Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

Author: admin2

S. Pribojszki Zsófia életműkiállítása

Ötven év művészi munkásságát felölelő jubileumi tárlata nyílt Gyökerektől a kozmikus szimfóniáig címmel S. Pribojszki Zsófia budakeszi festőművésznek Szolnokon, az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban. A megnyitó alkalmával került sor a Világ a szívemben című verseskönyvének bemutatására is.

A kiállítás terében különböző alkotói periódusból származó festmények, pasztellképek, szénrajzok és égerfából készített festett plasztikus alkotások voltak elhelyezve. A bemutatóra válogatott művek átfogják a teljes életmű keresztmetszetét. A tárlat a XX. századi modern művészet expresszív látásmódját és felszabadító hatását tükrözik. Egyaránt fontos számára a mozgás dinamikája, az érzelmek kifejező ereje, és a színek sziporkázó dekorativitása.

Pribojszki Zsófia Békéscsabán született. Tanulmányait Budapesten végezte, majd Belgiumba költözött. Festészeti tanulmányait Gentben, a Művészeti Akadémián végezte. Tanulmányozta az európai festészet klasszikusait, majd a kortárs művészet szellemisége közvetlenül is megérintette. 1986-ban két alkotását is bemutatták Párizsban, a Függetlenek szalonjában. Több francia művésszel is kapcsolatba került, akik döntő hatással voltak művészi pályafutására, festői szemléletének kialakulására.

Művészetének fő jellemzője az érzelmek szabad áramlása, a zene és a tánc vizuális megjelenítése, a kötöttségektől mentes kreatív képalalkotás. Gyakran visszatérő témája a zene, a tánc, az akrobatikus mozgás, a színház és a cirkusz világa. Érdekli őt az időbeliség, a mozgás különböző fázisainak ábrázolása. Különösen a pasztell technikával készült alkotásai vonják magukra a figyelmet, amelyben megtalálta a számára megfelelő gyors és közvetlen, egyéniségének megfelelő kifejezési formát (Bál kékben papír, pasztell 60×80 cm). Hatással volt rá a kubizmus és a futurizmus, a nagyvárosi élet lüktetése, a reklámok világa. Alkotásait montázsszerű egymáshoz kapcsolódó elemekből építi fel (Kompozíció gitárral papír, pasztell 60×80 cm).

Képein a kéz teremtő mozdulatai nyomán felparázslanak a színharmóniák, a kifejező gesztusok és hangulatok, melyek gyakran metaforikus tartalmat közvetítenek. Műveiben megjelenik a zenei inspiráció, a párizsi mulatók és bártáncosok különös hangulatú világa.

Néhány képe a lírai absztrakt kategóriájába sorolható. Ihletett alkotói szemlélete a későbbi évtizedekben a vászonra festett olaj képeiben teljesedik ki (Elemek küzdelme olaj, vászon 150×200 cm). Az utóbbi években készült alkotásai a megújulás jegyében, a gesztusfestészet spontán energiáit és stiláris jegyeit mutatják fel.

Festményei rangos galériákban és számos nemzetközi kiállításon szerepeltek. Önálló tárlata volt többek között 1997-ben Budapesten az Operaház Vörös Szalonjában, 2006-ban Budapesten a Belvedere Szalonban, 2011-ben Zene tánc szerelem címmel Békéscsabán, a Jókai Színházban.

Pribojszki Zsófia díjai és elismerései között található a Franciaországban kapott Aranyvászon-díj és a magyar államtól kapott, Művészeti életpálya elismerés díja.

Képeiben és szobraiban a zene és a látható világ áramló energiái szimbolikus formában jelennek meg. Színei és az örvénylő formák ritmusai a kozmikus erők lüktetését idézik. Legjobb alkotásaiban, a töredékeire hullott világ látszatokon túlmutató egysége, az ember és a természet közötti harmónia felmutatásának igénye fogalmazódik meg. Életműkiállításához ezúton is gratulálok!

