?Nem fordulhat el a kereszténység a köz dolgaitól?
A Pest megyei KDNP szokásos, havi rendszerességgel tartott megbeszélését ezúttal Budakeszin tartották.
A Pest megyei KDNP szokásos, havi rendszerességgel tartott megbeszélését ezúttal Budakeszin tartották.
Budakeszi Város Önkormányzata a XIX. Családi Nap Fesztivál lebonyolítására közérdekű kötelezettségvállalást szervez. A képviselő-testület díszülésére augusztus 20-án a Himnusz-szobornál, míg az egész napos főzőversenyre 2013. augusztus 25-én, vasárnap kerül sor a Farkashegyi repülőtéren.
A budakeszi római katolikus templomban 2013. július 13-án nagysikerű orgona- és trombitakoncert volt. Közreműködött Kecskés Mónika orgona- és csembalóművész, a pesti ferences templom orgonistája, valamint két
trombitaművész-palánta: Szirmai Jenő és Szávin Viktor.
Az Erkel Ferenc Művelődési Központban tekinthették meg a 16 éves Lackfi Margit kiállítását. A dolog egyik érdekessége, hogy a megnyitó beszédet az édesapa, a József Attila-díjas Lackfi János költő mondta el.

Ki ne hallott volna erdei kalózokról, akik félelmet nem ismerve dacolnak a magassággal és az égig érő fák lombkoronáiban hősiesen veszik az akadályokat?! A természet erőire, mélységre és gravitációra fittyet hányva teszik meg a kalandokkal teli kötélpálya utat fától fáig, amely nem mindig olyan egyszerű, mint amilyennek alulról látszik? Végre eljön a nagy nap, amit úgy vártunk mindannyian! Terveink szerint a 2013. július 15-i héten megnyitja kapuit a Budakeszi Vadaspark bejáratánál található ?Erdei Kalóz Kalandpark?!

Budakeszi Város Önkormányzatának megrendelésére a településen ?légi kémiai szúnyogirtás? módszerrel szúnyoggyérítés lesz.
Az idei, jubileumi Erkel Napok, melyet 25.éve rendeztek meg először, a nagy zeneszerzőre való megemlékezéssel kezdődtek, emlékhangversennyel folytatódtak, majd sakk- emlékversennyel zárultak.
Pest megyében negyvenöt település, ? köztük Budakeszi is ? részesül idén nyáron kormányzati támogatásban a nyári gyermekétkeztetés megoldásához. A támogatást a szociálisan legrászorultabb gyermekeknek kapják, akik rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülnek.
Az újmisés Szeleczky Csabát ? a budakeszi plébániára ? káplánnak nevezte ki Spányi Antal megyéspüspök, 2013. augusztus 1-jei hatállyal.
Az ELMŰ tájékoztatása szerint 2013.07.25-én Budakeszi jelentős területét érintő áramszünet lesz. A pontos területi meghatározás a mellékletben található.