Budakeszi Oktatásügyért Díj – Hegedűs Zoltánné, Ica

Az ez évi pedagógusnap azért volt egyedi az eddig megszokottakhoz képest, mert a Budakeszi Önkormányzat által megítélt és átadott Budakeszi Oktatásügyért díjazottak – Hegedűs Zoltánné, Hencsey Zoltánné és Ligetiné Komáromi Gabriella – valamennyien nyugdíjba vonuló óvodapedagógusok voltak. Olyan elismert szaktekintélyek, akik évtizedek óta szolgálták a városunkban felnövő csöppségek első éveinek legkorábbi meghatározó, személyiség fejlesztő éveit. Cikkünkben a szélesebb olvasó tábor is megismerkedhet munkásságukkal, életművük néhány fontos momentumával.

Azt gondolom, egy 14 éves gyerek még nem igazán tudja eldönteni, mi legyen majd a „nagybetűs életben”. Édesanyám egykoron a tatabányai Újvárosi óvodában volt dadus, s mivel csak jókat tapasztalt, az óvónői pálya felé terelgetett. Így jelentkeztem 1981-ben a város óvónőképző szakközépiskolájába, ahova felvettek a sokszoros túljelentkezés ellenére is. Nagyon jó tanáraim voltak és jó képzést kaptunk. A négy ott töltött év a folyamatos gyakorlat- és tervezés jegyében telt. Az a régifajta képzés óriási előnyt jelentett, mely egész pályámat, az akkor kezdő generáció szakmai munkáját megalapozta, meghatározta óvodapedagógusi hivatásunk évtizedeiben. Persze, azóta sokat változott a világ, az oktatás jellege, a követelmények, de ezek az alapok jelentették számunkra mindig is a stabilitást.

1985-ben férjhez mentem, Budakeszire költöztem, és munkát kaptam az akkori I. sz. napközi otthonos Óvodában, (Piros ovi) jelenleg Pitypang Sport Óvoda. Munka mellett 1990-ben elvégeztem a felsőfokú óvónőképzőt Zsámbékon, majd 2008-ban megszereztem az ELTE óvodapedagógus fejlesztési szakirányú diplomáját is. Ezeken kívül sok-sok továbbképzésen vettem részt. Több fiatal volt nálam gyakorlaton, akiknek mentorként segítettem. Büszkeséggel tölt el, hogy 40 éve egy helyen dolgozom, elhivatott, elkötelezett vagyok a gyerekek, az óvoda felé, s innen megyek majd nyugdíjba óvodapedagógusként, s egyúttal intézményvezető-helyettesként is.

Férjem korai halála után öt évvel újra férjhez mentem és megszülettek gyönyörű iker lányaink. A most már 23 éves lányok egyike még egyetemen tanul, a másik dolgozik. Feltöltődni, kikapcsolódni olvasással, sétával szoktam. Barátnőimmel hetente egyszer kártyázunk, és minden nyáron meglátogatunk egy-egy magyarországi várost, aminek felfedezzük szépségeit, nevezetességeit.

Ez alatt a negyven év alatt sok-sok gyereket nevelget-tem, szeretgettem, s megtapasztaltam az ő szeretetüket is felém. Az évek során volt sok-sok játék, nevetés, rengeteg program, kirándulás, színház, melyek színesítették mindennapjainkat, melyeket együtt éltünk meg, amelyek maradandó élmények voltak számukra és számomra is. Volt óvodai bent alvós buli, melyet a mai napig emlegetnek a gyerekek és a szülők is. A szülőkkel jó kapcsolatot ápolok. A városi eseményeken gyakran részt vettünk a gyerekekkel, legyen az a nyugdíjasoknak egy karácsonyi műsor, vagy közlekedési nap… Az óvodapedagógusok karácsonyi meséi – melyekben mindig részt vettem – is színesítették a palettát. A dolgozói közösségünknek aktív tagja vagyok.

Nyugdíjazásomról beszélünk itt, miközben folytatom a munkámat nyugdíjasként. Ismétlő nagycsoportosaim lesznek a következő nevelési évben, akik bár betöltik a 6. életévüket, de szükségük van még egy kis játékra, fejlesztésre. Amikor iskolába készülnek, nehéz elválni tőlük, hiszen egy kicsit mindenki a „mi gyerekünk” lett.

Aztán, hogy ezt követően mi lesz, még nem tudom, annyira még nem tervezek előre.

Annyit azonban még szeretnék elmondani így leendő nyugdíjasként, hogy sok-sok olyan pályakezdőt kívánok az itt maradó óvodapedagógus társaimnak, akik majd mindvégig kitartanak ezen a sok örömöt adó, de gyakran nehéz pályán. Rengeteg szépséget éltem át a mögöttem hagyott évtizedekben és ezt kívánom mindenkinek, aki erre a csodálatos hivatásra teszi fel az életét.

Horváth Jenő

Budakeszi Hírmondó – 2025. június

kapcsolódó:

Megosztom a cikket