Dévényi János festőművész

Kompozíció gitárral, Keszi-Art művésztelep, 2023 (papír, pasztell 60×80 cm)
Bál kékben, 2014 (papír, pasztell 60×80 cm)


Forrás: Budakeszi Hírmondó 2026/7. szám, 25. oldal

Megosztom a cikket

Keszi (budakeszi) családnevek a török hódoltság idejéből…

2013-ban ismerhették meg a Budakeszi régmúltja iránt érdeklődők dr. Darkó Jenő, városunkban élő történész helytörténeti monográfiáját, mely egy hosszú, alapos forráskutató munka alapján készült el. Ebből a monográfiából emeltünk ki egy izgalmas részt, melyből megismerhetjük az egykori Buda melletti, magyarlakta Keszi (Budakeszi) lakosságának családneveit 1546-ból.


A török hódoltság 150 éve alatt (1541–1699) a török megszállók erős közigazgatási rendet vezettek be – szinte az első percektől kezdve. A meghódított területeket vilajetekre, azaz közigazgatási egységekre osztották fel. A legelső és legnagyobb vilajet a Budai vilajet volt, ehhez tartozott Budakeszi elődje is, az egykori Keszi. A vilajeteket kisebb egységekre is felosztották, ezek voltak az ún. szandzsákok, melyekből a Budai vilajetben 15-öt szerveztek meg.

„A budai szandzsák népességét (adóalanyokat) már 1546-ban összeírták, amit 1613-ig még hat összeírás (1559, 1562, 1570, 1580, 1590 és 1613) követett. Az összeírások tartalmazták a lakott településeket (városokat, falvakat) a használatukban álló pusztákkal együtt, az ott lakók nevét, a meghatározott terményjáradékot, pénzbeli adókat és illetékeket, végül az egyes településekből várható teljes jövedelmet.” (dr. Darkó Jenő)

A fent említett 1546-os összeírásból ismertük meg az akkori, magyar lakta Keszin élők családneveit, melyre már címadásunk is utalt.

„A Buda melletti Keszi 1546-ban 93 férfi lakossal szerepel a török összeírásokban (defterekben). Ez négyszáz feletti lakosságszámot mutat. A kizárólag magyar hangzású családnevek közül a Dékány, Mihály, Dőri, Varga, Hegedűs, Szabó, Katona, Sebestyén, Mészáros, Szűcs, Gömöri, Kardos, Gőgös, Vezsenyi, Mód, Kun, Tót, Szakál, Kanistván, Kánai, Sárkány Szentös, Balik, Benő, Kovács, Érdi, Diák, Márton, Lovas, Szarka, Helös, Gárdoni, Dán, Nyenei a vidék középkorvégi népének névadását mutatják, amikor a helynevek a betelepüléseknek a szomszédos területek felől történt korábbi irányára utalnak.” (dr. Darkó Jenő)

Horváth Jenő

A korabeli fameszet illusztráció. Képforrása: Táj, kép, történelem. Akadémiai Kiadó


Forrás: Budakeszi Hírmondó 2026/7. szám, 13. oldal

Megosztom a cikket

Aratás Budakeszin az 1930-as években…

Ez a cikkünk éppen az aratás idején jut el olvasóink kezébe, megidézve a 30-as évek paraszti hangulatát, az akkor még falusi település szorgos lakóinak kemény, verítékes munkáját. A budakeszi udvari fényképész, idősebb de Ponte József 1930-as években készült két aratási fotója az alkotó életművének legkiemelkedőbb darabjai közé sorolható.


Az egyik kép egy részben beállított csoport felvétel háttérben a templomtoronnyal. A ház, amelynek udvarán csépelnek, kb. a később megépülő Nagy Sándor József Gimnázium környékére azonosítható.

Külön érdekessége a képnek a bal oldalon látható néhány 10 év körüli kissrác, akik mezítláb segítenek a munkában – ez a mai ember számára elképzelhetetlen volna, hiszen a learatott búzaszalma nagyon tud szúrni. Persze az akkori paraszti világban sok nehézséget el kellett viselni.

