Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

Fejlesztések – beruházások

Budakeszi lakossági fórum – a BFK vezérigazgatójának beszámolója

„Tegnap Budakeszin az új autóbuszsáv megépítéséről tartottunk lakossági fórumot, polgármesterek, országgyűlési és helyi képviselők, aktív civilek és persze a legfontosabb résztvevők, a környéken élők jelenlétében. Részletesen bemutattuk a buszsáv, az összekötő út és a P+R terveit, amellyel kapcsolatban az érdeklődők elmondhatták véleményüket és kérdéseket tehettek fel. Ezúttal is köszönöm a megjelenteknek az aktív részvételt és az érdeklődést a beruházás iránt. A találkozón részt vett Győri Ottilia Budakeszi polgármestere, Pokorni Zoltán a XII. kerület polgármestere, hozzászólt többek között Deltai Károly Telki polgármestere, a Budakeszi Dugóhúzó képviselői és Menczer Tamás államtitkár is. Minden döntéshozónak külön is köszönöm, hiszen sokat tettek azért, hogy az új buszsáv megépüljön, és a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) megkezdhette a terveztetést.
 
🚌 Budakeszi és az egész Zsámbéki-medence számára ma a közlekedés az egyik legfontosabb rendezésre váró probléma. Ez az egyetlen terület a budapesti agglomerációban, ahová kizárólag autóbusszal lehet eljutni az egyéni közlekedési módok mellett, nincs kötöttpályás megközelíthetőség és kerülőutak sincsenek. Budakeszire és a környékbeli településekre, így Telkire és Pátyra mindössze egy kétsávos, szűk keresztmetszetű út vezet. Ebből adódóan rendszeresek és folyamatosok a forgalmi torlódások, amelyek a közlekedők és a közelben lakók életét egyaránt megkeserítik. Budakeszi felől egy irányban naponta 12 ezer autó lépi át Budapest város határát, ugyanakkor még a mostani körülmények ellenére is 16 ezren utaznak autóbusszal. Vagyis jelentős az igény az emberek részéről a közösségi közlekedése, éppen ezért elfogadhatatlan, hogy a Volánbusz kék és fehér járatai dugóban álljanak. Ha most nem teszünk valamit, akkor még rosszabb lesz a helyzet, hiszen, mint azt a fórumon elmondtam, 2010 óta negyed millióval lett több autó Budapest környezetében, és a fővárosból 80 ezer ember költözött ki egy év alatt az agglomerációba.
 
🖋 A kormány tavaly novemberben döntött arról Fürjes Balázs es Menczer Tamás államtitkárok javaslatára, hogy 586 millió forintot biztosít az új buszsáv megépítésének az előkészítésére. A BFK a közbeszerzési pályázat eredményeképpen az UVATERV Zrt.-t bízta meg a tervezéssel, a munka idén nyáron megkezdődött. Az új autóbuszsáv építésének célja, hogy a közösségi járművek csúcsidőben versenyképesek legyenek az egyéni közlekedéssel szemben, ehhez egyrészt meg kell építeni szakaszonként az autóbusz sávot, átépíteni a kereszteződéseket, és intelligens jelzőlámpákat kell forgalomba helyezni. Ezek révén a mai elképzelések szerint az átlagos 42 perces, a rosszabb reggeleken 50 perc fölé kúszó menetidő Budakeszi és a Széll Kálmán tér között 28-30 percre csökkenthető.
 
🌄 A fenntartható közlekedés előnyben részesítése a célunk, és az eddigi felméréseinkből az derült ki, hogy az autósok 71 százaléka váltana, ha gyorsabb lenne a busz, és lennének P+R parkolók. Márpedig jelenleg az autóbuszközlekedés nagyon lassú, Budakeszi belterületén ősszel mindössze 7-9 kilométeres a 22-es autóbusz óránkénti átlagsebessége. A forgalmi modellezésünk 20 százalékos növekedést mutat az új autóbuszsáv megépítésével, a kérdőíves felmérésünk alapján a válaszadók 88 százaléka tartja fontosnak a menetidő csökkentését. Ebből adódóan például azt javasoljuk, hogy a buszsáv elkészülte után ismét hozzuk létre a gyorsjárati 22E buszokat, hiszen, ha ki tudjuk emelni ezeket a járatokat a torlódásból, már előrébb leszünk. A fórumon részletesen ismertettem, hogy hol és milyen irányban építenénk buszsávot az épített és természeti környezeti adottságok figyelembevételével. Mindez azt jelenti, hogy a lehető legkörültekintőbben járunk el a tervezés és a beruházás idején, vagyis például fák csak ott lesznek kivágva, ahol erre mindenképpen szükség lesz, és sehol nem lépünk a Pilisi parkerdő területére. Fontosnak tartjuk azt is, hogy a leterített új aszfalt a lehető legkisebb zajterhelést adja, és keskeny forgalmi sávokat építünk.
 
