Idén is több budakeszi lakos vett részt az immár 43. Balaton-átúszáson, közülük a legidősebb a 71 éves Gurbán Béla, aki minden alkalommal teljesítette a Révfülöp és Balatonboglár közti 5,2 km-es távot. A legfiatalabb idei budakeszi Balaton-átúszó a 13 éves Nyúl Hunor, aki a szüleivel együtt ezúttal már másodszorra úszott át tavon. A legidősebb és a legifjabb Balaton-átúszó budakeszi lakos is nyilatkozott lapunknak.
■ Ön mikor úszta át először a Balatont?
Gurbán Béla: Az első átúszás óta ott vagyok folyamatosan. Ma már hat-unokás nagypapa vagyok, a hetvenkettedik évemet taposom. Úgy gondolom, „most indul az élet”.
■ Simán letagadhat pár évtizedet..
G. B.: Köszönöm szépen. 1979-ben a KISZ KB sport alosztálya, dr. Spigl József vezetésével egy csapat – Jakabházi László és a többiek -elhatározta, hogy legyen egy tömegsport mozgalom Magyarországon, ami megmozgatja az embereket. Ez abszolút úttörő teljesítmény volt. Akkor az Olimpiai ötpróba volt a Szentendrei-sziget körbe evezése, ami 65 kilométer. Imádtam, kőkemény túra volt. Ezek a ’79-es, ’80-as évek. Utána következett sok minden más, pl. a Velencei-tó körbefutása, ez 28 kilométeres táv volt, amit háromszor is teljesítettem.
A Balaton-átúszásról tudni kell, hogy báró Wesselényi Miklós úszta át először a Füred-Tihany közötti távot. A ’80-as évektől ma már a Révfülöp-Balatonboglár között zajlik a Balaton-átúszás. Az első években még kevesen voltunk az átúszáson, ötvenen-hatvanan.
Az úszáshoz a kezdetben száz kilométer kerékpározás kapcsolódott. Hámori Csaba akkori vezető politikus, budakeszi lakos közbenjárására ráengedtek minket az épülő M5-ös autópálya elkészült szakaszára, ami óriási dolog volt annak idején. Dánszentmiklósig tekertünk, én a nejem női kerékpárjával.
■ Hogyan folytatódott a Balaton-át-úszás személyes története?
G. B.: Szépen lassan kezdett bővülni, a szervezés egyre profibb lett, egyre több vállalkozó próbálkozott. Akkor még vinni kellett úszómesteri igazolást, hogy kétszáz métert le tud úszni a delikvens. Ezt szigorúan ellenőrizték, most már mindenki saját felelősségére úszik. Kiemelném, hogy én magamtól tanultam meg úszni, édesanyám egyedül nevelt, nem tellett úszótanfolyamra.
■ Hogyan, mikor került Budakeszire?
G. B.: Óbudai születésű vagyok, a nejem negyvenöt évvel ezelőtt „megkérte a kezem”, akkor kerültem Budakeszire, és nem bántam meg. A két nagy gyerekem már úszómesterrel tanult, rendesen megtanultak úszni. Van hat gyönyörű unokám, nagy vágyam velük együtt átúszni egyszer a Balatont. A negyvenedik átúszásnál már négy aranyos lány várt a célba érésnél Révfülöpön. Ahogy kimászunk a Platán strandon, ott vártak, és kézen fogva sétáltunk be a célba. Pityogtam bizony a meghatódottságtól. A lényeg, hogy amikor az ember ott áll a rajtnál, és látja távolban a Gömb-kilátót, majd elindul, és jobb kezünknél vannak a vitorlások lehorgonyozva, és gyakorlatilag úszó folyosó van, kicsit odébb pedig a SUP-osok. Gyönyörű látvány.
■ Mágnes a látvány? Vonz?
G. B.: Igen, vonz ez a látvány. Nagyon szeretem a Balatont. Tavaly rettenetesen hullámzott, kőkemény megpróbáltatás volt. Ahogy megy az ember, fogynak a kilométer jelzők, a bóják, és az ember látja a jegenyefákat. A távolban ott van a célkapu, a sátrak, fogynak a jobb kezünk felől a vitorlások, egyre közelebb kerülünk. Akkor az ember már kifacsarja magát, hogy na, most mindent adjon bele, de ez nem verseny, soha nem is volt az. A cél, hogy saját magát győzze le az ember.
■ Legyőzte negyvenharmadszorra is?
G. B.: Igen, és szeretném továbbra is megtenni, amíg lehet, amíg az egészségem engedi. Idén négy óra negyvenet úsztam. A „hőskorban” ez három óra körül ment, de ez huszadrangú kérdés, a lényeg, hogy biztonságban érjek át. A stratégia nagyon fontos: mindenki a saját tempójában menjen, nyugodtan, ne kapkodjon, mert akkor van a baj, amikor „Ide nekem a Balatont!”, és utána…
■ Tehát nem legyőzni kell, hanem megúszni?
