Egyházi hírek

Terményszentelés

Vasárnap a reggeli szentmise végén Kristóf atya megszentelte a jelképesen az oltár elé rakott sokszínű terményeket. Megjegyzem, hogy ha közelebb ment valaki, akkor fenséges illatok is vegyültek a látványhoz. A betakarítás véget ért, Isten végtelen szeretetének köszönhetjük, hogy enni adott az éhezőknek. A színvonalas installáció megalkotójának, Mayer Erzsinek külön köszönettel tartozunk! (tovább…)

Megosztom a cikket

50 év után újrafestve

Szeleczky Csaba szerpap szervezte meg a budakeszi római katolikus templom sekrestyéjének kifejtését. Ő maga is igen csak kivette a munkából a részét annak érdekében, hogy ez a templomhoz szervesen kapcsolódó helyiség megújuljon. Schmotzer Kristóf és Mészáros György segítsége is kellett az elkészüléshez. Köszönet illeti a híveket is, akik adományaikkal hozzájárultak a munka sikeréhez.

(tovább…)

Megosztom a cikket

Ünneplőbe öltözhettek a baptisták látogatói

Augusztus negyedikén másodszor tartottak jótékonysági ruhaosztást a baptista imaház kertjében. Szépen rendezett ruhahalmok között mosolygós hölgyek várták a ruhatárukat kiegészíteni vágyó érdeklődőket. A szebbnél szebb ruhákért nem kellett fizetni semennyit sem.

 

(tovább…)

Megosztom a cikket

Zarándokoljon a Mária Rádióval!

A Mária Rádió gyalogos zarándoklatot szervez 2012. augusztus 7-én, melyben gyalogosan járják be azt a vidéket, ahol hallgatható a Mária Rádió. Budakeszire kb. reggel 9 órára érnek. Szeretettel várják településünkről is a csatlakozni kívánókat a Szent László házba.

(tovább…)

Megosztom a cikket

Templombúcsú

Római katolikus templomunkat Havas Boldogasszony tiszteletére szentelték fel, ezért augusztus 5-én, a Havas Boldogasszony Mária-ünnep napján tartották Budakeszin a templombúcsút. (tovább…)

Megosztom a cikket

Járműszentelés

Vasárnap a római katolikus templomban, a 10 és 19 órakor kezdődő szentmisék után Szent Kristóf – az utazók védőszentjének – közbenjárását kérve járműszentelés volt a Szent László-ház és a parókia előtti, a városházával szemközt lévő területeken.

(tovább…)

Megosztom a cikket