Ünnepi megemlékezés az 1848/49-es forradalomról és szabadságharcról

Az Erkel Ferenc Művelődési Központban megrendezett ünnepi műsoron közreműködtek a Széchenyi István Általános Iskola 4. évfolyamos tanulói, akik felidézték a népek tavaszát, a márciusi eseményeket, a szabadságharc dicső harcait. A műsor végén Ady Endre Fölszállott a páva c. versének megzenésített változatát adták elő a gyerekek Mayer Zita és Lukács László kíséretében.

 

Ünnepi beszédet mondott dr. Győri Ottilia polgármester. A beszéd teljes tartalmát közöljük:

 

„Történelem nélkül a nép olyan lenne, mint a gyermek, aki nem tudja, mi történt vele tegnap. Létének nagyobb részét, múltját vesztené az ily nemzet, nem volna egy nemzet többé, s minden emberöltővel kihalna, mint az egynapos pillangó. Az emberi öntudat alapja az emlékezet: a nemzeti öntudaté a történelmi emlékezet. Testemben egy parány sincs abból az anyagból, amiből hét évvel előbb voltam: de ugyanaz vagyok, mert emlékezem. Éppígy; ma senki sem él azokból, akik 200 éve éltek e hazában: de ugyanaz a nép vagyunk, mert emlékezünk. A jelent csak a múltból lehet megérteni: a jövőt csak a múlt alapján felépíteni.” – írta Babits Mihály, amikor a fogarasi gimnáziumban volt tanár, az iskola értesítőjébe dolgozatként.

 

Emlékezzünk azokra, akik 169 esztendővel ezelőtt új folyást szabtak a magyar történelemnek. Amikor a jogokat kiterjesztették mindenkire, amikor megteremtették a felelős kormányzást és a nemzeti államélet alapjait, amikor a szabadság mindenkié lett, a nevezetes magyar nemzet újjászületett.

Az a nemzedék olyan örökséget hagyott ránk, amire azóta is minden esztendőben emlékezünk. Ha esik, ha fúj, ha kedvező a csillagok állása, ha borult az égbolt Magyarország felett, ha van tétje annak, hogy kitűzzük a kokárdát, s ha csak egy szép ünnepnap vár ránk.

Ez a nap – mint minden igazi nagy ünnep – közösséget teremt: egy irányba fordítja mindannyiunk tekintetünket. Mindegy milyen politikai pártot követünk, mindegy milyen hit szerint rendezzük be az életünket: március 15. és mindaz, amit képvisel, közös örökségünk.

Emlékezzünk tehát, hogy a múltból megértsük a jelent és a múlt alapján felépítsük a jövőt.

Magyarországon a szabadság idejét éljük. Igaz ez akkor is, ha most úgy tűnik, nehéz időknek nézünk elébe: a nemzetközi porondon elhúzódó válság fenyegeti a jövőnket.

Ha bátran megtesszük, amit meg kell tennünk, ha lesz bennünk elég elszántság, hogy összekapaszkodva megvédjük azt, ami a mienk, új irányt szabhatunk a jövőnek – itt Magyarországon és Európában is.

Budakeszin is megtesszük mindazt, amit egy önkormányzat megtehet azért, hogy a szabadság lehetőségeit életre válthassuk – ebben jó partnerekre találtunk a város közösségeiben. Komoly dolgokat építünk: új városközpont, új iskolát, új tanuszodát és remélem hamarosan új művelődési központot is.

A békeidőnek legnagyobb mércéje az építkezés. A rombolás, az öncélú szembenállás nem vezet sehová. Építenünk kell, de nem csak falakat és intézményeket, hanem elsősorban közösségeket. Csak így lehetünk méltóak 1848 örökségéhez.

 

dr. Győri Ottilia

polgármester

FOTÓGALÉRIA ITT.

A Buda Környéki Televízió által készített felvétel megtekintéséhez kattintson az alábbi videóra:

Megosztom a cikket