Author: Kufa András

Mindössze két és fél perc hosszúságú a Budakeszi – a főváros zöld kapuja című alkotás, melyben a Vadaspark bejáratát őrző, fából faragott szarvas megelevenedik. Ő kalauzolja végig a nézőt a városunk értékeit bemutató filmben. A közelmúltban jelent meg az internetes térben ez a sajátos hangulatú alkotás, de már jelentős a nézettsége. Az alkotót, a Budakeszin élő Záhonyi Andort faggattuk kalandos életpályájáról és a film készítésének körülményeiről, gyakran nem mindennapi helyzeteiről, sikeres fogadtatásáról.

Honnan indult filmes pályafutása?

Záhonyi Andor: Gyerekkoromtól kezdve nagyon vonzott a filmkészítés, a fotózás. Emlékszem arra, mikor a 80-as évek végén néztem kis srácként az egycsatornás magyar tv-n az összekötő szignál részeit, melyeket szörnyűnek, ízléstelennek tartottam. Mondtam is a szüleimnek, hogy ha nagy leszek, én sokkal jobbakat fogok csinálni. Aztán egy olaszországi utazáskor kaptunk egy akkor korszerűnek mondható fényképezőgépet. Onnantól én lettem a családunk fotósa. Akkor még persze nem gondoltam volna, hogy ebből még egyszer megélek. Csak hobbiként próbálkoztam. Érdekelt a zene, a sport, a számítástechnika.

Aztán mégis filmes lett.

Z. A.: A 90-es évek közepétől én is megéltem a kelet-európai sorsot. Londonban egy ideig karbantartó voltam, de néha mosogattam is a konyhán egy hotelban, majd elmentem világot járni Dél-Afrikába, ahol kerítéseket hegesztettem, hogy legyen pénzem az ottani vadvilági (wildlife) fotózáshoz, amelyekkel komoly díjakat is nyertem. Aztán visszajöttem ugyanabba a londoni hotelba, ahol a napi munkám mellett elkezdtem filmkészítést tanulni a London King’s College-ben működő New York Film Academyn. A kurzus végén a vizsgafilmemet a City egyik mozijában mutatták be. Ezt követően egy ideig operatőrködtem is, de főleg arra törekedtem, hogy a vágó- és vizuális effekt-vonalat fejlesszem, főleg autodidakta módon!

Tulajdonképpen mi az a vizuális effekt (VFX, Visual Effects), melyben elmélyítette tudását a kinti évek alatt?

Z. A.: Ezek alatt azt értjük, hogy mindazokat a folyamatokat, amelyek egy film képi világának a teljessé tételéhez szükségesek a forgatás során, de túl költségesek vagy kivi-telezhetetlenek, azt többnyire komputer animációs-, grafikai- és vágóprogramok segítségével oldjuk meg. Digitális teremtményeket mozgatunk, természeti jelenségeket, tüzeket, viharokat, háborgó tengert stb. szimulálunk, és mindezt valósághűen kell elkészítenünk.

Hazatérve tulajdonképpen a nulláról kellett indulnia a filmes szakmában, hisz nagyon fiatalon ment ki innen, és sok évig volt távol. Nemigen lehettek itthon kapcsolatai.

Z. A.: Egyáltalán nem volt ismerősöm a szakmában. Folyamatosan kutattam a hirdetéseket, és aztán találtam egy lehetőséget, ahová vágót és vizuális effektekkel foglalkozó embert kerestek. Isteni áldás, hogy azonnal felvettek oda. Teljesen le voltam nyűgözve, amikor neves magyar színészekkel dolgozhattam reklámfilmekben. Aztán egy nap a stúdió vezetője meglepetten szólt nekem, hogy nem tudja hogyan, de felkérés érkezett egy hollywoodi stúdiótól. Megnéztük a snitteket és ámultunk, hogy A-kategóriás színészek szerepelnek a filmben. Robert De Niro épp egy égő házból menekült ki, csak nem volt tűz körülötte, Edward Norton pedig egy brutális késelős gyilkosság szemtanújává vált, de vér nem volt sehol a felvételen.

