Bemutatjuk új szakorvosainkat

Sportorvos is dolgozik már egészségügyi központunkban

Dr. Sütő Adrienn szerdánként 14-18 óráig rendel sportorvosként a Budakeszi Egészségügyi Központban. Időpontfoglalás: szerdánként 8 és 9 óra között az alábbi telefonszámon: +36 20 778 9434 vagy a Sportkórház online időpontfoglaló rendszerén keresztül: www.osei.hu oldalon. Az egyik legfontosabb célkitűzésének azt tartja, hogy a mozgás, a sport az emberek életmódjának szerves részévé váljon.

Mi az, amit szívesen elmondanál magadról a budakeszi lakosoknak?

Dr. Sütő Adrienn: Pécsett születtem 1974-ben. Ott végeztem el az orvosi egyetemet is. Szüleim mindketten az egészségügyben dolgoztak. Édesapám közel 50 éve háziorvosa egy baranyai körzetnek, édesanyám pedig laboratóriumi asszisztensként dolgozott a nyugdíjig.

Az egyetem elvégzése után a Pécsi Gyermekklinikán kezdtem meg a felkészülésem a csecsemő- és gyermekgyógyász pályámra. Párom, jelenlegi férjem kedvéért költöztem Budapestre, és a Fővárosi Szent László Kórház Gyermekintenzív osztályán dolgoztam gyermekeink megszületéséig.

Két leánygyermekünk született, akik közül a nagyobb már egyetemista, a kisebb még középiskolába jár. Időközben a Szent Imre Kórház Szülészeti részlegén mint neonatológus/újszülött gyógyász vállaltam ügyeleteket és magánorvosként, majd 2020-tól 3 és fél éven át egy közeli település házi gyermekorvosaként láttam el hivatásomat.

A gyermekorvoslás mellett azonban a sport mindig fontos szerepet töltött be az életemben. Fiatal koromban atletizáltam, majd a gyerekek születése után – természetesen csak amatőr módon – a futás jelentette a sportos kikapcsolódást az életemben. Ma már leginkább a terepkerékpározás az, ami a legközelebb áll a szívemhez, de a családdal és barátokkal sokat túrázunk és amikor az időjárás kedvező, akkor a túrakajak is vízre kerül. Számomra ezek azok a mozgásformák, amikben jelenleg a leginkább ki tudok kapcsolni és magam mögött hagyva a mindennapi feladatokat, problémákat, igazán fel tudok töltődni. Fontos számomra az az összetartó kerékpáros közösség (Telki Bike Team) is, ami az évek alatt alakult Telkiben, ahol immáron 15 éve igazi otthonra találtunk. Biciklis társaimmal egymást motiválva rójuk a kilométereket a környéket körülölelő gyönyörű erdő ösvényein.

Meggyőződésem, hogy a sport nagyon jó eszköz a kapcsolódásra. Általa könnyebb megtalálni a közös célokat és azt, hogy a sport, a mozgás az életünk szerves része legyen. Magánemberként és sportorvosként is az egyik legfontosabb célkitűzésemnek tartom, hogy ezt a fajta szemléletmódot át tudjam adni az embereknek. Azt gondolom, hogy ezt a hozzáállást, a sportos és egészséges életmódra való törekvést, a mozgás szeretetét már egészen kis korban el kell kezdeni ahhoz, hogy szokásként tudjon beépülni az életünkbe.

Kinek ajánlod leginkább, hogy látogasson el egy sportorvosi vizsgálatra?

S. A.: Tulajdonképpen mindenkinek hasznos lehet, aki amatőr módon sportolni, mozogni szeretne, de a Budakeszi Egészségügyi Központban a sportorvosi rendelés a sportorvosi hálózat részeként működve elsődlegesen a versenysportban résztvevők szűrővizsgálatát célozza, azaz versenyengedély vagy alkalmasság megítélése miatt fordulhatnak hozzánk. Sportorvosként és gyermekorvosként is évek óta érdekel és követem az életmód-orvostan újdonságait, így tulajdonképpen mindenkinek ajánlanám, hogy mielőtt intenzívebb sportba kezd, történjen legalább egy konzultáció a háziorvosával. Bizonyos krónikus betegségek esetén pedig célzott kivizsgálás is szükséges a fizikai aktivitás megkezdése előtt. Egyre több olyan kezdeményezés van az országban, amely igyekszik a mozgást, az aktivitást a mindennapok részévé tenni, ezért szükségesnek tartom azt, hogy abban is segítsük a mozogni vágyó honfitársainkat, hogy azt biztonságban, egészségkárosodás nélkül tehessék meg. Ezt egy komplexebb rendszer kialakításában látom megvalósíthatónak.

Budakeszin hamarosan bevezetik a „Mozgás receptre” programot, amellyel a háziorvosok közreműködésével azt szeretnék elérni, hogy egy egészségesebb, aktív életmóddal javítsuk az életmóddal összefüggő panaszok, betegségek előfordulását. Sportorvosként és az életmódorvoslás elhivatott képviselőjeként mit gondolsz erről a kezdeményezésről?