🏗 A részletes tanulmányterv már a rendelkezésünkre áll, most döntést kell hoznunk a további tervezésről, amelyhez nagy segítséget nyújtanak azok az észrevételek, javaslatok és kérések, amelyek a fórumon elhangzottak. A környezetvédelmi hatástanulmány jövő év elejére készülhet el, őszre meglehetnek a kiviteli és engedélyezési tervek. A kivitelezési tendert 2023-ban szeretnénk meghirdetni, és még ugyanabban az évben megkezdődhet a beruházás, az új létesítmények 2025-ben készülhetnek el. Lényeges ugyanakkor az is, hogy ezzel a beruházással együtt szükséges elvégezni a csapadékvíz-elvezető csatornák létesítését és a rossz állapotú vízcsövek cseréjét végig a Budakeszi úton. Ez a beruházás tulajdonképpen három elemből áll össze: a buszsáv a legnagyobb, emellett elkerülő utat szeretnénk építeni Telki felől Budaörs irányába, és egy új autóbuszállomást 240 P+R parkolóval. Az új buszvégállomás az Aldi melletti telken épülne, és Telki, Budajenő felől az elkerülő úton is elérhető lesz az új parkoló es buszvégállomás. Az elkerülő út esetében jelenleg öt nyomvonalat vizsgálunk, itt még sok részletet kell pontosítani.
 
🛤 🚲 A fórumon elhangzott kérdések egy része is az új elkerülő úttal kapcsolatban érkezett, ezeket igyekszünk figyelembe venni. Ugyanakkor mindenképpen fontos, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. megkezdte az M1-es autópályán az új pátyi lehajtó építését, amelynek forgalomba helyezésével csökkenthető az átmenő forgalom a környékbeli településeken és új buszjáratok indulhatnak Kelenföld felé a térségből. Kérdésként elhangzott az is, hogy nem tudnánk-e bővíteni a parkoló kapacitást Budakeszin, hiszen ez a 240 a forgalomhoz mérten kevésnek tűnik. Ezzel kapcsolatban az egyik válasz, hogy természetesen igen, hiszen külön szintben is ki lehet alakítani parkolót, ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy az autós és autóbuszos forgalom hatvan százaléka Budakeszin belül képződik, tehát nem elsősorban a környékbeli településekről jönnek be a városba. Másrészt az autóbuszmegállók kerékpárral vagy gyalogosan sokkal könnyebben elérhetők, mint gépkocsival. Sok kérdés érkezett, hogy miért nincs kötött pályás közlekedés. Erről az álmunkról ugyan nem kell lemondani, de most az autóbuszsáv megépítése időszerű. Készült ezekről megvalósíthatósági tanulmány, érdemes ezzel foglalkozni, de számos más meglévő kötöttpályás rendszer fejlesztése vár a központi régióban megvalósításra, tehát mire Budakeszire elérhet a kötöttpályás közlekedés a jövőben, addigra a buszsáv beruházás sokszorosan megtérül már.
 
🚇 Ezen a fórumon is sérelmezték hozzászólók, hogy a Széna téri autóbusz végállomás megszüntetése miatt méltatlanok a le- és felszállási körülmények a Volánbuszokról, amivel sajnos maximálisan egyet kell értenünk. Dolgozunk azon a Volánbusszal, illetve a Budapesti Közlekedési Központtal, hogy a járatokat integráljuk, és közös buszcsaládot hozzunk létre annak érdekében, hogy a helyközi busszal utazók kulturáltabb körülmények között tudjanak átszállni a 4-es, 6-os villamosokról és a metróról.”
 
