Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

Közlekedés

Kész a budakeszi buszsávterv, a többségnek vonzó a gyorsuló tömegközlekedés

Elkészültek az első tervek a budakeszi buszsávok kialakításáról. A fejlesztéssel a felére csökkenhetne az itt közlekedő buszok menetideje. A projekthez kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy a beruházás után a válaszadók 70 százaléka választaná a tömegközlekedést a Zsámbéki-medence és a főváros között.
A közvélemény-kutatásból egyebek mellett az is kiderült, hogy a fejlesztés eredményeként a többség, a megkérdezettek 70 százaléka nagy eséllyel választaná a buszközlekedést, ha megvalósulna a gyorsított ütem, miszerint csúcsidőben is csak fél órát venne igénybe az út Budakesziről a fővárosi Széll Kálmán térig – mondta az Infó rádiónak Győri Ottilia polgármester.
Az elképzelések szerint a buszsáv nem folyamatos lenne, hanem csak azokon a szakaszokon alakítanák ki, ahol az „szükségszerű” és egyben megoldható. Vannak ugyanis olyan területek, ahol fizikailag nem lehet kialakítani még egy sávot – magyarázta Budakeszi első embere.
A projekt további „mérföldköveiről” Győri Ottilia elmondta, hogy az engedélyes tervek jövő nyárra készülhetnek el, ezt követően indulhat meg a tényleges kivitelezés a sikeres közbeszerzési eljárás után. A beruházás ugyanakkor nemcsak a buszsáv kialakítását foglalja magába, hanem például P+R parkolók megépítését, árokbefedéseket, zöldterület-rendezést, közműkiváltást, intelligens jelzőlámpák telepítését, közlekedési csomópontok kialakítását, Budakeszin egy hátsó átkötőút megtervezését is.
A budapesti szakaszon a buszsáv kialakításán túl részét képezi a projektnek ugyancsak a közvilágítás modernizálása, vagy épp az esővíz szikkasztásának kialakítása. Győri Ottilia a projekt fontosságát érzékeltetve kiemelte: aki ellátogat Budakeszire, nemcsak a reggeli dugóban, hanem már szinte egész nap megtapasztalhatja a főutcán sorjázó rengeteg gépkocsit, az 5 km/órás sebességgel pöfékelő buszokat, ami komoly környezeti terhelést jelent a városnak.
„Ezért mindenki azon dolgozik, hogy élhetőbb legyen a környék, megszűnjenek a hatalmas dugók, amelyek tönkreteszik Budakeszi életét. Így a környezetünk védelmében is tudunk lépni, a levegőnk is tisztább lesz, úgyhogy mindenképp szükséges megoldást találni” – hangsúlyozta a polgármester.
Az interjút itt hallgathatja meg:

https://infostart.hu/belfold/2021/10/20/kesz-a-budakeszi-buszsavterv-a-tobbsegnek-vonzo-a-gyorsulo-tomegkozlekedes

Megosztom a cikket

Hamarosan kezdődik a Széchenyi utca egy szakaszának felújítása

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy
a Széchenyi utcában a Temető utca és Fő utca között aszfaltozásra kerül sor.
A munkavégzés ideje előreláthatóan: 2021. október 11 – november 21. A munkavégzés ideje alatt 8-17 óráig az utcán tilos a parkolás, és az átmenő forgalom is időszakosan korlátozva lesz. A gyalogos forgalmat a munkálatok nem akadályozzák.
Kérjük a Lakosság szíves megértését és türelmét!
 
Budakeszi Polgármesteri Hivatal
Megosztom a cikket

ÚJABB KERÉKPÁROS FELMÉRÉS – KÉRDŐÍV AZ ELŐVÁROSI KERÉKPÁROZÁSI SZOKÁSOKRÓL

A Budapest Fejlesztési Központ elindította második felmérését is a készülő Kerékpáros Kertváros stratégia kapcsán – ezúttal az agglomerációban élők ingázási és kerékpározási szokásairól kérdezik a lakosokat.

