Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

Author: admin2

Józsa Lajos szobrászművész

Józsa Lajos szobrászművész: „Még Budakeszinek is szeretnék egy szobrot készíteni”

Józsa Lajos 2005-ben megjelent összegző monográfiájában a következő jelmondattal vezeti be addigi életműve bemutatását:

„Az élet értékét az adja, hogy milyen hatással van mások életére.”

Nemzetközileg és Magyarországon is nagyra értékelt szobrászművészetének van néhány olyan jellemző vonása, amely a mai korban „életmentő”.

Az életmentő szót komolyan gondolom: reng alattunk a föld, ezt mindenki érzi – a most folyó hatalmi átrendeződés miatt. Ilyenkor a belső iránytű „megbolondul”.  A tömegkultúra vizuális szennyezéssel rombol. A kép közvetlenül az érzelmeinkre hat, mielőtt az ész eldönthetné, igaz-e  vagy hamis, amit látunk. Az Ördög kéri a lelkünket, és úgy viszi el, hogy észre sem vesszük! Ez korunk legnagyobb veszélye!

Hát ennek ellenszere a képzőművészet. A szoborban az emberi élet szilárd anyagban való újjáalkotása súlyt ad a gondolatnak, szellemnek, érzésnek: az igazságról tesz tanúságot.

Józsa Lajos elementáris tehetség. Őt idézem :”Ha ránéztem egy kőre …..élni kezdett az anyag.”

Kritikusai mind megjegyzik:

Egyformán bánik fával, bronzzal, agyaggal, kővel.

Szobraiból humánum, könnyedség, szépség, békesség sugárzik, sokszor humor.

Hiteles, mert az élet nehézségeit leküzdve jutott el művészként a csúcsra. Ezért példa közösségünk számára.

Józsa Lajos  Debrecenben született 1944 november 7-én hetedik, legkisebb gyermekként. Nehéz időkben, szülei munkáját segítve cseperedett, szakma kellett először, bár tehetségét hamar észrevették. Bátyja, Józsa János neves festő és grafikusművész volt, az ő lánya pedig, Józsa Poppea szintén sikeres festőművész, a Budakeszi Művésztelepen is alkotott  képet a város számára.

Művészi pályafutása  Budapestre költözése után kezdett szárnyalni. Először a modern, nonfiguratív szobrászat tett rá mély benyomást.

A Vasutas Képzőművészeti Körben sajátította el a szakma fortélyait.

Alkotásait látva azonnal felvették a Képzőművészeti Alapba, a Képző- és Iparművészek Szövetségébe, a Magyar Szobrásztársaságba és az Éremművészek Társaságába. Első önálló kiállítása Debrecenben volt. Itt kapott először megbízást  köztéri szoborra Tavasz címmel. Ezután számtalan egyéni és csoportos kiállításon szerepelt itthon és külföldön, ahol díjakkal ismerték el egyedi alkotói  stílusát. Gabrovóban, a nemzetközi humorfesztiválon Zenebohócok plasztikájával nyert díjat. 1984-ben kalandos úton jutott el festőtársával Máltára, ahol a Nemzeti Múzeumban állíthattak ki mint  magyar művészek. Majd Svédországban, Lichben  is voltak tárlatai.

Művei még Amerikába is elkerültek.

Egyedülálló vállalkozásba kezdett Budakeszin: alkotóházat épített. Külföldi látogatók, iskolások, művészetkedvelő emberek zarándokhelyévé lett a szobrokkal napról napra bővülő műterem és galéria. Ma is egyedülálló Budakeszin.

Számtalan kiállítás, elismerő kritikák  kísérik munkásságát, itt most lehetetlen felsorolni. Ami közös: Budakeszi szépsége első helyen szerepelt. Most a művész szavait idézem: „Nem csoda, hiszen ebbe a tájba könnyű beleszeretni, a csodálatos panoráma szemet gyönyörködtető.”

 Az Erkel Ferenc Művelődési Központban 2003-ban volt nagy sikerű kiállítása, amit aztán sok további követett.

Köztéri alkotásai díszítik hazánk több városát. Szent István, Lorántffy Zsuzsanna, Szent László, Hajdú, Szentesen az Olvasó nő  ⎼ az ő keze nyomán csodálhatók meg. A Magyarok Nagyasszonya szobra egyik legjelentősebb köztéri alkotása. 2002. augusztus 20-án a Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszttel tüntették ki. 2003-ban Pannonhalmán humanitása, művészi pályafutása, nemzetközi jó híre elismeréseként a Máltai Lovagrend kitüntetését kapta meg. Szülővárosa, Debrecen Holló László-díjjal fejezte ki elismerését.

