BSC kosárlabda

U14 lány regionális forduló

BSC-TF Flamingók
96-16
(22-2, 31-2, 28-4, 15-8)
KKS-BSC
35-109
(11-26, 20-27, 2-31, 2-25)
Ügyesek voltak a lányok kettő magabiztos győzelmet arattak. Természetesen voltak hibák amiket javítani kell de rengeteget fejlődtek védekezésben és támadásban is.
Várjuk nagyon a következő fordulót. Reméljük ott is sikerül kettőt nyerni.
Köszönjük a szurkolást!
Hajrá BSC!
 
Megosztom a cikket

Véget ért az egész hetes bécsi torna

BSC MU 13, BSC MU12/1, BSC MU12/2
Három csapat, összesen 13 mérkőzés. A tizenháromból mindössze 5 meccset sikerült megnyerni, de sikeresnek tartjuk így is a részvételt. Játszottunk olasz, német, osztrák csapatokkal és sokat tudunk tanulni a vesztes mérkőzésekből is.
Elég kemény csoportokba sorsoltak minket a csoport körökben, mivel mindenkinek volt saját csoportjában olyan csapat, akik a végén döntőket játszották a saját korosztályukban.
Volt több olyan szabály is, ami új volt a gyerekeknek de egy-két meccs után ahhoz is hozzá szoktunk, de a pályaméretek végig gondot okoztak. Végül is minden csapatunknak volt győzelme. Hatalmas élmény volt a gyerekeknek külföldi csapatok ellen megmérkőzni, ismerkedni, és barátkozni.
Ezek mellett elmentünk a bécsi állatkertbe is kikapcsolódni. Felnőtt női és férfi meccseket is néztünk, és az utolsó nap végén egy zsákolóversenyt volt – az lett az egyik legkiemelkedőbb élmény.
Reméljük mindneki nagyon jól érezte magát és Kellemes Ünnepeket Kívánunk!

www.facebook.com/bsckosarlabda

Megosztom a cikket

Véget ért az U14-es alapszakasz a fiúknak!

7-7 győzelem vereség mutatóval zártuk a csoportot!
Fiatal csapatként úgy érzem sikerült helytállni egy igen színvonalas csoportba. A meccseink nagy része szoros volt, két hosszabításos meccset is játszottunk, sajnos mindkettőt elveszítettük! Rengeteget tanultak és fejlődtek a srácok, minden győzelemből és vereségből tanulnunk kell és fejlődnünk tovább, hogy elérjük a céljainkat!
Egy dolgot sajnálok a csoportba, hogy a Parthus SE ellen egyszer se sikerült jó meccset játszanunk!
Eredmények:
Radobasket Pénzügyőr/B-BSC 40-101
Kuntszentmiklós-BSC 73-86
Monor SE-BSC 86-83
BSC-Diósdi Sasok KE 81-84
BSC-Radobasket Pénzügyőr/B 78-70
BKG-BSC 73-51
Diósdi Sasok KE-BSC 82-77
BSC-Monor SE 85-78
BSC-Kuntszentmiklós 76-31
Parthus SE/B-BSC 96-53
BSC-DMTK 83-49
BSC-BKG 87-98
BSC-Parthus SE/B 63-100
DMTK-BSC 43-119
Folytatjuk tovább a következő ellenfelek ellen!
Hajrá BSC!

Megosztom a cikket

BSC sikerek a hétvégén

BSC Bálint Márton U11 forduló beszámolója:
A BSC Bálint Márton u11 es csapata a hétvégén nagyon fegyelmezett, odafigyelő játékkal, fantasztikus teljesítménnyel ismét mind a két mérkőzését megnyerte.
Nagyon gratulálok a gyerekeknek a játékukért, a küzdeni akarásukért.
Szemmel látható a fejlődés amit mind egyénileg mind a csapatként mutatnak. Hajrá BSC Bálintsuli!
Emese néni

https://www.facebook.com/bsckosarlabda

Megosztom a cikket

Vasárnap az U14-es lányok két mérkőzést játszottak

Vasárnap az U14-es lányok két mérkőzést játszottak sajnálatos módon egyiket sem tudtuk megnyerni. Egyéni fejlődéseket láthattunk a pályán de ezek mellett nagyon sok hibánk volt. Lassan állt fel a támadásunk és a védekezésünk is. Rengeteg eladott labdánk és rossz elszakadásaink voltak. Így nagyon sok könnyű ziccert adtunk az ellenfeleinknek és ezzel vesztettünk is.
Ami pozitívum, hogy az első meccsen a csoportunk legerősebb csapata ellen az első negyedben vezettünk 6 ponttal és döntetlen negyedet is játszottunk. Ezért sem fogjuk feladni, edzünk és küzdünk tovább.
Az U12-es lányoknak külön szeretném megköszönni a részvételüket.
Szülőknek köszönjük a szurkolást!
Képeket köszönöm Simon családnak!
Hajrá BSC! Hajrá lányok!

www.facebook.com/bsckosarlabda

Megosztom a cikket

Valamiért a második mérkőzésre elfogy a koncentrációnk!

Két meccsen két különböző csapat képét mutattuk az U11-es bajnokságban. Az elsőn minden bejött, védekezésben és támadásban is. A másodikon sok-sok hibát vétettünk védekezésben és támadásban is.
SZÁZHALOMBATTAI KSE – BSC FIÚ
8 -117
(4-38,2-32,0-23,2-24)

BSC FIÚ – DUNAHARASZTI MTK/A
47 -34
(4-7,15-10,6-5,22-12)
Komolyabb szomorkodásra nincs okunk, megnyertük mindkét meccset – de nem mindegy, hogyan. Legközelebb, immár a „B” csoportban kell majd helytállni, jobban kell a második megmérettetésen is teljesíteni!
Azért a 100 pontért jár a torta a csapatnak!
A keddi edzés végére (16.00) várjuk az U11 csapat tagjait a Telki Sportcsarnokhoz – azokat is, akiknek aznap nincs edzésük!
Hajrá BSC!