Az előző, szeptember közepén indított térképes felmérésben az agglomerációs kerékpározás feltételeinek javítására lehet javaslatot tenni – még október 15-ig – két interaktív térkép segítségével. A mostani kérdőívben pedig kifejezetten az ingázási és közlekedési szokások kerülnek fókuszba, egy a stratégia készítését megalapozó kutatás részeként.

A kutatás része a Kerékpáros Kertváros stratégiának, amelyet a Budapest Fejlesztési Központ a Magyar Kerékpárosklubbal együttműködésben készít. A felmérés célja, hogy a stratégiához a tervezők pontos képet kapjanak az agglomerációban élők utazási tapasztalatairól, szokásairól, és azonosítható legyen, hol és milyen fejlesztésekre mutatkozik igény. A most indított kutatás kifejezetten a hétköznapi ingázókra, a közlekedési célú kerékpározókra koncentrál, vagyis azokra, akik hetente legalább egy-két alkalommal használják kerékpárjukat.

A válaszok segítséget jelentenek a tervezőnek és Budapest Fejlesztési Központnak, az elővárosi kerékpáros közlekedés fejlesztésében.  

A kérdőívet 2021. október 10-ig lehet kitölteni ezen a linken: http://hetfa.hu/khs

Mindkét felmérés elérhető a BFK honlapjáról is (https://bfk.hu/kozosen-tervezunk/ )

 

Köszönjük mindenki együttműködését!

Megosztom a cikket

Egyeztetés a Volánbusz Zrt. vezetőivel

Győri Ottilia hivatalos oldala: 

A budakeszi buszközlekedést érintő lakossági jelzésekről, kérésekről egyeztettünk ma a Volánbusz Zrt. vezetőivel, Kameniczky Ákossal és Pék Patrikkal.
Kértük a jegyárusítási problémák megoldását, több jegykiadó automata telepítését. A 22-es buszjáratcsalád bővítéséről is tárgyaltunk, azért, hogy a Lidl elkészülte után a Patak utcai megállókat is használhassák a budakesziek. Az új közlekedési helyzetnek megfelelően az érintett kereszteződés közlekedési lámpáinak áthangolását, működésének felülvizsgálatát is kértük.
A tárgyalások folytatódnak.

 

Megosztom a cikket

Útlezárás a Kert utca felső szakaszán

Szeptember 29-én, szerdán a Kert utca Árnyas utca és Megyei út közötti szakaszát lezárják a forgalom elől reggel 08:00 és 16 óra között a csapadékvíz-elvezető folyókák telepítése miatt.
A kivitelező kéri az érintett lakosok türelmét és megértését.
A körforgalom építésénél a szerdai tartaléknapot is igénybe kell vennie a kivitelezőnek, a Patak utcai kopóréteg befejezése holnapra azaz 2021.09.29.-re maradt.
A Budaörsi út Patak utca kereszteződés így lezárva marad, a forgalom a végleges állapotnak megfelelôen a körforgalmon keresztûl folyamatosan megy.
Proconstruct munkatársait kéri a kivitelező, hogy az építési területet a Fô utca, Kertköz, Akácfa utca útvonalon közelítsék meg!

Megosztom a cikket

Egy víznyomócső megsérült ma, szombat reggel a Fő utcán a Városháza közelében

Sikerült lokalizálni az FVM Zrt. munkatársainak a sérült szakaszt.
A feltárás közben egy 80-as eternit nyomócső felett egy (szabálytalanul) elhelyezett gázcsövet kaptak el a munkagéppel.
Ezt kijavították és visszaadták a gázt. Most kezdődik a hibás rész kiváltása. Közkutat helyeztek ki a tűzi víz csapra!
Kérik az érintett lakosok megértését és a türelmét.

Megosztom a cikket

Közeledik a Kert utcai körforgalom átadása – Újabb átmeneti forgalomkorlátozások!