G. B.: Így van! A Balatont tisztelni kell, megúszni kell, és ugye, a jelszó: „Jövőre veletek ugyanitt!”
■ És gondolom minden budakeszinek ajánljuk?
G. B.: Ezt mindenkinek, arról nem is beszélve, már van egy csodálatos tanuszodánk! Nagy vágyam, hogy minden gyerek tanuljon meg úszni, ne legyen versenyző, csak ha akar, vízbiztos legyen.
Nyúl Hunor édesapjával, Jánossal és egyik testvérével, Pankával együtt érkezett a megbeszélt interjúra.
Édesanyádtól, Katalintól tudom, hogy nagyon szeretsz úszni, de a magasugrás is jól megy neked, a Honvéd Sportegyesületnél sportolsz. Életedben először hétévesen vettél részt a velencei-tavi átúszáson, ötszáz méteres távon. Ez hány éve volt?
Nyúl Hunor: Hat éve.
■ Rég volt… Viszont tavaly úsztad át először a Balatont. Az sokkal keményebb lehetett, hiszen akkor jóval hullámosabb volt a víz, mint idén.
Ny. H.: Igen, akkor hullámzott meg fújt a szél. De nagyon jó élmény volt az úszás akkor is és idén is. Mostantól minden évben át szeretném úszni a Balatont ameddig csak tudom, mert nagyon jó.
■ A szüleiddel együtt úsztál idén is. Ők hányadik alkalommal úszták át a Balatont?
Ny. H.: Az apukám tizenötödjére, az anyukám pedig tizenegyedszerre.
■ És itt ül mögötted a kishúgod, Panka. Gondolom, hogy előbb-utóbb őt is ráveszed?
Ny. H.: Igen, szeretném, ő is jönni fog, meg a nagyobbik tesóm, Csenge is, szóval az egész család. Én sokat edzek, rendszeresen járok a tanuszodánkba, ott gyakran leúszom a Balaton távját, mert a szüleimmel úgy egyeztünk meg, hogyha ezt magabiztosan teljesítem az uszodában, akkor mehetek a Balaton-át-úszásra is.
■ A Honvédban rendszeresen sportolsz. Mik a hosszútávú terveid?
Ny. H .: A tornát szeretném folytatni, és mellette az atlétikát szívesen kipróbálnám.
■ Mi az, amiért szeretsz itt élni Budakeszin?
Ny. H .: Azt szeretem leginkább, hogy sok erdő van, és családias a környezet.
Sükösd Levente
Budakeszi Hírmondó – 2025. augusztus
Amikor az a megtisztelés ért, hogy Türke István főorvos urat, Budakeszi város háziorvosát laudálhatom abból az alkalomból, hogy önkormányzati testületünk döntése értelmében városunk díszpolgárává vált, bejelentkeztem hozzá. Ezt a kötetet adta át nekem és azt mondta, hogy ebből mindenre választ kapok, amire kíváncsi vagyok vele kapcsolatban. Itt ez a kötet, s benne szerepel Türke doktor is. „21 érdekes orvos” a címe.
Engedtessék meg nekem, hogy egy rövid verset felolvassak a kötetből.
„Orvos vagy! a kíváncsiság
Űz-hajt, vagy benső izgalom?
Testet-lelket gyógyítasz.
Ha Vergiliust olvasod.
Ha képtárat látogatsz.
Este Vivaldit hallgatod.
De, ha untat a zene, a vers a kép,
Úgy gyógyításod mit sem ér. „
Ebben benne van az orvoslás, az orvosi hivatás komplexitása. Hiszen, ha a hivatást kicsit másképp hangsúlyozzuk az a hívatás, elhívva lenni valamilyen fontos feladatra, embertársaink egészségének megtartására, illetőleg visszaállítására, mely teljes embert igényel, s bizony empátiát, melyben segít a művészet szeretete, illetőleg gyakorlása. Ezt a verset is mint sok más verset és versfordítást Türke István írta. Számos verses kötete, versfordítása jelent meg. Életének fontos részét képezi. Két sikeres gyermek édesapja, akiket fontos hivatásuk mellett megihletett az otthoni légkőr, az irodalom szeretete. Az érték volt honnan jöjjön, édesapja baptista segédprédikátorként, idézem a legszentebb hatást gyakorolta rá.
Debrecenben végezte az orvosegyetemet, Budakeszire1969-ben került mind körzeti orvos. Akkor én 17 éves voltam. Emlékszem édesapám, aki akkor már a körzeti orvosok doyen -je volt újságolta otthon, hogy az azóta már legendás orvosként tisztelt Udvardy és Varga doktorok mellett új kolléga érkezett. 56 év szolgálat a budakeszi város polgáraiért, hiszen Türke doktor úr, Csabai Imre doktor úr munkáját segíti részidőben jelenleg is. Gyémánt diplomás orvos, korábban elsőként kapta meg városunk egészségügyéért való kitüntetést.
Fontosnak tartotta megemlíteni, hogy minden sikeres férfi mögött egy okos feleség és egy boldog családi háttér áll.
