18 utcát újítunk fel, és közvilágítást építünk!

Menczer Tamás országgyűlési képviselőjelölttel, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkárával helyszíni bejárást tartottunk a Reviczky utcában. Ez az útszakasz is új aszfaltszőnyeget kap abból a 244 millió forintos támogatásból, amelyet a kormány decemberben szavazott meg Budakeszinek. A körzet képviselőjeként a helyszíni bejárásra meghívtam több utcabeli lakót is, akik felhívták a figyelmet a problémás útszakaszokra. Megígértem, hogy a kivitelezés során ezekre külön figyelmet fordítunk.

Megtekintettük a Hajós utcát is, ahol a 20 kilovoltos távvezetéket a föld alá helyezzük és közvilágítást építünk, szintén kormányzati támogatásból. Tavasszal elsőként az Ady Endre, a Kuruclesi, a Vadász, a Rigli, a Felkeszi és a Hunor utca felújítására kerül sor. Második ütemben a Szász, a Székely, és a Jókai utcát, a Törökőr utca Szász utcáig terjedő szakaszát és az Erdő utca Erkel és Kossuth utca közötti szakaszát aszfaltozzuk újra.

Harmadik szakaszban a Mezei Mária, az Esze Tamás és a Vadverem utca, a Széchenyi utca Erkel és Rózsa
utca közötti félpályája, valamint a Gábor Áron utca Bem utca utáni szakasza kap új aszfaltszőnyeget, míg negyedik ütemben, a vízművek munkálatait követően, várhatóan idén őszszel a Reviczky utca és a Táncsics Mihály utca rendőrség mögötti szakasza épülhet újjá. Kormányzati támogatásból épül meg a Makkosi út is ebben az évben, erre 345 millió forintos támogatást szavazott meg a kormány Budakeszinek. További három utca felújítására nyújtottunk be pályázatot a belügyminisztériumhoz (Görög, Meggyes és Virágvölgy utca), a döntés márciusban várható.

’Sigmond Bertalan alpolgármester, a 6. választókerület önkormányzati képviselője

Budakeszi Hírmondó 2022 február

Megosztom a cikket