Hírek
Jótékonysági koncert a Budakeszi Metodista Templomban a Nagy Sándor József Gimnázium szervezésében
2021. október 13-án 19 órától a Budakeszi Metodista Templomban jótékonysági koncertet ad László Attila énekes. A jótékonysági előadás a Budakeszi Nagy Sándor József Gimnázium által koordinált Erasmus nemzetközi diáktalálkozó egyik programjaként valósul meg. A diáktalálkozó témája a rászorulók megsegítése, az önkéntes munka jelentősége. A fellépő művészek, valamint a gimnázium tanárai és diákjai a jótékonysági koncert bevételét a Budakeszi Metodista Szeretetotthon támogatására ajánlották fel. A koncert nyitott az érdeklődők számára, a férőhelyek korlátozottak.
Hamarosan kezdődik a Széchenyi utca egy szakaszának felújítása
Aradi vértanúk napja október 6 nemzeti gyásznap
Juhász Gyula: Vértanúink1918. október 6.A föld alól, a magyar föld alólA vértanúk szent lelke földalol:E nagy napon, hol emlék s béke leng,A bús bitókra hittel nézzetek!Hittel, reménnyel, mert most kél a nap,Minden napoknál szebb és szabadabb!A nap, melyért mi vérben esve el,Nyugodtan haltunk ama reggelen.Szemünk nem látta, lelkünk látta csak,Hisz onnan jönnek mind e sugarak;Hisz onnan árad, új világ felett,Szentháromságunk, mely jövőt teremt:Szabadság minden népnek, aki élS halni tudott egy megváltó hitér,Egyenlőség, hogy Ember ne legyenMások szabad prédája, becstelen.Testvériség, mely át világokonKézt fog a kézbe, hisz mind, mind rokon.Ó magyarok, ti élő magyarok,A halhatatlan élet úgy ragyogRátok, ha az egekbe lobogónIgazság leng a lobogótokon,Az Igazság, mely tegnap még halott,Világ bírájaként föltámadott.A népek szent szövetségébe tiÚgy lépjetek, mint Kossuth népei.A föld alól, a magyar föld alólA vértanúk szent lelke így dalol.
Rágcsálók elleni védekezés lehetőségei, szükséges teendők
Közvetlen környezetünkben időszakosan megjelenhetnek egerek patkányok, melyek egészségügyi kártevőknek minősülnek.
Közegészségügyi ártalmuk elsősorban abból adódik, hogy a szemétben, csatornában, tehát szennyezett helyeken mászkálva a testükre tapadt valamint a váladékaikkal (nyál, orrváladék,vizelet,széklet) ürített kórokozókkal az élelmiszereket, majd azok elfogyasztásával az embert is fertőzhetik.
Ezen túl gazdasági kártételük is jelentős lehet, mivel az általuk elfogyasztott, szétszórt és beszennyezett élelmiszereken kívül rágásukkal, túrásaikkal, fészkelésükkel jelentős károkat okozhatnak az épületek, közművek, csatornák, gátak, szigetelések állagában is.
Az egereknek, patkányoknak a lakóházak és azok környezete igen kedvező életfeltételeket teremt, mivel az alkalmas búvó-és szaporodó helyet, illetve táplálékot biztosít számukra.
A hatályos jogszabályok – 1997. évi CLIV törvény (73. §), 18/1998. (VI.3) NM. rendelet (36.§) – alapján az ellenük való védekezési kötelezettség csak lakott területen áll fenn.
Az egészségügyi kártevők elleni védekezésről, a költségek fedezéséről valamint a szükséges rendszabályok és eljárások végrehajtásáról az érintett terület vagy épület tulajdonosa (bérlője, használója, kezelője) illetve a gazdálkodó szerv vezetője vagy üzemeltetője köteles gondoskodni.