Szavai szerint: A gyógyítás közkatonája szerettem volna lenni és maradni.
Én azt hiszem és tudom, hogy ez sikerült is neki, hosszú és sikeres életútjához szeretettel gratulálunk.
Józsa Lajos 2005-ben megjelent összegző monográfiájában a következő jelmondattal vezeti be addigi életműve bemutatását:
„Az élet értékét az adja, hogy milyen hatással van mások életére.”
Nemzetközileg és Magyarországon is nagyra értékelt szobrászművészetének van néhány olyan jellemző vonása, amely a mai korban „életmentő”.
Az életmentő szót komolyan gondolom: reng alattunk a föld, ezt mindenki érzi – a most folyó hatalmi átrendeződés miatt. Ilyenkor a belső iránytű „megbolondul”. A tömegkultúra vizuális szennyezéssel rombol. A kép közvetlenül az érzelmeinkre hat, mielőtt az ész eldönthetné, igaz-e vagy hamis, amit látunk. Az Ördög kéri a lelkünket, és úgy viszi el, hogy észre sem vesszük! Ez korunk legnagyobb veszélye!
Hát ennek ellenszere a képzőművészet. A szoborban az emberi élet szilárd anyagban való újjáalkotása súlyt ad a gondolatnak, szellemnek, érzésnek: az igazságról tesz tanúságot.
Józsa Lajos elementáris tehetség. Őt idézem :”Ha ránéztem egy kőre …..élni kezdett az anyag.”
Kritikusai mind megjegyzik:
Egyformán bánik fával, bronzzal, agyaggal, kővel.
Szobraiból humánum, könnyedség, szépség, békesség sugárzik, sokszor humor.
Hiteles, mert az élet nehézségeit leküzdve jutott el művészként a csúcsra. Ezért példa közösségünk számára.
Józsa Lajos Debrecenben született 1944 november 7-én hetedik, legkisebb gyermekként. Nehéz időkben, szülei munkáját segítve cseperedett, szakma kellett először, bár tehetségét hamar észrevették. Bátyja, Józsa János neves festő és grafikusművész volt, az ő lánya pedig, Józsa Poppea szintén sikeres festőművész, a Budakeszi Művésztelepen is alkotott képet a város számára.
Művészi pályafutása Budapestre költözése után kezdett szárnyalni. Először a modern, nonfiguratív szobrászat tett rá mély benyomást.
A Vasutas Képzőművészeti Körben sajátította el a szakma fortélyait.
Alkotásait látva azonnal felvették a Képzőművészeti Alapba, a Képző- és Iparművészek Szövetségébe, a Magyar Szobrásztársaságba és az Éremművészek Társaságába. Első önálló kiállítása Debrecenben volt. Itt kapott először megbízást köztéri szoborra Tavasz címmel. Ezután számtalan egyéni és csoportos kiállításon szerepelt itthon és külföldön, ahol díjakkal ismerték el egyedi alkotói stílusát. Gabrovóban, a nemzetközi humorfesztiválon Zenebohócok plasztikájával nyert díjat. 1984-ben kalandos úton jutott el festőtársával Máltára, ahol a Nemzeti Múzeumban állíthattak ki mint magyar művészek. Majd Svédországban, Lichben is voltak tárlatai.
Művei még Amerikába is elkerültek.
Egyedülálló vállalkozásba kezdett Budakeszin: alkotóházat épített. Külföldi látogatók, iskolások, művészetkedvelő emberek zarándokhelyévé lett a szobrokkal napról napra bővülő műterem és galéria. Ma is egyedülálló Budakeszin.
Számtalan kiállítás, elismerő kritikák kísérik munkásságát, itt most lehetetlen felsorolni. Ami közös: Budakeszi szépsége első helyen szerepelt. Most a művész szavait idézem: „Nem csoda, hiszen ebbe a tájba könnyű beleszeretni, a csodálatos panoráma szemet gyönyörködtető.”
Az Erkel Ferenc Művelődési Központban 2003-ban volt nagy sikerű kiállítása, amit aztán sok további követett.
Köztéri alkotásai díszítik hazánk több városát. Szent István, Lorántffy Zsuzsanna, Szent László, Hajdú, Szentesen az Olvasó nő ⎼ az ő keze nyomán csodálhatók meg. A Magyarok Nagyasszonya szobra egyik legjelentősebb köztéri alkotása. 2002. augusztus 20-án a Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszttel tüntették ki. 2003-ban Pannonhalmán humanitása, művészi pályafutása, nemzetközi jó híre elismeréseként a Máltai Lovagrend kitüntetését kapta meg. Szülővárosa, Debrecen Holló László-díjjal fejezte ki elismerését.
Népszerű közösségi emberként is, első szakmája okán évtizedekig a Budakeszi Főzőverseny zsűritagja volt.
Józsa Lajos művészi munkássága ⎼ ahogy különleges, még csak agyagban megcsodálható Mezey Mária szobra is bizonyítja ⎼, egyszerre mély és játékos, lényeglátó és összetett, vidám és reményteli. Példát ad nekünk arra, hogy helyesen állítsuk be belső iránytűnket.
