Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

Author: admin2

A mag el van vetve” – pünkösd és a konfirmáció csodája

Pünkösd a Szentlélek eljövetelének ünnepe – az egyház születésnapja, a hit és közösség megerősödésének ideje. A református hagyományban ezen a napon tartják a konfirmációt is, nem véletlenül: a Szentlélek ekkor is munkálkodik, erőt és bátorságot ad a fiataloknak, hogy megvallják hitüket.
Amikor én konfirmáltam, a nagymamám annyit mondott:
„A mag el van vetve – ezután a Szentlélek majd végzi a munkáját.”
Ez a mondat máig elkísér. A magvetés csendes, de hatalmas erejű pillanat – és minden pünkösdi konfirmáció ezt az isteni titkot hordozza.
2018-ban a mi kisfiúnk is pünkösdkor konfirmált – a csatolt fotón az a megható, emlékezetes nap elevenedik meg újra.
Ma pedig újabb szívekben történik meg a csoda: 20 fiatal lelkében vetődik el a hit magja. Sőt több felnőtt is konfirmál ma délelőtt Budakeszin.
Hiszem, hogy a Lélek most is végzi a munkáját – bennük, bennünk, mindannyiunkban.
Adja Isten, hogy ezek a fiatalok és felnőttek mindig érezzék, hogy nincsenek egyedül az úton, amin most elindultak.
Áldott pünkösdi ünnepet kívánok minden budakeszi családnak, és különös szeretettel a mai konfirmálóknak és családjaiknak!

Megosztom a cikket

Pünkösdi népszokások

Piros Pünkösd napját ezer éve virággal köszöntik Európa sok országában.
A templomokban évről évre megemlékeztek erről a napról, a lángnyelveket a pünkösdi rózsa szirmaival helyettesítették, a Szentlélek jelképeként fehér galambot repítettek szabadon.
A lányok és asszonyok bíborvörös ruhába öltöztek, befont copfjukat a hagyomány szerint a bal vállukra kanyarítva, a férfiak felöltötték ünneplőjüket, és kezdődhetett a mulatság.
Néhány faluban még ma is élnek a pünkösdi hagyományok, játékok, az Alföldön a Pünkösdölés, a Dunántúlon a Pünkösd királynéjárás.
A pünkösd királyválasztás sajnos teljesen eltűnt, pedig a mai napig él a szólás: Rövid, mint a pünkösdi királyság. Kezdetben vitézi szokás volt, a katonák maguk közül választottak egy évre királyt.
A középkor óta ismert szokás, ekkor ügyességi versenyen (tuskócipelés, karikába dobás) kiválasztották a megfelelő legényt, aki később a többieket vezethette, továbbá a pünkösdi király minden lakodalomba, mulatságra, ünnepségre hivatalos volt, a kocsmákban ingyen ihatott, a fogyasztását a közösség fizette ki később.
A szokások ma már kihalóban vannak, de az ember érzi, ünnepre, pillanatnyi csöndre, játékra, társaságra szükség van most is. Üzenetet hordoznak ezek az ünnepek, az ember és a természet szeretetét hirdetik, csupa olyat, amiben megkapaszkodhatunk, és amik által továbbléphetünk.
Napsugaras, virágillatos hétvégét, boldog pünkösdi ünnepeket kívánunk mindenkinek!

Megosztom a cikket

Meglopták a Magyar Barlangi Mentőszolgálatot, amíg képzésen voltak

A Magyar Barlangi Mentőszolgálat tagjai Budakeszin a missziós területekre készülő önkéntes orvosok képzésén vettek részt a Szent Ferenc Kórház szervezésében, amikor nem kis kellemetlenség érte őket. Az elméleti előadás idejére a turistaház parkolójában hagyták a felszereléseiket egy autóban, amit valaki feltört, s elvitte a mentésekhez nélkülözhetetlen eszközöket. Az anyagi kár meghaladja az egymillió forintot, ami a szervezet éves költségvetésének több mint 10 százaléka.

www.blikk.hu / Fotó: Czerkl Gábor

Megosztom a cikket

Pünkösd – A keresztény egyház születésnapja

A pünkösd egy keresztény ünnep, melyet a húsvét utáni ötvenedik napon, vagyis a hetedik vasárnap tartanak. Pünkösdkor a Szentlélek eljövetelére és az egyház születésnapjára emlékezünk. A pünkösd szó a görög „pentekoszté” szóból ered, melynek jelentése „ötvenedik”.

