Bemutatjuk új szakorvosainkat

Dr. Strasser-Solti Fanny fogorvos

Gyermekkorom óta tudom, hogy az orvosi hivatás lesz az utam. Édesapám fogtechnikus, tőle kaptam az első inspirációt a szakma szeretetére. Fogorvosi diplomámat 2013-ban szereztem a Szegedi Tudományegyetemen, majd több mint egy évtizeden át a Semmelweis Egyetem Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézetében dolgoztam, ahol a betegellátás mellett az oktatás és a kutatás is része volt a munkámnak. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy Budakeszin dr. Rajnai Judit és dr. Kovács Sándor munkáját folytathatom. Hálás vagyok azért a szakmai és emberi útmutatásért, amit tőlük kaptam, és célom, hogy az általuk képviselt értékeket megőrizve, ugyanakkor saját szemléletemmel kiegészítve, vigyem tovább a rendelést. Hivatásom középpontjában a prevenció áll, különösen a gyermekek egészségügyi edukációja. Hiszem, hogy a helyes szájhigiénia az első fogak megjelenésével kezdődik, és a mindennapok természetes részévé kell válnia. Nagy öröm számomra, hogy Budakeszi új iskolafogorvosaként részt vehetek a Budakeszi Egészségügyi Központ prevenciós küldetésében, és hogy munkámat Juhász Hajnalka dentálhigiénikus-sal együtt végezhetem. Ezt kuriózumnak tartom, hogy fogorvos mellett dentálhigiénikus is részt vesz a szűrővizsgálatokon, kezeléseken. Fontos számomra, hogy a gyerekek biztonságban érezzék magukat a kezelések során, türelemmel, odafigyeléssel és sok mosollyal segítem őket. Bízom benne, hogy hamar sikerül elnyernem a budakeszi családok bizalmát. Magánéletemben férjemmel – aki szintén fogorvos – és két óvodás kislányunkkal sok időt töltünk a természetben. Kedvenc helyeink közé tartozik a Budakeszi Vadaspark és a Budai-hegység.

Juhász Hajnalka dentálhigiénikus

Kedves Szülők és Gyerekek!

Juhász Hajnalkának hívnak, dentál-higiénikusként dolgozom 2010 óta. Családommal, férjemmel és 5 éves kisfiunkkal itt élünk Budakeszin.

Részben úgy alakult az életem, hogy idén szeptembertől a higiénikusi munkámat helyben fogom végezni. A korábbi óvodai és általános iskolai (3-14 éves korig) fogorvosi szűréseket Dr. Strasser-Solti Fanny-val szeretettel vesszük át. Örülök, hogy ebben részt fogok venni, mert a gyermekek fogai különleges gondozást igényelnek és a szájüreg ápolását sem lehet elég korán elkezdeni. A szűrések mellett játékos interaktív előadás prevenció követi. Az egészségnevelés, helyes szájhigiénia fontosságára és módjára oktatjuk őket, megadva Nekik minden szükséges információt, amelyek foguk egészsége érdekében tudniuk kell. Természetesen mindent az életkoruknak megfelelő szinten tolmácsolva. A szülők is kulcsszerepet játszanak gyermekük fogápolási szokásainak kialakításában és fenntartásában, mivel ők az elsődleges példamutatók. Néhány szempontot ezek közül: megfelelő eszköz kiválasztása, naponta minimum kétszeri fogmosás fluoridos fogkrémmel, helyes táplálkozás kialakítása (cukros és savas italok, ételek kerülése)…

Ez egy közös cél és hosszú távon a professzionális fogtisztítás, rendszeres ellenőrzés megelőzi a fogszuvasodást és az ínybetegségeket, csökkenti a fogászati kezelések szükségességét és költségét, hozzájárul a szép mosolyhoz.

Megosztom a cikket