Hírmondó jegyzet – Szelíd üzenet a sötétzöldnek

Különös élőlény járja Budakeszi környékén az erdőket. Hosszú évek óta figyelem a nyomait. Magamban úgy neveztem el: sötétzöld.

Jelenléte nyilvánvaló. Bár magam még soha nem találkoztam szemtől szemben egyetlen példánnyal sem, de úgy gondolom, hogy főként a pirkadati, illetve alkonyati órákban aktív. Rendszeresen járja a territóriumát, jelenlétét könnyen észrevehető nyomokkal teszi egyértelművé.

Legfőbb tevékenysége, hogy az erdészeti utakra, frissen vágott nyiladékokra keresztbe húzgálja a kisebb kidőlt fákat. Ebben a tekintetben hasonlatos a vízben élő és Magyarországon mostanában újra megtelepedő hódhoz, amely egyrészt táplálékszerzés, másrészt vacoképítés céljából ugyancsak így alakítja környezetét. A hód szerszámként a fogát használja, ám a sötétzöld testalkata, evolúciós állapota ezt aligha teszi lehetővé, ezért leginkább a már rendelkezésére álló, földön heverő fákat vonszolja. De akadnak köztük leleményes, kivételesen tanulékony egyedek is, melyek motoros láncfűrésszel járják az erdőt és azzal döntögetik keresztbe az utakra a fákat.

Másik jellemző tevékenységük (kártételük?) a vadgazdálkodással kapcsolatos létesítmények, kerítések és főként a magaslesek rongálása. A sötétzöld összetöri a szórók mellé épített, kukorica tárolókat, előszeretettel teszi tönkre a magaslesek létráit, elhordja a lesre bekészített ülődeszkákat és olyan páratlanul erős, meglehet falkában járó egyedek nyomaival is találkoztam már, melyek felborogatták a magasleseket.

Miként a Bükkbe mostanában visszatelepülő farkasokat, a sötétzöldeket is meg lehetne figyelni automata vadkamerákkal. Ám eddig – úgy tudom – ezzel senki sem próbálkozott. Így jobb híján, csak a képzeletünkre hagyatkozhatunk.

Szinte látom magam előtt, amit a sötétzöld kora hajnalban kel, indító kávéja mellé még megnézi a Bolygó Kapitánya című sorozat legutóbbi epizódját, majd útnak indul, hogy ő is tegyen valamit a természetért. Homloka verejtékét hullatva ráncigálja keresztbe az útra a kidőlt fákat, ami nem könnyű feladat, hiszen a természet rend szerint alaposan összekuszálja az ágakat. Aztán rábukkan egy magaslesre, lopva körbetekint, majd magabiztos, szekértő mozdulatokkal elkezdi rombolni, pusztítani az építményt. Mindeközben madarak csicseregnek a lombok között, jókora zöld gyík csusszan az avarban, szarvas lép be csendesen az éger sűrűjébe és holló kiáltja az égből, hogy kro, kro. A sötétzöld pedig azt hiszi, hogy ő mindezt megvédi.

Mert na nehogy már, hogy itt az erdőben kerékpárral, vagy autóval járjanak! Még az erdészek se! Pláne a vadászok!! Azok a rettenetes vérengző fenevadak, akik lelövik a szomorú szemű szarvast, puskát emelnek malacra és még a ravaszdi rókát, sakált is prédának tekintik. Harcol a sötétzöld, ádázul harcol és alighanem még büszke is magára.

Pedig ehelyett végiggondolhatná, hogy a tervszerű, szakmailag, tudományosan megalapozott erdő- és vadgazdálkodás nem árt, hanem használ a természetnek. Segít fenntartani a megmaradáshoz, fejlődéshez elengedhetetlen egyensúlyt. Az erdész ritkít, telepít, válogat, vág, amivel persze gazdasági hasznot hoz létre, ugyanakkor hozzájárul az erdő egészséges fejlődéséhez, megmaradásához is. Tudatos vadgazdálkodás nélkül – természetes ragadozó hiányában – a hazai vadállomány végleg elkorcsosulna, nem is szólva az egyes fajok túlszaporodásának problémájáról. Éhes vaddisznókondák tarolják le a családi házak kertjeit, a vad tetemes kárt tesz a mezőgazdasági ültetvényekben, hajnalonként rókák csavarognak a Fő utcán és már itt van az aranysakál is, amely táplálkozási territóriumában szinte teljes egészében felfalja egy-egy esztendő őzszaporulatát, nem is szólva a dívány helyett időnként a csalitosban szendergő, cirmos Mircikéről, aki után legfeljebb csak a bolhanyakörvet találja meg az elkámpicsorodott tulajdonos, ha egyáltalán megtalálja.

Szelíden kérem a sötétzöldet, hogy gondolja ezt is végig. És ha már az erdőt járja – ami helyes és örvendetes -, akkor töltse el értelmesen a szabadidejét. Akasszon a nyakába egy kukkert és lesse a madarakat, vadakat, nagyon érdemes, mert csudákat láthat. Vagy fotózzon! Örökítse meg a természet páratlan csodáit, és ha jól sikerül egy-egy kép, akkor küldje be valami pályázatra, hátha más is észreveszi, hogy ő milyen ügyes. Vagy csak úgy járjon, keljen az erdőben, legyen része az ökoszisztémának, hiszen ez is óriási élmény.

De ne alakítsa a környezetét! Pláne ne így. Mert ezzel egészen biztosan több kárt csinál, mint hasznot. Kárból, bajból pedig már így van bőven.

(Dr. Illisz László)