Sporthírek
Gratulálunk Molnár Bálintnak!
ORSZÁGOS ELSŐ HELYEZÉST ÉRT EL TENISZVERSENYEN MÁSODIKOS TANULÓNK
Molnár Bálint, 2.a osztályos tanuló hétvégén megrendezésre kerülő korosztályos Soroksári Országos Teniszversenyen a dobogó legfelső fokára állhatott fel versenytársai között.
Gratulálunk gyönyörű sportteljesítményéhez, arany a nyakban, siker a zsebben, szép volt Bálint, büszkék vagyunk Rád!
Két meccset nyert az U14 fiú csapat a főtáblán!
BSC-MAFC/B 60-58
BSC-Szolnoki KA U14/A 45-90
BSC-NKA Pécs U14/B Fiú 81-67Megint sikerült két akadémiai csapatot elvernünk! Két győzelem volt a cél, ezt teljesítettek a srácok, amiért le a kalappal. Voltak nagyon nagyon jó dolgok a játékunkban, kifejezetten örülök, hogy a védekezésen sikerült keményíteni és ennek meg lett az eredménye!
Ezzel eldőlt, hogy BSC U14-es fiú csapata azért játszhat, hogy az ország 25-28. hely valamelyikén végezzünk! Ahogy a meccsekbe úgy a csapatképbe is beletettük szívünket lelkünket! Ez remélem látszik! Hatalmas teljesítmény volt srácok, gratulálok!
Hajrá BSC!
Budakeszi LA II. – Dunabogdány SE 2-0
Magabiztos siker hazai pályán!
Immár napsütésben és nyári melegben léptek pályára U13-as focistáink a Dunabogdány ellen.
Azonban úgy tűnt, mintha az első negyedben téli álmot aludtak volna a srácok. De hiába a szokatlanul sok technikai hiba és a lassú játék, így is sikerült helyzeteket kialakítani, és a kapunk se forgott nagy veszélyben. Leszámítva az ellenfél pontrúgásait.
Szerencsére sikerült felpörögnünk az első kis szünetben, és rögtön góllal kezdtük a második negyedet, amitől megnyugodtunk és nagyon sokat javult a játékunk. Majd a félidő előtt sikerült megduplázni az előnyt, amivel – meglepő módon – a végeredmény is megszületett.
A harmadik negyedben még kitartott a lendület és a tudatos, gyors játékot számos helyzet kísérte. A végére viszont elfáradtunk, és mivel az ellenfél a hátrány ellenére sem adta fel a biztos védekezésen alapuló játékát ellaposodott a mérkőzés.
Összességében elmondható, hogy nem ez volt az idei legjobb szereplésünk, de öröm, hogy ennek ellenére is nagyon magabiztosan arattunk győzelmet – ez az igazán jó csapatok ismérve!
Gratulálunk Gyerekek!
Hajrá BLA!
Szép hétközi teljesítmény Pátyon
U15-ös I. csapatunk kedden Pátyon pótolta elmaradt első tavaszi bajnoki mérkőzését.
Nagyon vártuk ezt a találkozót, hiszen ősszel pont szomszéd településünk csapata ellen játszottunk a leggyengébben.
Ezt a nehéz őszi győzelmet szerettük volna most feledtetni.
Sajnos a mérkőzésnek kezdő kapusunk nélkül kellett neki vágjunk, azonban Tittmann Benji kiválóan ugrott be Csizner Andor helyére.
Az első félidőben nagyon fegyelmezetten, de kissé görcsösen játszottunk. Ennek köszönhetően a támadó harmadban sok hibát halmoztunk fel.
Mindezek ellenére Bojtár Csani góljával előnnyel vonulhattunk a szünetre.
A pihenő jót tett a csapatnak és a második játékrészben, habár sok helyzetet hagytunk ki mégis megnyílt a gólcsap.
Bencsik Attila 4 szépségdíjas góllal abszolút eloszlatta a kétségeket.
Egy nagyon harcos és dinamikus csapat otthonában sikerült győzedelmeskednünk.
Pátyi SE vs. Budakeszi LA 1 – 5
Gratulálunk egytől-egyig minden játékosunknak!
Köszönjük a kedves Szülők támogatását!
Hajrá BLA!
Budakeszi siker a röplabda diákolimpián
Az V-VI. korcsoportos röplabda diákolimpia vármegye döntőit rendezték az elmúlt napokban, ahol lányoknál és fiúknál is érdekeltek voltunk.
Az örömünk teljes, hiszen mindkét csapat veretlenül végzett az élen Pest vármegyében , és így képviselhetik iskolánkat, valamint Budakeszit a debreceni országos döntőben.
Folyt. köv. áprilisban
Gratulálunk!!!
Tavasz kupa Budakeszin – március 2-án
Ismét jó hangulatú családi amatőr asztalitenisz verseny helyszíne volt az Árpád fejedelem téri új iskola sportcsarnoka. A kiválóan szervezett versenyen egész nap pattogott a labda 9 asztalon. Gratulálunk a résztvevőknek és a nyerteseknek.