A másik fotó számomra egy különösen nagyra értékelt alkotás, amely az 1945 utáni olasz neorealista filmek operatőri ábrázolásának egyik előfutára a maga nyers, dokumentarista látásmódjával, az eredeti helyszínnel. A cséplés után bezsákolt búzát hátukon cipelők, szekérre pakolók dinamikus mozdulatsorának – a megismételhetetlen pillanatnak – a mesteri megörökítése ez a kép.

Köszönet Nádas Annának, a Budakeszi Helytörténeti Gyűjtemény és Tájház vezetőjének, aki a nyilvánosságban most először látható cséplők csoportképét lapunk számára megküldte.

Horváth Jenő


Forrás: Budakeszi Hírmondó 2026/7. szám, 12. oldal

Megosztom a cikket

Új, csúcstechnológiás ultrahang készülék segíti a betegellátást Budakeszin

Intézményünk Fő utca 8. szám alatti rendelőjében helyezték el a General Electric Healthcare új ultrahang készülékét, amely magas minőségi vizsgálatokat tesz lehetővé pácienseink számára.
Eszközparkunk fejlődésének köszönhetően az alábbi vizsgálatokkal várjuk betegeinket:

  • teljes körű UH-diagnosztika,
  • emlő-,
  • kardiológiai-,
  • nőgyógyászati,
  • urológiai-,
  • endokrinológiai-,
  • ortopédiai diagnosztika, valamint
  • csecsemő csípőszűrés

Miért fontos, hogy jó minőségű ultrahang készülékeink legyenek?
A berendezés lerövidíti a vizsgálati időt, növeli a diagnosztikai pontosságot és több beteg ellátását teszi lehetővé. A modern technológia azonnali és részletes képet biztosít a lágyrészekről, szervekről és az érrendszerről, így elkerülhetők a felesleges, drága vagy invazív vizsgálatok.
A készülék a Versenyképes Járások Programnak köszönhetően került beszerzésre.

Szakorvostól vagy háziorvostól kapott beutaló birtokában várjuk pácienseinket időpontfoglalást követően kivizsgálás vagy szűrés céljából.

www.facebook.com/budakeszi.ek

Megosztom a cikket

Kiemelkedő „darázsév” lehet az idei,

Kiemelkedő „darázsév” lehet az idei, vagyis még a szokásosnál is több bosszúságot okozhatnak ezek a rovarok.
Ha vannak nyertesei a klímaváltozásnak, akkor azok a méhek és a darazsak. Az enyhe telek és a korán érkező tavaszok kedveznek a rovarcsaládok gyors fejlődésének, a forró, száraz nyár pedig kifejezetten ideális számukra. Gyarapodnak, sokasodnak, beköltöznek kertjeinkbe, ereszeink alá.
Míg a méheket kedveljük, az emberek többsége a darázsféléket kifejezetten károsnak tartja, holott jelentős részt vállalnak a növények beporzásában, ráadásul még a gazdaságilag káros, betegségeket terjesztő rovarokat is pusztítják.
Rossz hírüket leginkább a lódarázs és a kecskedarázs kelti. Az agresszív rovarok támadásaikkal és fájdalmas csípéseikkel megkeseríthetik a nyári hónapokat.
Legjobb védekezés, ha elkerüljük a csípéseket. Ehhez néhány egyszerű szabályt érdemes betartani:
  • ne hagyjunk ételt vagy italt fedetlenül a szabadban,
  • kerüljük a túl erős parfümöket, és
  • ne hadonásszunk a rovarok közelében.
Ha mégis megcsípnek, a legfontosabb, hogy azonnal távolítsuk el a fullánkot (ha van), és figyeljük a testünk reakcióit.
Ha nagy méretű fészket látunk a házunk körül, amely akár lódarázsé is lehet, mindenképpen hívjunk professzionális segítséget! Az allergiások tudják, hogy tartaniuk kell a darazsaktól, de egy nem allergiás embert is életveszélybe vagy sokkos állapotba sodorhat, ha egyszerre túl sok fájdalmas csípés éri.
Megosztom a cikket

Közel 500 kilogramm tartós élelmiszert osztott ki az Önkormányzat a rászorulóknak

