Sporthírek

Fiú serdülő alsóház III. Forduló

BSC-Radobasket/A 74-69🔥
BSC-BKG-Veresegyház 98-33🔥
Megint 2 meccset nyerve 100%-os mérleggel első a csoportjába a serdülő csapatunk!
Két fontos játékosunk nélkül kellett kiállnunk erre a fordulóra, ezért picit izgultam mit fog ez kiváltani a srácokból, de az első meccsen nagyon pozitív volt. Küzdöttek, hajtottak és 40-ből 40 percet vezetve újra nyertünk.
Második meccsen, arra számítottam, hogy aki kevesebbet játszik meg kevésbé domináns játékos majd előrelép és megakarja mutatni magát! Sajnos nem ez történt, első negyedre tudom azt mondani, hogy tetszett a többi már igen gyenge lett!
Összességében büszke vagyok a srácokra, még mindig nem hibáztak a bajnokságba és ezt az utolsó fordulóba is megszeretnénk tartani. Dolgoznunk kell tovább még mert nem ez a célunk, ennél jobbak szeretnénk lenni!
Köszönjük a szurkolást!👏🏻
Megosztom a cikket

Hibátlanul zárt U15-ös I. csapatunk

Szombaton legidősebb korosztályunk utolsó őszi bajnoki mérkőzését játszotta.
A gyerekek nagyon motiváltan készültek, hiszen tudták mi a tétje a találkozónak. Pont utoljára maradt az a Halásztelek, akinek még matematikailag esélye lehetett volna arra, hogy esetleg megelőzzön minket a tabellán. Ehhez azonban a mi csapatunkat kellett volna legyűrniük.
Sajnos ebben az időszakban a mi hazai pályánk már nem tud megfelelő minőségben rendelkezésünkre állni, így Perbálon béreltünk műfüves létesítményt.
A összecsapást az első másodperctől irányítottuk. Talán még a kilátogató nézőket is meglepte mekkora fölényben tudtuk a mérkőzést abszolválni.
Már az első félidőben 3-0-ás előnyre tettünk szert, azonban a helyzetek száma és minősége alapján ez csekélynek mondható.
A második játékrész első 5–10 percében kisebb könnyelműségek jellemeztek minket, de ezt követően minden a helyére került és ismét sorra alakítottuk ki a helyzeteket.
A számos kiemelkedő egyéni teljesítmény egy rendkívül tudatos és domináns csapat teljesítménnyel párosult. 👌🏼
Minden játékos kivette a részét ebből a szép diadalból.
Budakeszi LA – Halásztelki FC 7 – 1 ✅
Külön öröm számunkra az a hozzáállás, amit ebben az évben a csoport produkál, akár edzéseken, akár mérkőzéseken. A siker mindenképp ennek köszönhető a legnagyobb mértékben. És ebben mindenkinek óriási szerepe van.
Még azoknak is, akik esetleg a bajnokságban kevesebb szerephez jutottak!
Gratulálunk Gyerekek és köszönjük a Szülők segítségét és támogatását!
Hajrá BLA

www.facebook.com/BudakesziLA

Kapcsolódó:

Megosztom a cikket

Levi… emlékét őrizzük.

Fiú U13 B csoport
BSC-Gyömrő 167-10
BSC- Hernád 106-4
Két győzelemmel kezdtük az U13-as bajnokságot!
Nehéz mit mondani két ilyen meccs után. Gratulálok a fiúknak szépen küzdöttek.
Következő meccseken ki kell találnunk, hogy tudunk az ilyen meccseken minél több dolgot gyakorolni, aminek haszna is van. Most kellett a hangulatnak két ilyen sima győzelem de szakmailag nézve sokat nem fejlődtünk.
Kihasználjuk majd ezeket a meccseket, aki nem tud annyit játszani a többi bajnokságba itt bizonyítson!
Köszönjük a szurkolást!👏🏻
Hajrá BSC!🏀

www.facebook.com/bsckosarlabda

Megosztom a cikket

U11-es élmények az elmúlt hónapból

U10-11-es korosztályunk egy rendkívül intenzív időszakon van túl.
A nyár folyamán egy új kis közösség kialakítását kezdtük meg és ennek a folyamatnak a következő lépése az volt, hogy a gyermekeket intenzívebb környezetben is lássuk focizni.
A Bozsik-tornák szuper alkalmak az edzésen tanultak hasznosítására, azonban a mi leggyorsabban gondolkodó gyermekeinknek jelenleg egy picit nagyobb nyomásra van szükségük a fejlődésük érdekében.
⚽️Wildon nemzetközi torna:
Ennek érdekében az októberi hónapban 12 játékosunk Ausztriában, Wildonban vett részt egy 28 csapatos, rangos tornán.
A legnagyobb kihívást az időjáráshoz és a kis pályamérethez való alkalmazkodás okozta. Ebben egy picit rutintalanok voltunk és sajnos a nálunk szerényebb játékerőt képviselő csapatok ellen sem mindig tudtuk kamatoztatni a tudásunk.
Azonban rendkívül hasznos nap volt, hiszen a két kiemelkedő ellenfelünket leszámítva (Lokomotiv Zágráb, Sturm Graz) a többi mérkőzésen szépen helyt tudtunk állni.
Az itt tapasztaltak a gyerekek fejlődést nagyban segítik. Már az év elején képet kaphattak arról, hogy hová kell apránként eljussanak tavaszra.
⚽️Fradi Partnercsapatok Tornája:
Habár a tavalyi szezont óriási szenzációval, kettős győzelemmel zártuk, most ősszel már teljesen új csapatokkal érkeztünk meg U9 és U11 korosztályokban.
Tisztában voltunk vele, hogy még formálódó csapatokkal, de rengeteg potenciállal rendelkezünk.
U11-es csapatunk az osztrák tornából tanulva már más habitusban vágott neki a mérkőzéseknek. 6 mérkőzésen 3 győzelemmel, 2 döntetlennel és 1 vereséggel zártunk. Habár van még mit csiszolnunk a dolgokon az azonban vitathatatlan, hogy sok tényezőben tudtunk fejlődni.
Ellenfeleink közül csupán a torna “legjobb” csapata tudott minket játékban túlteljesíteni. Amint említettük a Kaposvár U11-es csapata ezen a napon talán az egész mezőnyt tekintve kiemelkedett.
Ennek örülünk, hiszen ez egy szuper példa volt a mi játékosaink számára.
Annak ellenére, hogy az óriási vihar miatt a torna utolsó mérkőzéseit már nem lehetett lejátszani egy nagyon hasznos napon vannak túl játékosaink.
Arra törekszünk, hogy tavaszra a lehető legtöbbet fejlődjünk és ez a pályán is megjelenjen.
A szezon még tart és a télen sem állunk le, hiszen jönnek a teremtornák.
Hajrá Foci!⚽️
Hajrá BLA!🔴⚫️