Méltó a díszpolgári elismerésre.
Budakeszi díszpolgára lapunknak elmondta: ”megtiszteltetés számomra ez a kitüntetés, de soha nem az elismerésért dolgoztam. A felvállalt, vagy rám bízott munkát, egyszerűen csak igyekeztem mindig a legnagyobb mértékben, az eskümhöz híven elvégezni. Ami úgy érzem, nem volt eredménytelen a város közéletében, hisz a díszpolgári döntés óta kapott elismerések, megható üzenetek, gratulációk, ezt erősítették meg számomra”.
Megtudtuk tőle: a közélettől, 2024-óta sem szakadt el, jelenleg is az Önkormányzat Közlekedési és Fejlesztési bizottságának a tagja, s ennek részeként vesz részt a város vezetésének munkájában, mellette továbbra is aktív városunk civil szervezeteiben, valamint polgárőrségében.
Szívügye a Fenyőgyöngye Nyugdíjas Klub vezetése, hisz mindig fontos volt számára az idősek segítése, megbecsülése. A klubvezetéssel együttműködve, tartalmas programokkal, kirándulásokkal, jó hangulatú családias rendezvényekkel, színházba járással, fürdőlátogatással, a közeljövőben pedig egy Erdélyi úttal is igyekeznek szebbé, tartalmasabbá tenni a mindennapokat. Rendszeresen meghívást kap az Országos Nyugdíjas Parlament üléseire is, ahol sokadmagával próbálnak megoldást keresni a szépkorúak problémáira.
„Bár, még mindig aktivizálom magam a közéletben, kicsit azért lassítottam, már több időt töltök a családdal, barátokkal, jobban élvezem az időt, más szemmel, kívülről is látom a dolgokat, a problémákat. Továbbra is vannak megvalósítható ötleteim, a közbiztonság, környezetvédelem, a turizmus témakörében, amit bizottsági tagként, módomba áll javasolni. A tetszetősebb városkép érdekében szigorúbb rendeletekkel, jelentős felvilágosító munkával, gyakori ellenőrzéssel, tudatosítani kell a tulajdonosokkal, hogy az ingatlanjaik előtti járdák, növények, csapadékelvezető árkok rendben tartása, a saját kötelességük. Sajnos, sokan ezzel még a mai napig nincsenek tisztában”.
Szívügye egy rendezett, szép település elérése, a turizmus fejlesztése ebben a meglehetősen gazdag természeti adottsággal, értékkel rendelkező városban, amely mindezt még nem használja ki kellőképpen.
Somlóvári Józsefné, vagy ahogyan sokan szólítják, Hugi, született tősgyökeres budakeszis. Nyilván ennek is jelentős szerepe van abban, hogy nagymértékben kötődik Budakeszihez. Számos képanyaga van a városról, amelyek rendszerezésre várnak. Szeretné megőriztetni ezeket a felvételeket és dokumentumokat, hogy a mai érdeklődők, és majd az utókor is megismerhesse lakóhelyünk valóságos fejlődését. Időbelileg, a háború előtti-utáni képek, utcaképek, a rendszerváltás utáni és az Európai Unióba belépést követő időszak eseményeiről, fejlesztéseiről, – melyek különösen az elmúlt 10 évben váltak látványossá.
Számára, a család a legfontosabb az életben. Kiegyensúlyozva, 51 éve boldog házasságban, gyermekeikkel, unokákkal környezetileg egyben, ugyanakkor külön aurában.
„A családunk egy közösség, ahol mindig bizalommal számíthatunk egymásra. Elsősorban nekik tartozom hálával, hogy közéleti feladataimat nyugodt légkörben, eredményesen tudtam végezni. Köszönöm a Választópolgároknak a kilenc cikluson keresztül tartó bizalmat, valamint, akik segítették a munkámat, akik javasoltak erre az elismerő, megtisztelő díjra, köszönöm a képviselő-testületnek, a Budakeszi Díszpolgári cím odaítélését”.
Dr. Türke István (immár Budakeszi Díszpolgára) 1969. június 6-tól a mai napig (helyettesítőként) Budakeszin körzeti háziorvos. A környező településeken is ellátott helyettesítéseket, mint Telki, Budajenő, Perbál, Nagykovácsi, valamint, 1993-ig megbízott sorozó orvos volt a honvédségnél.
1969-től a mai Széchenyi István Általános Iskola orvosa,
1975-től a Vasas Sport Egyesület Budakeszi Sport tagozatos osztályának sportorvosa volt.
57 éve (!) dolgozik a Budakeszin orvosként. Jelenleg is nyugdíjas helyettes háziorvosként végzi gyógyító munkáját.
Türke doktor úr, kivívta magának a betegei szeretetét, elismerését, emberségből, együttérzésből, segítőkészségből. Betegeit, lelkiismeretesen látogatja, receptekkel, orvosi tanácsokkal ellátja. Számtalan esetben, saját maga váltotta ki a recepteket, rászoruló betegei számára.
