65 éve indult el az Úttörővasút

Nagyszülői korba ért a gyerekek kedvenc kisvasútja. A főváros egyik közlekedési látványossága a keskeny nyomtávú Gyermekvasút, ami Széchenyihegy és Hűvösvölgy állomást köti össze és Budakeszi közvetlen közelében tekereg az erdőben.

1948. július 31.? Megnyitják az Úttörővasutat, a mai Gyermekvasút elődjét, ahol a vasutas szolgálatot gyermekek látják el.

1947-ben az állam akkori vezetősége a MÁV üzemeltetésével egy olyan vasút létrehozása mellett döntött, amelyen a szolgálatot gyermekek látják el. Ekkor még nem tartották szükségszerűnek, hogy a Gyermekvasút a cserkészszövetség vagy az akkoriban alakuló úttörőmozgalom irányítása alatt működjön. A vonal építésekor a Gyermekvasút és Úttörővasút elnevezéseket vegyesen használták, de ekkorra már eldőlt: a vasutat úttörők fogják működtetni. A Gyermekvasút építésére több egyéb helyszín (például a gödöllői kastély környezete, Margit-sziget, Népliget) is szóba került. A Magyar Kommunista Párt Központi Bizottsága végül a budai hegyek mellett döntött 1948 februárjában.

A keskeny nyomközű (760 mm) kisvasút építése 1948. április 11-én kezdődött. Költségtakarékosság céljából három részletben készült el. A munkálatokat a Széchenyi-hegyen kezdték. A rohammunkában épülő 760 mm-es nyomtávú vasútvonalat önkéntesek, egyetemisták készítették el. Az ifjúsági brigádok vágták ki az erdőt, fektették le a pályát. Az építés hőstetteiről a Népszava kiadó 1948-ban még egy ifjúsági regényt is megjelentetett.

A vasútépítéssel párhuzamosan a MÁV szakoktatói az első pajtásokat felkészítették a vasútüzem, forgalom szabályaira. Így a vasútvonal megnyitásának napján már vasutas egyenruhába öltözött úttörők fogadhatták a vendégeket. Az első, 3 km-es szakaszt 1948. július 31-én nyitották meg. Ekkor a vonal az akkori Előre állomásig tartott (mai név: Virágvölgy). A pályát 1949. június 24-én Ságváriliget (mai neve: Szépjuhászné), 1950. augusztus 20-án pedig Hűvösvölgy állomásig adták át. A hűvösvölgyi vontatási telep 1951-ben készült el. A hivatalos ideológia szerint az Úttörővasút a szocialista nevelés egyik eszköze volt, az alkotó és termelő munkára való nevelést biztosította. Az Úttörővasútra ún. problémás gyerekek nem kerülhettek. Csak jeles vagy jórendű tanulókat vettek fel, bármely tantárgyból a hármas osztályzat kizáró ok volt. Fennállásának teljes idején többszörös (az 1970-es években akár tízszeres) volt a túljelentkezés. Az Úttörővasútra bekerülni felért egy sikeres egyetemi felvételi dicsőségével.

A vasúton a szolgálati beosztások többségét 10-14 éves gyermekek látták (látják) el, felnőtt felügyelettel. (Az állomásfőnökök, a mozdony- és vonatvezetők, valamint a műszaki személyzet felnőttekből állt). Hivatalosan a vasút célja a (nagyvasúti) vasutas utánpótlás nevelése.

Eredetileg (ötvenes, hatvanas évek) a budapesti általános iskolák legjobb tanulóinak volt módja úttörővasutassá válni egy tanfolyam sikeres elvégzése után. A szolgálatot 15 csoportba tartozó, úttörőrajonként kb. egy iskolai osztálynyi gyerek látta el. Minden nap más raj volt szolgálatban, így a következő szolgálat a hét eggyel későbbi napjára esett (Így a vasutasok az iskolában ? ahol a szolgálat ideje igazolt hiányzásnak számít ma is – mindig más órákat mulasztottak). Volt speciális raj is, az énekkar és a (fúvós)zenekar.

Amikor a hűvösvölgyi szakasz még építés alatt állt, a szolgálatos raj tagjai a Moszkva téren gyülekeztek, ahonnan autóbuszon vitték őket a Széchenyi-hegyi végállomásra. A teljes vonal és a hűvösvölgyi ?Úttörővasutas otthon? megépülte után itt kellett reggel hét órakor szolgálatra jelentkezni. Érkezés után a ruhatárból vételezett egyenruhába öltözve reggeli következett, és ismertették a szolgálati beosztást. A raj zászlófelvonás után vonult Hűvösvölgy állomásra, ahonnan az úttörővasutasokat a következő vonat vitte a szolgálati helyükre. A munka általában délután öt óráig tartott: ekkor a Hűvösvölgybe való érkezés és zászlólevonás (néha alaki gyakorlatozás), illetve az egyenruhák leadása után vacsora következett. (Külön téli és nyári egyenruhák voltak rendszeresítve.) Az úttörővasutasok a munkába utazáshoz ?nem-kalauzi? felülbélyegzésű előreváltott villamos gyermek átszálló menetjegyeket kaptak.