FRISS!!! A kivitelező tájékoztatása szerint a Patak utca kopórétegét műszaki okokra hivatkozva ma, szeptember 29-én nem tudta a Strabag folytatni, illetve befejezni. Előreláthatóan 2021.10. 04-én, hétfőn fogják befejezni. Addig a jelenlegi forgalmi rend marad érvényben az érintett útszakaszokon.

A Budakeszi Lidl áruház kapcsolódó külső útépítési munkái a befejező szakaszához érkeztek. A kivitelező VIANOVA 87 ZRT. tájékoztatása szerint az alábbi ütemezés szerint haladnak a további munkálatokkal, amelyekre vonatkozóan a változtatási jogát fenntartják az időjárás, és egyéb nem várt havária események esetére. Az aszfaltozási munkákat az alábbi ütemezés szerint tervezik, amihez az alábbiak szerinti forgalomtechnikai változások szükségesek.

2021.09.27., hétfőre tervezett munkák

A körforgalom Kert utcai ágainak kötő és kopóréteg építése. Forgalmi rend a jelenlegi kb. 8.00 – 11.00. óra között. A körforgalom Domb utcai ágának és maradék ágaknak a kopóréteg építése.
Forgalmi rend változás!
Kb. 11.00-17.00 óra között a csomópont teljesen le lesz zárva! A Kert utca Fő utca felőli része továbbra is zsákutca marad. A Kert utca Megyei utca felőli része erre az időszakra szintén zsákutca lesz. A Domb utca felé a jelenleg is használt ideiglenes úton lehet közlekedni.
A Kert utcai korlátozások várhatóan az esti órákban megszűnnek, a körforgalmon keresztül a Kert utca mindkét ága, és a Domb utca a Fő utca felé járható lesz.
Ekkortól (az esti óráktól) a Patak utcát viszont lezárják a forgalom elől. Nagyszénászug a Patak utca lezárásával egyidejűleg csak a Fő utca felől a körforgalmon keresztül lesz megközelíthető.

2021.09.28., keddre tervezett munkák

A Patak utca és az Akácfa utca kopórétegének építése.
A forgalmi rend: a Patak utca a Budaörsi úti csatlakozástól, valamint az Akácfa utca (Lidl építkezés) teljes egészében zárva lesz! A Kert utca és Nagyszénászug a körforgalmon keresztül a Fő utca felől megközelíthető, a Budaörsi út felől viszont nem!

2021.09.29., szerda az építésre szánt „tartalék nap”

Az aszfaltozási munkák befejezése után a végleges burkolatokon zajlik a forgalom, de még a munkaterületen.
A végleges forgalomtechnikai jelzések elhelyezéséig az ideiglenes táblák jelzései, illetve a KRESZ szabályai a mérvadók.
Az aszfaltozási munkák után még várhatóan jelen lesznek az útépítő munkások a területen, a befejező és egyéb forgalomtechnikai munkák végzése miatt így továbbra is fokozott óvatosságot és türelmet kérünk az autósoktól!
A végleges forgalomtechnikai jelzések kiépítése (burkolatjel festések) a 40. héten fognak megtörténi, a forgalom időszakos megállítása mellett.

Megosztom a cikket

Ma van az európai autómentes nap

A tematikus nap többek között a közösségi, a kerékpáros és a gyalogos közlekedés fejlesztésének szükségességét hivatott hangsúlyozni.
Az európai autómentes naphoz szorosan kapcsolódik az európai mobilitás hét rendezvénysorozat, amelyet 2002 óta minden évben szeptember 16. és 22. között rendeznek meg.

„Az Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap célja nem az autóhasználat megakadályozása, hanem egy modern szemléletváltás elfogadtatása, melynek eredményeképpen, a közösségi közlekedési eszközök és az azt kiegészítő kerékpározás és gyaloglás hatékonyabbá és egyben környezetbarátabbá teheti a közlekedést. Minden egyes ember egyéni felelőssége is, hogy ő maga mennyit tesz a környezetéért, a saját egészségéért”

– írta korábban a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (ma ismert nevén az Innovációs és Technológiai Minisztérium).

 

Megosztom a cikket