Megosztom a cikket

Közlekedés és közterek Budakeszin

Döntően közlekedésszervezési és közterülethasználati témákról, ezekkel kapcsolatos fővárosi gyakorlati példákról tartottak előadást az Otthon Keszin meghívott előadói a mintegy 15 fős hallgatóságnak a Zuzu étterem különtermében tegnap este. Ez ügyben a budakeszi tapasztalatokat, lehetőségeket is megvitatták.
Fotó és TV-felvétel nem készülhetett a rendezvényen.
Megosztom a cikket

Nemzeti Összetartozás Napja

Tettekkel is bizonyítjuk: összetartozunk! – hangzott el a Nemzeti Összetartozás Napján a Himnusz szobornál tartott ünnepségen, amelyen közreműködött a Budakeszi Népdalkör és a Budakeszi Széchenyi István Általános Iskola – SZIA diákjai. A rendezvény koszorúzással zárult.

www.facebook.com/budakeszi.hirmondo

Megosztom a cikket

Összefogással a rászoruló gyermekekért

A Budakeszin megálmodott projekt évről évre a Badacsony lábánál varázsolja el sok rászoruló család gyermekét. Immár 13. éve készül ismét nyári táboroztatásra Bágyoni-Szabó Zsuzsanna tanárnő és Bezeczky Erzsébet tanítónő, hogy lelkes középiskolás fiatalokból álló segítőikkel két korosztály számára szervezzenek egy-egy csodálatos hetet a Balaton partján.

A továbbiakban az ifik mesélnek:

■ „A Lábdi Projekt egyszerre két irányba is segít: egyrészt a Budakeszin élő, valóban rászoruló fiatalokon, másrészt rajtunk, akik megtapasztaljuk, hogy mekkora örömöt ad a gyerekekkel együtt töltött nyaralás. Hihetetlen megtapasztalni, hogy milyen hálásak tudnak lenni egy kis plusz törődésért, odafigyelésért és extra szeretetért, hiszen ez nekünk beletartozik a mindennapjainkba. Nem beszélve arról a rengeteg felejthetetlen élményről, örömről, bánatról, amit a Balaton partján éltünk át közösen. Néhány nap alatt beleég az emberbe aranyos mosolyuk, kis kezük érintése, kacagásuk és csillogó, kíváncsi tekintetük. Rengeteget tanultam tőlük az őszinteségről, nyíltságról, határozottságról, türelemről és odaadásról.” (Dombi Veronika, ifi)

■ „Ez a tábor számomra annak a legélőbb bizonyítéka, hogy amikor őszintén, szeretettel és alázattal fordulunk a nehéz helyzetben lévő gyerekek felé annak óriási ereje van. Soha nem felejtem el azt a pillanatot, amikor egy kisfiú – akit az iskolarendszer »kezelhetetlennek« bélyegzett – könnyes szemmel búcsúzott tőlem a tábor végén. Néha még szervezőként is elfelejtjük, hogy egy-egy kimondott mondat, egy jól sikerült program vagy csupán az, hogy feltétel nélkül szeretettel fordulunk a gyerekekhez, mennyire sokat jelenthet nekik. Ez a tábor több, mint egy hét közös játék és program – ez egy közösség, ahol értéket és szere-tetet adunk azoknak, akiknek talán erre van most a legnagyobb szükségük.” (Dalotti Ágoston ifivezető)

