45 éves a Fenyőgyöngye Nyugdíjas Klub

Nem könnyű feladat ennyi évre visszatekinteni, mert van időszak, amelyet már csak szájhagyomány útján ismerünk…

 

 

Írásos dokumentumok 1977-től maradtak fenn. Az ezt megelőző időszakról Balla József és Balla Józsefné, a legrégebbi klubtagjaink visszaemlékezéseiből tudunk. A későbbiekről Benus Andrásné tájékoztatott bennünket, az ő általa összegyűjtött és megőrzött anyagokból. Köszönet érte Benusnénak, aki közel 10 évig volt ennek a klubnak a vezetője. 2003-óta Arányi Imréné, Joli vezeti a klubot. Általában 100 fő a taglétszámunk.

Programjaink anyagi fedezetét tagdíjakból, az önkormányzattól pályázat útján nyert összegekből, a felajánlott adó 1%-ából, valamint a civil szervezetek adományaiból biztosítjuk.

Örülünk, ha friss nyugdíjasok jönnek közénk, mert rajtunk is telnek az évek, és egyszer át kell adni a stafétabotot.

2015-ben, klubunk 45. éves fennállást közös főzéssel és ünnepi műsorral ünnepeltük az Erkel Ferenc Művelődési Központban. Ez a nap is azt bizonyítja, hogy jó ehhez a közösséghez tartozni. Kívánom, hogy még sok-sok évfordulót ünnepelhessünk együtt erőben és egészségben.

 

Fenyőgyöngye Nyugdíjas Klub

 

Fotógaléria itt.

Fotók: Gönye Csaba

Megosztom a cikket