Kapcsolódó:

Megosztom a cikket

Levi már az égi pályán pattogtat!

U12 csapatunk kapitánya, vezére, a csupa jókedvű, nagyon lelkes játékosa tragikus hirtelenséggel itt hagyott minket.
Felfogni, és feldolgozni nem lehet!
Nehéz szavakba önteni, amit ilyenkor érzünk, és éreznek mások is. Egy gyermek elvesztése, egy sportoló, játékos, mondhatom barát hiánya pótolhatatlan!
Levi, soha nem felejtünk el, te mindig itt leszel velünk a teremben, a kosárlabda pályán! BSC edzők
Amikor megismertem az első mondata az volt, hogy:
Baldvin bácsi miért vagy kopasz? Csak hosszú jól belőtt hajjal lehet csajozni.
Ez számomra mindent elmond arról milyen gyerek is volt ő, vagány, jó humorú ugyan akkor még is egy végtelenül jó gyerek!
Örökké kapitányunk leszel és örökké szeretünk!
Találkozunk még és ott is én leszek az edződ, folytatjuk a munkát Levikém! Baldvin

www.facebook.com/bsckosarlabda

 

Megosztom a cikket

Őszi sportsikerek a nagysanyiban

– A futsal diákolimpián 6 csapat közül a 2. helyen jutottunk tovább. Az eddigi mérleg: 4 győzelem, egy döntetlen
-Katana Kempo Kupa: Három nagysanyis diákunk szerepelt a kupán nagyon szép eredménnyel:
Dávid Vanda 4 arany,
Kovács Bernadett 4 arany, két ezüst ,
Galgóczy Régő 2 arany, 1 ezüst
Gratulálunk a diákoknak és edzőjüknek, Mayer Márton tanár úrnak!
http://nsjg.budakeszi.hu/sport/sportsikerek-2023-oktober

www.facebook.com/nsjgimn

Megosztom a cikket

Továbbra is hibátlanul

Szombaton szomszéd településünkön, Pátyon vendégeskedett U-15-ös csapatunk. Egy rendkívül felfokozott hangulatban lejátszott mérkőzés végén talán nem lehet okunk a kesergésre. Annak ellenére, hogy hónapok óta nem volt ennyire rendezetlen a játékunk szerencsére a karakterünk megmaradt. Ehhez természetesen hozzájárult az is, hogy 3 meghatározó játékosunk sajnos sérüléssel bajlódott.
Az egyéni villanásoknak és a csapatszellemnek köszönhetően azonban győztesen hagyhattuk el ismét a pályát. Erre nagyon büszkék lehetünk, hiszen mikor nem megy a játék akkor néha meg kell szenvedni.
Gratulálunk ellenfelünknek a rendkívül szervezett játékához.
Köszönjük a kedves Szülőknek a támogatást!
Pátyi SE – Budakeszi LA 2 – 3
Legközelebb Ráckevére látogatunk.

Hajrá BLA!

www.facebook.com/BudakesziLA
www.facebook.com/budakeszi.hirmondo

 

Kapcsolódó:

 

Megosztom a cikket

Szép győzelem a Diósdi TC ellen

Szombaton U15-ös csapatunk hazai környezetben fogadta aktuális ellenfelét.
Habár az időjárás miatt picit bosszankodtunk az eső csak 30 percig hátráltatott bennünket. Ezt követően a körülmények is ideálisak voltak ahhoz, hogy látványos mérkőzést láthassanak a kilátogatók.
Csapatunk folytatta jó szokását és az első pillanattól kezdve dominánsan és kezdeményezően játszott.
Az első félidő különösen tudatosra sikerült, ennek köszönhetően nagy előnyt dolgoztunk ki a félidőre. Egy picit a koncentrációnk kárára ment a fölényünk, de a gól gyártás nem állt meg.
Budakeszi LA – Diósdi TC 15 – 1
Gratulálunk Gyerekek!
Hajrá BLA!

www.facebook.com/BudakesziLA
www.facebook.com/budakeszi.hirmondo

Kapcsolódó:

 

Megosztom a cikket