Még hiányoztak onnan a vizuális effektek. Nagyon lelkes lettem, gondoltam, eljött az én időm! Pár óra elteltével azonban szomorúan jött vissza a vezető: sztornó az egész, felejtsem el, sajnos rossz e-mail címre küldték az anyagot, és egyáltalán nem nekünk szánták. Kicsit letörtem a hír hallatán, de úgy gondoltam, hogy ettől függetlenül teszek egy próbát, és megcsinálom a kéréseket az adott snitteken. Nem szóltam senkinek, hanem hétvégenként túlórában nekiálltam, és az elküldött shotokból néhányat kiválasztva megcsináltam a feladatokat a magam ízlése szerint. Amikor elkészültem velük, megmutattam a stúdióvezetőknek, akik azonnal elküldték a hollywoodi stúdiónak. Nagyon meglepődtek a kintiek, de hála Istennek el voltak ragadtatva, és onnantól kezdve folyamatosan kaptuk az ilyen jellegű munkákat. Azóta rengeteg A-kategóriás színész snittjein dolgozhattam, és a hazai stúdió is elkezdett bővülni, nagy stúdióvá váltunk.

Említene néhány ilyen munkát?

Z. A.: Az egyik munkám során Re-ese Witherspoon várandós volt a forgatás alatt. Szerintem 8 hónapos terhes lehetett, viszont a filmbeli szerepében ez nem látszódhatott. Így a teljes filmben el kellett tüntetni a hasát és minden erre utaló jelet. Gyakran előfordul, hogy valakinek az arcát kell 20-30 évvel fiatalabbá varázsolni, vagy épp megöregíteni. A Death Race 2-ben a versenyzők megjelenítésének grafikáját és animáció designját dolgoztam ki az Universal Pictures-nek, de voltak extrémebb feladatok is, ahol egy ember teljes felsőtestét kellett kicserélnünk egy filmben. Eddig összesen 42 amerikai nagyjátékfilm vizuális effektjeit készítettük el, köztük van a The Mechanic, a Killing Season és a Stone is.

Legutóbbi milyen amerikai film vizuális utómunkálataiban vett részt?

Z. A.: Most két évig Steven Spielberg Halo akciófilm sorozatán dolgoztam. Izgalmas volt, amikor siettet tek, hogy most Spielberg nézi meg a munkámat.

És milyen magyar filmek virtuális effektjein dolgozott?

Z. A.: Itthon nagyjátékfilmek -A viszkis, Pesti balhé, Blokád – és reklámfilmek utómunkálatain dolgozom. Csak érdekességképpen megemlíteném, hogy még sok évvel a A viszkis 2017-es bemutatója előtt, még 2006-ban készítettem egy interjút Ambrus Attilával a sátoraljaújhelyi börtönben annak apropóján, hogy egy amerikai csapat akart vele filmet készíteni, és megkértek, hogy segítsek benne mint operatőr. Végül aztán nem valósult meg ez a film.

Nem is olyan rég egy magyar szuperhősfilm, a The Hun (A hun) nagyon látványos előzetesével rukkolt elő. Négy évig dolgozott rajta. Ez a trailer jelentős szakmai sikert aratott.

Z. A.: Igen, valóban. 12 első és számos második díjat nyertem el vele nemzetközi filmfesztiválokon.

Egy, a magyar filmkultúrától ilyen távol álló műfajt sikerülhet-e meghonosítani? Én azonosulni tudok azzal, hogy nemcsak a cselekmény játszódik Magyarországon, hanem, hogy tulajdonképpen a címszereplő is a hazai mitológiából nőtt ki.

Z. A.: Igen, a trailer erre is egy kísérlet volt. Vajon az amerikai környezetben megszokott, a műfajra jellemző elemek megállják-e a helyüket vizuálisan magyar környezetben. Én is nagyon kíváncsi voltam rá. Szerintem sokan eljátszanak ezzel a gondolattal.

Milyen fázisban áll jelenleg a film? A videó alatt közölt leírás alapján producert keresnek, ám megosztottak egy viszonylag részletes alaptörténetet is, amiből arra következtetek, hogy folyik valamiféle forgatókönyv fejlesztés is.

Z. A.: Igen, egy produceri és írói csapattal már egy éve ezen dolgozunk, de erről jelenleg még nem oszthatok meg több információt. Remélem, hamarosan újabb hírekkel tudok előrukkolni.