Gyémántoklevelét 2024-ben vehette át a Debreceni Orvostudományi Egyetemen.
Sajátkezűleg írta le hitvallását.
Gratulálunk!
■ „Büszke vagyok a Balázs által létrehozott, magas szakmai színvonalat képviselő csapatra! Egyetemek küldenek hozzánk hallgatókat, nagyon sok pozitív visszajelzést tolmácsolok a kollégáknak hétről hétre.”
(Dr. Pócza Péter)
■ Miért akart gyógytornász lenni?
Prezenszki Balázs: Édesanyám háziorvos volt Parádon, ahol felnőttem. Nagyon tetszett az a klasszikus kommunikáció, az a bánásmód, ahogy a betegeket kezelte. Kissrácként gyakran bejártam a rendelőjébe, szerettem azokat az illatokat, amelyek ott voltak. Ez a gyermekkori vonzódásom az egészségügyhöz, a gyógyításhoz, a sportszeretetem, valamint édesanyám segítő útmutatása az, ami elvezetett a gyógytorna irányába.
Persze ez akkor még nem volt tudatos választás, ebbe csak később szerettem bele a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar Gyógytornász Szakán, ahol 2007-ban diplomáztam, s vált hivatásommá a gyógytornász tevékenység.
■ Azután hova vitte a sorsa?
P. B.: Először Belgiumban dolgoztam egy évig önkéntes szolgálatban, mentális és fizikailag sérült felnőttek nappali és bentlakásos centrumában, majd Dél-Franciaországba mentem át. Itt négy évig dolgoztam mint gyógytornász. Kezdetben egy fürdőben, majd egy rehabilitációs centrumban, végül az utolsó évben már magánvállalkozóként, ahol egy mozgásszervi magánrendelő csapatának tagjaként tevékenykedtem. Rengeteg szakmai tapasztalatot gyűjtöttem ezekben az években, s közben a francia és angol nyelvet is folyamatosan gyakorolhattam. De aztán a szívem hazahozott, s hét éven át az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben folytattam pályámat, majd 2018-tól újra teljes állású gyógytornász magánvállalkozó lettem.
■ Ezután pedig Budakeszire került, az Egészségügyi Központba. Érdekes fordulat, magánpraxisból vissza az állami közellátásba, nem jellemző!
P. B.: Megmondom őszintén, engem a magánpraxis szabadsága ellenére, az állami szféra visszafele vonzott. Itt valahogy jobban keretbe van foglalva a klasszikus értelemben vett egészségügy. A magánpraxis már nagyon elmegy a szolgáltatás irányába. Jó érzés, hogy itt bárki elérhet minket, nemcsak az, aki megfizeti a szolgáltatást. Budakeszin élek a családommal, talán ezért is alakult úgy, hogy dr. Pócza Péter igazgató úr, az intézmény vezetője megkeresett az induló gyógytornász szakrendelés lehetőségével, melyre igent mondtam 2020-ban.
■ Talán a gyógytorna a legkeresettebb szakrendelés a Budakeszi Egészségügyi Központban, dacára annak, hogy hosszú a várólistájuk…
P. B.: Az összes beutaló – ami hozzánk szól – első körben a várólistánkon landol, és onnan prioritást kapnak azok, akik traumásak, műtöttek, gipszlevétel után vannak, akiben valami akut folyamat zajlik, kisugárzás van a felső vagy az alsó végtagban. Mivel nap mint nap rengeteg ilyen páciens jelentkezik hozzánk, ennek eredményeképpen sajnos valóban hosszú a várólistánk, ezért szeretjük, ha a betegek már szakorvos által kivizsgált állapotban érkeznek hozzánk, szakorvosi beutalóval, így célzottabban zajlik a terápia.
■ Hány fős jelenleg a mozgásszervi-rehabilitációs részleg, mely ezt az óriási igényt megpróbálja kielégíteni? Négy évvel ezelőtt itt még semmi nem volt!
P. B.: 10 fős a csapat – hat gyógytornász, két fizioterápiás asszisztens, egy gyógymasszőr és egy asszisztensadminisztrátor. A rendelkezésünkre álló teret ezzel a csapattal napjainkra gyakorlatilag már betöltöttük. Mozgásszervileg nagyon sokan érintettek. Az emberek életében mindenféle, nem várt esemény bekövetkezhet, és az életkor előrehaladtával előbb-utóbb előjönnek a mozgásszervi gondok is. Ha tíz embert megnéznénk, egészen biztos, hogy a felénél találnánk mozgásszervi problémákat. Nagyon nagy az igény erre a szakellátásra, de mi itt Budakeszin kevesen vagyunk egyelőre ahhoz, hogy a Szent János Kórházat teljes mértékben tehermentesíteni tudjuk. Remélem, hogy a későbbiekben lesz még lehetőségünk bővülni. Addig is próbálkozunk rövidíteni a bekerülési időt, ezért egy éve az egyéni kezelések mellett beindítottuk a csoportos gyógytornát, a kevésbé specifikus esetekben, ahol nem indikált az egyéni gyógytorna. Eddig nagyon pozitívak a visszajelzések, nincs szó nagy létszámú csoportokról.
