Kultúra, oktatás

I. EGRESSY BÉNI NEMZETKÖZI ZENEISKOLAI VERSENY

A tavaszi szünetben került megrendezésre az  I. EGRESSY BÉNI NEMZETKÖZI ZENEISKOLAI VERSENYEN 2019. április 17-én  a Budapesten az Egressy Béni Református Művészeti Középiskolában. A  budakeszi Czövek Erna zeneiskola növendéke Szita Júlia  II. helyezést ér el  korcsoportjában.

Megosztom a cikket

Tovább

Felvidéken jártunk

A Határtalanul pályázat lehetőséget biztosított a Széchenyi István Általános Iskola hetedik évfolyamos tanulóinak, hogy 2018. novemberében négy napos felvidéki kiránduláson vehessenek részt és megismerhessék az egykori magyar területek múltját és jelenét.

Megosztom a cikket

Tovább

Bölcsődekóstolgató

BUDAKESZI MOSOLYVÁR BÖLCSŐDÉJE 2092 Budakeszi Konth Miklós utca 2. szám alatt ismerkedni hívja azokat a családokat,
akik a 2019-2020. nevelési-gondozási évben gyermekük bölcsődei ellátásáról gondolkodnak. A „Bölcsőde kóstolgatóval” az intézményválasztásban igyekszünk segítséget nyújtani.

Megosztom a cikket

Tovább

A Magyar Film Napja – Filmvetítés az EFMK-ban

A Filmalap kezdeményezésére tavaly óta április 30. a magyar film ünnepe. A hagyományteremtő céllal létrehozott Magyar Film Napjához 2018-ban lehetett először csatlakozni – könyvtárakban, iskolákban, művelődési házakban országszerte vetítettek magyar filmeket ezen a napon.

Idén az Erkel Ferenc Művelődési Központ is részt vesz a programsorozatban, Anders Ostergaard és Rácz Erzsébet 2014-ben készült filmjét választotta, az 1989 – Határon című dokumentumfilmet nézheti meg a közönség – a rendszerváltás harmincadik évfordulója apropóján

Megosztom a cikket

Tovább

KÖZÖS ÜGYÜNK A HONVÉDELEM – PÁLYÁZAT KÉPZŐMŰVÉSZEKNEK

A Honvédelmi Minisztérium pályázatot hirdet „A haza szolgálatában – szabadságunk védelmében„ címmel magyar festő-, grafikusművészek és szobrászok részére. A pályázat célja a katonai hivatás imázsának erősítése, a honvédelem társadalmi elfogadottságának növelése és a magyar hadtörténelem megismertetése a művészeti alkotások felhasználásával. Fő témája: A honvédelem, a hazaszeretet és Magyarország biztonsága össztársadalmi érdek. Van-e szabadság biztonság nélkül? Pályázni festmény, grafika (hagyományos technikák) és kisplasztika kategóriákban lehet.

Megosztom a cikket

Tovább

Budakeszi Ifjúsági Díj 2019. évben

Balázs Gergő 1997-ben született Budapesten, 1998 óta Budakeszin él. Az általános iskolai tanulmányait a fővárosi Szabó Lőrinc Két Tannyelvű Általános Iskola és Gimnáziumban, majd középfokú tanulmányait az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnáziumban végezte. Jelenleg az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar harmadéves jogász szakos hallgatója. A diploma megszerzése után tudományos pályára készül.

Megosztom a cikket

Tovább

Budakesziért Emlékérem díjazottjai 2019. évben

A Budakeszin született Franke László gyermekkora óta szakács szeretett volna lenni, így nem is volt kérdés a számára, hogy az általános iskolát követően a vendéglátóipari iskolában tanulja ki a szakmát. Feleségével ott ismerkedett meg, aki cukrász végzettséget szerzett.

Szegulja Miklósné, a Budakeszi Bölcsőde intézményvezetője, 40 éve él Budakeszin. Már gyermekkorában tudta, hogy olyan munkát szeretne választani, mely során emberekkel foglalkozhat.

Budakeszi Labdarúgó Akadémia sportegyesület 2005 szeptemberében azzal a céllal jött létre, hogy a futball iránt érdeklődő budakeszi gyermekek helyben sajátíthassák el a sport alapjait.

Megosztom a cikket

Tovább

Dr. Vekerdy Tamás: Jól értem a gyerekemet?

Időpont: 2019. április 1-én (hétfő) 18.00 óra
Helyszín: Erkel Ferenc Művelődési Központ, Budakeszi, Fő u. 108.

Vekerdy Tamás pszichológus szerint nincs ideális szülő, nem is kell tökéletességre törekedni, azt tanácsolja, érezzük jól magunkat, legyünk „elég jó szülők”, olyanok, akik a kapcsolataikban őszinték és önazonosak. A gyerekek érzékelik a környezetük rezgéseit, a szülők szorongásai hatnak rájuk, ezért is fontos az egyenesség, a bizalom megléte. Üres szólamokat hangoztatni felesleges, nem nevelni kell a gyerekeinket, inkább valóban együtt lenni velük, belehelyezkedve a gyerek nézőpontjába – a hiteles együttélés a meghatározó.
2019. április 1-jén a budakeszi előadásában Vekerdy Tamás a szülő-gyerek viszonyban adódó helyzetekről beszél, arról, hogy mi áll egy adott jelenség hátterében.

Jegyár elővételben: 2.800 Ft az előadás napján: 3.200 Ft – jegyek kaphatók az Erkel Ferenc Művelődési Központban, a
 oldalán és az InterTicket irodáiban 
Megosztom a cikket

ÓVODAI ÉS BÖLCSŐDEI BEIRATKOZÁS IDŐPONTJA

Tájékoztatjuk a leendő óvodás és bölcsődés gyermekek szüleit, hogy a 2019/2020-as nevelési évre vonatkozó bölcsődei és óvodai beiratkozáshoz a felvételi kérelmüket május 6-án, hétfőn 8-17 óráig, május 7-én, kedden 8-17 óráig és május 8-án, szerdán 8-12 óráig adhatják le.

Megosztom a cikket

Tovább