■„Három éve csöppentem a Lábdi Projektbe, ez a kezdeményezés az első táborom alkalmával nagyon megragadott. Mély nyomot hagyott bennem az, hogy a már rendszeresen táborozó gyerekek mellett az idősebbek sem látták még a Balatont, nem voltak még nyaralni. Ugyanúgy Budakesziről származnak akárcsak én és abszolút nem gondoltam volna, hogy ez a mi kis városunkban is létező jelenség, sőt probléma. Emellett sok, rendszeresen táborozó gyereknek az egész évi nyaralását jelenti a tábor, ezért minden túlzás nélkül az itt táborozó kicsiknek a gyerekkorát szépítjük, alkotjuk, szerintem elképesztően szép dolog ebben részt vállalni. A tábor főszervezője Zsuzsi »néni«, aki minden gyerekkel tartja a kapcsolatot év közben is, idejét, energiáját nem sajnálva segíti a gyerekeket, családokat, szervezi a táborokat, illetve válogatja a táboroztatásban segítő ifiket. A táborban a strandolás mellett rengeteg programot szervezünk a gyerekeknek: túra a Badacsonyra, különböző csapatjátékok, kézműves programok, a szigligeti vár meglátogatása, fagyizás, kisvonatozás. A lelkisége teljesen keresztény, a napokat reggeli imával, énekekkel kezdjük, az étkezéseket is imával kezdjük és zárjuk, ami szinten újdonság sok gyereknek; még sohasem találkoztak ilyen szokásokkal. Számomra ez is fontos része a tábornak, hogy a gyerekek találkoznak a hittel. Az egész Lábdi Projekt nagyon sokrétű és fontos, szinte »civil családsegítő« Budakeszin és környékén, és nagyon remélem, hogy még lesz lehetőségünk a gyerekeknek élményt adni, vagy akár egyéb segítséget nyújtani.” (Szabó Máté ifivezető)

■ „Az évek során sok tábort és évközi programot is szerveztünk a gyerekeknek, de valóban minden év csúcspontja a nyaraltatás volt. Itt számunkra az adott motivációt, hogy egy hétre varázslatos világot teremthettünk a táboroztatott gyermekeknek. Minden résztvevő személyes figyelmet kapott az ifivezetők és gyerekek egyaránt. Mára már egyetemre járunk és zenekarunk, a Telehold sok feladatot ad, de az itt töltött időszak felejthetetlen élményt jelentett számunkra.” (Földi Ádám és Dalotti Domonkos)

■ „Már hónapokkal ezelőtt megkezdtük a tábor szervezését és a szükséges háttérmunkálatokat. Az idei évben mi hárman vezetjük a badacsonylábdihegyi tábort, ahol Budakeszin és környékén élő hátrányos helyzetű gyerekeknek adunk lehetőséget együtt lenni, játszani, strandolni és nyaralni. Fontos számunkra, hogy a gyerekek jól érezzék magukat az ottlét alatt, illetve sok jó emlékkel térjenek haza. A tábor egy hetében időt szánunk fejlesztő programokra, játékokra és természetesen sok strandolásra. A tábort szervezésében felnőttek is segítségünkre vannak, de alapvetően 15-17 éves ifivezetők vesznek részt, köztük mi is. A korábbi táboroktól nagyon sokat kaptunk és szeretnénk ezt tovább adni.” (Deák Katalin, Dalotti András, Tóth Mátyás ifik, az idei tábor vezetői) A Jobb Kor Polgári Egyesület több mint egy évtizede tartó támogatásának, a két pedagógus kitartó fáradozásának és a mindig megújuló lábdis ifiközösségnek köszönhetően mára „Lábdi Projekt” néven már több száz gyermek élvezhette a személyes oda-fordulást, a hatalmas közös játszásokat, a Balaton és a Badacsony által nyújtott élményeket és a sok finom falatot táboraikban.

Önkéntes munkájukhoz idén is támogatókra van szükségük.

Bágyoni-Szabó Zsuzsanna

Megosztom a cikket