S. A.: Teljes mértékben azonosulni tudok vele, és remélem, hogy aktívan részt tudok vállalni ennek a rendszernek az alakításában, úgy is mint sportorvos és mint Medical Fitnesz Szakértő. Nyugat Európában már évtizedekkel ezelőtt formálódni kezdett az életmód orvostan, mint szakterület. Egyre több kolléga ismeri fel annak a jelentőségét, hogy az életmóddal összefüggő kórképek számának visszaszorítása csak úgy képzelhető el, ha a lakosság tudatosan és tájékozottan változtat és tesz az egészségéért. Az orvostudomány és gyógyszerészet hatalmas fejlődésen ment át, és sikerült megnyújtani a születéskor várható élettartamot, de sokszor sajnos a hosszabb élet nem jelenti azt, hogy az egészségben is telik. A Longevity néven emlegetett megközelítés azt szeretné elérni, hogy az emberek minél hosszabb ideig éljenek egészségben, krónikus betegségek nélkül. A Longevity vagy Hosszú élet olyan életmódbeli változtatásokat, irányokat jelent, amellyel az utolsó 20-30 évünket sem az egészségügyi rendszerben töltjük, hanem gyógyszeres kezelések nélkül, hiszen pusztán azzal, hogy tudatosan figyelünk a táplálkozással és mozgással, életvitelünkkel kapcsolatos szokásainkra, egészségesek tudunk maradni életünk végéig.

Nagyon örülök annak, hogy Magyarországon is egyre több a tudatos követője annak a szemléletnek, hogy egyes jól ismert életmóddal összefüggő betegségek – elhízás, cukorbetegség, magas vérnyomás, koszorúér betegség, demencia, mozgásszervi betegségek – hatékonyan megelőzhetőek vagy az állapot javítható a fizikai aktivitás révén.

A sportorvosi vizsgálatok alkalmával természetesen igyekszem felhívni a páciensek figyelmét arra, hogy a sport rengeteg egészségre pozitívan ható faktora mellett miért fontosak a sportorvosi szemlélettel elvégzett szűrővizsgálatok.

Nagy öröm és büszkeség számomra, hogy igazi sportmúlttal rendelkező munkatárssal dolgozhatom. Koris Edina szaktudása segíti a munkámat, aki a Sporttudományi Egyetemen mesterszakon végzett humánkineziológus, rehabilitációban járatos szakember és jelenlegi sportágában (canicross) a mai napig nagyon sikeres versenysportoló. Többszörös Európa-bajnok, világbajnoki II. helyezett. Igazi példakép.

Félretéve picit a munkát és ráhangolódva már a közelgő adventi időszakra elárulsz nekünk egy-két családi titkot? Van olyan egyedi dolog, családi hagyomány, ami a te családod számára jelenti a karácsonyt?

S. A.: Átlagos magyar családként ünnepeljük a karácsonyt. Nincsenek eltérő hagyományaink. A menü az, amin évek óta nem sikerül teljesen változtatni, így az új receptek mellett a lányaink kisgyerekkori kedvence is mindig elkészül. Ez a boldog babaéveket idéző krumplipüré és fokhagymás-fahéjas tejben bepácolt csirke falatok nuggetsként kisütve. A beigliket pedig – tekintettel arra, hogy a családom fele lisztérzékeny – gluténmentesen készítem el.

Dr. Karsai Linda, az önkormányzat sportreferense

Budakeszi Hírmondó 2024. november

Megosztom a cikket

Dr. Varga Emma endokrinológus

Örömmel fogadták a budakesziek a hírt, hogy a híres szaktekintéllyel, Dr. Varga Emma belgyógyász-endokrinológussal bővült szeptember 1-től a Budakeszi Egészségügyi Központ orvos csapata. Munkába állásával a heti egy endokrinológiai rendelés helyett már heti négy elérhető a Fő utca 98. sz alatt működő új szakrendelő első emeletén. A doktornő nyilatkozott a Budakeszi Hírmondónak.

Dr. Varga Emma: 1996-ban végeztem a Debreceni Orvostudományi Egyetemen. Már az egyetemi évek alatt kialakult bennem, hogy belgyógyász szeretnék lenni. Az egyetem elvégzése után orvosi pályám első 10 évét Debrecenben, az I. sz. Belgyógyászati Klinikán töltöttem, ahol hazai és nemzetközi szinten is elismert, kitűnő szakemberektől tanulhattam. 2002-ben belgyógyászat, majd 2007-ben endokrinológia szakvizsgát tettem.

Mióta került be a köztudatba az endokrinológia?

V. E.: Az endokrinológia, mint önálló tudományág a 20. század elejétől létezett, erre az időszakra tehető az első magyarországi endokrinológiai rendelés megszervezése is. A klinikai endokrinológia hazai térhódítása az ’50-es, ’60-as évekre tehető. Több évtizedes története ellenére csak az elmúlt egy-két évtizedben vonult be nagyobb mértékbena köztudatba és vált egyre keresettebb szakterületté.

