Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

Ismét becsöngettek!

Szeptember elsejével hivatalosan is véget ért a nyár, és a diákok újra elfoglalták az iskolapadokat. Ma reggel Budakeszin is megnyitották az új tanévet. Az alkalomra a város oktatási intézményei – így a Német Nemzetiségi Általános Iskola (Wudisuli), a Széchényi István Általános Iskola (SZIA), valamint a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium és a Nagy Sándor József Gimnázium – tanulói színvonalas, szép ünnepi műsorral készültek.
Bár ma minden a változásról szól, és az intézmény is bevezet néhány újítást, a legfőbb értékeikhez továbbra is ragaszkodnak, hangsúlyozta Schrotti János, a Német Önkormányzat elnöke a Wudisuli évnyitóján. Örömteli hírként osztotta meg, hogy a tanév végére várhatóan elkészül az iskola új épülete, így négy új tanteremmel bővülnek. Kőrösi Annamária igazgatónő útravalóul kiemelte, hogy az iskola olyan verseny, ahol nem az fontos, hogy első legyél, hanem a tanulás, az egymás segítése és a közösségteremtés.

A SZIA-ban Bódi Zsuzsanna igazgatónő az érzelmi nevelés kulcsszerepét emelte ki. Beszédében utalt Balogh Péter üzletember, Budakeszi újdonsült díszpolgárának korábbi iskolai előadására, amely a mesterséges intelligenciáról szólt és jelezte, hogy várhatóan az új technológiát már az első évfolyamok oktatásába is beépítik.

Borók Edit a Nagy Sándor Gimnázium igazgatója beszédében büszkeséggel említette meg, hogy augusztus végén az Oktatási Hivatal Bázisintézménye címét kapták meg. Ezenkívül szintén jó hír, hogy elkészült a gimnázium új konyhája is, mely a mai naptól már üzemel.
„Amikor júniusban visszanézünk a tanévre, ne csak azt mondhassuk el, hogy többet tudunk, hanem azt is, hogy többek lettünk. Isten áldását kérem a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium minden diákjára, munkatársára és családjaikra” – mondta Török Szabolcs, a gimnázium új igazgatója. Jámbor Erzsébet leköszönő igazgatónak megköszönték vezetői munkaját, pedagógusként továbbra is a gimnázium közösségének része marad.

A közlekedés ellenőrzéséről a helyi rendészet a polgárőrökkel karöltve gondoskodott, kora reggeltől jelen voltak a főbb közlekedési csomópontokon, ügyelve a biztonságos iskolába jutásra. Hálásan köszönjük a szolgálatukat!
Az új iskolai év alkalmából sok erőt, kitartást és sikerekben gazdag új tanévet kívánunk minden diáknak, pedagógusnak, és minden iskolai munkatársnak! Adjon az Isten továbbá a szülőknek sok türelmet és megértő támogatást, hogy biztos háttérként legyenek jelen és szeretettel kísérjék gyermekeiket a tanév során.

Megosztom a cikket