Védekezésre alkalmas módszer egyrészt az ártalom megelőzése, másrészt az irtás elvégzése/elvégeztetése.
Ártalom megelőzése
- rágcsálók behatolásának megakadályozása
- műszaki hiányosságok helyrehozatala
- csatornák megfelelő ráccsal történő zárása
- csatornatörések kijavítása
- betört pinceablakok javítása és rácsozása
- ajtók alsó részének bádoglemezes borítása (patkányok ellen 15 cm, egerek ellen 10 cm magasságig)
- táplálék megvonása
- hulladék, ételmaradék, házi szemét gyűjtésének és tárolásának megfelelő módja (zárt, hézagmentes szemétgyűjtő tartály)
- a hulladékok folyamatos elszállítása, a tisztaság biztosítása
- a rágcsálók fészkelő és búvóhelyeinek megszüntetése
- az ingatlan környezetének rendbetétele
- az épületek környékén található fészkelésre alkalmas törmelék, téglarakás, építőanyag, széna vagy szalma kazlak elszállítása vagy megszüntetése
- a fellelhető patkány és/vagy egérlyukak üvegcserepes, habarcsos betömése – egerek esetén a fészkelő helyek zavarása, bolygatása
- csapdák, riasztószerek, mérgezett csalétek alkalmazása
- a csapdák, mérgezett csalétkek az egerek és nem helyben szaporodó, tehát bevándorolt, behurcolt patkányok esetében a bejutó példányok megtelepedése előtti elfogására, elpusztítására alkalmas.
- zárt helyiségben (pl.raktár) különféle riasztószerek – a petróleum és kátrány a patkányok, a naftalin az egerek távoltartására – alkalmazhatóak abban az esetben, ha a helyiségben folyamatosan 2 órán keresztül emberek nem tartózkodnak.
- megelőző jellegű rágcsálóirtás
- pl. lakott területen lévő, használatban lévő istállók, ólak esetén
Rágcsálóirtás elvégzése/elvégeztetése
- Magánszemély a rágcsálóirtást saját kivitelezésben is elvégezheti a kereskedelmi forgalomban kapható csalétkes rágcsálóirtó szerek kihelyezésével.
- Különböző fajtájú csalétkekből természetesen más-más mennyiségeket kell kihelyezni, ezt a használati utasítás mindig tartalmazza.
- A csalétket folyamatosan ellenőrizni és mindaddig pótolni kell, amíg az fogy.
- Etetőhelyeket nem csak a terület egy részén, hanem a teljes területen ki kell alakítani (pl. ne csak egy helyiségben), méghozzá egy időben!
- A csalétek kihelyezés úgy történjen meg, hogy ahhoz más állat, gyermek hozzá ne férhessen!
- Az ingatlan szomszédságában lakókat kérjük fel a közös védekezésre.
- Egészségügyi kártevőirtással hivatásszerűen foglalkozó egyéni/társas vállalkozó megbízása a rágcsálóirtás elvégzésére.
A jogszabály be nem tartása – védekezés/irtás elmulasztása – esetén az illetékes járási kormányhivatal kötelezheti a tulajdonost a megfelelő rágcsálóirtás elvégzésére.
Közterületen (pl. utcákon, tereken, parkolókban) észlelt rágcsálók esetén a területileg illetékes önkormányzatot lehet/szükséges – írásban vagy telefonon – értesíteni!
Rágcsálók nagyarányú elszaporodása vagy nagyobb területet érintő probléma esetén az illetékes járási hivatal felé is lehet jelzéssel élni.
ÚJABB KERÉKPÁROS FELMÉRÉS – KÉRDŐÍV AZ ELŐVÁROSI KERÉKPÁROZÁSI SZOKÁSOKRÓL
A Budapest Fejlesztési Központ elindította második felmérését is a készülő Kerékpáros Kertváros stratégia kapcsán – ezúttal az agglomerációban élők ingázási és kerékpározási szokásairól kérdezik a lakosokat.
Az előző, szeptember közepén indított térképes felmérésben az agglomerációs kerékpározás feltételeinek javítására lehet javaslatot tenni – még október 15-ig – két interaktív térkép segítségével. A mostani kérdőívben pedig kifejezetten az ingázási és közlekedési szokások kerülnek fókuszba, egy a stratégia készítését megalapozó kutatás részeként.
A kutatás része a Kerékpáros Kertváros stratégiának, amelyet a Budapest Fejlesztési Központ a Magyar Kerékpárosklubbal együttműködésben készít. A felmérés célja, hogy a stratégiához a tervezők pontos képet kapjanak az agglomerációban élők utazási tapasztalatairól, szokásairól, és azonosítható legyen, hol és milyen fejlesztésekre mutatkozik igény. A most indított kutatás kifejezetten a hétköznapi ingázókra, a közlekedési célú kerékpározókra koncentrál, vagyis azokra, akik hetente legalább egy-két alkalommal használják kerékpárjukat.
A válaszok segítséget jelentenek a tervezőnek és Budapest Fejlesztési Központnak, az elővárosi kerékpáros közlekedés fejlesztésében.
A kérdőívet 2021. október 10-ig lehet kitölteni ezen a linken: http://hetfa.hu/khs
Mindkét felmérés elérhető a BFK honlapjáról is (https://bfk.hu/kozosen-tervezunk/ )
Köszönjük mindenki együttműködését!
Szokolay 60
Szokolay Balázs Liszt-díjas zongoraművészt növendékei, barátai, pályatársai köszöntik születésnapja alkalmából.
2021 október 8.19:30 LISZT FERENC ZENEAKADÉMIA, NAGYTEREM
Pódiumbeszélgetés 2021. október 8.18:30-19:15 Tóth Endre zenetörténész beszélgetőtársa Brúnó Monsaingeon filmrendező, író, hegedűművész.
A beszélgetésre a belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni az alábbi e-mail címen lehetséges:management@newpartnermanagement.com
Jegyek kaphatók a Jegy.hu-n, az Interticket országos jegyirodái hálózatában és a Zeneakadémián. Bővebb információ: www.zeneakademia.hu

Az állatok világnapja van
Assisi Szent Ferenc emléknapja egyben a globális állatszeretet ünnepe is. Ilyenkor érdemes végiggondolni, hogy miképp járulhatunk hozzá a békés együttéléshez, hogy ne csak mi, hanem a bolygó minden élőlénye boldogabb lehessen – és persze nem csak ma, hanem egész évben.
https://port.hu/cikk/gyerek/ma-van-az-allatok-vilagnapja/article-77420
Áder János köztársasági elnök a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnáziumban
Új ELMŰ applikáció!

Korábban az ELMŰ-ÉMÁSZ társaságcsoport által üzemeltetett EnergieApp, az ELMŰ és ÉMÁSZ szétválásával megszűnt. Sajnos az egyszerű frissítés esetén az MVM utód appjaként frissül, ahol a továbbiakban ELMŰ területre nem lehet közvilágítási hibákat bejelenteni. Helyette ELMŰ területen az nevű és ilyen ikonnal rendelkező applikációt kell letölteni. Ezt használva ELMŰ területen regisztráció nélkül lehet hibacímeket bejelenteni, hasonlóan a korábbi applikációhoz.