A videóban rendezőként van feltüntetve. Ha sikerül pénzt szerezni a gyártásra, a továbbiakban is vállalná ezt a feladatot?

Z. A.: Igen. Bővebben: nem. Az én szakmám a vizuális effektek területe. Ha rajtam múlna, és jó filmet szeretnék látni, akkor egy tapasztalt nagyjátékfilm rendezőre bíznám. VFX supervisor nagyon szívesen lennék a filmben, és természetesen szeretnék a gyártásban és a kreatív munkában is részt venni.

Az interjú végére hagytam beszélgetésünk talán legfontosabb részét, ahol a Budakeszi – a főváros zöld kapuja című, Budakeszi értékeit bemutató imázsfilmről kérdezném, mely az eddig megszokott, hasonló jellegű filmekhez használt, többségében hagyományos kamerás felvételek mellett erőteljesen és igen karakteresen él a vizuális effektekkel is, nagyon dinamikus, 2-3 másod perces snitt vágásokkal. A film hoszszúsága mindössze 2 perc 43 másodperc, mégis sok mindent látunk városunk értékeiből

Z. A.: Mikor megbíztak engem a film elkészítésével, szabad kezet kaptam a városvezetéstől. Az egyetlen feltétel az volt, hogy Budakeszi értékeit mutassam be. Ha a budakeszi dugókról szóló alkotásra kaptam volna felkérést, az egy másik film lenne. Én nagyon szeretem Budakeszit, szeretem a sok zöldet, ami itt van. A szlogent is én választottam ki. Rákerestem, hogy az évek alatt milyen szlogenek fordultak itt elő és ezt találtam a legtalálóbbnak, ez állt hozzám a legközelebb. Ez egy alkotás, és mint minden alkotás, szubjektív. Én Budakeszit ilyennek látom.

Mindössze 2:43 perces a film és 52 snitt (filmkép, jelenet) látható ennyi idő alatt!

Z. A.: Az elején kicsit meglepődött a városvezetés, hogy 2,5 percesre tervezem a filmet. De úgy gondoltam, ebben a rohanó világban, már ez is túl hosszú. Viszont ebbe még sikerült elviselhető módon belerakni, mindent, amit szerettünk volna. Természetesen volt sok snitt, ami végül nem került be, és volt olyan helyszín, amit utólag nagyon sajnálok, hogy nem került bele, és nem jutott eszembe korábban. Minden snitt rengeteg előkészületet igényelt. Először ki kellett választani, milyen helyszínek szerepeljenek. Mintegy 200 helyszín jött számításba. Az ezekről készült próbafelvételekből választottunk ki 52 helyszínt, melyeket újra bejártunk és kerestük a legszebb arcukat, hogy melyik kompozíció lenne a legjobb és milyen napszakban. Ezután a családom szereplésével készítettem tesztfelvételeket, hogy lássam, jól működik-e a vágás. Ők a végleges filmváltozatban is szerepet kaptak. Mindezek után leszerveztük a napot és a szereplőket. Minden snitt legalább 3-4 órát vett igénybe az éles forgatás során, és ezekből összesen 2-3 másodperc került be a filmbe.

A 15 fős stábon kívül, akik nyilván többségében nem budakesziek, hány helyi lakos alakította a „szerepeket” a filmben?

Z. A.: Mintegy 200 fő! Hála és köszönet valamennyiüknek! Hatalmas munka volt a szervezés, melyben nagy segítséget kaptam ‘Sigmond Bertalan alpolgármestertől.

Sok szép pillanatot láttunk!

Z. A.: Fontosnak tartottam, hogy Budakeszi legszebb arcát mutassam. Például a Villám utcában van pár gyönyörű fa – talán japán díszcseresznye -, ami tavasszal két hétig virágzik, és az utca csupa rózsaszín, itt futnak a cserkészek a filmben. És arról sem feledkezhettem el, hogy az odvaskeltikék benne legyenek a filmben. Ilyenkor 2-3 hétig kék-fehér színben pompázik a budakeszi erdő. Ezt a biciklis részbe raktam bele. Minden szereplő budakeszi lakos és a zenészek is ide kötődnek.

