Múltunk titkai – A türelem csipkét teremt

 

Amikor már közeledett nyugdíjazásom ideje, sokat gondolkodtam, mit is fogok csinálni rengeteg szabadidőmmel, ha már nem kell bejárnom dolgozni.

Volt egy kertünk Budakeszin, terveztem, majd ott fogok biokertészkedni, gyümölcsöket befőzni, sokat olvasni, élvezni a jó levegőt, a madárcsicsergést. Szerettem Budakeszin lenni, de a bio zöldségtermelésem nem volt sikeres, és igazán nem is elégített ki ez a munka.

 

1989 augusztusában felmentem a Várba, körülnézni a Mesterségek Ünnepén. Sok érdekes kézműves munkáit láttam, de legjobban a csipkeverőké ragadott meg, amint orsóikat ide-oda rakosgatták, s kialakult a szép csipke. Megkérdeztem a csipkeverőnőt, hol lehet ezt a szép kézimunkát megtanulni? “Nálam” – felelte Gervai Mária. Megbeszéltük, eljártam hozzá, s megtanított a csipkeverésre. Azóta is örömmel, szívesen csinálom, hiszen a csipkeverés igazi alkotó munka és maradandó.

 

Aktív dolgozóként, az utolsó 20 évben textil- és gumiipari kutatásokkal foglalkoztam. Hamar rájöttem, a vert csipkével kapcsolatban is kínálkozik kutatási téma.

 

Tanítómmal együtt eljártunk múzeumi könyvtárakba, magyar, német, francia nyelvű könyvekben kerestük a vert csipkére vonatkozó írásokat. Részben ezekből állítottuk össze a Csipketörténeti érdekességek című könyvünket.

 

A vert csipke kutatását nem hagytuk abba, sok-sok érdekes leírást, rajzot, fényképet találtunk. Arra gondoltunk, érdemes lenne mindezeket csipkeverő barátainkkal is megismertetni. 1995-ben megalapítottuk hát a HÍRADÓt, amelyet évente 3 alkalommal adunk ki, önköltségi áron. Napjainkban már több mint száz csipkeverő várja megjelenését.

 

Megalakítottuk Budapesten a Csipkeverők Baráti Körét, s minden második szombaton összejövünk a XII. kerületi MOM Művelődési Házban, ahol sokat tanulunk egymástól. Azóta rendeztünk – itthon és külföldön-  vert csipke kiállításokat, vagy besegítettünk másoknak e munkába. Rendszeresen részt veszünk hazai és külföldi csipkekonferenciákon, pályázatokon. Sőt, baráti körünk csipkeverői is már több alkalommal nyertek díjakat. Magam is részt vettem ilyen rendezvényeken több alkalommal is, bár díjazást csak egyszer kaptam.

 

Csipkés életem során, egyéni kutatásaim eredményeit ún. mappákba gyűjtöttem össze, eddig 10 témában.

 

Az idő eljárt fölöttem, ma már nem tudok aktívan részt venni a csipkével kapcsolatos munkákba, szervezésekbe. De azt érzem és tapasztalom, a csipkeverés nem csak a szemnek és a kéznek kínál sikeres munkát, hanem a lelket is megnyugtatja. Az, hogy valami nemeset, szépet tudtunk alkotni, ami örömet, élményt tudott adni nem csak saját magunknak, hanem másoknak is…

 

Sokféle csipkefajta és technika létezik (horgolt, kötött, csomózott stb.), de a legértékesebb a varrott és a vert csipke. A varrott csipkét (Kiskunhalasi) tűvel-cérnával varrják, a vert csipkét pedig faorsókkal, verőkékkel készítik. Azért nevezzük vert csipkének, mert munka közben a faorsók egymással összeverődnek, nagyon kellemes hangot adva. Mi úgy mondjuk: fahangon csilingelnek.

 

A vert csipke kb. 400-500 éve keletkezhetett. Valószínűleg úgy, hogy amikor a vastag növényi rostfonalból készült szövetet – a megfelelő hosszúság elérése után – levágták, a vetülék (kereszt) irányú szálak könnyen lebomlottak a hosszanti (lánc) irányú fonalak közül. Ennek megakadályozására, a lánc irányú, lógó fonalvégeket egymással összekötözgették. Az embernek azonban örök igénye, hogy ?amit én készítek, az más és szebb legyen, mint az, amit a szomszédom csinál.? Tehát nemcsak egyszerűen, hanem különböző módon csomózták, kötözgették össze egymással ezeket a hosszanti fonalakat. Így különböző “minták” keletkeztek, dísze lett a szövetdarabnak. Ám mennél szebbre, egyéni különlegességűvé akarták csinálni e szövetvégi eldolgozásokat, annál hosszabbra kellett hagyni a levágott láncfonalakat. Márpedig a cifrázáshoz hosszú fonalak szükségesek, azoknak pedig az a tulajdonságuk, hogy hamar összegubancolódnak.