■ A legtöbb, rehabilitációra váró paciens a nehéz fizikai munkát végzők közül kerül ki?
P. B.: Bármennyire is meglepő, de több az irodai dolgozó, aki hozzánk fordul, mint a fizikai munkás! Mi azt gondoljuk, hogy a fizikai munka tönkreteszi a szervezetet, de valójában ők mozognak, emelnek munka közben, és jó esetben ergonomikusan odafigyelnek, s nem teszik feltétlenül tönkre magukat. Az irodai dolgozó viszont képtelen 8 órán keresztül folyamatosan nádszálegyenesen ülni. Görnyed a háta, hátrabillen a medencéje a monitor előtt, nem áll fel óránként, ahogy szükséges lenne. Az izmok kifáradnak terhelés egyre inkább a porckorongokra esik, amelyek így nyomás alá kerülnek, és a bennük lévő kocsonyás anyag hátrafelé kitolódik.
■ A gyógyulást remélő betegek százféle problémája, százféle gyógytornát igényelhet. Elmondana néhányat?
P. B.: Kezdeném az ún. klasszikus értelemben vett gyógytornával, mellyel a legtöbben foglalkozunk, ami persze számos ágra oszlik szakma- és betegségspecifikusan, holisztikusan az egész szervezetet vizsgálja, de az érintett területre fókuszál. Rengeteg gerincbetegünk van, de említhetném emellett a csípő-, térd-, boka- és vállízületet érintő kórképeket, melyek szintén nagy gyakorisággal fordulnak elő, és mind speciális szemléletmódot követel.
Két kolléganőm foglalkozik speciális mozgásszervi terápiával, az ún. csecsemő mozgásfejlesztéssel. Ha valami nem indul be megfelelően, mint pl. a kúszás, mászás, járás, vagy asszimetria probléma van, netán a szopási reflex nem alakult ki, ezt is tudják stimulálni. Emellett ők csinálják az ún. Schrott-terápiát is, amellyel a gerincferdülés kezelhető. A rendszeresen végzett kezeléseknek köszönhetően hosszú távú eredmény érhető el ezzel a speciális tornával, és a gerinc görbületeinek kialakulása is kordában tartható, mely mindenekelőtt a növekedés időszakában, a serdülőkor végéig lehet eredményes.
Van egy speciális függesztőterápiás eszközünk a „Red Cord”, amelyet ketten használunk, főként Nóri kolléganőmmel, szintén rendkívül széleskörűen felhasználható eszköz a rehabilitációban!
Személy szerint én a manuálterápiát használom még sokat, mely egy olyan kezelési eljárás, amelynek során a gyógytornász kézzel kivitelezett műfogásokkal vizsgálja és kezeli a gerinc és egyéb ízületi vagy lágyrész problémákat, melyről azt is mondhatnám, hogy „tudományos alapokra helyezett csontkovácsolás”. Manuál-terapeuta orvos és gyógytornász lehet, ezért ha ilyen megnevezéssel találkozik egy szakembert kereső paciens, bízhat benne, hogy képzett szakember fogja megvizsgálni és kezelni.
■ Ön egy ma még Magyarországon nem elterjedt gyógymódnak, az ún. újszülött- és csecsemő hörghurut manuális kezelésnek is elismert szakembere.
P. B.: Ezt a módszert Franciaországban tanultam, ott szereztem meg az ehhez szükséges képesítést. Ez az ún. obstructiv bronchitis, bronchiolitis a pici babák őszi-téli betegsége, mikor beszűkülnek a légutak a gyulladás , ödéma- és váladékképződés kapcsán. Ez akadályozza a normál légzést, ami a szaturáció, azaz a vér oxigénszintjének csökkenését vonja maga után, ráadásul befolyásolja a táplálást, ezért duplán veszélyes a pici babákra nézve. Ebben a helyzetben egy mellkasi fizioterápiás módszerrel mobilizálni tudjuk a váladékot, ugyanis több levegő jut be a tüdőbe, mellyel aztán kiköhögtetjük azt, sok esetben javítva ezzel a légzés aktuális funkcionális állapotán, ami általános állapotjavuláshoz járul hozzá. Emellett pedig megtanítjuk a szülőknek az orrmosást az ilyen helyzetek kezelésére, otthoni körülmények között.
■ A közelmúltban mentőápolói képesítést is szerzett -ennyi munka mellett ez nem lehetett könnyű!
P. B.: Nemcsak a munka mellé, de a családi életem mellé is be kellett illeszteni ezt a kemény időszakot, hisz ugyancsak gyógytornász feleségemmel négy pici gyermekünk van! A legkisebb 5 hónapos, a legnagyobb 7 éves.