Az utóbbi években egyre többet hallani pajzsmirigy megbetegedésekről.

V. E.: A gyakrabban diagnosztizált pajzsmirigy betegségek hátterében nem elsősorban azok gyakoribb előfordulása áll, hanem inkább arról van szó, hogy sokkal alaposabban keressük ezeket a betegségeket. Több lehetőség van a szűrésre, és az emberek is sokkal egészség centrikusabban gondolkodnak, mint régen, maguk is keresik a szűrési lehetőségeket. Ma már számos munkahely biztosít bizonyos szűrővizsgálatokat dolgozói számára, ami 20 évvel ezelőtt még egyáltalán nem volt megszokott.

Mi a leggyakoribb endokrin megbetegedés?

V. E.: A pajzsmirigy különféle megbetegedései: a pajzs-mirigyműködés zavarai és a pajzsmirigy göbös betegségei.

Miképpen történik az endokrinológiai konzultáció?

V. E.: Az első vizsgálat alkalmával az endokrinológus részletesen kikérdezi a pácienst a korábbi kórtörténetéről, panaszairól, tüneteiről, majd a vizsgálat során a lehetséges eltérések fizikális jeleit keresi. Ezt követően laborvizsgálatokat rendel el az adott probléma hátterében felmerülő hormon eltérés(ek) kivizsgálására. A kivizsgálás során képalkotó vizsgálat (ultrahang, CT, MRI) vagy egyéb speciális vizsgálat (pl. cytologiai mintavétel, izotópos vizsgálat) is szükséges lehet. A további konzultációk során az eredményeket kiértékeli, és megállapítja a páciens számára szükséges terápiát, szükség esetén együttműködve más szakterületekkel.

Egy háziorvos milyen formában vesz részt egy ilyen kivizsgálási folyamatban?

V. E.: Ki kell emelnem, hogy az ő szerepük nagyon fontos. Véleményem szerint a jelenleginél szorosabb együttműködésre lenne szükség a háziorvok és szakorvosok között, szükség esetén konzultációs lehetőséggel. Mindkét oldalról jobban kéne nyitni erre az együttműködésre. A páciens panaszaival legtöbbször a háziorvosához fordul, aki mérlegeli, hogy mik azok a vizsgálatok, melyeket el tud végezni a saját hatáskörében, hogy aztán el tudja indítani a beteget a megfelelő szakorvosi vizsgálat irányába.

Mennyire gyógyíthatóak a hormonális betegségek?

V. E.: Az endokrinológiai betegségek egy jelentős része megfelelő kezeléssel gyógyítható. A mindennapi életben leggyakoribb hormonális betegségeket, például a pajzsmirigy működési zavarait vagy a műtéttel kezelhető állapotokat általában megfelelően tudjuk kezelni. Például a pajzsmirigy alulműködés egy jól befolyásolható betegség, hiszen a pajzsmirigyhormon pótlására olyan gyógyszer áll rendelkezésre, mely az emberi szervezet által termelt pajzsmirigy hormonnal gyakorlatilag megegyező, könnyen előállítható molekula.

A Budakeszi Egészségügyi Központban dolgozó orvosok, szakasszisztensek és a szakszemélyzet java része Budakeszin, illetve a térség településein él.

V. E.: Családommal 17 éve élünk Telkiben. Férjem budapesti munkavállalása kapcsán keveredtünk ide Debrecenből, akkoriban még két kisgyermekünkkel, a harmadik már itt született. Vidékiként továbbra is vidéken szerettünk volna élni, emiatt esett Telkire a választásunk. Másfelől épp abban az időben kerestek belgyógyászt a Telki Kórházba, amelynek köszönhetően közel került egymáshoz a lakhelyünk, a munkahelyem és az óvoda. Így kezdődött az én Buda környéki pályafutásom. A Telki Kórház megszűnése után továbbra is a magán egészségügyben dolgoztam belgyógyász-endokrinológusként, majd 2022-től a Tatabányai Kórház endokrinológiai szakrendelését vezettem. Most pedig három napot itt, kettőt pedig az Esztergomi Kórházban dolgozom.

Mi vezette ide, a Budakeszi Egészségügyi Központba?

V. E.: A rendelő lakóhelyemhez való közelsége vonzó volt számomra, emellett úgy gondoltam – és most már tapasztalom is -, hogy itt ideálisak a feltételek a jó színvonalú gyógyító munka végzéséhez. Megítélésem szerint a budakesziek és a régióban élők részéről meglehetősen nagy az igény az itteni munkára, hisz az ő életüket is megkönnyíti, ha nem kell beutazniuk Budapestre a különféle szakrendelésekre. Az intézményben számos szakterület vált elérhetővé a térség lakói számára az elmúlt években. Úgy tűnik, hogy egyre fontosabbá válik a regionális ellátás az egészségügyben.

Horváth Jenő

Budakeszi Hírmondó 2024. szeptember

Megosztom a cikket