Közel 500 kg mentett, tartós élelmiszert osztottak ki az Önkormányzat munkatársai rendkívüli ételosztás keretében a budakeszi lakhellyel rendelkező rászoruló embereknek a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel való együttműködés keretében.
Egyebek mellett konzerv, tészta, befőzőcukor, étcsokoládé, illetve gyerek gyümölcspüré került a nélkülöző budakeszi idős emberekhez, betegekhez, egyedülállókhoz és családokhoz.
A rendszeres, hétköznapokon történő ételosztás mellett a rendkívüli alkalmakra az Önkormányzatnak külön kell pályáznia, így történt ezúttal is.
Örülünk, hogy segíthettünk!
Megosztom a cikket

Összefogtak a gyerekekkel a Nők Budakesziért Közösség tagjai!

Ma este közösen locsolták meg a Pitypang Sport Óvoda környékén az aszály miatt szomjazó fiatal fákat, és jutott víz az iskola melletti Tündérkert facsemetéinek is.
Ez a kezdeményezés nemcsak a növények túlélését segíti. A közös munka során a gyerekek is megtapasztalják, milyen fontos vigyázni a környezetünkre, így játékosan, természetes módon erősödik bennük a környezettudatos szemlélet.
Ráadásul ez nem egyszeri akció: a közösség vállalta, hogy az őszi esők megérkezéséig rendszeresen gondoskodik a fákról.
Köszönöm a Nők Budakesziért Közösség tagjainak és a gyerekeknek ezt a szép összefogást és gondoskodást! Együtt teszünk azért, hogy Budakeszi még zöldebb és még élhetőbb legyen. ????????
Ha tehetjük, locsoljunk meg egy (közterületi)fát a környezetünkben. Minden vödör víz számít!
Megosztom a cikket

Fokozott rendészeti ellenőrzések a város közterületein

Rendészeink és a rendőrőrs munkatársai rendszeresen ellenőrzik a városban felbukkanó hajléktalanokat.
Az elmúlt időszakban több lakossági panasz is érkezett a helyi rendőrőrshöz, illetve az önkormányzathoz a városunkban időző hajléktalanokkal kapcsolatban. Az önkormányzati rendészek megállapították, hogy jelenleg közel 20 hajléktalan él Budakeszin, közülük 5-6 Budapestről települt ki városunkba. Utóbbiakat igyekeznek visszaterelni a fővárosba, de helyettük általában újak érkeznek. A rendészek és a helyi rendőrök is naponta több alkalommal ellenőrzik az élelmiszer áruházak parkolóit, a piac környékét, a játszótereket, vagyis azokat a területeket, ahol a hajléktalanok rendszeresen felbukkannak. Indokolt esetben intézkednek, felszedetik a szemetet és akár bírságot is kiszabnak azokkal szemben, akik nem tartják be a helyi viselkedési szabályokat, illetve zavarják a lakosság nyugalmát.
A HÍD családsegítő munkatársai is felkeresik őket és segítséget ajánlanak.
Nemes Tibor őrnagy, a rendőrőrs parancsnoka a Hírmondónak elmondta, hogy legutóbb, bejelentés alapján a Budakeszi és Budaőrs közigazgatási határán fekvő erdős területen keresték a hajléktalanokat, ám már csak a nyomaikat találták meg. Minden ezzel kapcsolatos lakossági bejelentés komolyan vesznek, dokumentálnak, intézkedni azonban csak a tetten ért szabálysértőkkel szemben tudnak.
Arra kérjük a lakosságot, hogy amennyiben a hajléktalanok részéről garázda, vagy közösségellenes magatartást tapasztalnak, értesítsék a rendészetet, vagy hívják a 112-es telefonszámot.
Ha a nagy melegben láthatóan veszélyben vannak, hívják a Máltai Szeretetszolgálat diszpécserközpontját: +36 1 338 4186 / 2 mellék
Megosztom a cikket

Elhunyt Tagai István

81 éves korában távozott közülünk városunk 2006 és 2010 közötti vezetője, aki áldozatos munkájával maradandó nyomot hagyott Budakeszi fejlődésében.

