Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

Fejlesztések – beruházások

Közvetlen bekötést és új összekötő utat kap Páty az M1 autópályáról

A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára, a Pest megyei 2. választókerület kormánypárti képviselőjelöltje a keddi ünnepélyes alapkőletételen kiemelte: a 6,7 milliárd forintos beruházás három részből áll, a lehajtó mellett megépül a pátyi nyugati elkerülőút, és felújítják a Pátyot és Telkit összekötő utat is.
Ezután öt település lakóinak a közlekedése válik könnyebbé: megszűnik Biatorbágyon az átmenő forgalom,
a Pátyon, Telkin és Budajenőn élők választási lehetőséget kapnak, merre induljanak el, és ezzel a budakesziek életminősége is javul.
Felidézte, hogy a gazdaság újraindításáért felelős operatív törzs és a kormány tavaly szeptemberben hagyta jóvá a beruházást, és októberben megkezdődtek az előkészítő munkák. A lehajtó egy év múlva használható lesz – jelezte. Ha nem így jártak volna el, hanem az eredeti terv szerint – az M1-es bővítésének részeként – épült volna meg a lehajtó, akkor leghamarabb 2025-ben vehették volna birtokba a polgárok – jegyezte meg az államtitkár.

forrás: infostart.hu

 

 

Megosztom a cikket

18 utcát újítunk fel, és közvilágítást építünk!

Menczer Tamás országgyűlési képviselőjelölttel, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkárával helyszíni bejárást tartottunk a Reviczky utcában. Ez az útszakasz is új aszfaltszőnyeget kap abból a 244 millió forintos támogatásból, amelyet a kormány decemberben szavazott meg Budakeszinek. A körzet képviselőjeként a helyszíni bejárásra meghívtam több utcabeli lakót is, akik felhívták a figyelmet a problémás útszakaszokra. Megígértem, hogy a kivitelezés során ezekre külön figyelmet fordítunk.

Megtekintettük a Hajós utcát is, ahol a 20 kilovoltos távvezetéket a föld alá helyezzük és közvilágítást építünk, szintén kormányzati támogatásból. Tavasszal elsőként az Ady Endre, a Kuruclesi, a Vadász, a Rigli, a Felkeszi és a Hunor utca felújítására kerül sor. Második ütemben a Szász, a Székely, és a Jókai utcát, a Törökőr utca Szász utcáig terjedő szakaszát és az Erdő utca Erkel és Kossuth utca közötti szakaszát aszfaltozzuk újra.

Harmadik szakaszban a Mezei Mária, az Esze Tamás és a Vadverem utca, a Széchenyi utca Erkel és Rózsa
utca közötti félpályája, valamint a Gábor Áron utca Bem utca utáni szakasza kap új aszfaltszőnyeget, míg negyedik ütemben, a vízművek munkálatait követően, várhatóan idén őszszel a Reviczky utca és a Táncsics Mihály utca rendőrség mögötti szakasza épülhet újjá. Kormányzati támogatásból épül meg a Makkosi út is ebben az évben, erre 345 millió forintos támogatást szavazott meg a kormány Budakeszinek. További három utca felújítására nyújtottunk be pályázatot a belügyminisztériumhoz (Görög, Meggyes és Virágvölgy utca), a döntés márciusban várható.

’Sigmond Bertalan alpolgármester, a 6. választókerület önkormányzati képviselője

Budakeszi Hírmondó 2022 február

Megosztom a cikket

3,5 Mrd Forint uniós forrás fejlesztésekre Budakeszin

Új művelődési házat építünk.
Ez is szerepel a ma beadott TOP+ Fenntartható Városfejlesztési Stratégiában.
A Budakeszin tervezett fejlesztésekre 3,5 Mrd Forint Európai Uniós forrás áll rendelkezésre, amiből utakat, közösségi tereket, játszótereket építünk, és több közintézményt korszerűsítünk.

– írta Facebook oldalán a polgármester.

https://www.facebook.com/gyoriottilia/posts/369392538520778

Megosztom a cikket

Friss, mai javaslat! Önök is támogatják?

Szemző Áron:

BENEDEK TIBOR TANUSZODA BUDAKESZIN?

