Első találkozásunk ugyancsak emlékezetesre sikerült. Sok évvel ezelőtt, langyos nyárutón, hegyikerékpáron, meglehetős sebességgel zörgettem lefelé a Nagykopasz hegyről. Az erdőt már átszőtte a sűrűsödő alkony, keményre taposott, keskeny ösvényen haladtam, melyre két oldalt alagútszerűen borultak össze az ágak. Ilyenkor pláne tanácsos az útra figyelni, hiszen az est leszálltán a civilizált ember fogyatékos látása mind kevesebb eligazodást ad az erdőben. Lestem hát magam előtt az utat, ám néha azért fel is néztem… Néma árny suhant velem szemben, nagyjából fejmagasságban, én meg hajszoltam a bringát lefelé a hegyről – hátborzongató sebességgel közeledtünk egymás felé. Ő az utolsó pillanatban, éles balfordulóval eltűnt a bokrok között, én jobbra kaptam a kormányt, s ugyancsak eltűntem sűrűben. Zihálva feküdtem tüskés ágnyoszolyámon, egyenként mozgatva vettem számba végtagjaim állapotát. Minden működött, s amikor már az agyam is magához tért a dermesztő rémületből, dühösen morogtam magamban: büdös bagoly, kishíján a nyakamat szegtem!
Mert bizony ő volt az, aki lekényszerített az útról, a néma röptű, árnyként suhanó éjszakai vadász, leggyakoribb hazai bagolyfajunk, a hosszú, hetykén felálló tollfüleiről könnyen felismerhető erdei fülesbagoly.
Aztán pár ével ezelőtt a szemközti ház udvarán álló, öreg fenyő egyik ágtövében vert tanyát egy példány. Rendszerető bagoly volt, estéről-estére megjelent, felborzolt tollakkal ücsörgött a törzs mellett és fújta az éjszakán áthasító, szomorkás énekét. Múlt nyáron Somogy megyei nyaralónkban is módom volt megfigyelni azt, hogy a fülesbagoly, mint afféle öregember, szokásainak rabja. Az a madár estéről-estére, szinte percre pontosan érkezett meg mindig ugyanabból az irányból, majd letelepedett a közeli nyírfa ívbe hajló, felkopaszodott ágára. Ült egy darabig, tudós komolysággal forgatta kerek fejét, a jó fényerejű, 8×56-os keresőtávcső pedig még a tücsökdalos, augusztusi késő estében is szépen mutatta a madarat. Aztán ahogy jött, néma árnyként felrebbent és elvitorlázott a közeli mezők irányába. Ideje volt, várták a nyár végén tartalékot gyűjtő, óvatlan, kövér pockok.
Ma, miként minden más idehaza előforduló bagolyféle, az erdei fülesbagoly is védett. A múlt század első felében a varjak vadászata során a fülesbagolynak sok fészekalját kilőttek, mivel gyakran költ elhagyott varjúfészkekben, alulról pedig nem látta a dúvadat irtó, oktalan puskás, hogy mi költ a magasan a lombkoronába rakott, szedett-vedett ághalomban.
A fülesbaglyot egyébként nem riasztja az emberek közelsége. A telet sokszor a településekre húzódva, általában örökzöldeken bandázva vészelik át. Egy-egy fenyőn nem ritkán több tucat egyed is nappalozik, majd sötétedéskor vadászatra indulnak. Budakeszin egyszerre a legtöbb fülesbaglyot a Meggyes utcában láttam. Hűlő, késő őszi estén a felvégről, vendégségből ballagtunk hazafelé, amikor a járda mellet sorjázó, lombjukat már hullogató fák egyikén, nem messze az utcai lámpától nagy huhogásra lettem figyelmes. Fél tucat fülesbagoly tanyázott a fán, mocorogtak, egymást szólongatták, felelgettek, mint afféle öreg papok, zsémbesen zsinatoltak a lombkoronában. Feleségemmel hosszú percekig figyeltük a baglyokat, és bár nem lehetett panaszunk a vendéglátásra, abból az estéből máig csak erre emlékszem.
A faj elterjedési területe hatalmas, Eurázsia és Észak-Amerika mérsékeltövi területein mindenhol előfordul, sőt, még Észak-Afrikában is megtalálható. Az Ázsia északi tájain költő állományok Kelet-Kínában, Észak- és Dél-Koreában, és Észak-Indiában telelnek. Európa hidegebb, északi területeiről a baglyok délre húzódnak telelni; a magyarországi állomány áttelel, de sok északi vendég is előfordul ilyenkor nálunk.
Az erdei fülesbagoly hazánkban általánosan elterjedt, de a magasan fekvő, zárt erdőket elkerüli. Évente egyszer költ, viszonylag korán, már márciusban teljes a fészekalja. Egy átlagos fészekalj 5-6 tojásból áll. A hím nem költ, csak a táplálékszerzésben segíti a tojót. A fiókák még jóval röpképességük előtt elhagyják a fészket, és a közeli fákon üldögélnek. Ebben az időszakban a kis baglyokra számos ragadozó jelent veszélyt (róka, nyest, héja és egerészölyv), hiszen a gyámoltalan madarak könnyű prédául szolgálnak.
Az erdei fülesbagoly madarakat, hüllőket, kétéltűeket és ízeltlábúakat is fogyaszt, de táplálékának túlnyomó részét – az eddig ismert adatok szerint 85-95 százalékát – kisemlősök alkotják. A baglyok éjszaka szerzik a táplálékukat. A sötétben egyrészt hatalmas szemeik, másrészt kiváló, az emberénél tízszer érzékenyebb hallásuk segíti vadászatukat. A laza tollazatnak és az evezőtollak finom szerkezetének köszönhetően hangtalanul repülnek, így áldozataik nem érzékelik a bagoly közeledését.
Képzeljük el a nyugodtam szöszmötölő pocok meglepetését, amikor a végzetes pillanatban észreveszi a semmiből felbukkanó, néma árny közeledését.
Higgyék el nekem, tudom, milyen érzés…
Illisz László
Felhasznált forrás: mme.hu.
Fotók: Szigeti Balázs
