Ismeretlen ismerős

“Modernitás és tradíció, korrekt emberi és üzleti magatartás” – így foglalható össze Kórósi Miklós ars poeticája.

 

A most 50 éves mester tősgyökeres budakeszi lakos, nagyszülei Zsámbékon, illetve Perbálon születtek. Nagyapja szabóként dolgozott, de kicsinek találta a két falut, ezért 1957-ben Budakeszire költöztek. Közben kitanulta a vegytisztító szakmát, amelyben aztán édesanyja és az öccse is követte. Nagyapját – sváb származása miatt – meghurcolták, édesanyját nem engedték továbbtanulni.

A helyi általános iskola elvégzése után a budapesti Madách Imre Gimnáziumban érettségizett. Mindig szerette a sportot, a középiskolás évek alatt vízilabdázott. Érettségi után felvételizett a Testnevelési Főiskolára, de nem vették fel. Az akkori törvények szerint másfél évig sorkatonai szolgálatát töltötte, közben magán úton végezte el a szakmunkásképzőt, tanulta meg a mesterséget. Sági Bélától tanulta meg a szakma csínját-bínját. Még a katonai szolgálata közben felvételizett a Zsámbéki Tanítóképző Főiskolára, amelyet sikeresen el is végzett. Újból felvételizett a TF-re, másodszorra már fel is vették, el is végezte.

Nagyapja 1990-ben meghalt, édesanyja nagy beteg lett. Megbeszélték, hogy ő veszi át a családi vállalkozást, 199. január 1-jétől végzi ezt a tevékenységet. Elégedett, szívesen végzi ezt a munkát, amely teljes embert kíván, feleségével együtt viszik a “hivatalt”. Mindig jóleső érzés fogja el, ha bármilyen behozott anyagot sikerül tisztábbá tennie. Vannak persze reménytelenül koszos ruhadarabok, szőnyegek, függönyök is, ezeket is lehet egy kicsit jobbítani. Német vegyszerekkel dolgozik, minden foltféleség tisztítására megvannak a megfelelő szerek. A legdrágább vegyszereket használja, de árai alatta vannak a környék vegytisztító árainak. Minden egyes ruhadarabot felesége és ő saját műhelyében tisztít.

A szakma kihalóban van, a környék nagy bevásárlóközpontjaiban vannak vegytisztító egységek. A multikkal versenybe tud szállni, több kuncsaftja is többszörösen visszajáró. Fontosnak tartja a személyes kapcsolatokat, sokszor el-elbeszélget régi ügyfeleivel.

Honlapjáról azt is megtudhatjuk, hogy a legkorszerűbb eljárásokat egységesíti a hagyományos módszerekkel. Szolgáltatásai között szerepel a mosás, festés, színtisztítás, vegytisztítás. Festést csak korlátozottan vállal, azt inkább kiadja bérmunkába. A vegytisztítás és a mosás közötti különbséget a ruhán lévő textil teszt jelzi: mit is lehet kezdeni ezekkel. Vannak olyan foltok, amelyek csak vegyszerrel, vannak, amik vízzel oldódnak. Száraz tisztításkor nem is használ vegyszert (portalanítás, száraz kefélés).

Mindenképpen tisztítóba kell vinni a szmokingokat, frakkokat, öltönyöket, szövetkabátokat. Manapság sok matrachuzatot hoznak tisztítani.

Legbüszkébb gyermekeire, akik mindketten egyetemisták és szabadidejükben szívesen segítenek szüleiknek. Sajnos nagy a valószínűsége annak, hogy nem fogják folytatni a családi hagyományokat, de hát az élet kiszámíthatatlan…

Kórósi Miklós kapcsolódásként szeret olvasni, kerékpározni, főleg a Balaton-felvidéken.

A hagyománytisztelet és -szeretet jelen van mindennapi életében is. Részt vett az I. világháborús emlékmű újraavatásán, a német nemzetiségi emlékmű felavatásán. “Az a legszebb, ha hallom a Himnuszt vagy a Szózatot” – fejezte be a beszélgetést Kórósi Miklós.

 

A Buda Környéki Televízió felvételének megtekintéséhez kattintson az alábbi képre:

Megosztom a cikket