Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

Közlekedés

Ma van az európai autómentes nap

A tematikus nap többek között a közösségi, a kerékpáros és a gyalogos közlekedés fejlesztésének szükségességét hivatott hangsúlyozni.
Az európai autómentes naphoz szorosan kapcsolódik az európai mobilitás hét rendezvénysorozat, amelyet 2002 óta minden évben szeptember 16. és 22. között rendeznek meg.

„Az Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap célja nem az autóhasználat megakadályozása, hanem egy modern szemléletváltás elfogadtatása, melynek eredményeképpen, a közösségi közlekedési eszközök és az azt kiegészítő kerékpározás és gyaloglás hatékonyabbá és egyben környezetbarátabbá teheti a közlekedést. Minden egyes ember egyéni felelőssége is, hogy ő maga mennyit tesz a környezetéért, a saját egészségéért”

– írta korábban a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (ma ismert nevén az Innovációs és Technológiai Minisztérium).

 

Megosztom a cikket

Óriási rendőrségi razzia indul az utakon, előre szóltak mire ugranak most a rendőrök

A vezetés közben mobilozók felderítésére egyhetes közlekedésbiztonsági akciót tart a rendőrség csütörtöktől. Jobb, ha veszel egy kihangosítót, vagy nem használod a mobilt, mert sokba kerülhet a büntetés. A cikkünk alján látható videóban megnézheted mi történik, ha egy sofőr élőben közvetíti az előzését a 4-es főúton: kilencen haltak meg.

Óriási rendőrségi razzia indul az utakon, előre szóltak mire ugranak most a rendőrök

Megosztom a cikket

Újabb egyeztetés a Budakeszi-Budaörs bicikliút megvalósításáról

Dr. Győri Ottilia polgármester egy kerékpáros konferencián az agglomerációs kerékpáros közlekedési koncepció kidolgozásáért felelős szakemberekkel tárgyalt.

Győri Ottilia hivatalos oldala:

A Budakeszi-Budaörs bicikliút megépítése érdekében újabb lépéseket tettem.
Az agglomerációs kerékpáros közlekedésről szóló konferencián Vitézy Dáviddal, a BFK vezérigazgatójával, és a tervezéssel megbízott Mobilissimus Kft. vezetőivel a Budaörs felé vezető kerékpárutunk készülő nyomvonaláról, és a megvalósítás részleteiről egyeztettem.
A terveket mihamarabb lakossági fórumon ismertetjük.
A rendezvény helyszínén, a Közlekedési Múzeum új kőbányai csarnokában a patinás mozdonyokat és az oldtimer bringákat is megcsodáltam. 
https://www.facebook.com/vitezydavid

Megosztom a cikket

Baleset történt a Márity László utcában a SZIA előtt

Frissítve – 2.: Már csak félpályás forgalomkorlátozás van a helyszínen.
Frissítve – 1.: Úgy tudjuk, hogy egy Suzuki Swift-és futár hajtott bele az iskolától kikanyarodó autóba, amelyben egy gyermek is ült. Ők – úgy tudjuk – nem sérültek meg.
 
Két autó ütközött össze, az egyik gépkocsi vezetője megsérült, őt kórházba szállítják. A helyszínelés idejére útzár van az adott szakaszon, így értesültünk a Budakeszi Városi Polgárőrségtől.
Megosztom a cikket

Baleset miatt teljes útzár a Fő utcán

Információink szerint halálos közúti baleset történt a Fő utcán a művelődési ház előtt. A rendőrségi helyszínelés miatt teljes útzár van mindkét irányban. A terelőútvonal: Erkel utca, Márity László, Temető utca.

 

Megosztom a cikket

Friss aszfalt Nagyszénászugban

A Domb utcán és a Sugár úton több helyen is teljes bontás és aszfaltozás volt ma, felszámolva a nagyobb kátyúkat.
Köszönet az ott lakóknak, hogy türelemmel és megértéssel viselték az átmeneti forgalomkorlátozás kellemetlenségét.
Köszönet a helyi önkénteseknek is a forgalomirányításban való részvételért.

https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=2907828779527615&id=1869523993358104

Megosztom a cikket

Mától zsákutca lesz a Kert utca alsó szakasza

Várhatóan még ma, kedden, augusztus 31-én megtörténik a Kert utca alsó szakaszának a lezárása, a körforgalmi csomópont építése miatt.
A kivitelező elkészítette az ideiglenes utat a Kert utcáról a Patak utca felé. A Patak utcai kijárat ívkorrekciója (kiszélesítése 750 cm) megtörtént.
Egy gyalogjárda kivitelezése is folyamatban van. a torkolat Mol kút felőli oldalán, illetve a szembe lévő oldalon pedig javítási munkálatok zajlanak.
A közlekedési lámpákat a tegnapi napon bekapcsolták.
A kivitelező kéri az érintett lakók szíves türelmét és megértését.
Megosztom a cikket