Budakeszin 2021. februárja óta tanuszoda épül. A mai képviselőtestületi ülésen a képviselőtestületnek lehetősége volt javaslatot tenni a létesítmény nevére.
Én azt javasoltam, hogy 2020-ban tragikusan elhunyt Benedek Tiborról legyen elnevezve a városi tanuszoda, hiszen ő egy olyan sportoló volt, akire az egész nemzet büszke lehet, példaképként tekinthet, ráadásul nem viseli a nevét semmilyen uszoda Magyarországon. Ezzel tisztelegnénk emberi nagysága és sportolói teljesítménye előtt.
🇭🇺Több javaslat is volt, egyértelműen Benedek Tibor lett a leginkább támogatott ötlet. Végül úgy döntött a testület, hogy 3 javaslatot fog a beruházás megvalósítója felé tolmácsolni. Nagyon remélem, hogy végül a háromszoros olimpiai bajnokra fog esni a beruházó választása

 

Megosztom a cikket

Beruházást záró adventi gyertyagyújtás

„Az öröm gyertyáját gyújtottuk meg az adventi koszorún, a Máriamakk városrész csapadékvíz-elvezetésének megvalósítását záró rendezvényen. Örülök, hogy még idén befejeztük ezt az önkormányzati beruházásunkat is. Köszönöm a lakosok türelmét!” – írta a hivatalos Facebook oldalán a polgármester.
A városházi rendezvényen dr. Győri Ottilia úgy fogalmazott: „Advent 3. hétvégéje van, ami az örömről szól. Örülök, hogy elmondhatom: az elmúlt 10 évben 11 milliárd Ft-ot fordítottunk Budakeszin fejlesztésekre. Ebből mintegy 2 milliárd Ft-ot fordítottunk a makkosmáriai városrész fejlesztésére. Mindezt szennyvízelvezetésre, közvilágításra, csapadékvízelvezetésre, az utak fenntartására és útépítésre fordítottuk.


A „Budakeszi, Máriamakk városrész csapadékvíz-elvezetésének fejlesztése” beruházáshoz a Pénzügyminisztériumtól 344.999.549 Ft-ot kaptunk, vissza nem térítendő támogatásként. Ehhez az önkormányzatunk is hozzátett 358.643.557 Ft önrészt.
A beruházással a Patak utca Akácfa utca és Kert utca közötti szakaszának, a Kert utca Megyei útig tartó szakaszának, az Árnyas utca Kert utca és Makkosi út közötti szakaszának, a Bem utca Árnyas utca és Gábor Áron utca közötti szakaszának, és a Makkosi út Székely köztől a Zichy közig tartó szakaszának csapadékvíz rendezését, elvezetését oldottuk meg. A kialakított elvezető árok a településrész teljes csapadékmennyiségét vezeti a Budakeszi-árokba.
A beruházásra vonatkozó szerződést 2020. augusztusában írtuk alá, a kivitelezés tavaly szeptemberben kezdődött, 3 ütemben megvalósult meg, és idén novemberben értünk a végére.
Néhány technikai adat: a beruházás során összességében 2863,82 folyóméter vasbeton csapadékcsatornát építettek be, vízbeeresztős beton fedlapokkal, és a kijelölt helyeken víznyelő rácsokkal. A kocsibejáróknál 10 tonna, míg a többi helyen további 5 tonna teherbírású fedlapot elhelyezett el a kivitelező. A nyílt ároknál minden olyan kapubejárót lefedtek, amelyik előtt közvetlenül elhalad a csapadékcsatorna.


A beruházás során a meglévő közműveknél közel 600 folyóméternyi ivóvíz nyomóvezetéket és 37 folyóméter gravitációs szennyvízcsatorna vezetéket kellett kiváltani, cserélni.
Ezután következik az utak állapotának javítása. Elkezdtük a Kert utcával. A következő ilyen nagyberuházás, amihez pár hete megkaptuk a 345 millió Ft-os állami támogatást is, az a Makkosi út felújítása lesz. Köszönöm Menczer Tamás államtitkár úr közbenjárását az ügyben. A munkát tehát folytatjuk, nem állunk meg!
A Kert utca, Patak utca, Domb utca határolta csomópontot is fejlesztettük. Közlekedési csomópontot, körforgalmat építettünk, új aszfalt burkolattal. Itt épült meg, és hamarosan nyit a Lidl áruház. Buszmegálló is lesz itt, és a nemrég átadott, új bicikliutunk is innen indul a Farkashegyi reptérre.
Köszönet mindezért a tervező Környezetvédelmi, Tervező, Szolgáltató és Tanácsadó Kft-nek, a kivitelező FER 3331 Kft-nek, polgármesteri hivatalnak, a magyar kormánynak, és Csenger-Zalán Zsolt országgyűlési képviselő úrnak, hogy segítették a beruházás megvalósítását.” – zárta szavait a polgármester.
A rendezvényen részt vett és felszólalt Csenger-Zalán Zsolt országgyűlési képviselő és Filó Kristóf kanonok, tb. főesperes, plébános is.

Megosztom a cikket

Készülünk a Mikulásváró ünnepségre és Kézműves Adventi Vásárra

Készülünk a Mikulásváró ünnepségre és Kézműves Adventi Vásárra, amely egyben az új Dózsa György téri piac átadó ünnepsége lesz, 2021. december 6-án hétfőn 16-20 óra között.
Ajándékkal várjuk a gyerekeket, teával és forraltborral a felnőtteket!

https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=330793882380675&id=100063501969429

Megosztom a cikket