Népszerű közösségi emberként is,  első szakmája okán évtizedekig a Budakeszi Főzőverseny zsűritagja volt.

Józsa Lajos művészi munkássága  ⎼  ahogy különleges, még csak agyagban megcsodálható Mezey Mária szobra is bizonyítja ⎼, egyszerre mély és játékos, lényeglátó és összetett, vidám és reményteli. Példát ad nekünk arra, hogy helyesen állítsuk be belső iránytűnket.

Méltó a díszpolgári elismerésre.

 

 

Megosztom a cikket

Somlóvári Józsefné. 9 képviselői ciklus, 39 év Budakeszi szolgálatában…

Budakeszi díszpolgára lapunknak elmondta: ”megtiszteltetés számomra ez a kitüntetés, de soha nem az elismerésért dolgoztam. A felvállalt, vagy rám bízott munkát, egyszerűen csak igyekeztem mindig a legnagyobb mértékben, az eskümhöz híven elvégezni. Ami úgy érzem, nem volt eredménytelen a város közéletében, hisz a díszpolgári döntés óta kapott elismerések, megható üzenetek, gratulációk, ezt erősítették meg számomra”.

Megtudtuk tőle: a közélettől, 2024-óta sem szakadt el, jelenleg is az Önkormányzat Közlekedési és Fejlesztési bizottságának a tagja, s ennek részeként vesz részt a város vezetésének munkájában, mellette továbbra is aktív  városunk civil szervezeteiben, valamint  polgárőrségében.

Szívügye a Fenyőgyöngye Nyugdíjas Klub vezetése, hisz mindig fontos volt számára az idősek segítése, megbecsülése. A klubvezetéssel együttműködve, tartalmas programokkal, kirándulásokkal, jó hangulatú családias rendezvényekkel, színházba járással, fürdőlátogatással, a közeljövőben pedig egy Erdélyi úttal is igyekeznek szebbé, tartalmasabbá tenni a mindennapokat. Rendszeresen meghívást kap az Országos Nyugdíjas Parlament üléseire is, ahol sokadmagával próbálnak megoldást keresni a szépkorúak problémáira.

„Bár, még mindig aktivizálom magam a közéletben, kicsit azért lassítottam, már több időt töltök a családdal, barátokkal, jobban élvezem az időt, más szemmel, kívülről is látom a dolgokat, a problémákat. Továbbra is vannak megvalósítható ötleteim, a közbiztonság, környezetvédelem, a turizmus témakörében, amit bizottsági tagként, módomba áll javasolni. A tetszetősebb városkép érdekében szigorúbb rendeletekkel, jelentős felvilágosító munkával, gyakori ellenőrzéssel, tudatosítani kell a tulajdonosokkal, hogy az ingatlanjaik előtti járdák, növények, csapadékelvezető árkok rendben tartása, a saját kötelességük. Sajnos, sokan ezzel még a mai napig nincsenek tisztában”.

Szívügye egy rendezett, szép település elérése, a turizmus fejlesztése ebben a meglehetősen gazdag természeti adottsággal, értékkel rendelkező városban, amely mindezt még nem használja ki kellőképpen.

Somlóvári Józsefné, vagy ahogyan sokan szólítják, Hugi, született tősgyökeres budakeszis. Nyilván ennek is jelentős szerepe van abban, hogy nagymértékben kötődik Budakeszihez. Számos képanyaga van a városról, amelyek rendszerezésre várnak. Szeretné megőriztetni ezeket a felvételeket és dokumentumokat, hogy a mai érdeklődők, és majd az utókor is megismerhesse lakóhelyünk valóságos fejlődését. Időbelileg, a háború előtti-utáni képek, utcaképek, a rendszerváltás utáni és az Európai Unióba belépést követő időszak eseményeiről, fejlesztéseiről, – melyek különösen az elmúlt 10 évben váltak látványossá.

Számára, a család a legfontosabb az életben. Kiegyensúlyozva, 51 éve boldog házasságban, gyermekeikkel, unokákkal környezetileg egyben, ugyanakkor külön aurában.   

„A családunk egy közösség, ahol mindig bizalommal számíthatunk egymásra. Elsősorban nekik tartozom hálával, hogy közéleti feladataimat nyugodt légkörben, eredményesen tudtam végezni.  Köszönöm a Választópolgároknak a kilenc cikluson keresztül tartó bizalmat, valamint, akik segítették a munkámat, akik javasoltak erre az elismerő, megtisztelő díjra, köszönöm a képviselő-testületnek, a Budakeszi Díszpolgári cím odaítélését”.                       

Megosztom a cikket

Jó pihenést kívánunk a nyugdíjas évekre!

Tegnap megható pillanatoknak lehettem tanúja: közösen búcsúztattuk Tecát, aki hosszú idő óta a budakeszi egészségügy meghatározó alakja.  Zachár Teca
Nemcsak szakértelmével, hanem szívvel-lélekkel segítette, segíti a betegeket, kollégákat, barátokat.
Mindannyiunknak adott valamit – biztonságot, nyugalmat, emberséget –, amit sosem felejtünk el. Ahogy sokan mondták: “Ha Teca veszi le a vért, akkor nem kell félni.”👍
🌺 Kívánunk Neki sok örömöt, békés, egészségben gazdag nyugdíjas éveket, és köszönjük, hogy példát mutatott emberségből és hivatástudatból.

www.facebook.com/gyoriottilia

Megosztom a cikket

Tanévkezdés: a Rendőrség és a Polgárőrség segíti a biztonságos közlekedést Budakeszin

Hamarosan véget ér a szünidő, közeleg az iskolakezdés, ezért sok gyermek jelenik meg – különösen az oktatási intézmények környékén – az utakon gyalogosként vagy gépjármű utasaként egyaránt.
Kérjük a gépjárművezetőket és a kerékpárosokat is, hogy az iskolai tanévkezdés miatt fokozott óvatossággal közlekedjenek az oktatási intézmények környékén és számoljanak a megnövekedett forgalommal!

A Közterület-felügyelet, a Polgárőrség és a Katasztrófavédelem a Rendőrséggel együttműködve szeptember 1-12. között a reggeli iskolakezdés időpontja előtt a Márity László utcai iskola előtti gyalogátkelőhelyet fogja biztosítani.

A Budakeszi Rendőrőrs preventív jelleggel járőrszolgálatot lát el a Meggyes utca, Fenyő utca, Ady Endre utca, Kuruclesi utca környékén.
A tanévkezdéskor az országos statisztikák kimutatása szerint sajnos megemelkedik a gyermekbalesetek száma. Fontos, hogy a szülők iskolába indulás előtt beszéljék meg gyerekeikkel a lehetséges közlekedési útvonalakat, ismételjék át velük a szükséges közlekedési szabályokat, hívják fel figyelmüket a lehetséges veszélyhelyzetekre.

Kérjük a szülőket, hogy ha tehetik, a kisebb gyermekeket az első napokban kísérjék el az iskolába. Egy izgalmas és hasznos program lehet a gyermek számára, ha a tanévkezdés előtt a szülő a gyermekkel együtt gyalogosan körbejárja az iskola környékét és átbeszélik a közlekedési szabályokat, közben gyermekükkel beszélgessenek el arról, hogy mire kell nagyon odafigyelni kora-reggeli, illetve a kora-esti szürkületkor, továbbá esőben, vagy az esti sötétedés után. Beszéljék meg, hol és hogyan szabad áthaladni az úttesten, gyalogátkelőhelyen. Ezzel tudatosan készítsék fel gyermekeiket arra, hogy milyen veszélyek, nehézségek adódhatnak a közlekedés során.

Különösen a kisgyermekekre jellemző, hogy nem ismerik fel a veszélyt, ami miatt könnyen bajba kerülhetnek. Kérjük, hívják fel a figyelmüket, arra, hogy ha bármilyen problémájuk adódik, bizalommal fordulhatnak azokhoz a rendőrökhöz, közterület-felügyelőkhöz vagy polgárőrökhöz, akikkel az utcán, illetve az iskolájuk közelében találkozhatnak.

A gyermekek helyes közlekedésre neveléséhez, a balesetek elkerüléséhez alapvető, hogy a szülő maga is példát mutasson akár gyalogosan, akár járművezetőként közlekedik. Közös érdek, hogy a gyermekek minél hamarabb megtanulják a helyes közlekedés alapjait és ezáltal megóvjuk őket az esetleges baleseti helyzetektől.
Végezetül tisztelettel megkérjük a gépjárművel közlekedőket, hogy az oktatási intézmények körüli közlekedés során szíveskedjenek kiemelt figyelmet fordítani az érvényes forgalmi rend, valamint a KRESZ – ezek közül is különös tekintettel a megállás, a várakozás, illetve a behajtási tilalom, valamint az egyirányú forgalmú úton történő közlekedés – szabályainak betartására.

Megosztom a cikket

Polgármesteri köszöntő 2025. augusztus

Az idei augusztus 20-i városi ünnepségünkön nemcsak államalapító királyunkra, Szent Istvánra emlékeztünk, hanem Budakeszi várossá válásának 25. évfordulóját is ünnepeltük. A Fő téri parkban a Millenniumi emlékműnél elmondott ünnepi beszédemben is e kettős ünnep jelentőségét hangsúlyoztam:

Megosztom a cikket

Tovább

Augusztus 20. – Ünnep Budakeszin

Tegnap együtt emlékeztünk és ünnepeltünk:
✨ az államalapítás 1025. évfordulóját,
✨ és városunk 25. születésnapját.
🙏 Hálával idéztük fel mindazokat, akik városunk fejlődésén dolgoztak – és közösen vágtuk fel a megszentelt Budakeszi Kenyeret.
Az ünnep legszebb pillanata három kivételes ember díszpolgárrá avatása volt:
👵 Somlóvári Józsefné (Hugi) – közösségszervezőként, képviselőként évtizedekig volt Budakeszi motorja, fáradhatatlan lendületével sokunk életét gazdagította.
👨‍⚕️ Dr. Türke István – háziorvosként emberségével és szaktudásával generációknak nyújtott biztonságot és gyógyulást.
🎨 Józsa Lajos – szobrászművészként Budakeszi jó hírét vitte a világba, alkotásaival maradandót teremtve.
🤝 Átadtuk a Budakeszi Építészeti Értékeiért díjat a Bolgár utca 22-26. sz. alatti ingatlan tulajdonosainak, tervezőinek és a kivitelezőnek is.
Köszönjük mindenkinek, aki velünk ünnepelt, és köszönjük közösségünk erejét, amely nélkül nem tarthatnánk ott, ahol ma vagyunk.
❤️🤍💚
Isten áldja Magyarországot!
Isten áldja Budakeszit!
 
Megosztom a cikket

25 éves Budakeszi város!

Utcabállal ünnepeltünk, közben 💧💥vízijáték varázsolta el a budakeszieket – a tűzijáték környezet- és állatbarát alternatívája. 🐕🐈🐩
Színes, látványos, közös élmény volt – köszönjük, hogy velünk ünnepeltetek!

www.facebook.com/gyoriottilia

Megosztom a cikket

A Budakeszi Vadasparkban jártunk

Utolsó nyári foci táborunk is véget ért. A nagy melegre való tekintettel az első három hétben az uszodai látogatásokkal igyekeztünk színesíteni a hetet.
Most azonban karbantartási munkálatok zajlanak a tanuszodában, így ez a lehetőség nem volt adott.
Nem sokat kellett gondolkodnunk, hiszen a legjobb alternatívának egy vadasparki látogatás ígérkezett.
A Budakeszi Vadaspark és az azt körül ölelő erdő gyönyörű árnyékos környezete szuper választás volt.
A gyerekek kiszakadva a megszokott rutinból a természetben lelhették örömüket.
Sokan először jártak itt, de a többiek is nagy élvezettel figyelték ez előadásokat és csodálták az állatokat.
A látogatás fénypontja Romulus a barna medve etetése volt.🐻
Innentől már a szezonra készülünk és várunk szeretettel mindenkit a foglalkozásokon!
További kellemes pihenést kívánunk még a nyár hátralevő részére!
Hajrá BLA!🔴⚫️

/www.facebook.com/BudakesziLA

Megosztom a cikket

Különleges ünnep Budakeszin!

Idén augusztus 20-a nem csak nemzeti ünnep – szeretett városunk éppen 25 éve kapta meg a városi rangot!
Ebből az alkalomból Budakeszi Város Önkormányzata egy háromnapos ünnepségsorozattal vár mindenkit.
A részleteket elmondom a a videóban.
Boldog születésnapot, Budakeszi!

Megosztom a cikket