Gyermek kategória:
- I. Bocz Márton
- II. Buda Pál
- III. Ferenczi Márton
Ifjúsági kategória:
- I.Nagy Bertalan
- II. Nagy Dániel
- III. Bocz János
Női kategória
- I. Lengyel Katalin
- II. Szilágyi Virág
- III. Ozsváth Rita
Igazolt versenyzők kategóriája:
- I. Záhonyi Mátyás
- II. Horváth Máté
- III. Szemereki Barna
Férfi kategória:
- I. Soós Tamás
- II. Bata Károly
- III. Bocz János
Páros Verseny:
- I. Bata Károly – Cseresznyés József
- II. Baráth Szilvia – Tóth Gyula
- III. Polgári Balázs – Soós Tamás
Köszönjük az egyesületi tagok, különösen Lengyel Katalin titkárunk , és Szemereki Tamás, Draskóczy András szervező munkáját, az önkormányzat által biztosított büfét, Draskóczy András és a Peszmeg család süteményeit, Süvegh Júlia könyvelőnk adományait, a Kalifa cég, az Itt-ott Tv, a Dr.Kelen termékeket.
Bánáti Katalin alelnök, aki dr. Berki Balázs nemzetközi játékvezetővel együtt irányította a versenyt, ismét minőségi könyvadományokkal örvendeztette meg a jelenlévőket. A BKTV a sportot népszerűsítő riportot készített, a riporter Bíró Ica volt.
Egy öt tagú család is részt vett a versenyen, az édesapa játszott, a három kisgyermek és az édesanya drukkolt, igen jól érezték magukat! Még nyíregyháza mellől is érkezett versenyző család.
Az egyesület az érmek mellett Dechatlon hátizsákot és ajándék csomagot adott a nyerteseknek.
Ketten is jelezték, hogy a továbbiakban szeretnének rendszeresen pingpongozni, úgyhogy tárgyalnunk kell az üzemeltető Molnár Tamással arról, hogy hosszabb ideig, vagy nemcsak hétfőn és szerdán, hanem más napon is béreljük a tornatermet, hiszen az önkormányzat célja az, hogy minél többen sportoljanak.
Hajrá Budakeszi Asztalitenisz!
Bakács Bernadett
Tavasz Kupa Amatőr Asztalitenisz Bajnokság
Helyszín: Széchenyi István általános iskola (Budakeszi, Árpád Fejedelem tér 1.)
Időpont: 2024. március 2. szombat 10 óra
A nevezési díj diákoknak ingyenes, jövedelemmel rendelkezők esetében 3.000 Ft.
Előzetes jelentkezést a név és életkor, elérhetőség megadásával a pingpongbudakeszi@gmail.com e-mail címre várunk 03.01–én 18 óraig.
Helyszíni jelentkezés: Reggel 9 óráig lehetséges minden versenyszámban.
A gyermek, az ifjúsági, a női és igazolt versenyző kategóriákban a verseny 10 órakor kezdődik.
A férfi verseny 12 órától indul. A helyezettek érem és tárgynyereményben részesülnek.
Párbajtőr sikerek a heidenheimi Világkupán
ARANYÉRMET NYERT, és bebiztosította olimpiai kvalifikációját az Andrásfi Tibor, Koch Máté, Nagy Dávid, Siklósi Gergely összeállítású férfi párbajtőrcsapat a heidenheimi Világkupán, gratulálunk! Részletek, nyilatkozat, eredmények itt: https://hunfencing.hu/hirek/aranyos-kvota-heidenheimbol/
Pest vármegyei Bajnok U15-ös csapatunk Futsal I. osztályban
Vasárnap zárultak a Pest vármegyei Futsal I. Osztály küzdelmei.
Egy rendkívül izgalmas és hosszú menetelés volt ez U14/15-ös csapatunk számára.
A korábbi években egészen jól szerepeltek a gyerekek ebben a szakágban, de idén sikerült még egy szintet lépniük.
A 8 csapatos I. osztályú mezőnyben nálunk magasabban rangsorolt klubok szerepeltek, illetve köztük kifejezetten futsal csapatok is. Ellenfeleink közül elég, ha az Újpesti TE nevét említjük, amely az ország legnagyobb klubjai között van számon tartva.
A gyerekek már az odavágók alkalmával kivívták az ellenfelek tiszteletét, hiszen sikerült mind a 7 mérkőzést egyaránt megnyerni.
Ennek eredménye a visszavágókon meg is látszott. Az ellenfelek egy része a rendkívül fegyelmezett és visszahúzódó védekezést választotta ellenünk, amely néha meg is tudta nehezíteni a dolgunk.
Végül VERETLENÜL a legtöbb gólt szerezve és a legkevesebb gólt kapva sikerült diadalmaskodnunk.
Mielőtt valaki a tabellára nézve azt mondaná mennyire sima volt ez, mi szeretnénk tisztázni, hogy nem!
Végig képzett játékosokkal és szervezett csapatokkal kellett felvennünk a versenyt.
(Viszonyításként a mi mezőnyünkben 2. helyezett TSE Jászberény “fiatalabb” sora veretlenül megnyerte a Heves vármegyei U15-ös Futsal bajnokságot. +81-es gólaránnyal.)
A Budakeszi LA csapatában bemutatkozó 12 játékos mindegyike szenzációs teljesítményt nyújtott.
A Gólkirály Bencsik Attila lett 29 gólt szerezve, míg a második helyen is BLA játékos Duliskovich Dávid végzett.
Szeretnénk külön köszönetet mondani a kedves Szülőknek, akik végig segítették a csapat életét és mindig pozitívan buzdították a gyerekeket.
Hatalmas Gratuláció a Csapatnak!
Hajrá BLA!
https://www.facebook.com/BudakesziLA/posts/pfbid098YxorAn1mH4o1R1F9XGhd78zqwtAX4aEYRfQZ14fn6MnhPrUjwCnZcLTkrxdYxFl









