Hírek

November 25. – Gulág-emléknap

Az Országgyűlés 2012. május 21-én úgy határozott, hogy november 25. legyen a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja, mert 1953-ban ezen a napon 1500 politikai elítélt érkezhetett haza a Szovjetunióból.

Mintegy 800 ezer magyart 1944 őszétől hadifogolyként vagy internáltként a Szovjetunióba hurcoltak többéves kényszermunkára. A második világháború után 5-25 évre száműztek őket a Gulág rabtelepeire a „magyar hatóságok hathatós közreműködésével, koholt vádak alapján”.

A képviselők 2012-ben kimondták, hogy tisztelettel adóznak mindazok előtt, akik életüket adták a hazáért, magyarságukért, származásuk miatt, politikai, vallási meggyőződésükért, akik emberi és polgári jogaiktól megfosztva idegen földön, hazájuktól több ezer kilométerre, embertelen, megalázó körülmények között fogságot szenvedve végeztek kényszermunkát.

https://mult-kor.hu/ma-van-a-szovjetunioba-elhurcoltak-emleknapja-20141125

https://www.magyarhirlap.hu/tudomany/20201125-vilaghaborus-hadifogsag-es-a-kommunista-mozgalom

Megosztom a cikket

Rajzpályázatot hirdetett a Budakeszi Vadaspark

„Állatok karácsonya”

Bár személyesen továbbra sem látogatható a Budakeszi Vadaspark, az élet ugyanolyan mozgalmasan zajlik a kapuk mögött, mint korábban. Azért, hogy ebből egy érdeklődő se maradjon ki – az online bejelentkezéseiken túl – rajzpályázatot hirdettek „Állatok karácsonya” címmel. A rajzpályázatra nevezők alkotásaikon keresztül mutathatják meg, hogyan képzelik a vadaspark lakóinak karácsonyát. A dobogós helyezést elérő pályaművek alkotói értékes ajándékokat kapnak munkájuk elismeréséül.

Folytatódik a „Vadasparki élmény a kanapéról” elnevezésű nagysikerű sorozat a Budakeszi Vadasparkban. Az élő, online bejelentkezések remek alkalmat biztosítanak a természet és az állatok szerelmeseinek arra, hogy a Vadasparkkal – ha csak virtuálisan is –, de továbbra is kapcsolatban maradhassanak. Ezt szolgálja az a karácsonyi rajzpályázat is, amit „Állatok karácsonya” címmel hirdettek meg. Így kicsik és nagyok, pályaműveik készítése közben is átélhetik a vadasparki élményt és alkotásaikon keresztül mutathatják meg, hogy szerintük, miként telik az állatok karácsonya. Vajon lesz karácsonyfájuk? Kapnak ajándékot? Esznek karácsonyi vacsorát?

A Vadaspark munkatársai négy korcsoportban fogják értékelni az elkészült pályaműveket, amelyek szabadon választott rajzeszközökkel, technikákkal készülhetnek.

A dobogós helyezést elérő művek alkotói éves vagy féléves bérletet, családi belépőt, valamint az egyik vadaspark lakó örökbefogadását is megnyerhetik.

Az elkészült alkotások felkerülnek a Budakeszi Vadaspark Facebook-oldalára, ahol a közönség szavazatai alapján különdíjat is lehet nyerni.

A rajzpályázat fontos tudnivalói:

  • A rajzokat A4-es lapra kell elkészíteni.
  • Az eszközök szabadon választhatók. A rajz készülhet zsírkrétával, ceruzával, vízfestékkel… stb.
  • Pályázónként 1db alkotás beküldésére van lehetőség.
  • Korcsoportok: óvodás (3-6 év); alsó tagozatos (7-10 év); ifjúsági (10-18 év); felnőtt (18+)

Beküldési határidő: 2020. december 07.
Közönségdíj szavazás a Facebook-on: 2020. december 8-14.
Eredményhirdetés: 2020. december 19.

A pályázatokat a jatek@bkvp.hu e-mail címre lehet elküldeni beszkennelve, JPG formátumban. A fájlnév legyen a pályázó neve és életkora, pl.: Nagy-Marcell-12.
A levél tárgya: Állatok karácsonya

További információk a Budakeszi Vadaspark weboldalán és Facebook-oldalán olvashatók:

https://budakeszivadaspark.hu/hirek/10204/

https://www.facebook.com/budakeszivadaspark/photos/a.194674460566470/3761773387189875