További információk a fejlesztésről:

 

Megosztom a cikket

Elkezdődött a Széchenyi utca Temető utca és Fő utca közötti szakaszának aszfaltozása

A munkálatok előreláthatóan november 21-ig tartanak. A munkavégzés ideje alatt 8-17 óráig az utcán tilos a parkolás, és az átmenő forgalmat is időszakosan korlátozza a kivitelező.
A gyalogos forgalmat a munkálatok nem akadályozzák. Köszönjük a lakosság szíves megértését és türelmét.

https://www.facebook.com/gyoriottilia/posts/426263309016849

Megosztom a cikket

Jó hírek a Vízművektől

Győri Ottilia hivatalos oldala:

Gábor Áron utca Bem utca és Napsugár utca közötti szakaszán jövő nyáron kicseréli az elöregedett vízvezetéket a Fővárosi Vízművek Zrt. Erről tájékoztatott mai megbeszélésünkön Keszler Ferenc vezérigazgató. A munkálatok becsült költsége több mint 42 millió forint.
Azt kértem a szolgáltató cég vezetőitől, hogy segítsenek kideríteni a Kert utcai fakadóvíz okát és forrását, amely egy magántelekről folyik a közterületre, rongálva az új útburkolatot. Ígéretet kaptam a gyors intézkedésre.
Magáningatlanokat érintő egyéni lakossági jelzéseket is tolmácsoltam a Vízművek vezetőjének vízfolyásokkal, fakadóvizekkel kapcsolatban, mindegyikre gyors választ ígértek. A Budakeszi úti buszsávok tervezésénél közösen szorgalmazzuk, hogy a Fő utcánál az elöregedett vezetékeket is cseréljék ki.

https://www.facebook.com/gyoriottilia/posts/391037842539396

Megosztom a cikket

Szélesítés a Domb utca – Kert utca- Patak utca csomópontban

A Domb utca – Kert utca- Patak utca csomópontban a Domb utcai torkolatot is 6 méteresre szélesítteti az önkormányzat, hogy megfelelően csatlakozhasson a Domb utca folytatásához. Ennek végrehajtására utasította ma a polgármester a hivatal műszaki osztályát és a főépítészt.
Az elfogadott eredeti építési tervet Szabó Szilvia, az Ép-Totál Kft. mérnöke készítette és fogadtatta el. Forgalombiztonsági okokból a körforgalom Patak utcai becsatlakozásának ívét is módosíttatja az önkormányzat.
A mostani változtatás igazodik a Nagyszénászugot érintő Szabályozási Tervhez, így a további fejlesztéseknél biztosítható lesz a Domb utcán a 6 méteres útszélesség kiépítése.
A körforgalom tervezője mindezt nem vette figyelembe, ezért a tervező jogi és anyagi felelősségre vonását is kezdeményezi az önkormányzat.

https://www.facebook.com/Budakeszi-Hírmondó-hivatalos-oldala-1869523993358104

Megosztom a cikket

Ismét lehet pályázni a Vállalkozói Park területén bérelhető telekrészekre

Megjelent a pályázati kiírás a Budakeszi Város Önkormányzatának tulajdonában lévő Budakeszi belterület, 2746/1 és 2747 helyrajzi számokon kialakítandó a Budakeszi Vállalkozói Park területén található ingatlanokra vonatkozó hosszú távú bérleti szerződések megkötésére irányuló II. kiírás.

Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 191/2021. (VII.29.) Kt. határozat alapján nyílt pályázatot hirdet. Az 1/1 tulajdoni részben Budakeszi Város Önkormányzatának tulajdonában álló, Budakeszi belterület, 2746/1 és 2747 hrsz.-ú, természetben 2092 Budakeszi, Akácfa utca 18. sz. alatt található ingatlanon Budakeszi Vállalkozói Parkban kialakítandó fejlesztési telkek hosszútávú bérbeadására. A pályázatokat kérjük elektronikus úton is megküldeni a lantos.bernadett@budakeszi.hu e-mail címre.

A pályázatok beérkezési határideje: 2021. szeptember 2., 10:00 óra.

