Hírek
Fradi, Honvéd és Budakeszi LA a Groupamában
Óriási örömben és megtiszteltetésben lehetett része 25 kis focistánknak.
A szombati esti Ferencváros – Honvéd mérkőzésen tevékeny szereplők voltak, hiszen a játékosokat és játékvezetőket ők kísérhették a pályára.
Szerencsére egy olyan mérkőzésen lehettünk ott, ahol szinte teltház és fergeteges hangulat volt végig.
Ráadásként a mérkőzésen egykori játékosunk Berci Bocskay is ott volt a Honvéd színeiben.
Berci boldogan üdvözölte a BLA-s gyerekeket a játékos kijáróban.
Biztosak vagyunk benne, hogy neki és a mi játékosainknak is felejthetetlen találkozás volt ez.
A gyermekek öröméről tanúskodjanak a képek!
Hálásan köszönjük a Ferencvárosi TC-nek ezt a szuper lehetőséget.
Hajrá BLA!
A Zöld Munkacsoportnak fontos szerepe van Budakeszi közéletében
Az itt elhangzó javaslatok alapján tiltottuk be az avarégetést, vezettük be a kedvezményes lakossági ágdarálást, és kezdtük el a lakossági komposztáló edények kiosztását is.A mai ülésen is több fontos javaslat hangzott el, amelyeket a képviselő-testület tárgyalni fog.Ilyen például a Makkosi út menti közterület parkosítása, a Megyei úton forgalomlassító virágládák kihelyezése, a temetőben a fák szakszerű kezelése, a Nádas-tó rehabilitációja, és a létszámstop Budakeszin.
Minden csapatban van valami csoda..
Minden csapatban van valami csoda…De hogy ebben vajon mi, még hétfőig kitalálom.Szeretettel várok mindenkit április 24-én a Munkatársas All starson!
SZABAD SZAVALÁS és Petőfi-kiállítás a SZIÁ-ban
A magyar költészet napja alkalmából immáron második alkalommal ünnepeltük öröm”szavalással” az irodalmat április 13-án a SZIA aulájában.☺️
Iskolánk tanulói, kicsik és nagyok a Petőfi Irodalmi Múzeum ápr. 21-ig megtekinthető Petőfi-kiállításának megnyitója után bemutathatták egymásnak kedvenc versüket, prózarészletüket.
A jó hangulatnak, a meghitt pillanatnak csupán a közelgő ebédidő vethetett véget.😄Papp Ildikó
Humán munkaközösség
Budakeszi röplabdás diákok sikere Debrecenben a hétvégén
Ezen a hétvégén zajlott a versenyengedéllyel nem rendelkező középiskolás röplabdások Diákolimpia® országos döntője Debrecenben.
Jó előre szólunk május 20. Tematikus Vadmacska nap!
Lesz jótékonysági futóverseny, 😸rengeteg macskás érdekesség és interaktív játék. Macska rajongóknak, állatvédőknek kötelező, mindenki másnak pedig érdemes ezt a napot a Budakeszi Vadasparkban tölteni. A Fuss, Forest! Jótékonysági Futóversenyre az Erdei Futás hivatalos oldalán lehet nevezni: itt
Beiratkozás a Széchenyi István Általános Iskolába
Május 20-21-én írathatják be iskolaköteles gyermekeiket a Széchenyi István Általános Iskolába, a régió legnagyobb ilyen típusú intézményébe. A tudnivalókról Bódi Zsuzsanna igazgató beszélt.
Sikerek az Aradi Jenő Megyei Rajzversenyen
Gratulálunk Fári Borbála 6.a osztályos tanulónknak, aki az Aradi Jenő Megyei Rajzversenyen továbbjutott a 2. fordulóba monokróm csendélet kategóriában! 😀Felkészítő tanár: Tarkovács Edina