Megosztom a cikket

Virtuális térben rendezett karácsonyi, karitatív célú kiállítás

25 művész 28 alkotása tekinthető és vásárolható meg, a befolyó összeget a Keszi-Art Egyesület karitatív célokra fordítja. Segítsük a rászorulókat!
Aki vásárolni szeretne, kérjük, vegye fel a kapcsolatot velük:
https://www.facebook.com/kesziart/posts/3539643282782381
https://www.facebook.com/janos.devenyi.31
https://www.facebook.com/vagvolgyiattila/
Kiállító művészek:
Aurell David, Bernáth Béla, Dévényi János, Fehér Irén, Füleky Adrienn, Géczy Olga, Giese Piroska, Józsa Lajos, Kaippel Emília, Kerezsi Éva Mária, Kósa János, Lázár Erzsébet, Lopusny Erzsébet Mariann, Tarcsányi Ottília, Tongori Szilvia, Nagy Imola, Nagy Imre Gyula, Mészöly Zsófia Éva, M. Sarlós Erzsébet, Samu Ferenc, Serényi H. Zsigmond, Szilágyi Dóra, Szilágyi Özséb, Vágvölgyi Attila, Ványai Magdolna

https://www.facebook.com/media/set?vanity=kesziart&set=a.3538487936231249

Megosztom a cikket

117 koronavírusos beteg hunyt el mára virradóra az országban

3929 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 181 881 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.

Elhunyt 117 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 4 008 főre emelkedett, 44 020 -an pedig már meggyógyultak.

https://mfor.hu/cikkek/makro/117-koronavirusos-beteg-hunyt-el-mara-virradora-az-orszagban.html

Megosztom a cikket

Tovább bővülnek a szakrendelések január 1-től

A bőrgyógyászati, az UH-diagnosztikai és a kardiológiai szakrendeléseink bővülnek: dr. Lukács Imre, radiológus, kardiológus főorvos és dr. Szabó Gábor, bőrgyógyász főorvos kezdi meg a munkát a Budakeszi Egészségügyi Központban 2021. január 1-től.
 
Jelentősen bővülnek a szakorvosi óraszámok.
 
Sok-sok egyeztetés után sikerült kikérnünk dr. Lukács Imre főorvos urat a Dél-pesti Centrumkórháztól és csatlakozik hozzánk dr. Szabó Gábor, bőrgyógyász főorvos is. Így a Budakeszi Egészségügyi Központban (BEK) minden nap elérik a kardiológiai szakrendelést, illetve heti négy alkalommal lesz elérhető a bőrgyógyászati és UH-diagnosztikai szakrendelés, írta a BEK Facebook oldalán dr. Pócza Péter intézményvezető.
 
 
Megosztom a cikket

A gyógytorna és fizikoterápiás kezelések is „sínen vannak” a szakrendelőnk egyik „régi új” telephelyén

Lassan minden a helyére kerül.

Kolléganőnk, Tamaska Ditta egyre otthonosabbá varázsolja az új telephelyre költözött gyógytorna és fizikoterápiás rendeléseink helyiségeit. A Budakeszi Egészségügyi Központ 2-es számú telephelye a 2092 Budakeszi, Fő utca 98 – ban található, új neve: „Mozgásszervi diagnosztikai és rehabilitációs részleg”.

Üdvözlettel:
Pócza Péter dr., intezményvezető

Megosztom a cikket

Orbán Viktor: Védett vásárlási idősávot kapnak az idősek

Orbán Viktor hétfőn bejelentette, egyeztetett az Idősügyi Tanácsával, ami után a kormány úgy döntött, ismét bevezetik a vásárlási idősávot.

„Ez egy kormányrendelet, amelyet az Idősügyi Tanács mai ülését követően adtunk ki. Azt a célt szolgálja, hogy az idősek hétfőtől péntekig 9-11 között védett sávban vásárolhatnak, vagyis ebben az időszakban csak ők lehetnek a boltban„

– mondta videóüzenetében a miniszterelnök.

„Hétvégén, szombat és vasárnap pedig 8-10 óra között érvényes ugyanez. A pontosság kedvéért, az idősek bármikor vásárolhatnak, de van egy védett idősáv, 9-11 óra között, illetve 8-10 óra között, amikor csak ők tartózkodhatnak a boltokban„

– hangsúlyozta Orbán Viktor.

„Világosan látszik a járvány statisztikáiból, hogy a legveszélyezettebb korosztály továbbra is a szüleink, és a nagyszüleink korosztálya. Őket kell elsősorban védenünk. Ez a rendelkezés őket védi. Vigyázzunk rájuk, vigyázzunk egymásra„

– kéri mindenkitől a miniszterelnök.

Orbán Viktor: Védett vásárlási idősávot kapnak az idősek

Megosztom a cikket

Budapest és Budakeszi régi határkövei

A múlt száznegyvenéves tanúi állnak sorban körülöttünk.

A régmúlt időktől szokás a birtokok határait megjelölni. A török kiűzése után az elnéptelenedett Buda környéki települések határai meglehetősen tisztázatlanok voltak. A 18. században többek között Buda és Budakeszi is pereskedett egymással a határok miatt. A kérdés véglegesen a 19. században oldódott meg. 1872-ben Pest, Óbuda és Buda egyesítésekor meghatározták a főváros területét és a városi honatyák elrendelték, hogy a határokat pontosan és szemléletesen kövekkel jelöljék meg.