A vasutasoknak a nyári iskolai szünet alatt kéthetes táborokat szerveztek. Hosszú ideig e táborozás Csillebércen, a külön úttörővasutas altáborban volt. (Később, 1968-ban a csillebérci Úttörőtábor felújításakor a tábort Hűvösvölgybe helyezték át.) A nyári táborozás turnusai alatt a táborozók adták a vasutas szolgálatot, mindenkire másnaponként került sor.

Volt pénztáros, jegyvizsgáló, naplózó, rendelkező és váltókezelő beosztás is. Egy időben az állomások között távíró is működött, ezeken Morse-jelekkel lehetett a táviratokat továbbítani. Az úttörővasutasok a vasutas szolgálat mellett postás szolgálatot is elláttak (a nagyobb állomásokon képeslapok, bélyegek árusítása, illetve a nyári táborozás alatt a csillebérci postahivatal ?felvevő? beosztásainak betöltése).

Az egész napi munkáért (95 és 105 közti) százalékos osztályzatot kaptak. A hibamentes munka 100%-ot ért, minden hibáért megadott %-ot vontak le. Ha valaki (leginkább két szolgálati beosztás egyidejű ellátásával) kiemelkedő teljesítményt nyújtott, néhány plusz %-ot kaphatott. Az osztályzatokat az ?Ellenőrzőbe? a felnőtt állomásfőnökök és vonatvezetők írták be. Volt időszak, amikor a % után törtjellel elválasztva az iskolai jegyeknek megfelelő osztályzatot is adtak, például az állomásfőnök által feltett szakmai kérdésekre adott válaszok alapján. Ez a fajta értékelés ma is használatos, de a törtjel utáni szám már kizárólag a szolgálat alatt tanúsított magatartás osztályzata.

A vonatok menetideje kb. 45 perc volt, a menetsűrűség az évszaktól függő (vasár- és ünnepnapokon sűrűbb) volt. A téli időszakban, amikor a vonalon csak két szerelvény közlekedett, órányi idő is eltelt a következő vonat érkezéséig. A gyerekek ilyenkor sem unatkoztak, mert az állomásokon úttörőújságok és társasjátékok álltak rendelkezésre. Az ebédet, uzsonnát a vonaton hozták ki napközben.

Eredetileg a vasútvonalat két szakaszra osztották: az első szakasz a Széchenyi-hegy és Ságváriliget, a második szakasz a Ságváriliget és Hűvösvölgy állomások közötti táv volt. 1968-ban az egy szakaszon belül érvényes teljesárú ?szakaszjegy? 1 Ft-ba került. A teljesárú szakaszjegyen kék, a félárún piros szám jelezte, hogy melyik szakaszra érvényes. Az egész vonalra érvényes teljesárú vonaljegy ára 2 Ft volt, a menettérti jegy (jelzése: a jegyen hosszában áthúzott két kék ill. a félárúnál piros vonal) 3 Ft-ba került. A jegypénztárral rendelkező állomásokon jegy nélkül felszálló, és a vonaton önként jegyet váltó ?jóhiszemű? utasoknak 2 Ft, az önként jegyért nem jelentkező ?rosszhiszemű? utasoknak 10 Ft pótdíjat kellett fizetni. (Ugyanekkor egy teljesárú villamos vonaljegy ára 50 fillér, az átszállójegyé 70 fillér, a hetijegyé 6 Ft volt.)

A vasút valószínűleg részben propaganda céllal épült. A gyakorlatban azonban semmivel sem volt átpolitizáltabb intézmény, mint az 1950-es és 1960-as években bármely másik gyermekintézmény.

A gyerekek ingyenes, játékos foglalkoztatása az Úttörővasút megnyitása előtt vitát váltott ki. A gyakorlati tapasztalatok cáfolták az ellenvetéseket. Az elmúlt több mint 60 év bebizonyította, hogy a gyermekvasutas közösség és a játékos formában teljesített szolgálatok hasznosak, és szinte összehasonlíthatatlanok bármilyen fiatal- és felnőttkori tapasztalatszerzéssel.

A mosoly vonata – 1958 (részlet)