Mindig is érdekelt a sürgőségi ellátás! Rengeteget tanultam ebben a nagyon fárasztó és intenzív képzési periódusban! Pesthidegkúton, a mentőállomáson szekundáltam. Hogy milyen célból végeztem el ezt a mentőápolói képzést? 18 éve gyógytornász vagyok, néha kell egy új inger! Ezt régen úgy oldottam meg, hogy munkahelyet váltottam, és az volt az inger. Jelenleg nem szeretnék munkahelyet váltani, de most szerettem volna az egészségügyön belül egy olyan területet megismerni, mely érdekelt, és esetleg színesíti a munkámat. És ki tudja, hogy mit hoz az élet? Kialakulhat itt a rendelőben is egy olyan váratlan sürgősségi helyzet, mikor hasznosíthatom mentős ismereteimet.
■ Még az interjú elején szót ejtett nagy mozgásigényéről és sportszeretetéről. Nem lennék meglepve, ha sikeres sportmúltat is tudhatna maga mögött…
P. B.: Sosem voltam versenyző alkat, ez valahogy sohasem motivált engem. Ennek ellenére részt vettem néhány versenyen életem során. Mindig is a küzdősport foglalkoztatott, ahol azt tanultam meg, hogy a legnagyobb versenytársam én magam vagyok, ezért mindig arra igyekeztem törekedni, hogy önmagamat, a saját gyengeségemet győzzem le, így múljam felül a saját korlátaimat.
Kezdetben grundbirkóztam, majd cselgáncsoztam, végül a Kyokushin Karate ragadott meg leginkább, azóta is ez áll a legközelebb a szívemhez. Már több mint 26 éve vagyok benne jelen, 2022 óta I. danos fokozattal. De szívesen tanulmányozom más stílusok mozgásformáját is: kipróbáltam régebben a kick-boxot, sőt nemrégiben a kempót is itt Budakeszin, ahol szintén rengeteget tanultam Shihan Szilágyi Andrástól.
■ Fordulatokban gazdag életet él. Milyen záró gondolattal fejezné be ezt a beszélgetést?
P. B.: Sok mindent köszönhetek a munkámnak. Azt, hogy külföldre mehettem, hogy évekig kinn dolgozva, sok szakmai tapasztalatot szerezhettem, majd haza jövetelem után, akkori munkahelyemen, az Országos Orvosi Rehabiltációs Intézetben ismerhettem meg szintén gyógytornász feleségemet, aki négy gyermekkel ajándékozott meg. Hálás vagyok érte, hogy láthatom a pácienssel közösen végzett munkánk gyümölcsét, mikor nem romlik tovább a beteg állapota, vagy jobb állapotban távozik, mint ahogy érkezett hozzánk. Hálás vagyok, hogy a Jóisten ezeken keresztül is meg tud engem szólítani szakmai és magánéletem során egyaránt.
Horváth Jenő
Mikor egy újságíró beszélgetésre készül, többek között a neten próbál információkat szerezni interjúalanyáról. Általában sikeresek ezek a tájékozódások, de nem mindig, mert mit lehet kezdeni ilyen mondatokkal? „A MindRove biometrikus szenzorokat és viselhető humán-gép eszközöket (és ehhez kapcsolódó szoftvereket) tervez és gyárt. Eszközeik nagy teljesítményű, kompakt rendszerek, amelyekkel agyhullám-, izom- és mozgásadatokat rögzítenek, majd dolgoznak fel.” Gondolattal irányítható elektronikus vezérlőket, úgynevezett agy-gép interfész rendszereket fejleszt egy budapesti startup, a Mindrove. Ezen rejtélyek feloldására keresetük meg a budakeszi kötődésű fiatal innovatív mérnök-vállalkozót, Csipor Jánost.
■ Mi alapozta meg, hogy saját céget építsen? Jól sejtem, hogy a 2014-ben, végzős gimnazistaként az Ifjúsági Tudományos Tehetségkutató Versenyen elért eredménye is hozzájárult ehhez?
Csipor János: Igen, de talán két villanást emelnék ki még a gimnáziumi éveimből, ami arra felé terelt, hogy ma a MindRove-ot építsem. Egy hatosztályos gimnázium matematika tagozatos osztályába jártam. Nagyon jó tanáraim voltak, akik belénk nevelték a versenyszellemet. A létező összes matek és fizika versenyre elvittek bennünket. Majd 11. osztályban fakultáció választásnál átpártoltam a biológiához, mert rájöttem, hogy ez is érdekel. Persze a fizika tanárom próbált erről lebeszélni, de végül egy szava se lehetett, hisz két évben is bejutottam a Biológia OKTV döntőjébe, ahol 14. és 13. lettem. Ennél a kis sikernél döntöttem el, hogy én majd műszaki és biológiai irányt szeretnék ötvözni a munkám során.
A következő eredmény a vállalkozói utamat kövezte ki. Végzős gimisként egy osztálytársammal jelentkeztünk az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyre, egy diabéteszes gyerekeket és szüleiket segítő mobilos alkalmazással, amivel elnyertük a 2. díjat.