Szerződéskötés várható időpontja: az eredményhirdetéstől számított 60 napon belül. Birtokbaadás időpontja várhatóan 2022. június 30.

Hasznosítás célja: hosszú távú minimum 20+5 éves bérleti szerződés megkötése, pályázó a pályázatában ennél hosszabb időtartamot is megjelölhet.

További részletek:

https://hirmondo.budakeszi.hu/palyazati-kiiras-a-budakeszi-vallalkozoi-park-teruleten-talalhato-ingatlanokra-vonatkozo-hosszu-tavu-berleti-szerzodesek-megkotesere/?fbclid=IwAR2NEYeBvsWWMKJNP8bo9TWsprzy_Ahcv-wUnCa7aJojv8M3mX43hQ6LTHA

04_Változási vázrajz

 

Megosztom a cikket

Aszfaltozzák a Patak utcát!

Az önkormányzat a Lidl áruházzal kötött megállapodás értelmében több mint 300 millió forint értékben fejleszti a városrészt: a kivitelezőnek az áruház építésével egyidejűleg rendeznie kell annak környezetét. A felhőszakadás idején az itt felgyülemlő esővíz okoz gondot, amelyet a körforgalom építésével egyidejűleg vezetünk be majd a csapadékcsatornába.

Megosztom a cikket

A Zorinvest Kft. 3 milliárdos beruházása Budakeszin

Orvosi implantátumok, robotizált műtéti tálcák. Még ez évben átadásra kerül a Zorinvest Kft. 2500 m²-es tervező- és üzemcsarnoka a Budaörsi és Pátyi út közötti telken (Szőlőskerti Gazdasági Terület). A jelentős zöldmezős beruházás részleteiről kérdeztük a helyszínen Horváth Lorándot, a cég egyik társtulajdonosát, Szenczi Gábort, a Zorinvest kutatási igazgatóját, termék tervezőt és Schronk Edinát, fejlesztő mérnököt, terméktervezőt.

A Zorinvest Kft. négy nagyobb fogászat tulajdonosa Magyarországon, továbbá Svájcban, Spanyolországban és Angliában vannak fogászati befektetéseik, leányvállalataik. Ezt a Budakeszin megvalósuló projektet Horváth Loránd kezdeményezte, ami egy nyitás a cég eddigi profiljától eltérő, új irányba. A nyitásnak az az alapja, hogy a cég fogászati tevékenysége során fogászati implantátumokkal és azzal kapcsolatos kutatásokkal már korábban is foglalkozott, és közben – egy tapasztalt, csontszöveti implantátumtervezéssel foglalkozó mérnökcsapattal konzultálva – merült fel, hogy az implantációs tevékenység a fokozott vírusveszély időszakában átalakul, mikor nagy a fertőzés esélye. Ennek kapcsán jött a gondolat, hogy a sürgősségi beavatkozások esetében, ahol nincs lehetőség tolni a műtét időpontját, kidolgoznak egy olyan robottechnikai megoldást, amely képes lesz a csontokat és ízületeket műteni, tehát akár vágni, fúrni és implantátumokat behelyezni. Ezzel gyorsítani lehet a műtéti beavatkozásokat. Reményeik szerint ennek következtében kevesebb lesz az orvos és beteg között a fizikai érintkezés, kisebb lesz a fertőzés esélye.
Maga a robotkar, ami a műveletek mozgatója, a német KUKA Robotics AG fejlesztése, ebbe a Zorivest nem akart belefogni, hisz ez egy több évtizede kikristályosodott fejlesztés. Ehhez tehát nekik nincs hozzáadott értékük, viszont az állvány- és megfogó rendszer, az ehhez szükséges eszközök, a szoftveres mozgatás, amit mellé fejlesztenek, az egy teljesen új innováció ezen a területen. (Csak érdekességként, amit bizonyára kevesen tudnak, hogy a nagymúltú, 130 éves, sokak számára ismerősen csengő KUKA nevű cég 1920-tól piacvezető gyártója a kommunális gépjárműveknek – Szerk.)