Az erdőt járva sok mai kirándulónak van hasonló élménye, amikor egyszer csak megakad a szemük egy szögletes, láthatóan mesterségesen létrehozott kövön. Közelebbről szemlélve könnyen kitalálható, hogy határkőről van szó, hiszen egyik oldalán Budapest Főváros vésett felirat áll, a szemben lévőn pedig, a mi környékünkön, Budakesz olvasható. Már ha olvasható még. Sokszor csak kitapogatni lehet a betűket.

A pesti oldalon 29 km hoszszan a kövek számozása 1–100-ig tart. A 20. század végére már csak 49 db volt megtalálható közülük. Ezeket a határköveket még a főváros egyesítése előtt állították, csak számozásukat végezték 1872 után. A budai oldalon 41 km hoszszan 101–325 közötti számozással 1878, 1879, 1880 és 1882. években helyeztek el egységes kialakítású határköveket. Az összesen 225 db kőből 1995- re 48 darabnak már nyoma veszett. Méretük 50×50×150– 200 cm hasáb alakú budai mészkő. A Budapest feliratú oldala a főváros irányába tájolt, ezen az oldalon szerepel a telepítés évszáma is. 

A szemben lévő oldalon a szomszédos település megnevezése áll. Az 1933-as évben a nyomvonalon sűrítették a kövek számát, a 20. századi kövek kisebbek, 40×40×90 cm-esek, műkőből készültek. A települések neve rövidítve szerepel (pl. BP, BK), sokszor feltüntetik a telepítés évszámát, és HP jel mutatja, ha háromszögelési alappontként is szolgált. Az utóbbiak közül dr. Szentpéteri Tibor 1995-ben 21 db-ot talált meg. Budapest és Budakeszi 1880-as határát összesen 44 határkő jelölte ki. A 195-ös számú az első. A Petneházy-rét nyugati oldalán, a Kis-Ördög-ároktó Budakeszi felé, a vadvédelmi kerítés közelében, a határárok mentén, a mai piros kereszt turista jelzés vonalán található.

Ahogy Hófehérkét követik a törpék, sorakozik utána 5 kisebb, vélhetően 1933-ban lerakott kő. Nagyon könnyen észrevehető helyen áll a 197- es. Szintén a piros kereszt jelzésen, a szekérút mentén, közvetlen a sorompó mellett magasodik. 202-től 209-ig a laktanya zárt területén vannak. A 210-es a Budakeszi út feletti bozótban áll, 211-től 218-ig a János-hegy északnyugati oldalán kúsznak fel a hegyre. A 219-esnek a Libegő fenti végállomásánál kellene állnia, sajnos egy ködös októberi szombaton nem sikerült megpillantanom. Legkönnyebb határkőre bukkanni a János-hegy és a Normafa közötti szakaszon a betonozott út mentén, vagy tovább haladva a Konkoly-Thege úton. Az utolsó, Budakesz jelzésű kő az Irhásárok tetején zárt területen található. Látható, hogy az 1880-as határok nem azonosak a maival. A korabeli Budakeszi határai keleten és délkeleten a mai Konkoly-Thege Miklós út, északkeleten a mai János-hegyi út, valamint
a Budakeszi út legmagasabb pontja a laktanyánál, északon a Hársbokorhegy vonulatai voltak. A legnagyobb változást az okozta, hogy 1892-ben Budakeszi egy nagy területet, a ma Budakeszierdőnek nevezett részt eladta a fővárosnak.

Dr. Szentpétery Tibor hatalmas és kitartó munkával 1995 tájékán felkereste, lefényképezte, valamennyi akkor fellelhető határkövet. Ezt az albumot lapozgatva feltűnik, hogy nagyon sokat romlott az állapotuk negyedszázad alatt. A Normafa környékén néhány éve még madáretetőket helyeztek rájuk, ma graffitik csúfítják el némelyiket. A kövek töredeznek, olvashatatlanná válnak a feliratok. Pedig nagyon jó móka gyerekekkel „kincskereső játék” közben felkutatni őket. Játékos kedvű felnőtteknek is kiváló, friss levegőt sem nélkülöző időtöltés. 2013. novemberben a budakeszi Erkel Ferenc Művelődési Központ szervezésében, Oszlánszki Szilvia és Gellér Dávid (történész) vezetésével népes csapat sétálta végig a nyomvonal egy részét. Érdemes példájukat követni!

Összeállította: Ádám Éva,
Gellér Dávid: Budakeszi a német betelepítés korában c. tanulmánya és Szentpétery Tibor: A XVII–XIX. században kihelyezett budapesti határkövek albuma alapján.

Budakeszi Hírmondó 2020. november 12. oldal.
https://hirmondo.budakeszi.hu/wp-content/uploads/2020/11/Hirmondo-2020-11-1.pdf

Megosztom a cikket