Ezután már tudtam, hogy valamikor egy egészségügyi technológiához kapcsolódó céget szeretnék építeni. A cukorbetegeknek fejlesztett alkalmazás ötletével is elkezdtünk a cégalapításon és piacra dobáson gondolkodni, de persze akkor még zöldfülűek voltunk és a próbálkozás hamar kudarcba fulladt, de tanultunk belőle.
■ Ezek után miért a villamosmérnöki kart választotta?
Cs. J.: A Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karának gondozásában van egy egészségügyi mérnöki mesterképzés szak. Utánanéztem, hogy miképpen lehet oda bekerülni, és ehhez a villamosmérnöki alapképzést javasolták. Így hát ezt végeztem el, és végül a mesterképzésre is maradtam a villamosmérnöki szakon.
■ 2016-2017-ben pedig – 21 évesen – megalakítja, társalapítója lesz a napjainkban is működő MindRove Kft.-nek, mely gondolattal irányítható elektronikus vezérlőket, úgynevezett agy-gép interfész rendszereket fejlesztő cégként indult startup vállalkozás. „Gondolattal irányítható”? Ez olyan hihetetlennek tűnik!
Cs. J.: Már a középiskola végére tudtam, hogy egy egészségügyi technológiai céget szeretnék építeni. A kérdés csak az volt, hogy mikor kezdek ebbe bele és pontosan mi lesz a téma. Az egyetemi évek során sok üzleti versenyre jártam barátaimmal. Több alkalommal díjazták is az üzleti ötleteinket. A témák között volt pénzügyi, energetikai és agrár is. Minden ilyen alkalom után felmerült, hogy alapítsunk egy céget, de akkor egyik sem inspirált annyira, hogy komolyabban belevágjak. A MindRove úgy kezdődött, hogy BSc végén a szakdolgozatomat agygép interfész (BCI = brain-computer interface) hardveres fejlesztéséből írtam. A témavezetőm Dr. Márton Gergely volt. Emlékszem, épp a kollégiumban készültem 2017-ben a BSc-záróvizsgára, amikor Gergelytől kaptam egy emailt, hogy lenne-e kedvem ebben a témában egy céget alapítani. Kérdés nélkül vágtam rá az igent.
■ Hol tart most a MindRove? Az élet milyen területén használható majd ez a módszer? A MindRove elindulása óta eltelt 9 év. Az egykori startup cég azóta nyilván magasabb osztályba lépett!
Cs. J.: Azóta sok mindenen keresztül ment és átalakult a cégünk. Jelenleg 10 fős csapattal dolgozunk és humán bioszenzorokat fejlesztünk, gyártunk és értékesítünk világszerte. Ügyfeleink között van a Stanford, a Japán Védelmi Akadémia, a német Fraunhofer Intézet, de vásárolt tőlünk az Apple és a Google is, csak, hogy egy párat említsek.
A MindRove küldetése, hogy testen viselhető bioszenzoros technológia segítségével bővítsük az emberi képességeket. A MindRove termékek képessége, hogy mérni és dekódolni tudják az agyi, izom és szívaktivitást. Ezek a technológiák egykor drágák és bonyolultak voltak, de a csapatunk olyan hordozható és megfizethető szenzorokat alkotott meg, amelyeket bárki percek alatt képes üzembe helyezni. Ez azért fontos, mert ezzel fel tudjuk gyorsítani és meg tudjuk könnyíteni a kutatók munkáját.
Jelenleg számos területen kutatják eszközeink felhasználási módjait, például a stroke utáni rehabilitációtól a munkavédelmi alkalmazásokig. Bár technológiánkat jelenlegfőként kutatási célokra használják, hisszük, hogy az igazi lehetősége a mindennapi életben rejlik.
■ Az ebben az interjúban most megismert eredmények nagyon izgalmasak. Milyen jövőt lát a cég és maga előtt? Ezek nyilván egy új tudományos kutatói munka nyitányát jelentik, mely a jövőben egész élete munkásságát meghatározhatja…
Cs. J.: Ha belegondolunk, a mai digitális interfészek, mint például az érintőképernyők, billentyűzetek vagy egerek, nem a legtermészetesebb és leggyorsabb módjai annak, hogy kapcsolatba lépjünk a gépekkel. A hosszútávú célunk, hogy egy karóranagyságú, csuklón hordható eszközt fejlesszünk, amely dekódolni tudja a kézmozdulatainkat, amely segítségével intuitív módon tudunk majd kapcsolatba lépni a körülöttünk lévő digitális világgal. Hasonló technológia megvalósításán egyébként a Facebookot üzemeltető Meta is dolgozik.
Engem nagyon inspirál az a feladat, hogy miképpen tudunk a Mind-Rove-ból egy nemzetközileg ismert és prosperáló céget építeni. Fontosnak tartom, hogy minél több hazai, nagy hozzáadott értéket teremtő, exportpiacokra termelő cég legyen. A MindRove eladásainak 95%-a külföldre megy.
Horváth Jenő