Halálhíre személyesen is megérintett, hiszen képviselőként, majd alpolgármesterként közvetlenül is dolgoztam mellette, így közelről ismertem személyét, gondolkodását, valamint a város fejlődését szolgáló döntéseit. Mindig hálás leszek azokért a tapasztalatokért, amelyeket a vele való közös munka során szereztem. Bár nem minden kérdésben gondolkodtunk ugyanúgy, de egy dologban mindig egyetértettünk: Budakeszi és az itt élők érdeke számunkra az első! Később nemcsak munkatársként, hanem barátként is kölcsönösen tiszteltük egymást.

Tagai István mezőgazdasági gépészmérnökként végzett, majd Zsámbékon, és Tökön kezdett el dolgozni. Nem szokványos karrierpályát járt be. A rendszerváltást megelőzően évekig dolgozott Algériában, illetve Mexikóban, majd hazatérve sikeres vállalkozást épített fel. Itthon franciául tanult, a spanyol nyelvet Mexikóban sajátította el.

Személyes karrierje mellett tudásával, tapasztalatával a város közösségét is aktívan szolgálta. Igazi lokálpatríóta volt, aki hitte, hogy felelősséggel tartozunk azért a közösségért, amelyben élünk. Vállalkozóként rendszeresen támogatta a helyi civil szervezeteket, kulturális kezdeményezéseket és közösségi ügyeket.

Budakeszi város polgármesterei az elmúlt 25 évben: Tagai István, Szemereki Zoltán, dr. Győri Ottilia és Farkas Gyula

2006-ban választották meg Budakeszi polgármesterévé. Vezetése alatt tovább erősödött településünk városias arculata, elkezdődött a Városháza felújítása, kialakult a mai formájában ismert Fő téri park, és ekkor készítették elő azokat a terveket is, amelyek később az új szennyvíztisztító telep megvalósításához vezettek. Számos olyan fejlesztés alapjait rakta le, amelyek eredményei ma is kézzelfoghatóak.

Tagai István számára Budakeszi nem egyszerűen lakóhelyet jelentett: a város számára otthon volt, melyet szívből szeretett, és amelyhez szorosan kötődött. Vállalkozásának székhelyét is ezért rakta át Budapestről Budakeszire.

Tagai István 2020. augusztus 20-án kapta meg a Budakeszi Díszpolgára kitüntető címet másik két emeritus városvezetővel, Szemereki Zoltánnal és Farkas Gyulával együtt. A három polgármesternek jelentős szerepe volt abban, hogy Budakeszi elindult a valódi várossá fejlődés útján (Budakeszi hivatalosan 2000. július 1-jén kapta meg a városi rangot). A kitüntetés méltó módon tükrözi azt az életutat, amelyet Tagai István közösségünk szolgálatában bejárt. Szerény, szorgalmas és állhatatos munkája példaként szolgál mindannyiunk számára.

Fiai, Tagai Róbert és Tamás folytatták édesapjuk örökségét, sikeres vállalkozásaikkal ma is gazdagítják városunkat, munkájukkal hozzájárulnak Budakeszi fejlődéséhez. A két testvér sportteljesítménye révén is öregbítette Budakeszi hírnevét. Emlékezetes, hogy 2000-ben megnyerték az Országos Ralibajnokság N-csoportjának bajnoki címét.

Őszinte részvétemet fejezem ki feleségének, gyermekeinek, unokáinak, családjának és mindazoknak, akik szerették, tisztelték és ismerték őt.

Köszönünk mindent, Polgármester Úr! Emlékét kegyelettel megőrizzük.

Dr. Győri Ottilia polgármester


Forrás: Budakeszi Hírmondó 2026/7. szám, 8. oldal

Megosztom a cikket

Polgármesteri köszöntő 2026. július

A nyári hónapokban is fontos események történnek Budakeszin. Miközben sok család megérdemelt pihenését tölti, az önkormányzat tovább dolgozik azon, hogy fejlesztésekkel és a lakosságot közösséggé kovácsoló programokkal folyamatosan javítsa a városunkban lakók életminőségét(…)

Megosztom a cikket

Tovább