Én erdőjáró vagyok, gyalog és biciklivel is. Nekem paradicsomi ez a környezet. A lelkem a sok zöldben megnyugvásra talál. Ha nagy feszültségek vannak az életben, akkor ki kell menjek az erdőbe, a fák közé. Nagyon szeretem a vadasparkot és az állatokat. A forgatás kapcsán egy éven keresztül jártam be a vadasparkba, és készítettem a felvételeket a farkasról, a hiúzról és a szarvasokról. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű, hiszen van egy mozdulat, egy tekintet, egy szép kompozíció, ami dramaturgiailag megfelelő lesz a filmhez. Sajnos ezek hónapok, napok, órák…

Gondolom, számos izgalmas kaland is volt a forgatás során.

Z. A.: A néptáncosok, a Rojtos együttes tagjai 4 órán keresztül táncoltak a 40 fokban, hogy az a 3-4 másodperc tökéletes legyen róluk és életszerű. Még az utcai forgalmat is leállítottuk pár percre, hogy elkészüljenek az izgalmas felvételek. A Batthyány utca lakóival előre megbeszéltük, hogy az adott forgatási napon álljanak el az autókkal az utcából. Eljött a nagy nap, és épp egy hatalmas zuhé volt, így hajnal 4-5-kor kellett hívni a szereplőket és a lakosokat, hogy nem lesz forgatás, majd leszerveztünk egy újabb napot. A szarvasnak pedig tavasszal nemhogy szarva, még agancsa sem volt.

Túl a film forgatásán, melyet lapzártánkig mintegy 15 ezren láttak a Facebookon és a Youtube-on, mivel zárhatnák le ezt a témát?

Z. A.: A film elkészítésének folyamata hasonlóan zajlott, mint egy nagyjátékfilm esetén is az előkészítéstől az utómunkáig. A hangot mozifilmes hangmérnök zörejezte, a gyönyörű színekért pedig a „colorist”-ot illeti dicséret. A vizuális effektekért egy nagyobb csapat, a B4VFX felelt. A film a helyi értéktárba nyújt betekintést, de kezdetektől a szívügyemnek tartottam, és azon voltam, hogy ne csak értékeket mutassunk be a filmben, hanem hogy maga a film is egy érték legyen a budakeszi lakosok számára. Büszkék lehessenek rá, és szívesen mutathassák ezt a filmet a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek még száz év múlva is

Most milyen munkái vannak?

Z. A.: Jelenleg egy londoni filmstúdiónak dolgozom, akik többek között a Dűne, Interstellar vagy épp a Stranger Things utómunkálatait is végezték.

Horváth Jenő

Budakeszi Hírmondó 2022. szeptember

Budakeszi díszpolgára, Albert Zsuzsa a nyáron volt 90 éves. 54 évet dolgozott a Magyar Rádióban. A mai napig olvas, ír, tervei vannak,az egész családra vasal, ellátja magát és időnként süteményeket süt az unokáknak és dédunokáknak. Mindig megcsodálom őt, mikor látom dinamizmussal teli járását, mozgását Budakeszi utcáin. A József Attila- és számos korábbi díj mellett a közelmúltban a Magyar Érdemrend tiszti keresztje elismerést vehette át. Rádiós- és költői munkásságáról kérdeztük őt ebben az interjúban.

Hogyan lesz valakiből költő?

Albert Zsuzsa: Ehhez kellett gyermekkorom meleg családi fészke, szüleim irodalmi érdeklődése, a jó könyvek, a rengeteg olvasás. 13 éves lehettem, mikor egy egész dolgozatot versben írtam meg. A pesterzsébeti gimnáziumban kitűnő tanáraim voltak, meg aztán erre születni kell. Ám életem nagy részét a rádióban töltöttem, nem költőként, hanem irodalmi szerkesztőként, ez volt a foglalkozásom. Csak akkor írtam verseket, mikor szükségét éreztem. Ezért is olyan vékonyak a versesköteteim, összesen hat. Néha rá is csodálkozom egy-egy mások által írt vastagabb verseskötetre.

Egyetemi évei után a rádióhoz került.