 

Egy kedves monda szerint egy matrózlegény látta, mennyit kínlódik kedvese a szövetvég kuszált fonalainak összekötözgetésével, faragott hát számára kis fa botocskákat. Ezekre rátekerve a hosszú fonalvégeket, sokkal könnyebb volt bánni velük. Állítólag ebből fejlődött ki a csipkeverés technikája. Hogy hol és mikor, erre nincs megbízható adat.

 

Mindenesetre a 4-500 évvel ezelőtt élt, dolgozott festőművészek ránk maradt képein látható, hogy a főurak és a főúri hölgyek ruházatának gallérja, kézelője vert csipkével volt díszítve. Akad néhány festő, szobrász munkáin is csipkeverő lány. Ugyancsak találtak az ásatások során, koporsóban eltemetett halottak ruháin, szemfedőin is vert csipkét. E csipkék értéke akkor egyenlő volt az aranyéval, tehát csak a gazdagok engedhették meg maguknak a vert csipkés ruhák viselését. Később már a polgárság között is elterjedt a vert csipkével való ruhadíszítés, ám sok helyen szigorú rendeletben határozták meg, hogy a nők és a férfiak, koruktól és rangjuktól függően, milyen anyagból készített, hány centi széles csipkét viselhetnek.

 

A vert csipke első magyarországi írásos emléke 1560-ból származik Selmecbányáról. Ott a városatyák rendeletileg tiltották meg a nők csipkeveréssel való foglalatosságát, mondván: e könnyű munka léhaságra, cifrálkodásra csábítja őket.

 

A különböző koroknak, egyes tájaknak, sőt, ügyes csipkeverőknek is megvolt a maguk sajátos, jellegzetes mintakincse. Ilyenek Magyarországon pl. a Gömöri, Sóvári, Nagykunsági, Torockói, Sárközi, Balatonendrédi stb., valamint a Fáy, Jezsek, Kájel, Móga stb. családok csipkéi. Büszkék lehetünk arra, hogy a Nemzetközi Varrott és Vert Csipkeegyesület (OIDFA) kétévenkénti, mindig más-más országban, városban tartott kongresszusának pályázatain néhány éve, magyar csipkeverők is részt vettek. 2012-ben Japánban II., 2014-ben Ausztráliában I. díjat nyert két csipkebarátnőnk. Mindketten a budapesti Csipkeverők Baráti Körének tagjai.

 

Több európai és más földrészek országaiban is rendeznek országos csipke kongresszusokat, írnak ki pályázatokat, amelyeken már magyar csipkeverők is részt vesznek, s kapnak elismeréseket. Arra is büszkék lehetünk, hogy a Balatonendrédi csipke 2014-ben hungarikum lett!

 

Nagyon szép a vert csipke! Sok örömet, lelki megnyugvást ad készítőjének, bár néha bosszúságot is, ha nem sikerül valami úgy, mint ahogyan szeretnénk. Az alapveréseket könnyű megtanulni, de a bonyolultabb minták elkészítéséhez jó technikai tudás, kézügyesség és főleg türelem szükséges. Sok vert csipkével kapcsolatos könyv jelent meg már Magyarországon is, de jóval több külföldön. Mindegyikben sok szép minta rajza, fényképe, technikai leírása található. Sokat lehet tanulni ezekből, de csupán könyvekből nem nagyon lehet elsajátítani a csipkeverést. Kezdetben szükséges egy gyakorlott csipkeverő segítsége, de későbben már az egyéni tudás és szorgalom rávezet mindenkit a komplikáltabb minták elkészítéséhez.

 

Érdemes megtanulni! Különleges dísze lehet ruházatunknak, lakásunk szebbé, barátságosabbá tételének, családi, vallási, ünnepi alkalmakkor pedig ékesíthetik környezetünket!

 

Hábelné Kiss Gabriella

Megosztom a cikket