Elsősorban gerincsebészeti implantátumok fejlesztésére és gyártására fókuszálnak. A budakeszi üzemcsarnokban gyártásra kerülő implantátumok mind saját fejlesztésű termékek lesznek. Egy új, eddig nem használt implantátum család is megjelenik majd, mely még nem nevezhető terméknek, ebben a kutatási fázisban az ilyet előgyártmánynak hívják.
Sokan kérdezik, hogy az orvostársadalom, e szakterület orvosai miképpen fogadják majd a robotika megjelenését. Többek között ennek a feloldása kapcsán rendszeresen konzultálnak ebben a fontos időszakban a szakorvosokkal, hiszen egy orvos nyilván nem fog örülni annak, ha esetleg elveszti az állását, mert egy robot végzi el helyette a munkáját. Holott ez pont fordítva igaz! Nagyon sok előzetes orvosi, szakorvosi munkára van szükség ahhoz, hogy robottal lehessen operálni, hogy a távolabbi jövőben azok az orvosok, akik később hosszú távon együtt fognak dolgozni ezzel a robottechnikával, ne érezzék azt, hogy nekik a semmiből kell megismerni egy eszközt. Ebben a fejlesztő fázisban is nagyon fontos az orvosok véleménye, akik egyébként elég nyitottak erre a helyzetre. Amúgy a robotika nem teljesen új dolog az orvoslásban, bár az kétségtelen, hogy a csontsebészetben és csontimplantológiában az ilyen robot asszisztált eljárások még nem terjedtek el igazán.

Nyilván felvetődik egy olyan kérdés is, hogy milyen előnyt jelent a sebész számára a robotkar. Pl. egy implantátum beültetésekor 3-4 képernyőről is láthatja azt az ízületet, csontot, ahol a robotkar dolgozik, míg ha ott áll a beteg fölött, akkor csak a saját szemszögéből. Sokszor a sebészeknek az is könnyebbség lesz, hogy egy hosszúra nyúló, 6-8 órás műtét során nem kell majd újra és újra ki- és bemosakodniuk ha meginnának egy kávét vagy egy pohár vizet, mert a manipulátor mellett ott a pohár, és nem a saját kezükkel végzik az operációt. Összességében javulni fognak a sebészorvosok élet- és munkakörülményei. Ezáltal jobb lesz az egészségügy megtartóereje, az orvosok nem használódnak, nem kopnak el. Ez azonban még a távolabbi jövő. Olyan kutatások zajlanak itt a tervező irodákban, amilyenek csak néhány helyen folynak a világon. Persze nagy kockázata lenne egyből a legbonyolultabb robotasszisztált eljárásokkal kezdeni, ezért az első időben egy-két implantátumbehelyezést, fúrást, csavarozást szeretnének csak robottal kiváltani. Ezt is megelőzi egy másfél-kétéves tesztidőszak.
Ez év május végétől jelentősen szigorodott az orvostechnikai eszközök engedélyeztetésének a szabályozása.

A Zorinvest Kft. 2,3 milliárdos támogatást kapott a kormánytól ennek a projektnek a megvalósítására, melyhez a cégük is mintegy 600 millió forintos önrésszel járult hozzá. Ez a projekt is része a kormány Egészségipari Támogatási Programjának. A koronavírus-járvány tapasztalatai alapján vált egyértelművé, milyen kockázatokkal jár, ha az egészségügyi termékeknél másokra van utalva az ország. Jelenleg ugyanis a szükséges legfontosabb egészségügyi termékek csupán kevesebb, mint 20 százalékát állítják elő magyarországi cégek. A cél az, hogy a jövőben ez az arány forduljon meg, és ezen termékek 80 százalékát a hazai egészségipar gyártsa a jövőben. A kormány ennek támogatására, a magyar vállalkozások megerősítésére, mintegy 55 milliárd forintot különített el. Ebből az összegből 65 cég részesült 2021-ben, köztük a Zorinvest Kft. is. Mindez azt eredményezheti, hogy erősödik hazánk önellátása, új munkahelyek létesülnek, melyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a gazdaság is sikeresen újrainduljon. Járványidőszakban létkérdés, hogy a gyógyításhoz szükséges legfontosabb eszközöket magyar vállalkozások állítsák elő, ezért szán tízmilliárdokat a kormány az egészségipar felvirágoztatására.

Horváth Jenő

Budakeszi Hírmondó 2021 július

Megosztom a cikket