A. Zs.: Sokat olvasó szüleim álmát egy egyetemi diploma megszerzéséről nekem sikerült teljesíteni: 1950-ben felvettek az ELTE magyar-történelem szakára, ahol aztán a nagyszerű első év után a mérhetetlenül sok marxizmus miatt elhagytam a történelmet és egyszakos lettem. Mivel református vagyok, engem elsősorban a XVI. századi irodalom foglalkoztatott, ahol otthon voltam a biblia- és zsoltárok miatt. Nagy évfolyam volt a mienk. Egy évfolyamra jártam Antall Józseffel, Katona Tamással és két későbbi nyelvésszel, Grétsy Lászlóval és Wacha Imrével. Évfolyamtársam volt Martin György néptánc- és népzenekutató, a táncház mozgalom szellemi atyja és Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató is.

Az ő közelségükben én is éveken át néptáncoltam és Var-gyas Lajos népdal óráira jártam, ahol a népdalok lejegyzését gyakoroltuk. Életem legnagyobb ajándéka, későbbi férjem, Albert Gábor is erre az évfolyamra járt. Sugárzott róla a kemény jellem és az értelem. 64 évet éltünk együtt. Felneveltünk két kitűnő gyereket és van hat unokánk, két dédunokánk. 1954-ben, az egyetem elvégzése után tanítani szerettem volna, de akkor nem volt megüresedett tanári állás. A sors és a szerencse folytán végül is a rádióhoz kerültem, az irodalmi osztályra.

Milyen 1956-os emlékei vannak rádiósként?

A. Zs.: Október 23-án a rádiósok háromnegyed része kinn volt az utcán, köztük én is. A Műegyetemről jövő tömeg akkor már ott volt a Szentkirályi utca vonalában, ahonnan a Nagykörúton keresztül mentünk a Bem-szoborhoz, majd a parlamenthez, aztán tovább a rádióhoz, végül a Nemzeti Múzeumhoz, ahol akkor már kezdtek lőni. A múzeum kapujában lapultam a lövések elmúltáig. Akkor még fel sem fogtam, hogy mekkora veszélyben volt az életem. Egy furgonnal sikerült végül hazaérnem többekkel Pesterzsébetre. Akkor már késő este volt, egy éves kisfiam születésnapját egy nappal később ünnepeltük. Édesanyám vigyázott rá és fel volt háborodva, hogy hol voltam ennyi ideig, mert fogalma sem volt, hogy mi történt azokban az órákban. Férjemet akkor a budakeszi tüdőszanatóriumban tbc beszűrődéssel ápolták.

A rádióban nagy tisztogatás volt a forradalom leverése után?

A. Zs.: Érdekes, de nem! „Csak” néhány fiatalt rúgtak ki, akik a szerelmüket látogatták meg a börtönben. Mindenki meghúzta magát, megpróbálta túlélni ezeket az időket, persze műsorokat kellett csinálni. Én például egy Reviczky Gyula-műsort szerkesztettem, mert úgy gondoltam, hogy az politikamentes lesz. Az volt a címe, hogy A Világ csak hangulat, mert neki van egy ilyen verse. Na, amit én kaptam azért! A világ csak hangulat…? – kérték tőlem számon! Keresztury Dezső és Képes Géza mentett meg egy irodalomtörténeti sorozattal.

Ezt követően még évtizedekig dolgozott a rádió irodalmi szerkesztőségében. „Az ötvennegyedik év – 19542008” címmel foglalta össze ezeket az évtizedeket, melyek alatt kiteljesedő pályája szorosan összefonódott a XX. század második felének magyar irodalmával, kiváló alkotókkal, ünnepeltekkel és politikai okokból háttérbe szorultakkal is.

A. Zs.: Szerencsénkre a rádió irodalmi osztálya a forradalom után is egyben maradt és olyan vezetőik voltak, akik ugyan párttagok voltak – jelentős politikai kapcsolatokkal -, ám ők vigyáztak ránk, tartották a hátukat, ha valami nem tetszett a felső vezetésnek. Voltak idők, mikor 25 tagja is volt a csapatnak.

A szerkesztőség politikamentes műsorokat készített. Én szerkesztője voltam többek között az Édes anyanyelvünk (Lőrincze Lajos), Beszélni nehéz (Deme László), Hangalbum, Miért szép?, Beszélgetés egy versről” sorozatoknak. Szépirodalmi műsorokat csináltam a tavaszról, Jékely Zoltán, Csorba Győző, Takáts Gyula és mások költészetéről. Kedves munkatársam volt Tamási Áron és Tatay Sándor is.

