Alig kőhajtásnyira a Madárösvénytől, a település szélén elterülő, magas fűvel benőtt kaszálók felett nappal szinte állandóan ott cikázik a molnárfecske. Hasa fehér, háta, szárnya, farka fekete. Szemmel alig követhető, arasznyival a magas fű kalászai felett hasít és röptében kapja el az ott repülő rovarokat.
Azért csinálja így, mert más módszert nem ismer. A molnárfecske jószerivel csak a levegőben táplálkozik, finom tollgatyával fedett lábai annyira aprók, annyira gyöngécskék, hogy járásra nem, legfeljebb csak kapaszkodásra alkalmasak. Ez persze a molnárfecskét aligha zavarja, egészen addig, amíg a táplálékát adó rovarok röpülnek. Néha előfordul, hogy tavasszal az Afrikából megérkező fecskéket a szokásosnál hűvösebb időjárás fogadja. Az is megesik, hogy érkezésük után betör egy durva hidegfront, fagyosra fordul az időjárás, a fecskék pedig szomorúan és persze éhesen kucorognak a villanydrótokon, mert hidegben, fagyban a rovarok sem repülnek. Képzeljük csak el, hogy ez az aprócska, törékeny, alig néhány dekagrammos madár útnak indul a Szaharán túli telelőhelyéről, ezer kilométereket röpül, átkel a Földközi tengeren, majd megérkezik a tejjel-mézzel és persze szúnyoggal, léggyel folyó magyar Kánaánba – ahol éppen fagy. A madár hosszú vándorlása során csak hellyel-közzel táplálkozik, legyengül, tartalékait feléli, így aztán néhány napos koplalásba egykettőre belepusztul. Ezeken a hűvös tavaszokon tízezrével esnek áldozatuk a fecskék a hidegnek.
A zegernye időjáráson kívül a molnárfecskének természetes ellensége szinte nincs, hiszen olyan bravúros gyorsasággal repül, hogy legfeljebb a villámröptű és igen ritka kabasólyom tudja elkapni, de az is csak akkor, ha előtte rápihen, vadászat előtt korán nyugovóra tér, és erősen fohászkodik a prédáló madarak Istenéhez – különben szemernyi esélye sincs.
Azaz még egy ellensége csak van a molnárfecskének – az ember. Leginkább a posztmodern világban nevelkedett, a természetet már alig értő, értékeit alig becsülő háztulajdonos. Mert a régi világban, különösen a paraszti társadalom szántóvető, állattartó emberei pontosan tisztában voltak azzal, mekkora hasznot hajt nekik a fecske a különféle kártékony rovarok, legyek, bagócsok összefogdosásával és így aztán eszük ágában sem volt leverni az ereszük alá beköltöző fecske fészkét. Inkább óvták, védték, dalokban, rigmusokban örökítették meg méltán megbecsült lakótársukat.
A molnárfecske korábban sziklafalakon, faodvakban és barlangokban költött. Mivel ma már szinte kizárólag épületeken fészkel, ezért kifejezetten kötődik a településekhez. A füsti fecskével ellentétben az épületek külső részén építi költőhelyét, amely felülről is zárt, csak egy kis berepülőnyílás van rajta. Anyaga a füsti fecskééhez hasonlóan sár. Kedvelt fészkelőhelyei a magas tömbházak. A fészek alá felhelyezett deszkával, az úgynevezett „fecskepelenkával” könnyen megszüntethető a madarak piszkítása.
A molnárfecskét figyelni, vele együtt élni igazi élvezet, hiszen a bizalmas madár számtalan alkalmat kínál életének megfigyelésére. Budakeszin, a Paplanhát utca 8-10. alatt található társasházakban például már egy évtizede otthonra és megértő szállásadókra találtak. Több mint két tucat fészek alkotja az egyre gyarapodó kolóniát, és amint a fotókon is látszik, a gondos tulajdonosok a már említett „fecskepelenkákat” is felszerelték a fészkek alá.
Ez az egyetlen helyes módszer, hiszen a molnárfecske szigorúan védett madár, eszmei értéke példányonként 50 ezer forint, vagyis könnyen kiszámítható, hogy mennyi – persze csak nehezen forintosítható – kárt okoz az a lelketlen ember, aki a fiókákkal teli fészkeket – ne adj’ Isten – leveri. A molnárfecske évente két-három alkalommal, telepesen fészkel. 4-6 tojást rak. Üres fészkeit egyébként elfoglalhatják más madarak is, leggyakrabban a verebek.
Aki mégis a fészkek leverésének embertelen gondolatával kacérkodna, annak figyelmébe ajánlunk egy a Hírmondó weboldalán korábban megjelent cikkek:https:// hirmondo.budakeszi.hu/tilos-a-fecskefeszek-leverese/
Örökbecsű természettudósunk, mindannyiunk madarásza, Herman Ottó így ír a molnárfecskéről: „A molnárfecske is röpülő bogársággal él és tisztán csak röpülve bír megélni, mert lába picziny, csak megkapaszkodásra alklamatos. Ennélfogva ez a fecske is hasznos madár. (…) Tavaszkor későbben érkezik, mint a füstifecske; őszkor pedig a tornyokra, házakra, néha a fákra való gyülekezésnél ő alkotja a tömeget. Tudjuk, hogy jól felgyülekezve valamely őszi napon csak eltűnik – el a délszak messzeségébe. Minden védelemre rászolgál.”
Védjük, figyeljük és szeressük is!
I.L.L.
(Források: Herman Ottó: A madarak hasznáról és káráról, Budapest, Pallas Rt. Nyomdája, 1914.; www.mme.hu)
