlájára lehet utalni:
11742348-15390022-10060005
A közlemény rovatba írják be: Beregdéda megsegítésére.
– írta Facebook oldalán a polgármester.
 
Megosztom a cikket

Rendőrségi felhívás online csalások megelőzésére

Felhasználói fiókok védelme

Felhasználói fiókjai (levelezés, közösségi oldalak, online tárhelyek és Egyéb szolgáltatások) védelme érdekében:

  • Használjon minden oldalon eltérő, erős jelszavakat!
  • Jelszavi biztonságos tárolásához használjon jelszókezelő alkalmazást!
  • Ahol lehet, állítson be kétfaktoros hitelesítést!

Az ajánlott jelszó:

  • hosszú, min. 12 karakter
  • összetett: kisbetűk, nagybetűk, számok, speciális karakterek
  • nem kötődik semmilyen formában a felhasználóhoz
  • Például: $#Q!4o2Tv6x$

Adathalászat megelőzése

  • Mindig ellenőrizze az e-mail feladóját!
  • Alaposan olvassa el az e-mailt. Figyeljen a helyesírási hibákra, ékezetek hiányaira!
  • Üzenetben kapott linkre kattintás előtt ellenőrizze, hogy a link valóban arra az oldalra mutat, ahogy látszik!
  • Megnyitást követően ellenőrizze a böngésző címsorában, hogy valóban a megfelelő oldalra jutott-e!

Banki telefonos csalások megelőzése

Bankok nevében, látszólag a bank telefonszámáról telefonáló csalók próbálják megszerezni az ügyfelek személyes és pénzügyi adatait. A csaló jogosulatlan bankkártya-használatra vagy átutalásra hivatkozik.

  • A beszélgetés elején kérdezze meg, hogy kit keres, ha a telefonáló nem tudja az Ön pontos nevét, akkor szakítsa meg a hívást!
  • Semmilyen programot ne telepítsen és ne utaljon pénzt biztonságosnak mondott bankszámlára még a bank nevében telefonáló személy kérésére sem!
  • Személyes vagy banki adatot, ideértve a bankkártya-adatokat is, ne osszon meg senkivel telefonon! Ha valóban a bank ügyintézője telefonál, ő ismeri a szükséges adatokat.

Az ön pénze biztonságban van, amíg másnak nem biztosít hozzáférést a bankszámlájához. Ha kétségei támadnak a hívással kapcsolatban, szakítsa meg azt és hívja fel ön a bank ügyfélszolgálatát!

 

Budaörs Rendőrkapitányság

H-2040 Budaörs,Szabadság 160.
+36 23/505-400

 

Megosztom a cikket

Prezenszki Balázs lett a Budakeszi Egészségügyi Központ vezető gyógytornásza

Kedves Betegeink!
Kedves Budakeszi Járás Lakosai!
 
Örömmel tájékoztatom Önöket, hogy Prezenszki Balázs lett a Budakeszi Egészségügyi Központ vezető gyógytornásza. A szakember még 2020-ban csatlakozott a csapathoz. Vezetői kinevezését 2022. február 22-én, az intézmény szakmai értekezletén adtam át.
A megbeszélésen továbbá olyan szakmai kérdésekről egyeztettünk, amelyek révén még hatékonyabb ellátást tudunk Önöknek biztosítani a jövőben. Ezúton is köszönöm munkatársaim észrevételeit, építő jellegű kritikáit, hisz csak együtt, közösen, és őszinte párbeszédek mentén tud fejlődni az intézmény.
Az értekezleten megemlékeztünk a nemrégiben elhunyt kolléganőnkről, dr. Matyasovszky Eszter reumatológus főorvosról. Egy perces néma felállással tisztelegtünk előtte. Emlékét szívünkben megőrizzük!
 
Üdvözlettel:
Pócza Péter dr., intézményvezető
Megosztom a cikket