Budakeszi kötődésű vívó világbajnokok – Koch Máté – férfi párbajtőr egyéni világbajnok
Egy hónappal ezelőtt rég nem látott sikert arattak a magyarok a milánói vívó világbajnokságon. Női kardcsapatban, férfi párbajtőr egyéniben és férfi kardcsapatban is magyar siker született. Külön öröm ez a budakesziek számára is, hisz Márton Anna és Koch Máté személyében Budakeszihez is köthető győzteseket köszönthettünk. A Budakeszire született, korábbi olimpiai ezüstérmes, világbajnok kardvívó, Nemcsik Zsolt után újabb vívó büszkeségei vannak városunknak.
Miért lett éppen párbajtőr vívó?
Koch Máté: Eredetileg nem volt ilyen szándékom. Én kiskoromban mindig is focista akartam lenni. A grun-don játszottam a srácokkal. De igazán ott sem éreztem magam komfortosan. Valamiért nem ment nekem ez a csapatjáték. A fiúk utaltak is rá, hogy akkor ezt most nem kéne erőltetni Később a tenisszel is próbálkoztam, külön órákra is jártam az iskolában, de valahogyan az sem jött be nekem.
Aztán a szüleim 2007-ben úgy gondolták, hogy még próbálkoznak velem, ezért elvittek az akkori lakhelyünkhöz közeli Vasas SC pasaréti sportcentrumába, hogy talán majd a vívással – azon belül a tőrvívással -megbarátkozom. És azt kell mondanom, hogy azt sem élveztem akkor, mert a tőrvívásban óriási befolyása van a bíróknak, hisz ők vezetik le a találatokat, ítélik azt ide vagy oda. A versenyeimen gyakran nem értettem, hogy éppen kinek, miért ítél találatot a zsűri. Anyukám nem is járt ezekre a versenyekre, mert nem bírta idegekkel. Apukám kísért el ezekre a megmérettetésekre, de ő is nehezen viselte a találatok zsűrizését. Bizony sok cigarettát szívott el egy-egy ilyen alkalommal. Ezért aztán szó szerint volt, hogy ellógtam az edzéseket, gyakran fájt valamim, beteget szimuláltam. Persze nem azt mondom, hogy nem volt igaza a bíróknak, de akkor laikusként azt gondoltuk, hogy csalnak. Így aztán megváltásként jött, hogy 2011-ben megszűnt a Vasasnál a tőr szakág és így az egyesületen belül átkerülhettem a párbajtőrözőkhöz 12 éves koromban.
Tehát végre elérkezett oda, ami elrendeltetett.
K. M.: A párbajtőrözésnek más a mozgáskultúrája, a találati felületek is különbözőek, és ami a legfontosabb, nem levezetik a találatot, mert azt ebben a szakágban már 1933 óta találatjelző géppel számolják, és aki hamarabb ér el találatot, azé a tus. Nekem már a kezdetekkor sokkal jobban tetszett, hogy itt nincs annyi veszekedés a találatokon. Gyorsan jöttek az első sikereim. Már a második edzésem után bronzérmes lettem egy csapatversenyen, majd ezt követően az ún. „Olimpici”-n is bronzérmes lettem egyéniben.
Több helyen is olvastam, hogy nem a megszokott módon párbajtőrözik. A mozgása is eltér a többiek hagyományos, „párbajtőr” mozdulataitól. „Naturális”, azaz a természetes, istenadta mozdulatait megőrizte a versenyzői pályáján is.
K. M.: Igen, ez szokatlan lehet az ellenfeleim számára, és talán az is, hogy egykori tőrözői múltamból megőriztem olyan védekező elemeket, melyek szokatlanok a párbajtőrözésben. Nevelő edzőim – Gyarmati Béla és Hallea Péter – is tisztában voltak azzal, hogy ezeket nem kell lenyesegetni rólam. Maradjak az, aki voltam. Persze ehhez kemény edzőnek is kellett lenniük. Nem engedték meg, hogy ne járjak edzésre, ha az iskolában rosszul tejesítettem, jött a büntetés. Felnőtté válásom jelentős évei voltak ezek. Mindezek együtt vezetettek világbajnoki sikeremhez.
Boczkó Gábor, a párbajtőr csapat edzője a vb győzelme után, így nyilatkozott: „Ilyen az, amikor jó irányba indulnak el a hangyák.” Mit jelenthetett ez a mondat?
K. M.: Már az első asszóban tök nyugodt és laza voltam, nem pánikoltam, ami rám egyébként nem igazán jellemző. Talán erre gondolhatott Boczkó Gábor, mert amúgy ideges, üvöltöző, temperamentumos típus vagyok. Én mindig meghalok a páston.
A legjobb 8 között sikerült megvernem csapattársamat, Siklósi Gergőt, aki olimpiai ezüstérmes és világbajnok. Előtte őt még soha az életben nem győztem le! Aztán ugyanazzal az éhséggel mentem tovább a döntő asszóig, ahol végig irányítva a meccset, legyőztem hazai pályán az olasz DiVerolit. Ezt követően is jó formában voltam a párbajtőr csapatban is, ahol végül ötödikek lettünk.
Mikor költöztek Budakeszire?
K. M.: 2014-ben költöztünk ide, de korábban is volt budakeszi kötődésem, mert a Budakeszi út 77-ben laktunk, ahonnan gyakran jöttünk ki, ebbe az erdőkkel körülölelt városba. Én már áprilisban beköltöztem a fővárosba – hogy az edzések és egyéb intézni valókhoz közelebb legyek -, édesapám most is Budakeszin él. Nagyon szeretem ezt a várost!
A teljes embert kívánó élsport mellett a távolabbi jövőjére is gondol?
K. M.: A Testnevelési Egyetem vívóedzői szakára járok.
Mik a tervei a közeljövőben?
K. M.: Még csak egy hónap telt el a vb-győzelmem óta. Nehéz feldolgozni egy ilyen hirtelen jött sikert, hozzászokni a média érdeklődéséhez. Mindemellett igyekszem újra feltöltődni.
És természetesen az olimpiai kvalifikáció második fele is elindul az ősszel. Remélem, párbajtőr csapatban kiharcoljuk az indulást, jók az esélyeink. És ha ez sikerül, hárman kijuthatunk egyéniben is. De a legfontosabb mindig a csapat. Természetesen komolyan gondoljuk az egyéni versenyeket is, de egy csapatban, a többiekkel annyira jó érzés megélni a sikert, hogy az egyéni eltörpül mellette. Aki nézte a milánói vb-n a döntőket, láthatta, hogy a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron milyen kitörő örömmel ünnepelte a kardcsapatunk győzelmét.
Horváth Jenő
Budakeszi Hírmondó 2023. augusztus
Kapcsolódó:
