Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

Author: admin2

Lakossági bejelentésnek köszönhetően időben érkezett a segítség

Lakossági bejelentésre érkeztek a Közterület-felügyelet munkatársai a Budakeszi, Paplanhát utcai játszótérhez, ahol egy idős férfi rosszul lett. A bejelentő a felügyelet kiérkezéséig egy padra leültette az urat, aki térben és időben is teljesen beszámítható volt, elmondta, hogy nem volt eszmélet vesztése, nem ütötte meg magát sehol, egyébként nem messze lakik, csak teljesen elfogyott az ereje, így a 38 fokos melegben nem bír tovább menni, mivel a mai napon még nem étkezett és folyadékot is keveset ivott.
A közterület-felügyelet munkatársai az idős bácsit beültették a szolgálati autójukba és a táskájával együtt egészen a lakása nappalijába kísérték. Az úr a továbbiakban sem kért orvosi segítséget, így a közterület-felügyelők folytatták a napi feladatainak ellátását.
Köszönjük a bejelentő gondoskodását, és a Közterület – felügyelők gyors és hatékony intézkedését!
Vigyázzunk egymásra. Ebben a hőségben különösen!!!

Megosztom a cikket

Mindig történik valami

 
Most éppen a Nagy Gáspár Városi Könyvtár klimatizálása készült el. A következő napok még nagyon melegek lesznek, akár hűsölni is érdemes bekukkantani!
 
Mostantól már mi is kellemesen klimatizált terekben tudjuk fogadni olvasóinkat. Térjenek be hozzánk a nagy hőség elől könyvet válogatni és a folyóiratokat átlapozni.
Köszönjük az Önkormányzatnak, hogy lehetővé tették számunkra ezt a fontos beruházást.
Megosztom a cikket

Cérnahangok táboroztak

Véget ért a Cérnahang képzőművészeti és zenei tábor 27 alsó tagozatos gyerekekkel.

Évről évre színes, sűrű programokkal fejleszti a gyerekek képességeit a Szalóczy Dóra (Dóri néni) zenetanár által vezetett tematikus hét. A fiatal segítők idén is a korábbi táborokból „kinőtt” fiatalok voltak. Számos vendégművész-tanár látogatta a hetet, tartalmas foglalkozásokkal gazdagítva a csapatot. A mindennapi zeneórán kívül volt még dráma-, sport-, kertészeti-, Kovács-módszeres foglalkozás léggömbbel, ütőhangszeres- és kézműves óra is. Mindig nagy erőssége a tábornak, hogy aki egyszer kipróbálja, az függővé válik tőle. Köszönet a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium vezetésének a helyszín és a megfelelő feltételek biztosításáért.

Szalóczy Dóra

Megosztom a cikket

Elment a bűvész…

Elment, akit a világ vezető bűvészszínpadjain Mr. Jupiter néven ismertek. Már a név is sejtelmesen hatott, nemkülönben az egész megjelenése. Jómagam sokáig mint az Omar Sharif alakította Nemo kapitány titokzatos személyével azonosítottam. Titkok, a bűvész titkok tudója, varázslója volt, akit a világ minden tájára hívtak és megtapsoltak. Amilyen nagyszerű volt a színpadon, olyan egyszerű volt a magánéletében. Kedves, mindenkihez barátságos, önzetlen, segítőkész lényként, mesterségének tudója és annak imádójaként élt. Jellemző volt rá, hogy a jótékonysági fellépései után csak azt kérte: „ha az utcán találkozunk, ismerjük meg egymást, és köszönjünk egymásnak”. Szerette, egyben tisztelte embertársait, engesztelésképpen szeretett nekik élményt adományozni, talán azért is, mert a hivatásával bizonyos fokú szemfényvesztést küldött rájuk. Egy pakli kártya mindig kéznél volt, és amikor alkalma nyílt rá, trükkjeivel rögtön meghódította környezetét. Imádták… Istenadta tehetség volt. Minden megvolt benne: érzék a bűvészethez, szorgalom, okosság, ügyesség, kitartás, leleményesség. Közben mert nagyokat álmodni, mert boldognak lenni, mert mosolyogni a világra. Nagybetűs Férj, Apa, Nagyapa és mint Barát, a legnemesebb emberi tulajdonságokkal rendelkezett.

Jómagam az utóbbiak közé tartozóként évtizedeken keresztül lehetőségem volt a barátságában élni. Utólag is köszönöm, illetve köszönjük a társasági együttlétet, az utazási élményeket, a baráti alapú műsoraidat, a Budakesziért Függetlenek Egyesületében töltött aktív, vidám éveket. Gergely, fájó szívvel búcsúzunk tőled, nagyon, de nagyon hiányozni fogsz. Nyugodj békében.

Somlóvári Józsefné

Molnár Gergely 1945. május 30-án született. Hétéves korában találkozott először a bűvészettel, az első komolyabb fellépését 14 évesen tartotta. Mestere Viktor Jamniczky (Astor) volt.
1972-ben tette le az artistavizsgát. Mindjárt az első külföldi versenyén Prágában első helyen végzett, majd számos nemzetközi versenyt nyert. Eredményeire felfigyelt a bűvész világ, sorra kapta a jobbnál jobb ajánlatokat. Tizenöt évig járta a világot feleségével. Majd fellépőként, később szeminaristaként és kereskedőként is a legrangosabb bűvész rendezvényeken lépett fel, és tartott szemináriumokat. 1994-ben a manilai egyetem diszdoktorává avatták, 2014-ben az Izraeli Bűvészszövetség díszelnökévé választották. Évtizedek óta a Bűvészek Világszövetsége (FISM) elnökségének magyar tagja. 2002-ben a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tüntették ki, majd 2014-ben a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével ismerték el szakmai életútját. A helyi városvezetés a Budakesziért Emlékérmet adományozta számára. Egyéni bűvészoktatással is foglalkozott tanítványai mind kiváló hazai bűvészek: Kőhalmi Ferenc, Badár Tamás, Bognár Krisztián és a Kínában világbajnokságot nyert Hajnóczy Soma. Molnár Gergely, azaz Mr. Jupiter 80 évet élt.

Budakeszi Hírmondó – 2025. július

Megosztom a cikket

Riport a Darányi utca építéséről

Tegnap riportot adtam a BKTV munkatársának a Darányi utca építéséről.
A beszélgetésben szó esett a kivágott fákról és azok pótlásáról és egy babérmeggy fasor ültetéséről is.
A beruházás a TOP PLUSZ pályázat részeként valósul meg.
Budakeszi folyamatosan fejlődik – köszönhetően a közös munkának és a sikeres pályázatoknak.

www.facebook.com/gyoriottilia

 

Megosztom a cikket

Budakeszi díszpolgára: Józsa Lajos szobrászművész

Budakeszin él és alkot az 1944. november 7-én Debrecenben született művész. Képzőművészeti körben végzett tanulmányokat Budapesten, mestere: Kirchmayer Károly volt.
Alkotásai kőből, bronzból és fából alakított, elsősorban realisztikus szemléletű, alakokat, figuraegyütteseket megjelenítő és nonfiguratív plasztikák. Kisplasztikákat és megrendelésre monumentális kompozíciókat készít.
1977-ben a vizuális művészekért emléklappal tüntették ki.
Pályafutását meghatározó első köztéri szobrát 1983-ban állították fel „Tavasz” címen, a Debreceni Orvostudományi Egyetem parkjában.
2002. augusztus 20-án a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel tüntették ki.
2003. május 17. én lovaggá ütötték, a Máltai P.C.O. Rend Lovagja.
Országszerte 38 köztéri szobor, alkotás őrzi munkásságát.
31 egyéni és 9 csoportos kiállításon mutatta be alkotásait világszerte.
Gratulálunk a díszpolgári címhez!
Megosztom a cikket

Budakeszi díszpolgára: Somlóvári Józsefné

Idén – talán először – egy civil is megkapta a Budakeszi díszpolgára címet.
Úgy gondoljuk, nincs olyan budakeszi lakos, aki ne ismerné Somlóvári Józsefnét, akit mindenki csak úgy hív: Hugi.
1990-2024 között volt önkormányzati képviselő. Számos civil szervezet tagja, többnek alapítója. Számtalan jótékonysági bált szervezett, és Ő kezdeményezte a város karácsonyi díszkivilágítását is.
Polgárőrként, a Közlekedési és Fejlesztési Bizottság tagjaként, de a Budakesziért Függetlenek Egyesülete és a Fenyőgyöngye Nyugdíjas Klub elnökeként a mai napig azon dolgozik, hogy Budakeszi egy jobb hely legyen
Felsorolhatatlan mindaz, amit a város érdekében kezdeményezett, és energiabombaként megvalósított!
Gratulálunk Hugi!
Megosztom a cikket