Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

Fejlesztések – beruházások

A Budakeszi út fejlesztésével felére csökkenhet a menetidő

Budakeszi és a Zsámbéki-medence települései számára súlyos közlekedési problémákat okoz a járművek gyakori torlódása, ezért a Budakeszi út jelentős fejlesztésére van szükség – hangsúlyozta Vitézy Dávid, miután kiírták a közbeszerzési felhívást buszsáv tervezésére az útvonalon.
A Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója az InfoRádiónak elmondta, a HÉV-ek és az elővárosi vasútvonalak fejlesztésének alapvető célja, hogy az agglomerációban élők minél nagyobb hányada válassza a közösségi közlekedést az autózás helyett. Ugyanis míg ma tíz fővárosi lakosból hat tömegközlekedik, addig ez az arány az ingázók esetében fordított.
Megosztom a cikket

Jó hír az év első munkanapján

„Megjelent a közbeszerzési felhívásunk a Budakeszin belüli és Budakeszi úti buszsávok tervezésére. Budakeszi és a Zsámbéki-medence települései számára a súlyos közlekedési problémáik megoldásának ma egyetlen belátható időn belül reális útja az autóbuszok előnyben részesítése. A Kormány és a Budapest Fejlesztési Központ mindenhol, ahol csak lehetséges, a kötöttpályás tömegközlekedési megoldásokat pártolja, de Budakeszi felé rövid távon nem lesz alternatívája a buszsávok építésének, már csak a domborzati viszonyok miatt sem.”
– írta Facebook oldalán Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója.
 
 
„Két órája posztolta Vitézy Dávid a friss hírt, megjelent a közbeszerzési felhívás a Budakeszin belüli és Budakeszi úti buszsávok tervezésére. ? Somodi Lászlót, a Budapest Fejlesztési Központ főigazgatóját a további lépésekről kérdeztem.” – írta Facebook oldalán a polgármester.
 

Megosztom a cikket

Zöld utat kapott a tanuszoda! Budakeszin kezdődik az uszodaépítés!

„Három éves álmunk vált valóra a ma megjelent kormánydöntéssel. Köszönöm a kormány támogatását, és mindazok segítségét, akik szívükön viselték az ügyet! A Turi Attila Ybl-díjas építész tervei alapján készült épület újabb dísze lesz városunknak!
A sportlétesítményt egy 15×25 méteres, 190 centiméter mély úszómedencével, és egy 6×10 méteres, 80cm mély tanulómedencével, teljes berendezéssel adják át a budakeszieknek.”

– írta a hivatalos Facebook oldalán a polgármester.

Megosztom a cikket

A járvány idején is folytatódnak az egészségügyi beruházások

Dr. Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár válaszolt a Budakeszi Hírmondó kérdéseire.

Budakeszi Egészségügyi Központja is részese a közép-magyarországi régió fejlesztését célzó Egészséges Budapest Programnak, mely 19 szakrendelés működését teszi lehetővé településünkön. Ennek részeként számos diagnosztikai és terápiát segítő készülék került és kerül a jövőben is az intézménybe! Ez a példaértékű fejlesztés az egész országra is kiterjedő – lépésről lépésre megvalósuló – egészségügyi koncepció része? Megkezdődik Magyarország felzárkózása a nyugati egészségügyhöz?

Az Egészséges Budapest Programmal kapcsolatban nagyon fontos dolognak tartom, hogy azok az elképzelések, melyek ebben a kibontandó és megvalósítandó fejlesztési tervben benne vannak minél hamarább szolgálják a településen élő emberek érdekeit és egészségét. Ezek olyan lépések, melyek sok szempontból hasonlítanak azokhoz az egészségügyi megoldásokhoz, melyeket a különböző nyugati országok alkalmaznak, de most tudjuk, hogy a pandémia alatt nem feltétlenül felzárkózni akarunk a nyugathoz, hanem egy ilyen magyar modellel – tanulva nyugatról keletre – saját erőségeinkre támaszkodva menjünk tovább.

Mindezek a fejlesztések mintha abba az irányba mennének, hogy a hangsúly átkerül a betegségek megelőzésére. Ez az alapellátás, a családorvosi praxis átalakítását is eredményezheti, és a gyermekek egészségre nevelése is nagyobb hangsúlyt kaphat?

Igen, elköteleződtünk abban, hogy a legnagyobb egészségügyi érték elérése, megőrzése és a betegségek elleni védekezés is kiemelt szerepet kapjon az ellátásban, az alapellátásban. A gyermekeknél pedig az életük végigkísérése védőnőkkel, iskolaorvosokkal, házi gyermekorvosokkal.

A gyermeksürgősségi ellátórendszer országos kiépítése is napirenden van?

Igen, itt már megtettük az első lépéseket. Győrben már felépült az a sürgősségi egység, melyben a munka hamarosan elkezdődhet és ugyancsak jól halad több más pillér megépítése, így például a Heim Pál Kórházban is. Az egész sürgősségi koncepció a gyerekellátás szempontjából a szakemberek segítségével szépen halad előre.

Várható, hogy a Dél-budai Centrumkórház megépítése is elkezdődik 2022 tavaszán?

Őszintén remélem! Szakmailag kiemelt dolog, hogy korszerű infrastruktúra legyen a mostani technikai tudást szolgálva, az emberek életének a javára.

Budakeszi Hírmondó 2020. november 7. oldal.

https://hirmondo.budakeszi.hu/wp-content/uploads/2020/11/Hirmondo-2020-11-1.pdf

 

Megosztom a cikket

Videókonferencián egyeztettek ma a budakeszi buszsávokról, a P+R parkolókról és az elkerülőútról

A legfontosabb elvek, amelyet érvényesíteni kell a tervezés során: igazságosság, az érintett lakosok mindennapjait könnyebbé, a közlekedésüket gyorsabbá tenni, az épített és a természeti környezet megóvása, és annak biztosítása, hogy minden érintett nyertesként kerüljön ki a beruházás végén, mondta az online egyeztetés zárszavaként dr. Győri Ottilia polgármester.

Megosztom a cikket