Mikor jött el az az idő, hogy ezekben a politikamentes műsorokban lehettek áthallások is?

A. Zs.: Én nem igazán szerettem politizálni. Az viszont tény, hogy azok a költők, írók, akik műsoraim vendégei voltak, nem kötődtek az egypárti kurzushoz. Azokat a műsorokat mások alkották. Én többek között Nemes Nagy Ágnessel, Csorba Győzővel, Jékely Zoltánnal, Weöres Sándorral, Károlyi Amyval készítettem tematikus összeállításokat. Az ilyen jellegű műsorokhoz kellett a falakat feszíteni. Először egy-egy verssel, majd öt perccel, tíz perccel, 15-20 perc beszélgetéssel, 60 perces műsorokkal kaptak teret ezek a háttérbe szorított alkotók.

A 60-as, 70-es, 80-as években még nem voltak kereskedelmi rádió-és tv-adók. Mindössze három rádió-és egy tv-adó működött, és természetesen még híre-hamva sem volt az internetnek. Sokkal több volt a szépirodalmat olvasó ember. A rádió irodalmi osztályának ezeket a műsorait sokan hallgatták. Nem véletlen, hogy szerkesztőségükben, mintegy húszan dolgoztak sok-sok éven át.

A. Zs.: Ha valaki nem olvasott verset, akkor is óhatatlanul, gyakran véletlenül ráakadhatott ezekre a műsorainkra. Az elhangzott verseket színészek adták elő, akik rengeteget adtak hozzá ezekhez az alkotásokhoz. Nagyon sok hallgatónk volt azokban az évtizedekben. Jó társaság, egy nagy csapat alkotta szerkesztőségünket: Kulcsár Katalin, Liptay Katalin, Kövesdy Zsuzsa, Puskás Károly, Papp Zoltán és mások. „Az ötvennegyedik év – 19542008” című kötetemben igyekeztem összefoglalni sok évtizedes szerkesztői munkámat. Ez egy dokumentum értékű krónika és egyben emlékirat is, melyben mini portrékban idéztem fel jelentős írók, költők, művészek alakját, akikkel munkám során személyes, gyakran életre szóló kapcsolatba kerültem. A kötetben olvasható levelezéseim is erősítik a kötet dokumentum értékét.

Ugyancsak dokumentum értékű talán legismertebb munkája az „Irodalmi legendák, legendás irodalom” 11 kötete, mely a XX. század második felének szubjektív irodalomtörténete.

A. Zs.: Anekdotákat meséltek írók, meg irodalomtörténészek egykori élt íróbarátaikról a stúdióban. Ebből először műsorok készültek, aztán megszületett belőle ez a könyvsorozat. („…könyvei kordokumentumok, irodalomtörténeti csemegék. Legfőbb értékük abban rejlik, hogy hűen mutatják azt az értékrendet, amelyben a szellem, a műveltség, a tehetség, az emberi tisztesség még együtt jártak. Mai életünkben kevés a megbízható tájékozódási pont” – az idézet az egykori kolléganőtől, Liptay Katalintól származik.)

Kikről szóltak ezek az anekdoták és kik voltak az anekdotázók, aki körülülték az asztalát?

A. Zs.: Mások mellett Tersánszky Józsi Jenőről, Jékely Zoltánról, Kormos Istvánról, Weöres Sándorról, Pilinszky Jánosról, Berda Józsefről szóltak ezek az anekdoták. Sajnos ma már az emlékezők közül is kevesen élünk. Hogy kik voltak az em-lékezők az asztal körül? Cseres Tibor, Csukás István, Csurka István, Károlyi Amy, Keresztury Dezső, Kolozsvári Grandpierre Emil, Lengyel Balázs, Lőrincze Lajos, Lator László, Réz Pál, Vas István, Mészöly Dezső, Nemes Nagy Ágnes, Törő-csik Mari, Nagy Gáspár, akik most hirtelen eszembe jutnak. Összesen 104 ilyen műsor készült. Ebből 102 már a rendszerváltozás után, összesen 250 közreműködővel.

