Államalapító Szent István királyunk ünnepe
Budakeszi Város Képviselő-testületének augusztus 20-án tartott ünnepi ülésén, államalapító Szent István királyunkra emlékezve beszédet mondott dr. Csutoráné dr. Győri Ottilia polgármester. Az ünnepi műsorban közreműködtek: a Budakeszi Népdalkör Kis Csongor Áronné vezetésével, Jánosi Attila és Fehér Noémi néptáncosok. A rendezvényen tiszteletét tette Csenger-Zalán Zsolt országgyűlési képviselő úr is.
Dr. Csutoráné dr. Győri Ottilia polgármester asszony ünnepi beszédét teljes terjedelmében közöljük:
Államalapító Szent István királyunk ünnepe -, amire minden esztendőben összegyűlünk – 1000 esztendőt tart a látómezejében. Mennyi út, mennyi kanyar, mennyi lejtő, mennyi kaptató, mennyi egérút, mennyi gondosan felmért és kijelölt útvonal – s mind hozzánk vezet!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Egy legenda szerint, amikor Dzsingisz kán – minden idők legnagyobb hódítója – közeledni érezte halálát, és rátört a kétség egész életével kapcsolatban, elhatározta, hogy még egyszer megszemléli mindazt, amit épített. Még egyszer felsorakoztatta verhetetlen hadseregét, áttekintette az általa megalkotott törvényeket, majd levitette magát a kincstárba, hogy megtekintse azt a mérhetetlen gazdagságot, amit zsákmányként szerezett. Itt aztán kezébe akadt egy ismeretlen pénzdarab, egy súlyos arany, s rajta egy uralkodó képmása, akit nem ismert. És rajta kívül senki sem ismert. Hiába ígért lefejezést tudósainak és számvevőinek, senki sem tudta megmondani, ki is volt az a nagykirály, akinek a pénzét, kezébe vette. Dzsingisz, a világhódító kán, élet-halál ura, a történet szerint könnyek között mondta: ennyit ér egy nagy király élete?!
Ma, 1000 esztendő után is emlékezünk Szent István királyunkra. Tegyük fel a kérdést: mit ért Szent István élete, hogy 40 nemzedékkel halála után még mindig van egy egész nép, ami emlékezik a művére.
Szent Istvánnal kezdődött Magyarország. Műve nyomán egy nemzet szállásterületéből ország lett, a költöző családok sátrából – kőből rakott otthon. Végleg eldőlt: nem kell tovább mennünk. Ez az ország lesz a mi lehetőségünk és feladatunk, a mi sorsunk és életünk: a mi hazánk.
A szent király országot alapított, amit jog és törvény kormányoz, amit fegyver véd a külső és a belső ellenségtől, amiben 10 falu templomot épít, s ahol a hit teremt modern kultúrát. Országot, ami egész Európával kereskedik, de saját jogon, kölcsönösségi alapon, hűbéri függés nélkül. Országot, ami túl tudta élni a belviszályok és polgárháborúk zűrzavarát, az idegen inváziók, megszállások, rombolások hosszú sorát, és az első uralkodó példájára tekintve mindig újra tudta kezdeni az életet. Országot, ami nemzedékről nemzedékre szállt, s amit mi is megörököltünk, s amit majdan tovább kell adnunk – ha lehet jobb, sokkal jobb állapotban, mint kaptuk.
Tisztelt Budakesziek!
A mi történelmünk a velünk élő idő. Az az idő, amit a Gondviseléstől, vagy ha tetszik a Sorstól arra kaptunk, hogy éljünk. Most mi állunk itt, a mi arcunkat süti a nap: nekünk kell építeni, dolgozni, szeretni, gyermeket nevelni, fát ültetni. Tenni, amit kell, s amit lehet.
A jövő felett napjainkban viharfelhők gyülekeznek. Látjuk, hogy az elmúlt néhány esztendőben alapjaiban rendült meg a világ. Szomszédunkban, Ukrajnában egy névleges fegyverszünet után újra nagy lángon ég a háború – s ott a frontra magyar fiúkat is visznek. Embercsempészek által profi módon szervezett illegális bevándorlók rohamozzák egyelőre csak Nyugat-Európát – Magyarországon keresztül. Érkeznek menekültek is – szörnyű háborúk elől menekülve. Meg kell hoznunk a helyes döntéseket és el kell végeznünk a ránk eső munkát, hogy ezekben az években is meg tudjuk őrizni azt, ami a miénk.
Nem ismerjük a jövőt – csak azt tudjuk, miként kell megközelítenünk, hogy kézben tarthassuk. A legfontosabb, hogy van választásunk. Van választásunk egyénként és közösségként: családként, városként, nemzetként. Van választásunk, merre indulunk tovább, merre keressük a jót, az igazat és a szépet, azt, amit szeretni akarunk – s hogy miben találjuk meg az élet értelmét.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ez az ünnep mindig felteszi a kérdést: lesz-e életünk? Lesz-e életünk, amire 100 esztendő múlva emlékezhetnek azok, akik akkoriban gyülekeznek össze, hogy szembesüljenek a szent király örökségével és az azóta bejárt úttal. Mit tudunk majd mi hozzátenni a megörökölt középkori romhoz, a sváb házsorokhoz, a faluból egy emberöltő alatt várossá lett közösség életéhez?
Az efféle kérdésekre persze sohasem adható egymondatos válasz – de még egy kötetben sem felelhetünk. A választ életünk adja meg. Életünk, ami beépül Magyarország évezredes történetébe. A történetbe, amit Szent István kezdett el.
KÉPTÁR (Nagy Bertalan fotói)
A Buda Környéki Televízió által készített felvétel megtekintéséhez kattintson az alábbi képre:
A karó célja, hogy a kis fa növekedjen, ne ő. Különben elvenné az életteret, és a fiatal fa csak gyöngülne. És a kis fa megerősödik, és nem lesz többé szüksége karóra. Egyre több gyümölcsöt érlel. A karó pedig átkerülhet egy újabb fiatal fa mellé.