BSC Kosárlabda

Megosztom a cikket

Megfogyva bár, de törve nem

A mai napon csak a másodikosokat, és a 2014-ben születetteket hívtam mérkőzéseket játszani.
A jelszavunk az lehetne:
„Megfogyva bár, de törve nem”
Sajnos csak kevesen voltunk, de ők ügyesek voltak – Az U10-es korosztály versenyén, a Mikulás kupán Budakeszin. A telki csapatban még egyenlőre alszik az oroszlán, csak némelyik játékosban ébredezik néha. Ezért lenne fontos, hogy sok-sok meccset játszunk!
Az biztos, hogy mindenki szerzett pontot, mindenki próbált jól játszani.
Szép volt, gratulálok!
A Valentin kupára remélem többen összejövünk!

BSC Kosárlabda

Megosztom a cikket

Fiú serdülő csapatunk 4 mérkőzést játszott a hétvégén!

  • Optofit VKB Vác – BSC U15 52-54
  • BSC U13 – Optofit VKB Vác 104-16
  • Kuntszentmiklós – BSC U14 73-86
  • Monor SE – BSC U14 86-83

Azért veszem egybe ezt a négy mérkőzést, mert a fiúkkal egy közös célt fogalmaztunk meg a hét elején. 4/4 mérkőzés megnyerése!
Célunktól sajnos az utolsó meccsen maradtunk el mindössze három darab ponttal!
Első mérkőzésünket az U15-ös csapattal játszottuk Vác ellen. A pálya eléggé alkalmatlan volt mindenféle terem sporthoz, inkább korcsolyáztak rajta a fiúk, mint kosaraztak de ilyen is van. Összességében örömteli, hogy az U15-ösök is megtudták végre szerezni az első győzelmüket!
Rengeteg hiba volt, görcsösen játszottak, de ha ezek elmúlnak a rutinnal plusz javítjuk a sok apró hibát fognak még meccset nyerni a szezonba!
Következő mérkőzésünk a Vác csapata ellen volt hazai pályán az U13-asokkal. Ellenfelünk egy nagyon kezdő csapat volt, próbáltunk gyakorolni sok mindent. Egy egy védekezés, passzok, lepattanó szerzésből kiszabadítás és gyorsindítás. Azokat játszattam inkább ezen a meccsen, akik amúgy nem szoktak vagy kevesebbet, illetve akik idáig nem tudtak dominálni meccseken itt gyakorolták hogyan kell irányítani és hátadon cipelni egy csapatot akár 5 percig akár egy egész meccsen!
Vasárnap utaztunk Monorra egymás után két U14-es mérkőzést játszani.
Első meccs lassan kezdődött majd a második negyedbe állva hagytuk ellenfelünket ezzel picit megroppantva őket. Azonban nem törtek össze és így a harmadik negyed elején sikerült is vissza jönniük a mérkőzésbe, de ekkor a csapat vezérei megrázták magukat és eldöntötték a meccset!
Védekezésbe és támadásba is nagyon szép dolgokat láttam, kezd beérni az, amit edzéseken rengeteget gyakorlunk az elmúlt időbe. Büszkék lehetnek magukra a fiúk ez a győzelem után.
Monor SE ellen is bizakodhattunk a győzelembe. Egy végig kiélezett, nézők számára is kifejezetten élvezhető meccs volt. Úgy gondolom, hogy egy ilyen jó mérkőzésen kilehet kapni, egy labdás volt szinte végig most a Monor volt ott jobban fejbe a végén mi meg elfáradtunk. Sajnos a vége fele már több volt a sérültem, mint a bevethető játékosom, de nem lehet erre fogni a vereséget!
Sajnos az utolsó meccsen csúsztunk el azon a bizonyos banán héjon, így nem sikerült a célunk. Csalódottságra semmi ok, bajnokságokban jól állunk folytatni kell a kemény munkát és meglesz az eredménye!
Köszönjük a szülőknek a szurkolást!
Hajrá BSC!

BSC Kosárlabda

Megosztom a cikket

Házi „Kosárpalánta” Torna

Budakeszin került megrendezésre a házi kosárpalánta versenyünk. Ezt a versenyt az Általános Iskola alsó tagozatos gyermekeinek szervezzük. Csak a BSC csapatai vettek részt rajta, mivel az ilyenkor szokásos Országos fordulóban még nem tudtunk elindulni.
A versenyt a palánta szabályainak megfelelően bonyolítottuk le, a feladatokat és a programot kolléganőnk Emese néni vezényelte, aki évek óta ilyen versenyek főszervezője. A torna jó hangulatban, izgalmas futamokkal telt, a gyerekek motiváltak voltak, és mindenki a játék öröméért vett részt a programon. A tornán végeredményt nem hirdetünk, hiszen a legfontosabb, hogy a gyerekek szervezett körülmények között kipróbálják magukat versenyhelyzetben. Itt lehet hibázni, próbálkozni, de leginkább jó kedvűen játszani.
A torna végén mindenki kapott érmet, és csokit!

Külön köszönet a sok szülőnek, és családtagnak, akik eljöttek, és szurkoltak a gyerekeknek!
Csapataink:

  • Budajenői Csipet Csapat
  • Telki Batman
  • Telki Villámok
  • SZIA Gumimacik
  • SZIA Gumibékák
  • Telki Tigrisek

BSC Kosárlabda

Megosztom a cikket