A rádiónak ez a legendás, sok évtizedes irodalmi műsorfolyama is hozzájárult egy kicsit ahhoz, hogy Herder jóslata a magyar nemzet lehetséges végpusztulásáról ne valósuljon meg.

A. Zs.: A nyelv és az irodalom tartja meg a magyarságot. Keverék nép vagyunk, de szépséges nyelvünk olyan nehéz, hogy aki ezt a nyelvet megtanulja, az magyar. Lehet, hogy egy kicsit romlik, de megvan és használjuk.

Akárhogy is számolom, a szerkesztő asszony szinte végig alakítója volt a magyar rádiózás egyik meghatározó műsorának, hisz az irodalmi osztály valamikor a 40-es évek végén indult és ön nem sokkal később, 1954-ben kezdte el ott a munkát. Lehetett abban valami eleve elrendelt sorsszerűség, hogy ötvennégy év után – ami alighanem egyedülálló az intézmény mintegy 100 éves történetében -, mikor 2008-ban végleg befejezte itt a pályafutását, az irodalmi osztályt is megszüntették?

A. Zs.: Látja, erre még nem is gondoltam!

Albert Gábor Kossuth-díjas íróval 64 évig éltek együtt boldog házasságban. Halála előtt egy évvel, 2016-ban megkapták a budakeszi díszpolgári címet.

A. Zs.: Az ő művei nem könnyű olvasmányok. Prózája nemcsak epika, hanem filozófia és líra is. Nem tartozott csapatba. Sem urbánus, sem népi nem volt. Olyan magyar író, aki nagyon művelt volt és gyönyörűen írt. Nemzeti megmaradásunk, a magyar sorsproblémák érdekelték. Egyik legjobb könyve ennek kapcsán, A Királyok könyve IV. Béláról szólt. Esszéit hét kötetben gyűjtötték össze, hét novellás kötetet és hat regényt írt, többségében saját kortársairól, az ő életünkről. Emelt fővel című szociográfiája az egyik legfontosabb könyve. Összes munkája 27 kötetben jelent meg.

Hogy kerültek Budakeszire?

A. Zs.: Negyedszázada költöztünk ide lányomék családjával együtt ebbe a kertes házba. Kezdetben nem volt könnyű az itteni élet a budapesti évtizedek után, egy addig számunkra teljesen ismeretlen környezetben. Aztán a szerencse úgy hozta, az 1943-as szárszói református konferencia 2003-as újraindításának egyik fő szervezője, Merétey Sándor, a budakeszi református egyházközösség lelkipásztora mellett férjem, Albert Gábor volt. Ezt a szervezést tíz éven át csinálták közösen. Ez a kapocs a helyi református közösséggel is hozzájárult ahhoz, hogy megszerettük ezt a szép, erdőkkel körülvett települést. Jómagam pedig ebben a református közösségben 15 éven át szerveztem a reformáció emléknapját október 31-én, irodalmi estek formájában, ahol színész barátaim is felléptek.

90. születésnapját júliusban ünnepelte családi körben.

A. Zs.: A Kossuth rádió egy korábbi műsorommal köszöntött, és a Pesti Vigadóban átvehettem a Magyar Érdemrend tiszti keresztjét. Jól esett, hogy gondoltak rám.

90 évesen egy nagy életművet tudhat maga mögött. Még mindig tud mosolyogni, fürge és gyors, ahogy látom az utcán, pedig a közelmúltban volt egy-két balesete.

A. Zs.: Hát azért, mert gyors vagyok, de a lábam már nem olyan tökéletes.

Mindig, mindenből feláll és felépül!

A. Zs.: Tudja, ez azért van, mert jó férjem volt, itt vannak körülöttem a könyvei. Rengeteg könyvet gyűjtött. Hatalmas, mintegy 10 ezres könyvtárat hagyott ránk. Ő a könyveivel tovább él velem. És a levelezésével – melyet leírtam és remélem, hogy most ki tudom adni – én is tovább élem a múltamat. Meg azért, mert együtt élek a lányom családjával, és a fiamék is közel vannak. Arról nem beszélve, hogy az Úristen is közel van hozzám!

Horváth Jenő

Budakeszi Hírmondó 2022. szeptember